A távmunka előtérbe kerülésével egyre több munkavállaló szeretne külföldön, az ideiglenes otthonában dolgozni. Ilyen esettel találkozhatunk amikor a munkavállaló hozzátartozója, házastársa, barátja, szülei külföldön dolgoznak, vagy csupán a környezet, éghajlat, kultúra stb. miatt a munkavállaló rendszeresen látogat egy meghatározott országba, és ot
A modern technológiára nyitott termelők számára ütőképes mezgazdasági termény a paradicsom lehet. Nagyrészt kiszámítható felvásárlási háttere van, versenyképes.
A YouTube és a Facebook is törölte azt a videót, amin a brazil elnök, Jair Bolsonaro arról beszélt, hogy a koronavírus elleni oltás AIDS-et okozhat az embereknél - írta meg az Euronews.
20 fokos meleg, majd csapadékos, hideg folytatás! Az előttünk álló 6-7 nap időjárását egy anticiklon határozza meg, mely a kontinens középső jelentős hányadát beteríti. Benne jobbára szélcsendes, derült idő uralkodik majd napokon keresztül és a nyugati, északnyugati területeket elérő ciklonok előoldalán az átlagnál jóval melegebb levegő érkezik.Enn
Az elmúlt év adatait figyelembe véve a Payment Tracker, utalási nyomkövető rendszerét használva az iBanFirst kiadott egy összefoglaló elemzést, amelyből kiderül, hogy a Sepa zónán kívül, hova, milyen devizát használva szoktak utalni a vállalatok. Az elemzés rámutat, hogy a nemzetközi (Swift) utalások 26 %-a kevesebb, mint 2 óra alatt érik el a kedv
Hatalmas lakásfejlesztési projekt indult el Szekszárdon, melynek keretei közt összesen hat épületben, fejenként 19 lakással új lakópark épül a városközponttól délre - adta hírül a Magyar Éptők. A beruházást a város elmúlt 20 évének legjelentősebb lakáscélú beruházásának titulálták.
A DK egészségügyi szakembere, Újbuda polgármestere úgy látja, a hétvégén megugrott számok hátterében az elmúlt napok nagy rendezvényei állhatnak. Szerinte az államnak kötelessége az állampolgárairól gondoskodni, így azokat az intézkedéseket, amelyek akadályozzák a járvány terjedését, a megfelelő ütemben be kell vezetni.
Vádat emeltek egy anya és a fia ellen, mert 160 sértettől több mint 13 millió forintot csaltak ki, azt hazudva, hogy a fiú daganatos beteg - tájékoztatta a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség kedden. A Nyíregyházi Járási Ügyészség vádirata szerint a hatvanas éveiben járó anya és büntetett előéletű fia 2017-től munkahellyel, legális jövedelemm
Az alacsonyan fekvő Hollandia partjainál a vártnál gyorsabban emelkedhet a tengervíz, 2100-ra akár két méterrel is – közölte a Holland Királyi Meteorológiai Intézet (KNMI).
A digitalizáció jogi kockázatai, az emberi jogok érvényesülése és a technológia biztonságos használata állt a 2021-es Közép-Európai Közjegyzői Kollokvium előadásainak fókuszában. A felszólalók felhívták a figyelmet arra, hogy a digitalizáció az összes alapvető jogunkat érinti, és számos egyelőre megválaszolatlan új kérdésre kell a jognak választ ta
Hét embert gyilkolt meg, egy gyereket pedig megsebesített késsel egy 39 éves férfi a közép-kínai Vuhanban, majd egy hídról a Jangce folyóba ugorva elmenekült - jelentette kedden a kínai sajtó a helyi rendőrség közlésére hivatkozva.
Beszélhetünk-e Horthy-rendszerről, és mi történt volna, ha IV. Károly nyer? Antidemokratikus volt-e a húszas években Magyarország és miért támadták a szerb megszállók a pécsi zsidókat? Erről is szó esett az 1921 című könyv bemutatóján.
Hét embert gyilkolt meg, egy gyereket pedig megsebesített késsel egy 39 éves férfi a közép-kínai Vuhanban, majd egy hídról a Jangce folyóba ugorva elmenekült - jelentette kedden a kínai sajtó a helyi rendőrség közlésére hivatkozva.
Japán egyik hercegnője, Mako feleségül ment a férfihoz, akit még egyetemi évei alatt ismert meg - és akinek nincs semmilyen császári vagy nemesi címe. Ezáltal viszont Mako elveszíti minden rangját, és már nem lesz hercegnő többé.
Az elmúlt pár év örökre megváltoztatta az irodahelyiségről alkotott véleményünket, hiszen a hagyományos íróasztal/fő megoldás már nem fenntartható, a folyamatosan változó igények és az elkerülhetetlen digitalizáció már nehezen kezelhető a hagyományos irodai környezetben.
Több mint 56 ezer lakásban és öt kórházban kapcsolták le a távfűtést kedd délben Temesváron, miután az önkormányzat felügyelete alatt működő Colterm távfűtési társaságot fizetésképtelenné nyilvánította a Temes Megyei Törvényszék, a szolgáltató pedig elzárta a gázcsapot.
Egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a VPN szolgáltatók manapság. Ez többek között annak köszönhető, hogy bizonyos szolgáltatások, illetve azoknak egy rész nem érhető el minden országból.
A magyar gazdaság újraindításának sikere most a kazah-magyar gazdasági kapcsolatok lehetőségeiben is megmutatkozik - mondta Varga Mihály a Magyar-Kazah Stratégiai Tanács ötödik ülésén Nur-Szultánban. A minisztérium keddi közleménye szerint a pénzügyminiszter kifejtette: a magyar kormány többek között az egészségipar, a vízügy, a mezőgazdaság, a gép
A MetaMask legújabb token felismerő funkciója automatikusan felismeri a két vagy több token listán szereplő tokeneket. Mutatjuk, hogyan kapcsold be! A közösség által készített listák összesítésével a MetaMask célja, a dinamikus token felismerés, amely így decentralizáltabb és biztonságosabb. Az új…