2021. október 26. kedd

okt. 26
11:57
Berobbant a koronavírus: ezeken a hazai településeken várható a legtöbb új fertőzött (Blikk)
Több mint hat településen markánsan növekszik a szennyvízben a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja – közölte a Nemzet Népegészségügyi Központ (NNK) kedden az internetes oldalán.
okt. 26
12:00
Alec Baldwin lánya kiakadt: keményen megmondta az apja tragédiáján élcelődő tévésnek (Blikk)
Alec Baldwin lánya, Ireland felkapta a vizet, miután Candace Owens, amerikai konzervatív műsorvezető kritikával illette édesapját a múlt heti forgatási baleset kapcsán.
okt. 26
12:00
Mi a teendő, ha megállít a rendőr, és mi az, amit semmiképp se tegyünk? (Blikk)
A legtöbbünkkel valószínűleg előfordult már, hogy megállította a rendőr közúti ellenőrzés miatt. Ilyenkor az már önmagában is stresszes és ijesztő lelhet, ha kiállítanak bennünket a forgalomból, még akkor is, ha tudjuk, hogy nem követtünk el semmilyen szabálytalanságot. Emellett nem feltétlenül vagyunk tisztában az igazoltatással kapcsolatos jogain
okt. 26
12:00
„Az előválasztáson nem azok szavaznak, akik óvatosságot akarnak” – a visszalépésig vezető út Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter küzdelmében (SzMo)
Karácsony Gergely visszalépett Márki-Zay Péter javára az előválasztás második fordulójára, de az addig vezető út tele volt fordulatokkal.
okt. 26
12:00
A lengyeleket is megbüntette a FIFA (Mandiner)
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) kitiltja a lengyel drukkereket az Andorra elleni idegenbeli mérkőzésről, továbbá súlyos pénzbüntetés befizetésére is kötelezi a szövetséget.
okt. 26
12:03
Fontos állomásához érkezett a Vajda-Papír dunaföldvári beruházása (Infostart)
Mérföldkőhöz érkezett a higiéniai papírtermékek piacán vezető magyar tulajdonú Vajda-Papír Kft. dunaföldvári gyárbővítő beruházása: elkészült az alappapírgyártó-csarnok, az alappapír-raktár és a cellulóz tárolási- és előkészítési területek is.
okt. 26
12:06
Dubai ellenfele lehet: extrém vidámparkot terveznek az arab olajfúrótoronyból (Blikk)
Nagy dologba vágta a fejszéjét az arab királyság: Szaúd-Arábia alig négy év múlva le akarja dobni a turisztikai atombombát, s Dubai babérjaira törne. Az ország egy többszáz hálószobás, 1 millió turistát vonzó extrém vidámparkkal akarja letörni ellenfele szarvait: a beruházást egy olajfúrótoronyból tervezi kialakítani. A mesteri elképzelésről képek
okt. 26
12:06
Újabb magyar nagybanknál lett elérhető a Google Pay: egyre többen már így fizetnek (Pénzcentrum)
Mától egy újabb magyar bank kártyáival is elérhető a Google Pay. Az ügyfelek egyszerűen és gyorsan használhatják érintéses fizetésre képes androidos telefonjukat ilyen tranzakciókra mindkét nagy társaság (Mastercard vagy Visa) kártyáival. A bank a mobilfizetési megoldásokat Magyarországon elérhetővé teszi az üzleti kártyái esetében is. A bank szeri
okt. 26
12:06
Ha imádod a Halloween-t és a sminkelést, a Lovebrands versenyét neked találták ki (Glamour)
Ha szívesen készítesz izgalmas sminkeket, akkor itt az idő, hogy próbára tedd tudásod és kreativitásod. Alkoss Halloween-i sminket, és nyerd meg a 120.000 Ft értékű Lovebrands beauty ajándékcsomagot!
okt. 26
12:06
Anyja nyomdokaiba lép Milla Jovovich szépséges lánya - Galéria (Femcafe)
Elképesztő a hasonlóság Milla Jovovich és lánya között, aki követi a pályán világhírű édesanyját.
