A legnagyobb üzletláncok boltjai hamarabb lehúzzák a rolót, mint kellene - aranyvasárnap viszont még azok is kinyitják a boltot, akik a hét utolsó napján nem nagyon szokták.
Az ország teljhatalmú ura szerint a népszerű zenei stílus egy rosszindulatú daganat, ami ellen minden erővel fellép. Pedig három éve még egy k-pop banda is fellépett Észak-Koreában.
Megállapodás született Iránnal a védettségi igazolványok kölcsönös elismeréséről, így a koronavírus ellen beoltott magyar állampolgárok a vakcina típusától függetlenül szabadon beutazhatnak az országba - jelentette be a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Teheránban.
Kitiltják a brit turistákat Franciaországból az extrém gyorsan terjedő omikronos esetek miatt, szombattól csak nyomós indokkal lehet beutazni az Egyesült Királyságból Franciaországba – írja a Sky News.
Tisztelt Szerkesztőség! Alább küldjük a ma reggeli árfolyam jelentést szíves felhasználásra. Felhasználás esetén megköszönjük, hogy elhelyezik a https://arfolyamtudos.hu/ hivatkozást mint az adatok forrását. Gyengült a forint ma reggelre Csütörtök reggel 8 órára 0.09%-ot gyengült a forint az euróval szemben és így lett 369 forint és 05 fillér az eu
Októberben tovább gyorsult a mezőgazdasági termelői árak emelkedése: a növénytermesztési, kertészeti és állati termékek, valamint az élő állatok átlagos felvásárlási ára 26,1 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban, ami 2,5 százalékponttal nagyobb éves növekedés a szeptemberinél - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrisseb
Néhány kevés számú kivételtől eltekintve egyes bevásárlóközpontokban szerződéses kötelezettség miatt a legnagyobb üzletláncok üzletei december 24-én 12 óráig fogadják majd a vásárlókat. Egyes iparcikk kereskedelmi áruházak az érintett napon nem is nyitnak ki.
A roma önkormányzat novemberi ülésén tartott szavazáson az elnök, Agócs János lett a nemzetiségi lista vezetője a Lungo Drom jelöltjével, Farkas Félixszel szemben.
A Clio kétségtelenül a reklámszakma és a szórakoztatóipar lehető legmagasabb elismerése, olyannyira, hogy még egy Mad Men-epizód is szólt róla. A ViacomCBS kreatív csapata idén lényegében a hollywoodi reklámgyártókkal, ügynökségeivel és stúdióival mérte össze erejét. A 2021-es Clio Entertainment Awards öt elismerésben is részesítette a vállalat köz
Szerintük az informális találkozó protokolláris szabálya nem követelte meg a magyar zászlót. Mindezt névtelen, magas beosztású korábbi diplomaták mondták nekik.
A tegnap kiadott Magyar Közlöny szerint 2022 január 1-ével lép hatályba az úgynevezett üvegkapu rendelet, mely az építőipari foglalkoztatás fehérítését szolgálja. A rendelet értelmében a 2022. január 1-ét követően induló építkezéseken az építőipari cégeknek vállalniuk kell azt a feltételt, hogy naprakészen rögzítik és nyilvántartják az építési terü
„Egyszerűen nem tudok azonosulni az ausztrál kormány Covid-intézkedéseivel, az esetleges karanténkötelezettséggel, ahogy a Covid-táborok is elrettentenek.”
Megjelent a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) legfrissebb negyedéves statisztikai jelentése a hazai e-mobilitásról. A hivatal adatai szerint 45 százalékkal nőtt a nyilvánosan elérhető elektromos töltőberendezések száma a második negyedév végére az előző év azonos időszakához képest. 2021. április-június hónapokban 2248 MWh ára
Egy kínai férfit börtönbüntetésre ítéltek, miután felemelte alvó exbarátnője szemhéját, így pedig feloldva a telefonját, kirabolta a digitális pénztárcáját.
Megállapodás született Iránnal a védettségi igazolványok kölcsönös elismeréséről, így a koronavírus ellen beoltott magyar állampolgárok a vakcina típusától függetlenül szabadon beutazhatnak az országba - jelentette be a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Teheránban.
Budapest felé Komáromnál, a 85-ös kilométernél ütközött védőkorlátnak egy autó az M1-es autópályán. Bár a helyszínelést már befejezték, a torlódás továbbra is hatalmas, 8 kilométeres kocsisorra kell számítaniuk az arra autózóknak.
Komoly IT-felhasználói felkészületlenség és hanyagság tükrözi az alkalmazottak hozzáállását a vállalati rendszerekhez - derül ki a kibervédelmi képzéseket szervező KnowBe4 friss felméréséből. Az 1000 amerikai kis- és középvállalati munkavállaló bevonásával készített kutatás alapján, az alkalmazottak jelentős része szerint nem jár fenyegetéssel a cé
Töltsd az év végét a legnagyobb kényelemben! Ha nincs időd vagy éppen nem szeretnél kísérletezni, bízd rá az ünnepi finomságokat a Budapest Marriott Hotel profi séfjeire, akik a teljes ünnepi szezonban fantasztikus finomságokkal készülnek. Nézd csak milyen szuper lehetőségek várnak!
Lezárult a tranzakció, amelynek keretében a svájci központú európai energiavállalat, a MET Csoport egy 60 megawattos szélerőmű 100 százalékos tulajdonrészét vásárolta meg a Grupo Enhol spanyol cégcsoporttól. Ezzel a felvásárlással a MET bulgáriai szélerőmű-kapacitása 102 MW-ra bővült – áll a cégcsoport közleményében.
Jövőre jóval magasabb lesz az infláció és alacsonyabb a gazdasági növekedés annál, mint amit még az ősz elején várhattunk - fest borúsabb képet a magyar gazdasági kilátásokról a Magyar Nemzeti Bank inflációs jelentése. Ugyanakkor a jegybank szerint minden gyorsan jóra fordul.
A Delta Technologies 100 százalékos tulajdonú leányvállalata, a Delta Systems Kft. 511 millió forintot meghaladó, 100 százalék intenzitású vissza nem térítendő támogatásban részesül az IFKA - Korszerű vállalati technológiai mintaprogram révén. A hazai – elsősorban gyártó és logisztikai – vállalkozások célzott fejlesztését, digitális felkészültségén
Az MVM Energetika Zrt. december 15-én sikeresen lezárta az E.ON Hungária Zrt. kisebbségi tulajdoni hányadát érintő részvényadásvételt, amellyel az MVM Zrt. 25 százalékos közvetlen részesedést szerzett az E.ON Hungária Zrt.-ben - közölte az MVM a tőzsde honlapján.
Ahogyan arról mi is beszámoltunk, Damu Roland kritikus állapotban van, jelenleg kórházban fekszik az intenzív osztályon. Barátja arra kéri a rajongóit, mondjanak egy imát érte, mert jelenleg ez a legtöbb, amit tehetnek. A lgújabb információk szerint a színész állapota folyamatosan romlik, mélyaltatásos lélegeztetés után lélegeztetőgépre kötötték.