2021. október 14. csütörtök

okt. 14
17:24
Fülöp Attila: Húsz százalékos szociális béremelés, 370 ezres átlagbér (Mandiner)
Hogy jön ki a matek? Ki mennyit keres? Kire vonatkozik a béremelés?
okt. 14
17:27
A finnek megalkották a kávét, ami nem is kávé (Demokrata)
Laboratóriumban állítottak elő az igazihoz hasonló aromájú és ízű kávét.
okt. 14
17:30
Jön a globális minimumadó, de itthon alig valakire lesz érvényes (Infostart)
Magyarországon a külföldi tőkebefektetők között kell keresni az érintettek körét - mutatott rá az InfoRádiónak Gombkötő Bálint.
okt. 14
17:30
Nagyon szalad a Taiwan Semiconductor szekere (autopro)
Megugrott a félvezetőgyártó Taiwan Semiconductor negyedéves nyeresége, a harmadik negyedévben éves összevetésben 22,6 százalékkal nőtt a bevétele.
okt. 14
17:33
Denis Villeneuve nem akar David Lynch-csel a Dűnéről beszélni (Hamu és Gyémánt)
A rendező Timothée Chalamet főszereplésével készülő hamarosan megjelenő adaptációja Lynch 1984-es verzióját követi.
okt. 14
17:35
Halász Rita kapta a 2021-es Margó-díjat (Hamu és Gyémánt)
Mély levegő című regényével Halász Rita nyerte el idén a legjobb első prózakötetesnek járó Margó-díjat. Az elismerést, amelynek célja a legerősebb pályakezdők bemutatása, ma délután adták át a Várkert Bazárban a Margó Irodalmi Fesztiválon. Halász Rita erős mezőnyben nyerte el a félmillió forintot, a próbafordítást, a tárcasorozatot, a bemutatkozást
okt. 14
17:36
Gyengén teljesít a német gazdaság az idén a vezető gazdaságkutató intézetek szerint (ProfitLine)
A tavasszal vártnál gyengébben teljesít a német gazdaság az idén a német nyelvterület vezető gazdaságkutató intézeteinek csütörtökön Berlinben bemutatott közös előrejelzése szerint.
okt. 14
17:36
Mintha nem is lett volna válság: újra nő a gazdag országok karbonkibocsátása (Portfolio)
A Klíma Átláthatósági Jelentés arra figyelmeztet, hogy a világ 20 leggazdagabb országában gyors ütemben nő a karbonkibocsátás. A BBC News által ismertetett jelentés szerint a G20-ak országaiban tavaly a pandémia miatti leállások következtében 6 százalékkal csökkent a szén-dioxid-kibocsátás, de idén 4 százalékkal nőni fog. Kínában, Indiában és Argen
okt. 14
17:36
Magyarországon is bevezetésre kerül ez az új adó 2023-tól: mutatjuk, mire kell készülni (Pénzcentrum)
2021. október 10-én az OECD elfogadta nemzetközi adórendszer egyik legfontosabb reformtervezetének módosítását, amely biztosítja, hogy a multinacionális vállalatok 2023-tól minimum 15 százalékos társasági adókulccsal adóznak ezen túl gyakorlatilag székhelytől függetlenül. Az OECD főtitkára szerint olyan a globális gazdaságot a jövőben alapjaiban me
okt. 14
17:36
Téged is Sinopharmmal oltottak? Akkor van számodra egy remek hírünk (Femcafe)
Azokat is örömmel tölti majd el a fejlemény, akik az AstraZeneca vakcináját kapták.
okt. 14
17:39
Döbbenetes fotó: Vilmos herceg durván bemutatott több száz embernek? - Egy kép alapján azt gondolnád, aztán jön még egy kép, és a rejtély megoldódott (Promotions)
Attól függ, milyen szemszögből nézzük, fényképezzük.
okt. 14
17:42
Utolsó napjához érkezett a vadászati világkiállítás (ATV)
A budapesti központi helyszín látogatottsága már meghaladta az 581 ezret. Az országszerte nagy érdeklődés mellett zajló programsorozaton eddig már több mint 1 millió 385 ezren vettek részt.
okt. 14
17:45
Kihívásokra kell felkészülni a gyorsan változó biztonsági környezetben (Demokrata)
Benkő Tibor példaként említette a hibrid hadviselést, a terrorizmust, a migrációt és a járványokat.