okt. 26
12:06
Kétszer annyi autót hívtak vissza, mint amennyit eladtak (Autószektor)
Chevrolet Bolt EV: Ezt a járművet is vissza kellett hívni.  (Fotó: Chevrolet) Stefan Bratzel iparági szakértő szerint 2011 és 2020 között csak az Egyesült Államokban 331 millió járművet hívtak vissza a műhelyekbe az autók biztonsági hiányosságai miatt – „azaz több mint kétszer annyit, mint amennyit új járműre eladtak. 2020-ban és 2021 első felében
okt. 26
12:06
Várostűrő, kevés gondozást igényel, és télen is gyönyörű: ezt tudd a szivarfáról (egy.hu)
Van, aki esetleg szerelembe esne egy szívlevelű szivarfával? Megesik, mert a kertbarát szíve nagyot dobban a pompás korona, a hatalmas, szív alakú levelek és a hosszan tartó, illatos virágzás láttán. Én legalábbis így voltam vele.
okt. 26
12:12
Zacher Gábor: „Gáz, hogy nincsenek hivatalos oltási adatok” (Blikk)
Zacher Gábor orvos szerint növelné az oltási hajlandóságot, ha nyilvánosságra hoznák, hogy a kórházba kerülő, koronavírussal fertőzöttek között mekkora az oltottak aránya. Ez azért is fontos lenne, mert tapasztalatai szerint fokozódik a járványhelyzet.
okt. 26
12:12
Új autópálya-szakaszt adtak át Magyarországon (Portfolio)
Átadták az M30-as autópálya Miskolc és Tornyosnémeti között megépült szakaszát.
okt. 26
12:12
Jakab Péter a „Stop benzináremelés” mellett kampányol (ATV)
„Szerdától újabb rekord várható. Nem, nem béremelésben, hanem benzinárban. A kormány eközben továbbra is csak figyeli az eseményeket, ahelyett, hogy azonnal cselekedne” – írja a Jobbik elnöke Facebook-posztjában, melyre a petíció aláírására biztat.
okt. 26
12:12
Bocsánatot kér és sérelemdíjat fizet a rendőrség a jogsértő módon alsóneműre vetkőztetett nőnek (444.hu)
Gáspár Tünde számára igazi elégtétel, hogy a rendőrség elismerte, hibázott.
okt. 26
12:12
Bayer Zsolt: Márki-Zay! A gyógyszerre csak vizet szabad inni! (Mandiner)
Már maga Mata Hari is csak arra vár, hogy bevessék őt Márki-Zay ellen?
okt. 26
12:12
Feljelentést tesz a DK két miniszternél, amiért önkormányzati buszokkal szállították az embereket a “békemenetre” (Nyugati Fény)
A párt szerint elfogadhatatlan politikai célokra felhasználni ezeket a buszokat.
okt. 26
12:15
Fontos kényelmi lehetőségről számolt be az MNB (Infostart)
Már öt fogyasztóbarát otthonbiztosításnál érhető el a kényelmi megkötés funkció az MNB összehasonlító oldalán.
okt. 26
12:21
Orbán Viktor: nem Budapestről kiindulva kell útvonalakat tervezni (Menedzsment Fórum)
A miniszterelnök adta át az M30-as út országhatárig nyúló szakaszát, ennek kapcsán osztotta meg a gondolatait.
okt. 26
12:21
Megvan a billió dolláros Tesla, akkumulátor-fémekért ölik egymást a bányászok (Privátbankár)
A Tesla nagy ugrása komoly szerepet játszott a tegnapi új történelmi rekordokban, egy hatalmas megrendelés mellett más jó hírek is érkeztek a vállalatról. Ma is kitart a tőzsdék emelkedése, itthon az OTP húz és magas szinten ugyan, de stabilizálódott az euró/forint. Nagy harc folyik a jövőben is ígéretes fémekért a bányavállalatok között.
okt. 26
12:21
Rengeteg embert vesz fel egy légitársaság – Budapesten is keresnek (Piac és Profit)
Az utazási korlátok enyhítésével párhuzamosan az Emirates fokozatosan újraindítja járatait.
okt. 26
12:21
Orbán: nincs vidéki fejlődés a közép-európai egység gondolata nélkül (Növekedés)
Nem lehetséges a magyar vidék fejlődése a közép-európai egység gondolatának megvalósítása nélkül - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök kedden Tornyosnémetinél.
okt. 26
12:24
Drámai pillanatok egy debreceni tornateremben (Infostart)
Egy gimnázium tornatermében kosarazott barátaival hétfőn az az 50 év körüli férfi, aki minden előzetes panasz nélkül esett össze a pályán. A szemtanuk azonnal hívták a mentőket, majd mentésirányító instrukciói alapján megvizsgálták a beteget, aki már nem lélegzett.
okt. 26
12:24
Egy család győzelme a vírus felett (Blikk)
Szabadúszó színészházaspár vagyunk, 2003 óta saját színházat működtetünk: magyar népmeséket alkalmazunk bábszínpadra. Mi vagyunk a Majorka Színház.
