Elengedhetetlennek nevezte a köztársasági elnök csütörtökön, hogy az emberiség közgazdasági szemlélete megváltozzon, mert felelőtlen magatartása miatt elindult a hatodik kihalási hullám.
Cinthya Dictatort rengeteg bántás érte az internetet: a népszerű influenszernek pszichológus segített abban, hogy mostanra egészséges önértékelése legyen.
Elengedhetetlennek nevezte a köztársasági elnök csütörtökön, hogy az emberiség közgazdasági szemlélete megváltozzon, mert felelőtlen magatartása miatt elindult a hatodik kihalási hullám.
A két ország pénzügyi szektorainak vezető képviselői két napos megbeszéléssorozaton vettek részt, ahol az erőteljesen fejlődő bilaterális gazdasági kapcsolatokon túl részletesen foglalkoztak együttműködésüknek a balkáni térség és az Európai Unió közös érdekű további közeledését elősegítő hatásaival is.
Nemsokára nem lesz elérhető a LinkedIn Kínában, de a Microsoft még idén elindít egy kínai felhasználókra specializált alkalmazást a hiány pótlására. A hír azután érkezett, hogy egy kínai internetes szabályozó hatóság még márciusban felszólította a LinkedInt a tartalmaik moderálására, és az ügyet ismerő személyek szerint 30 napos határidőt adtak err
A Bükk-hegység 700 méternél magasabban fekvő területein a szerda kora esti órákban havazás váltotta fel az esőt, a hóréteg vastagsága az esti órákban elérte a 10 centimétert.
Vlagyimir Putyin orosz elnök szerint a kriptovalutáknak van értékük - de nincs meggyőződve arról, hogy az olajkereskedelemben helyettesíthetik az amerikai dollárt.
A hazai fogyasztók egy része már találkozhatott is az új fejlesztéssel, amivel a vállalat célja a 100 százalékos újrafeldolgozhatóság, hulladék nélkül.
Félelmetes, hogy milyen rövid idő alatt szerzett félmillió ügyfelet a Revolut Magyarországon, fogalmazott egy banki vezető a Portfolio tegnapi konferenciáján.
Péntektől már nem repülnek az olasz Malév, vagyis az Alitalia légitársaság gépei. Viszont hadrendbe áll egy kisebb, ugyancsak állami légitársaság. A bukáshoz sok más mellett az is kellett, hogy sok utast elcsábítson a két, szupergyors vonatokat üzemeltető olasz vállalat.
Megújulás után Síaréna Vibe Park néven nyitja meg kapuit a síelést és a hódeszkázást kedvelők előtt az eplényi síközpont, amely már nem csak télen várja a sportolni vágyókat, hanem mind a négy évszakban működni fog.
Magyarországon jelenleg összesen mintegy 8500 autóbusz van üzemben, amelyek átlagéletkora meghaladja a 14 évet; célul azt tűzték ki, hogy ezt jóval 10 év alá vigyék - közölte a miniszter. Kiemelte: a hazai autóbusz-stratégiát egyebek mellett arra alapozta a kormány, hogy Magyarországon komoly autóbusz-fejlesztési és -gyártási kapacitás, valamint sz
Olivér most visszatér a már védjegyévé vált érzelmesebb és mélyebb hangvételű stílushoz. Ezúttal azonban nem a szerelem, hanem az előadó saját útkeresése áll a szám középpontjában.
Kégl Áginak komoly kihívást jelent az, hogy ne szippantsa magába 15 éves „geek” gyermekét egészen a virtuális valóság. Elmondja, milyen módszerek működnek náluk ezen a téren, és mi nem:
Állítása szerint nem lejmolt, nem könyörgött és kuncsorgott pénzért, illetve most sem koldul, mindössze annyit kért, hogy aki kedveli és szereti őt, segítse anyagilag. Damu úgy véli, amikor bajban van, nem szégyen kérni.
Vlagyimir Putyin orosz elnök szerint a kriptovalutáknak van értékük - de nincs meggyőződve arról, hogy az olajkereskedelemben helyettesíthetik az amerikai dollárt.
Évente 5-6 ezer nagyvadat ütnek el az autósok, az autóban keletkezett kárt azonban csak a casco-biztosítás, illetve a vadkár-kiegészítő biztosítás térítheti meg. Tavaly az egyik biztosító 700 millió forintot fizetett ki közel 1400 vadgázolás okozta kárra.
Az autók karosszériáinak fényezése kritikus lépés a gyártás során, egyrészt mert a végeredménye nagyon szembetűnő, a hibátlan, megnyerő árnyalatú fényezés
Hatalmas megtiszteltetés, hogy mi képviselhetjük Magyarországot az Oscar-versenyben – mondja a Mandinernek Bergendy Péter, a hamarosan mozikba kerülő Post Mortem című horrorfilm rendezője. A beszélgetés során szóba kerül a műfajt kedvelő Babits Mihály és a Nyugatosok, az amerikai horrok költségvetése, és az is kiderül, hogy egy ilyen lelkileg megte
Rengeteg pénzt öltek Karácsony Gergely előválasztási kampányába. A főpolgármester szerint ez a több száz millió forint nem pénzkidobás, azt a politikát építette, amit az első fordulóban képviselt.
Az emberek többsége ülőmunkában dolgozik, melynek bizony megvannak a hátulütői is. A mozgáshiány ugyanis számtalan betegség kialakulásának kockázatát megnöveli, például lényegesen gyakrabban fordul elő 2-es típusú diabétesz, elhízás, magas vérnyomás azok körében, akik szinte egész nap az irodában ülnek.
Egészen addig, amíg egy VW, vagy egy Siemens nem gondolja magát inkább európainak mint németnek, a valódi unió továbbra is beteljesíthetetlen cél marad.
Miközben az emberek élvezik, hogy sok esetben szabadon választhatják meg a munkavégzés helyét, a motivációt, támogatást és tudásátadást jelentő munkahelyi közösségtől való eltávolodást rosszul viselik: tavasszal a dolgozók négyötöde – részben vagy egészben – szeretett volna visszatérni az irodába. A Magyar Szolgáltatóipari és Outsourcing Szövetség
Finn kutatók a kávébab termesztésének fenntarthatóbb alternatíváját fejlesztették ki: laboratóriumban állítottak elő kávét, amelynek aromája és íze is hasonlít az igazihoz.