2021. október 14. csütörtök

okt. 14
18:36
PDSZ ügyvivője: az intézményvezetőnek, aki a legkevesebb információval rendelkezik, kell elvinni a hátán minden intézkedést (ATV)
Szigorított a kormány az iskolai karanténszabályokon. Most már azokra az igazoltan fertőzött pedagógusokra és diákokra is vonatkozik a 10 napos karantén, akik megkapták a védőoltást. Rusvai Miklós az intézkedéssel maximálisan egyetért. Az elmúlt 24 órában a napi fertőzöttek száma elérte az 1100 főt. 742 beteg került kórházba, közülük 113-an lélegz
okt. 14
18:39
Új lemezzel tér vissza Adele (Hamu és Gyémánt)
Az énekesnő hat év után ad ki új albumot.
okt. 14
18:42
Választási bukás – vérengzés jön a német jobboldalon (Privátbankár)
A történelmi vereség után a CDU összes vezetőjét újraválasztják, az elnöki pozícióra jó eséllyel pályázik Friedrich Merz. Az AfD-t a választási pofon tovább erősítheti eddigi kurzusában: a jobboldal külső perifériájára szorulva és a kemény választói magra koncentrálva. Káncz Csaba jegyzete.
okt. 14
18:42
A legismertebb és legsikeresebb kvízjátékosok is szerepelnek az új, tudásalapú vetélkedőben (ATV)
Október 19-én, kedd este 20.30-kor indul az ATV új, tudásalapú vetélkedője, a Géniusz Gundel Takács Gábor vezetésével. Ennek apropóján Gundel Takács Gáborral és Wisinger János producerrel készítettünk interjút.
okt. 14
18:42
Az IDEA Intézet cáfolta Márki-Zay Péter szerdai vitán tett kijelentéseit (Mandiner)
Közleményben reagált az intézet a miniszterelnök-jelölt kijelentéseire.
okt. 14
18:44
Zeman felesége szerint „időigényes” lesz, mire a férje felépül (Mandiner)
Ivana Zemanová, a cseh államfő Milos Zeman felesége csütörtökön megerősítette, hogy férje beteg, de semmiféle konkrétumot Zeman egészségi állapotával kapcsolatban nem közölt.
okt. 14
18:45
Magyarország megkapja az oroszoktól a Szputnyik-vakcina technológiáját (SzMo)
Az orosz kormány közben hamarosan aláírja azt a megállapodást, amivel felgyorsul a WHO eljárása az orosz vakcina elismerésére.
okt. 14
18:45
Már a csapból is a Squid Game folyik: egészen meglepő helyen jelentek meg a szimbólumai (SzMo)
De az is lehet, hogy egyszerűen már csak mi látjuk bele mindenbe a Netflix-sorozat utalásait.
okt. 14
18:45
Angela Merkel: csak az egységes Európa erős (Demokrata)
Angela Merkel szerint a jövőben innovatív, szuverén, cselekvőképes Európára van szükség.
okt. 14
18:48
Az öntözés közérdek (Háziállat)
A vidékfejlesztési források jelentős megemelésével arra ösztönözzük a gazdálkodókat, hogy olyan technológiai fejlesztéseket hajtsanak végre, amelyek révén rugalmasan tudnak alkalmazkodni az elégtelen csapadékmennyiség okozta kihívásokhoz – jelentette ki Nagy István agrárminiszter a siófoki öntözőrendszer állami átvétele alkalmából.
okt. 14
18:48
Videó: Látványosan fogy az áram az e-Crafterből végsebességnél! (Autónavigátor)
Az e-Crafter egy elektromos meghajtású városi terítőautó, ami eredetileg egy e-Golf műszakiságát volt hivatott ötvözni egy Crafter méreteivel. A 100
okt. 14
18:51
Vendégségben Nádasdyéknál (Demokrata)
Újra látogatható hazánk egyik legszebb historizáló Tudor-stílusú épülete, a nádasdladányi Nádasdy-kastély.
okt. 14
18:54
Bombasiker lehet Várkonyi Andrea könyve: máris felkerült az előjegyzési sikerlistára (Blikk)
Ráadásul az előjegyzési darabszámok alapján az És ezt lehet? - Jogod van jól lenni már a sikerlista csúcsa felé tör.