okt. 14
17:48
Tíznél is több üzleti repülőtér épül hamarosan Magyarországon (Menedzsment Fórum)
Négy-öt Budapesten kívüli nemzetközi repülőtér, valamint tucatnyi üzleti repülőtér építése szerepel abban az átfogó fejlesztési stratégiában, amely már a kormány asztalán van.
okt. 14
17:48
Újra van magyar csuklós autóbusz (Portfolio)
A tervek szerint 10 éven belül magas technológiai színvonalú, a környezetet kisebb mértékben terhelő, hazai gyártású autóbuszokra cserélik a magyarországi autóbusz-állományt - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter csütörtökön Budapesten, a Credobus Econell 18 Next hazai fejlesztésű csuklós autóbusz bemutatóján.
okt. 14
17:48
Dömötör Csaba: Márki-Zaynak semmi köze a jobboldalhoz (Mandiner)
A magát jobboldalinak mondó politikus, aki úgy beszél és cselekszik, mint egy baloldali politikus, annak semmi köze a jobboldalhoz – mondta a parlamenti államtitkár.
okt. 14
17:48
Jakab Péter egy kupica borral üzent Feri és Viktor bátyának - Friss hírek 2021. október 14. 17:35 (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/10/14/5517/
okt. 14
17:54
Szja-visszatérítés: erre figyelmeztet a NAV (Piac és Profit)
A NAV tisztázott néhány pletykát.
okt. 14
17:54
„Bár én haltam volna meg, nem apu” – Megszólalt a nyírbátori robbanás áldozatának fia: így tudták meg, mi történt az üzemben (Blikk)
Elképesztő bűz terjeng a Bátortrade Kft. városszéli telephelyén. A kapun fekete zászló leng, odabent a hatalmas betontartályok között rendőrök, tűzoltók helyszínelnek, a levegőben drón méri fel a szerdai metángázrobbanás okozta károkat.
okt. 14
17:54
Újabb szabaddemokrata volt politikus állt Márki-Zay mellé (ATV)
Gulyás József egykori SZDSZ-es országgyűlési képviselő ugyan talál kritizálhatót a hódmezővásárhelyi polgármester kampányában, de rá szavaz.
okt. 14
17:54
Orbán Balázs: Egy ország szuverenitása az innováció révén megerősíthető (Mandiner)
Innovációval megerősíthető a közép-európai országok pozíciója a globális rendszeren és a hierarchián belül, a stratégiai ügyekért felelős államtitkár szerint.
okt. 14
17:56
Az Axióma legújabb videójában Gróf Bethlen István portréját mutatja be (Mandiner)
Az Axióma legújabb videójában megismerhetjük a miniszterelnököt, aki talpra állította Magyarországot.
okt. 14
18:00
400 kamera figyeli Budapestet: a Nagy Testvér mindent lát (Blikk)
undefined
okt. 14
18:00
Már SMS-ben is megy a sárdobálás az előválasztáson (Mandiner)
A nyilvánosságra került üzenetek tanulsága szerint azért küldték őket, mert sokan jelezték, hogy a Fidesz Márki-Zay Péterre mozgósít.
okt. 14
18:03
„Ha nincs benne a szíved, a fene megette az egészet” – Megérkezett az a-háról szóló film a mozikba! (WMN)
és talán megtudjuk, mi történt ezzel a tehetséges bandával valójában:
okt. 14
18:06
Ungváry: A baloldaliaknak kutya kötelességük most okosabbnak lenni, mert a jobboldaliak semmit sem tanultak (ATV)
A publicista szerint most őrült felelősség hárul a baloldali szavazókra, nagyobb, mint a jobboldaliakra, mert a jobboldaliak látszólag semmit nem tanultak az elmúlt évtizedekben. Ungváry Rudolf, bár Dobrevet „felkészült és okos” politikusnak tartja, Márki-Zay Pétert támogatja, ugyanis úgy véli, a régi, „jobboldalias” berögződésű ingadozó, vidéki la
okt. 14
18:06
Ez volt Diana kedvenc parfümje – Még ma is kapható a hercegné favoritja (Femcafe)
Bizony, Diana hercegné parfümje még ma is kapható a boltokban, habár nem egy olcsó darabról van szó.