okt. 26
12:24
Belendült az újraindulás az Emiratesnél, új embereket keresnek a budapesti ügyfélszolgálati központba is (Portfolio)
Az utazási korlátok enyhítésével párhuzamosan az Emirates fokozatosan újraindítja járatait, így a következő hat hónapban 6 ezer alkalmazottal növelik a légitársaságnál foglalkoztatottak számát. Emellett a légitársaság bővíti budapesti ügyfélkapcsolati központját is, ahová 30 új munkatársat várnak.
okt. 26
12:24
Harry Styles következő filmbeli megjelenésére nem számítottunk (Glamour)
Harry Styles nem azok közé az emberek közé tartozik, akik mindent megosztanak nézőikkel Instagram vagy éppen TikTok oldalukon. Ezért is nehéz nyomon követni, hogy mi történik vele. Most viszont újra megjelent, méghozzá egy film bemutatóján, amiben ő is szerepelni fog.
okt. 26
12:24
Zacher Gábor szerint gáz, hogy nincsenek hivatalos oltási adatok (SzMo)
A toxikológus szerint a pontos adatok növelhetnék az oltási kedvet, ami nagyon fontos lenne a fokozódó járványhelyzetben.
okt. 26
12:24
Rubint Réka falatnyi bikiniben mutatta meg a tökéletes testét (Promotions)
Rubint Réka képei egyből felforrósítják a hangulatot.
okt. 26
12:24
Mernyó Ferenc: Vásárhely gate (Mandiner)
Az anyag valójában egy sajtófigyelő, egy cikkgyűjtemény.
okt. 26
12:26
Hogy tehette ezt? Kilencvenéves, ágyhoz kötött betegét lopta meg egy kaposvári ápoló (Blikk)
A férfi megvárta a megfelelő pillanatot, majd lecsapott az idős, elesett nő ékszerére.
okt. 26
12:26
Energiaválság: összecsaptak az EU-tagok az energiapiac radikális átalakítási ötlete körül (Portfolio)
Rendkívüli energiaügyi miniszteri uniós tanácsülést tartanak ma Luxemburgban, amely előttre úgy tűnik, hogy három főbb táborra szakadtak a tagállamok az elszálló áram- és gázárak láttán. Éppen ezért egyelőre tövid távú egyhangú megoldásra sem lehet számítani, így az árak valószínűleg legalább tavaszig megemelkedett szinteken maradhatnak.
okt. 26
12:26
Drámai életmentés egy debreceni tornateremben (SzMo)
Telefonos segítséggel és egy iskolai defibrillátorral sikerült megmenteni egy 50 év körüli férfi életét hétfőn Debrecenben.
okt. 26
12:26
Jeszenszky Zsolt: Jó film-e az „Elk*rtuk”? (Mandiner)
Az emberek egy részét nem érdekli a valóság. Hogy mi történt az utcákon 2006-ban.
okt. 26
12:27
Határozottabb fellépést várnak az EU-tól az európai felhőszolgáltatók (Bitport)
A CISPE iparági szervezet tanulmánya szerint az uniós szabályozási reform tervezete a mostani formájában túlságosan megengedő a legnagyobb piaci szereplőkkel szemben.
okt. 26
12:28
Emlékparkként újul meg a Széna tér (Portfolio)
A Főváros által biztosított forrásból, a II. kerület kivitelezésében újulhat meg a Széna tér, így hamarosan rendezzük az elbontott VOLÁN buszpályaudvar helyét és környezetét - írja Facebook bejegyzésében Őrsi Gergely, II. kerületi polgármester.
okt. 26
12:30
Kemény próbatétel vár a Nyerő páros versenyzőire, nagyon nehéz helyzetbe kerülnek a lányok (Blikk)
További izgalmakkal folytatódik a Nyerő páros. Sebestyén Balázs ezúttal ismét feladja majd a leckét a játékosoknak. A még versenyben maradt párok közül a férfiaknak türtőztetniük kell magukat, különben a párjukon csattan az ostor.
okt. 26
12:30
A SafeAI elhozza az autonóm munkagépeket (autopro)
A SafeAI operációs rendszerével széles körben elérhetővé válik az autonóm munkagépek használata.
okt. 26
12:33
Négy meghökkentő információ a kiszivárogtatott Facebook-dokumentumokból (Hamu és Gyémánt)
Nyugtalanító információk láttak napvilágot a Facebook belső dokumentumainak gyűjteményéből, amelyet az amerikai adatmérnök, Frances Haugen szivárogtatott ki, és amelyet 17 hírügynökség vizsgált át. Történeteik egy javíthatatlanul összetört vállalat képét festik le, amely a különféle botrányok ellenére még mindig képes sokkolni.
