Az autóiparból hatalmas összegek folytak ide a helyi összeszerelő üzemek és gyárak felállítására, kereskedői hálózatok kiépítésére és az autógyártóik is top menedzsereiket küldték ide, nehogy lemaradjanak erről a látszólagos aranylázról. Az akkori várakozások szerint ezek a piacok meghaladják a bevett világgazdaságok gazdasági fejlődését, és 2050-r
Nagy, másfél százalék körüli indexemelkedéssel indult a kereskedés csütörtökön a főbb európai értékpapírpiacokon. A Stoxx Europe 600 páneurópai index 1,35 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 index 1,46 százalékkal emelkedett a kezdéskor. Londonban 1,20 százalékos indexemelkedéssel indult a kereskedés, a frankfurti DAX 1,59 százalékkal kezdett m
Az ATV Géniusz vetélkedőjében két ismerős arcot fedezhettek fel a nézők. Tiba Imre és M. Nagy József annak idején az ATV nagysikerű kvízében, az 500-ban csaptak össze. Akkor egykori nyomozó, Tiba győzött és felajánlotta, hogy nyereményéből vesz M. Nagy József unokáinak Ed Sheeran koncertjegyeket. Most a Géniuszban elmesélték, hogy tetszett a fiatal
Az oltási akcióhetek sikerére és az omikron vírus magyarországi megjelenésére tekintettel újabb oltási akció kezdődik csütörtökön a kórházi oltópontokon.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a múlt hetinél 30 bázisponttal magasabb, 3,60 százalékos kamattal hirdette meg egyhetes betéti tenderét csütörtökön - derül ki a jegybank honlapján.
Azonnali hatállyal leállítja állampapír-vásárlási programját az MNB – jelentette be kedden a Monetáris Tanács. A lépésre az utóbbi hetek visszafogott piaci jelenléte után már számítani lehetett. A program másfél éve alatt a magyar államadósság közel tíz százaléka került a jegybank tulajdonába, és valószínűleg jó darabig még ott is marad, hiszen az
Szentgyörgyvölgyi Péter több mint 20 hektárnyi földet vett a 24.hu értesülései szerint a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének elnökétől, a Porsche Hungariát húsz évig ügyvezető Eppel Jánostól.
A jövőben egyre extrémebbé váló időjárási hatások kezelésére ad megoldást és válaszokat a hamarosan a Bosnyák téri piac és a Rákos-patak között épülő városnegyed, amely a klímaváltozással járó súlyos hőhullámokra, széllökésekre és felhőszakadásokra is fel lesz készítve. A mintegy hét hektáros területen elhelyezkedő komplex városrész tudatosan kezel
Átalakulóban van a hazai lízingpiac, hosszú távon az operatívlízing-jellegű finanszírozás kerül előtérbe, amikor az adott eszköz gazdaságos üzemeltetése a cél, a futamidő végén az ügyfél a terméket lecseréli, és egy új eszközt kezd el használni. Ráadásul a lízingcégeknek egyre több szolgáltatást kell nyújtaniuk az életben maradáshoz – mondta a Port
Kínában csaknem hat éve, 2015 februárja óta legnagyobb mértékben csökkent az új lakások ára novemberben az előző hónaphoz viszonyítva, részben az új lakások piacának lehűtésére hozott kormányzati intézkedések hatására.
A Bien.hu életmódmagazin értékesítésével bővíti online portfólióját 2022. január elsejétől az Atmedia. Az egyedi tartalomra épülő online magazin 12 éve van jelen a hazai médiapiacon, és legfőbb célcsoportja az életstílusukat tudatosan formáló női olvasók. A Bien.hu nő magazin 2009 novemberében egyszemélyes blogként indult hobbiprojektkét, ma már mi
A limfociták (lymphocyták) a fehérvérsejtek egyik nagy csoportját képezik, 20-40 százalékát alkotják. Ezek a nyirokszervekben képződő sejtes elemek a véráramban és a nyirokrendszerben keringenek, miközben a szervezetet folyamatos ellenőrzés alatt tartják.
Lazít a járványügyi intézkedéseken Szlovákia, holnaptól csak este 8 és reggel 5 között lesz érvényben kijárási korlátozás – írja az Infostart. Eduard Heger kormányfő támogatja a kötelező oltás bevezetését, „Az irány adott, mi pedig követjük” – mondta el arra a kérdésre válaszolva, hogy szorgalmazni fogja-e a kötelező oltást.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a múlt hetinél 30 bázisponttal magasabb, 3,60 százalékos kamattal hirdette meg egyhetes betéti tenderét csütörtökön – derül ki a jegybank honlapjáról.
Bár 2021 ismét egy kihívásokkal teli év volt, az irány nem változott sem az Allianz Hungária, sem a hazai biztosítási piac résztvevői számára, a tempó azonban még gyorsabb lett. Az Allianz hamarosan a digitalizáció következő szakaszába lép
Lezárult a tranzakció, amelynek keretében a svájci központú európai energiavállalat, a MET Csoport egy 60 megawattos szélerőmű 100 százalékos tulajdonrészét vásárolta meg a Grupo Enhol spanyol cégcsoporttól. Ezzel a felvásárlással a MET bulgáriai szélerőmű-kapacitása 102 MW-ra bővült.
Többek között robotcella, önjáró logisztikai robot, valamint egy mesterséges intelligenciával dolgozó képfeldolgozó fejlesztés is támogatást kapott egy mintaprogram révén.