okt. 14
18:54
Száraz, napsütéses idő várható hétvégén (Háziállat)
Hajnalonként többfelé ködös, de napközben jellemzően száraz, napsütéses idő várható hétvégén.
okt. 14
18:56
80 mm vagy 1 mm? Óriásiak a különbségek a lehullott csapadék mennyiségében (Háziállat)
A hideg idő nem kedvez a friss vetéseknek, de a folytatásban száraz időjárásra és lassú melegedésre van kilátás.
okt. 14
19:00
ÁSZ: Tartható az idei adósságcél (Adózóna)
Tartható az adósságráta, jók a növekedési adatok, de továbbra is szükség van a reziliens költségvetési politikára. Folyamatosan javulnak a gazdasági növekedési adatok, a központi költségvetés adósságának növekedése 2021. év augusztus hónapban megállt. Ugyanakkor bizonytalanságot jelent a COVID-19 vírusjárvány negyedik hullámának erőssége – foglalja
okt. 14
19:00
Liptai Claudia felelevenítette, hogyan futott össze Leonardo DiCaprióval (Femcafe)
A 48 esztendős televíziós New Yorkban botlott bele az Oscar-díjas színészbe. Nem akármilyen körülmények között találkoztak.
okt. 14
19:06
Az szja-visszatérítést nem kell visszafizetni a bevalláskor (ProfitLine)
A 2022. február 15-éig kiutalandó szja-visszatérítést nem kell visszafizetni a bevalláskor (2022. május 20-ig), hiszen akitől év közben szabályosan vonták le az adóelőlegeket, annak az visszajár - pontosította a sajtóban megjelent ellentmondásos információkat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján csütörtökön.
okt. 14
19:06
Új, nem várt fejlemények sokkolhatják még az építőipart: ez is kegyetlen lesz (Pénzcentrum)
A Mapei Kft. forgalma 21 milliárd forint volt szeptember végén, ami 21,4 százalékkal magasabb az előző év azonos időszakához képest. Az export forgalom meghaladta a 349 millió forintot, ez 23,6 százalékos csökkenés a tavalyi évhez képest a belföldi vevőkiszolgálás előtérbe helyezése miatt.
okt. 14
19:09
Dakota Johnson csillogó Gucci ruhában ragyogta be a vörös szőnyeget (Glamour)
Dakota Johnson vörös szőnyeges szettjeiről ódákat tudunk zengeni, de ugyanez a helyzet azokkal az összeállításaival is, amiket az utcán visel. A színésznő egyszerűen tévedhetetlen, amikor divatról van szó.
okt. 14
19:09
Szentesi Éva: Minden világszám! (WMN)
„Hölgyeim és Uraim! Itt most egy különleges világszámnak lehettek szemtanúi!”
okt. 14
19:09
Így néz ki a legendás Columbo, azaz Peter Falk ritkán látható lánya, Catherine (Promotions)
Elképesztő munkahelyet választott a lány.
okt. 14
19:09
Megszólalt az Állami Számvevőzék a hiányról és az adósságról (Növekedés)
Tartható az idei adósságráta, jók a növekedési adatok, de továbbra is szükség van a reziliens költségvetési politikára - hangsúlyozza az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a honlapján csütörtökön megjelent közleményben, amelyben havi monitoring elemzésének megállapításait összegzi.
okt. 14
19:12
Kegyetlen időjárás vár a gyerekeinkre – lesz elég termés? (Agroinform)
Egy új tanulmány összehasonlította a hatvanas évek szülötteit a most születő gyerekekkel abból a szempontból, hogy melyikük mennyi időjárási szélsőséggel találkozik élete során.
okt. 14
19:12
Ellepték a Kékestetőt az emberek, hogy megnézzék az idei év első hótakaróját (Háziállat)
Havazott a Mátrában és a Bükkben is, több helyen 30 centiméteres hótakaró alakult ki. A hirtelen jött csapadék miatt egyes részeken fák dőltek az utakra, mert nem bírták el a hó súlyát. Vezeték-szakadás miatt több településen szünetelt az áramszolgáltatás. Az ATV Híradójának riportja.