okt. 14
18:06
Lövöldözésbe torkollott egy tüntetés, hatan meghaltak, tucatnyian megsebesültek (Mandiner)
A bejrúti lövöldözés azzal kezdődött, hogy egy orvlövész tüzet nyitott egy épületből a tüntetőkre és a biztonságukat szavatoló katonákra, válaszul a tüntetők tüzet nyitottak a támadóra.
okt. 14
18:06
A Mazda saját biztosítást ad az új autókhoz Spanyolországban (Autószektor)
A Mazda bővíti termékportfólióját a Mazda Insurance nevű biztosítási programmal, amely minden új autót vásárló ügyfél számára elérhető. Ezenkívül az első évre teljeskörű biztosítással ajándékozza meg azokat, akik cég FlexiOpción elnevezésű hitelkonstrukciójával finanszírozzák járművüket. A japán márka célja, hogy minden ügyfelének személyre szabott
okt. 14
18:08
Jámbor András: Nagyon nem oké, hogy Klára elmondja tegnap, hogy ne hazudjunk (Mandiner)
Ne kampányoljunk hazugsággal se pro se kontra.
okt. 14
18:12
ÁSZ: nem lesz magasabb az államadósság a tervezettnél (Menedzsment Fórum)
Tartható az adósságráta, jók a növekedési adatok, de továbbra is szükség van a reziliens költségvetési politikára. Folyamatosan javulnak a gazdasági növekedési adatok, a központi költségvetés adósságának növekedése 2021 augusztusában megállt. Ugyanakkor bizonytalanságot jelent a COVID-19 vírusjárvány negyedik hullámának erőssége.
okt. 14
18:12
Ismét rekordot döntött a BUX (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 402,27 pontos, 0,73 százalékos emelkedéssel, 55 136,00 ponton, történelmi csúcson zárt csütörtökön.
okt. 14
18:12
Csuti Tibi atyáról a bírósági ítélet után: „Bízom benne, hogy a hazudozásainak is vége ezzel” (Blikk)
Kulcsár Edina férje, Szabó András Csuti a Facebookon posztolt miután a bíróság másodfokon is bűnösnek találta Tibi Atyát becsületsértésben.
okt. 14
18:12
Ezek most a Netflix legsikeresebb sorozatai: milliókat szegeztek a képernyők elé (Pénzcentrum)
111 millió nézőt hozott a Netflix új sikersorozata eddig, mindössze 27 nap alatt. A Nyerd meg az életed (Squid Game) története szerint kilátástalan helyzetbe került emberek küzdenek egy játékban a csaknem 12 milliárd forintos - 46,5 milliárd won - fődíjért. Az viszont már csak a játék kezdete után derül ki a játékosok számára, hogy a kiesők az élet
okt. 14
18:12
Továbbra sem csitul a balatonaligai botrány (AQUA)
Immár a kormányhivatal is kimondta, vizsgálni kell a környezeti hatásokat a kormányzati hátszéllel támogatott óriásberuházás előtt Balatonaligán. A helyiek tovább küzdenek. Komoly csatát nyertek Balatonvilágoson a Club Aliga elnevezésű, tóparti terület beépítése ellen tiltakozó helyiek (Balatonaliga a település része). Az érintett területet – a tóp
okt. 14
18:12
Kizárt, hogy felismered - 27 évvel ezelőtti videó került elő Ördög Nóráról (Femcafe)
A műsorvezető ismét felültette rajongóit a nosztalgiavonatra. Szenzációs videóval kedveskedett nekik.
okt. 14
18:12
Mindenki jobban tudja nálunk, hogy kell gyereket nevelni? (egy.hu)
„Na, az enyém biztosan nem fog ilyet csinálni!” Hallottam olykor olyantól – és nem feltétlenül az én gyerekeimre vonatkozóan –, aki még nem kóstolt bele az anyai élet kihívásaiba. Pár év múlva pedig szemtanúja voltam, ahogy letépi a gyerek a függönyt. Persze az édesanyja szeme láttára, aki a rongálást érdemi reakció nélkül hagyta.
okt. 14
18:18
Marco Rossi: „Nemzeti hősökből idióták lettünk alig néhány hét leforgása alatt” (Blikk)
Marco Rossit megviselték az elmúlt hetek történései, de nem a válogatott játéka, nem is az eredmények szomorították el a labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányát.