okt. 26
12:36
Zárt kapus tiltást ért, hogy a szurkolók megdobálták a vendégjátékosokat (Infostart)
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) fegyelmi bizottságának döntése értelmében a magyarokkal azonos világbajnoki selejtezőcsoportban szereplő albán válogatottnak zárt kapuk mögött kell játszania utolsó kvalifikációs mérkőzését Andorra ellen.
okt. 26
12:36
Egyelőre alacsony kamatokat raknak a fa alá a bankok (ProfitLine)
Az idei évben a családok „normális” karácsonyt terveznek, a várakozások szerint komoly mértékben megugrik majd a kiskereskedelmi forgalom. A karácsony hosszú idő után csúcsokat hozhat a személyi hitel piacon is. A kihelyezési verseny miatt a szezonra alacsony kamatokkal fordultak a bankok, a money.hu szakértőinek gyűjtése alapján még bőven találni
okt. 26
12:36
Korlátozás helyett modern szabályozás: ezt javasolják a Parlamentnek most a gyógyszerészek (Pénzcentrum)
A Hálózatban Működő Gyógyszertárak Szövetsége (HGYSZ) aggályosnak tartja az Országgyűlés által jelenleg is tárgyalt törvényjavaslatot, mely az internetes gyógyszerforgalmazás korlátozását célozza. A Szövetség szerint a gyógyszerek csomagküldésének tiltása hátrányosan érinti majd a lakosságot és a gyógyszertárakat egyaránt, ezért javasolják, hogy a
okt. 26
12:36
Segítséget kér a végtagok nélkül született Kollinger Szabolcs (SzMo)
A fiatal srác, aki a vlogján keresztül többek között azt is megmutatja, hogy kezek és lábak nélkül is lehet teljes életet élni, most segítséget kér, hogy újra munkát találhasson.
okt. 26
12:36
Friss: Bizalmi szavazást kért maga ellen a MOK elnöke, a teljes vezetőség távozhat (Nyugati Fény)
Kincses Gyulával együtt az egész elnökség bukhat novemberben.
okt. 26
12:39
Sorra dönti a rekordokat az állami médiaszolgáltató az adófizetők pénzének költésében (Menedzsment Fórum)
A 2022-es költségvetési törvényjavaslatban 130,41 milliárd forint szerepel, pedig már az idei évben is rekordot döntött az állami támogatás összege 117,71 milliárddal. A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) állami finanszírozása évről évre nő látható eredmény nélkül.
okt. 26
12:42
A hatóságok még nem keresték meg Cseh Katalint (ATV)
A hatóságok még nem keresték, és egyébként is nyugodt szívvel áll a vizsgálatok elé – ezt mondta Cseh Katalin, a Momentum EP-képviselője a Spirit FM Aktuál című reggeli rádióműsorában annak kapcsán, hogy korábbi céges ügyei miatt a NAV-nál is feljelentették. A Momentum politikusa azt is kizárta, hogy elinduljon a párt vezető pozíciójáért.
okt. 26
12:42
Egyszerű fülfájásnak hitte, még az orvost is elborzasztotta, amit a hallójáratában talált (Femcafe)
Ezt még az ellenségünknek sem kívánnánk…
okt. 26
12:42
A Super TV2-n folytatódik a Mintaapák (Márkamonitor)
November 8-tól kizárólag a Super TV2-n láthatják a nézők a Mintaapák új részeit. A kábelcsatornán eddig a sorozat ismétléseit követhették figyelemmel, mostantól azonban a TV2 helyett a Super TV2-n jönnek az új részek minden hétköznap 19.35-től. A Jóban Rosszban ezzel egyidőben pihenőre megy és a befejező részeket a téli szünet után sugározza a csat
okt. 26
12:42
Hszi Csin-ping jelenléte nélkül csökkent a klímacsúcs reménye az új reformokra (Forbes)
Előbb otthon kell rendet tenniük, ezért maradnak teljesületlenek a kínaiak lényegi ígéretei a glasgow-i ENSZ klímakonferenciáján.
okt. 26
12:48
A 10 legszebb fenntartható épület a világon (Alternatív Energia)
Szerencsére elmúltak azok az idők, amikor a fenntarthatóság együtt járt a kicsit szerényebb dizájnnal – ma már a leggyönyörűbb, legmodernebb épületek között is bőven találhatunk olyat, ami teljesen környezetbarát.

Keresés