okt. 14
19:12
A hazai női foglalkoztatás járvány alatti javulása messze a legnagyobb Európában (Mandiner)
A csütörtöki Eurostat adatok szerint a 20-64 éves korcsoport foglalkoztatási rátája hazánkban javult legnagyobb mértékben a pandémia előtti szinthez viszonyítva.
okt. 14
19:12
Elektromos autók - elképesztő eladási számokat produkál Kína (Autószektor)
Jelentősen nőtt az új elektromos városi járművek (NEV) értékesítése Kínában az utóbbi három negyedévben - derült ki a Kínai Autógyártók Szövetségének (Caam) adataiból. A testület értékelése szerint a kiugró eredmény annak köszönhető, hogy „az ország gazdasága stabil növekedési ütemet produkált”.  A január-szeptemberi időszakban az újonnan értékesít
okt. 14
19:14
Novák Katalin: Nem szabad felhagyni az antiszemitizmus elleni harccal (Mandiner)
A miniszter szerint a holokauszt emlékének az életben tartása és az antiszemitizmus elleni határozott fellépés Európa-szerte, így Magyarországon is nagyon fontos.
okt. 14
19:15
Megszólalt az Állami Számvevőszék a hiányról és a hitelfelvételről (Növekedés)
Tartható az idei adósságráta, jók a növekedési adatok, de továbbra is szükség van a reziliens költségvetési politikára - hangsúlyozza az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a honlapján csütörtökön megjelent közleményben, amelyben havi monitoring elemzésének megállapításait összegzi.
okt. 14
19:16
Ferenc pápa is fogadja Joe Bident a római útján (Mandiner)
Biden a G20-as országcsoport vezetőinek csúcstalálkozóján vesz részt Rómában, és előtte a Vatikánvárosban kihallgatáson fogadja őt és feleségét a pápa.
okt. 14
19:18
A háziorvosok feladata lesz a Covid-gyanús betegek antigén gyorstesztelése (Menedzsment Fórum)
A negyedik hullám emelkedő járványgörbéje miatt a Nemzeti Népegészségügyi Központ körlevélben tájékoztatta a felnőtt és gyermek háziorvosokat, hogy ezentúl a Covid-gyanús eseteket nekik kell antigén gyorstesztelni.
okt. 14
19:18
Saját részvényt vásárolt a Masterplast igazgatósági tagja (Portfolio)
A Masterplast a Budapesti Értéktőzsde oldalán közölte: Dezse Margaret Elizabeth, a Társaság Igazgatótanácsának tagja 2021. október 13- án tőzsdei forgalomban 1300 db Masterplast törzsrészvényt vásárolt mindösszesen 5 821 470 Ft vételárért, részvényenként 4 478,-Ft átlagáron.
okt. 14
19:24
Több mint tíz centiméternyi hó hullott a Bükkben: lenyűgöző fotók az októberi télről (Blikk)
A Bükkben több mint tíz centiméternyi hó hullott szerdán, a magasabb csúcsokat vastag hóréteg borította.
okt. 14
19:24
Erősödik a forint: már csak ennyibe kerül egy euró (ATV)
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön a bankközi devizapiacon.
okt. 14
19:24
Homonnay Gergely: Olyan kár, hogy nem mondhatom meg, mely vezető MSZP-s politikusok panaszkodtak évekkel ezelőtt (Mandiner)
Ilyen csoportos öngyilkosságot a világ végét váró szekták tagjai szoktak elkövetni.
okt. 14
19:27
Furcsán izzó, fényes égi jelenséget kaptak lencsevégre a Dunántúlon (Promotions)
A rejtélyes tűzgömböt több kamera is rögzítette.
okt. 14
19:30
Megint a szegények jártak rosszul: hiába, a válság csak őket sújtotta igazán, bezzeg a gazdagok... (Pénzcentrum)
A válság ellenére 9,7 százalékkal nőtt a globális pénzeszközök állománya 2020-ban, először elérve a bűvös 200 billió eurós határt. 2021 egy újabb jó év lehet a megtakarításokkal rendelkezők számára, mivel a pénzeszközök állománya globálisan körülbelül 7 százalékkal nő. A válság várhatóan megerősíti a vagyoni egyenlőtlenségeket az országok között és
okt. 14
19:30
Illegális migráns holttestére bukkantak a fehérorosz határnál (ATV)
Egy 24 éves, szíriai illetőségű illegális bevándorló holttestére bukkantak Lengyelországban a Fehéroroszországgal közös határ közelében - közölte csütörtökön az északkelet-lengyelországi Podlasiei vajdaság rendőrsége.