okt. 14
18:18
Tokajban nyit hotelt az Accor (Portfolio)
Tokajban nyit szállodát az Accor, a világ egyik legnagyobb szálloda- és vendéglátóipari csoportja. A cég üzemeltetési szerződést írt alá a Hotel Tokaj Kft.-vel, így  az új Mercure Tokaj hotel jövő tavasszal fogadja első vendégeit - közölte a szállodacsoport az MTI-vel csütörtökön.
okt. 14
18:18
5 munkalámpa tipp, ha szükség lenne nagyobb fényerőre (Agroinform)
Az őszi esős, ködös időben sokszor jól jön a plusz fényforrás, hogy a nehéz látási körülmények között is biztonságos legyen a munkavégzés.
okt. 14
18:18
Fekete-Győr András: Márki-Zay Péter szerint Dobrev Klára alkalmas a miniszterelnöki feladatra (Mandiner)
Ez az a válasz, ami számomra morálisan eldöntötte tegnapi vitát.
okt. 14
18:21
„Majdnem elhánytam magam” – óriási felháborodást keltett az idei Halloween legrémisztőbb dekorációja (SzMo)
„Undorító, ízléstelen, teljesen elfogadhatatlan” – mondták az amerikai kisváros lakói, kiakadásuk pedig a történteket ismerve teljesen jogos.
okt. 14
18:21
Megrendezik 2021 legnagyobb hazai utazós eseményét: 11. Járatlan Utakon Fesztivál október 16-17 (Spabook)
Magyarország idei legnagyobb szabású turisztikai rendezvényére várják a látogatókat ezen a hétvégén a budapesti Fáklya Klubba, ahol az utazás iránt érdeklődők, a turizmus rajongói színes előadások, workshopok, kerekasztalok között kelhetnek…
okt. 14
18:21
Tóth Andi ruhája olyan vadító helyen „nyílt szét”, hogy kiakadt a szexiségmérőnk (Promotions)
Az énekesnő gőzerővel készül a Dancing with the Stars következő adására.
okt. 14
18:24
Megoldást ígér az ITM: nem engedi, hogy a dolgozóknak a munkaidőkeret miatt fizetni kelljen (Portfolio)
„Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) jogi értelmezési tájékoztatót tesz közzé a munkaidőkeret jogszerű alkalmazása, a munkabér elszámolások törvényessége érdekében” – jelentette be Bodó Sándor. Az ITM foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára hozzátette: a foglalkoztatás-felügyeleti hatóság a munkavállalók jogainak érvényesítése,
okt. 14
18:24
Angela Merkel: Csak az egységes Európa erős (Mandiner)
„Csak egy egységes Európa az erős Európa.
okt. 14
18:26
„Forradalmi hangulat a baloldal szerint talán van, de valójában nincs” – Őry Mariann a Mandinernek (Mandiner)
Magyarország stabil – nem véletlen, hogy idejekorán kudarcba fulladtak azok a kísérletek, amelyek a kijevi Majdant akarták Budapesten reprodukálni – mondja lapunknak a Magyar Hírlap külpolitikai rovatvezetője, akivel az M5-ön futó Kommentár Klub legújabb adásához kapcsolódóan a hazánkat fenyegető színes forradalomról és zavarkeltésekről, valamint a
okt. 14
18:36
A világ 29. legjobb városának választották Budapestet: világvárosok vannak mögöttünk (Blikk)
A magyar főváros szépsége lenyűgözte a világot.
okt. 14
18:36
Nagy pluszban zártak az európai tőzsdék (ProfitLine)
Pozitív kezdés után nagy, egy-másfél százalékos nyereséggel fejezték be a csütörtöki tőzsdenapot az európai értékpapírpiacok.
okt. 14
18:36
Színt vallott az IKEA: így élték túl a viharos koronavírus-időszakot (Pénzcentrum)
Ma az Ingka Csoport 37,4 milliárd eurós IKEA kiskereskedelmi forgalmat jelentett be a 2021-es üzleti évre vonatkozóan, ami 6,3%-os növekedést jelent a tavalyi évhez képest (35,2 milliárd euró a 2020-as pénzügyi évben).

Keresés