okt. 14
19:33
816 ezren követték élőben a szerdai miniszterelnök-jelölti vitát (SzMo)
A nyári futball-EB óta nem volt ilyen nézett műsor a magyar tévék képernyőjén.
okt. 14
19:36
Tokajban nyit Mercure hotelt az Accor (ProfitLine)
Tokajban nyit szállodát az Accor, a világ vezető szálloda- és vendéglátóipari csoportja, amely üzemeltetési szerződést írt alá a Hotel Tokaj Kft.-vel; az új Mercure Tokaj hotel jövő tavasszal fogadja első vendégeit - közölte a szállodacsoport az MTI-vel csütörtökön.
okt. 14
19:36
„Állam nélküli államférfi” – új könyv született Soros Györgyről (Mandiner)
Soros György tevékenységének higgadt és forrásokkal alátámasztott elemzése már régóta váratott magára: most új könyvvel jelentkezett a XXI. Század Intézet: tudományos igényességgel, de olvasmányosan tekintik át a milliárdos Közép- és Kelet-Európában végzett tevékenységét.
okt. 14
19:38
Lopott német repülőgépen menekült Wallenberg magyar segítője (Mandiner)
Ő volt a svéd embermentő, Raoul Wallenberg első számú magyar segítője, aki a nyilaspuccs után egy lopott német repülőgépen hagyta el az országot, hogy segítséget kérjen a nyugati hatalmaktól. Ő az elfeledett hős, Soos Géza, akinek történetéről a tavaly megjelent Magyar Hősök kötetben részletesebben is olvashatnak. Ismét egy megrázó cikk a Nemzeti E
okt. 14
19:39
Már nézni is párterápia - Jelenetek egy házasságból (SzMo)
Az HBO-s sorozat lelkileg jobban megterhel, mint a legbrutálisabb horror.
okt. 14
19:39
Kasza Tibi nem vár tovább, megtette (Promotions)
Hát ez a nap is eljött.
okt. 14
19:42
Fitch: jobban néz már ki az a régió, ahová Magyarország is tartozik (Portfolio)
Jórészt stabilizálódtak az idén a globális feltörekvő térség gazdaságainak államadós-besorolásai - áll a Fitch Ratings csütörtökön Londonban ismertetett tanulmányában.
okt. 14
19:42
Józsefvárosban már húszezer jár a magukat beoltató alacsonyabb jövedelműeknek (ATV)
Megduplázták a korábban 10 ezer forintos összeget.
okt. 14
19:48
Fürdetni a kutyát? Lehet, de nem mindegy, hogy csináljuk! (Blikk)
Egy kutya akkor szép, ha a bundája tiszta. A blöki imád fürdeni? Akkor a szerencsés gazdik közé tartozik, de ha nem egy pancsolós fajta, akkor sem szabad elhanyagolnia kedvence bundáját
okt. 14
19:48
Államtitkár: 5-8 éven belül 4-5 komolyabb repülőtér lesz Magyarországon (Portfolio)
A kormány célja, hogy Magyarország a régióban a legfejlettebb szállítási infrastruktúrával rendelkezzen és maximálisan kihasználja a földrajzi fekvéséből származó adottságait - mondta Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára, aki a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetségének (MLSZKSZ) kétn
okt. 14
19:48
Dunajcsik Mátyás: Olyan helyről jövök, amit porig égettek (Mandiner)
Amikor a párommal elköltöztünk Budapestről, mindketten a kulturális életben dolgoztunk, és soha semmilyen atrocitás nem ért minket amiatt, mert két csávóként vagyunk együtt – de azért pontosan tudtuk, hogy közben egy végtelenül homofób ország homofób fővárosában éltünk.
okt. 14
19:51
Gulyás Gergely: Álhír, hogy bebetonoznák pozíciójába Polt Pétert (SzMo)
Szerinte a legfőbb ügyészt érintő javaslat csak az eddigi szabályozás pontosítása.

Keresés