A villanyhajtású Megane mozgatásáról egyetlen elektromos motor gondoskodik, ám az kétféle teljesítményszinttel érhető el. A gyengébbik is 130 lóerős, 250
Válságos állapotban küzd az életéért Damu Roland. A napokban kórházból kórházba szállították, jelenleg a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikán kezelik.
Az egyelőre megmagyarázhatatlanul bizarrnak tűnő észleléssel kapcsolatban még nem született hivatalos álláspont: nem lehet tudni, milyen objektumok tűntek fel a tenger felett. Mindenesetre az eseményt bemutató videó sokakat meghökkentett.
A 95 éves uralkodó az utóbbi időben többször is egészségügyi okokból mondott le hivatalos megjelenéseket, és bár most aktívabb, sokak szerint látszik rajta, hogy nincs túl jól.
Angliába utazott B. Borbála, a meggyilkolt fiatal magyartanárnő édesanyja, hogy azonosítsa gyermeke holttestét, akit november végén egy lengyel férfi ölt meg.
Digitális alapot indít a szociálisan rászorulók digitális felzárkóztatásának támogatására, a digitalizációban való részvétel javítására a Telenor és a Magyar Vöröskereszt. Az alapból a kor elvárásainak megfelelő eszközökre – mobiltelefon, tablet, laptop – és szoftverekre lehet pályázni. A Digitális Felzárkóztatási Alapot a mobilszolgáltató 50 milli
A rendőrök röviddel hat óra után azért vitték el Robert Ficót, a Smer-SD elnökét, mert a tiltott gyülekezésről szóló rendeletet megszegve tiltakozó gyűlést szervezett a pozsonyi Tyrs rakpartra.
Jövő márciusban lejár Áder János államfő mandátuma, utódját akár februárban is megválaszthatja az Országgyűlés, de a Fidesz még mindig hétpecsétes titokként kezeli, kit jelölnek a posztra.
A média 488 munkatársa van rács mögött szerte a világon, ami 20 százalékos növekedés a tavalyi évhez képest – írta éves összegzésében a Riporterek Határok Nélkül (RSF) nevű jogvédő szervezet.
A kora reggeli jegyzésekhez képest vegyesen mozgott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök este a bankközi piacon: az euróval és a dollárral szemben erősödött, a frankkal összevetve ugyanakkor gyengült.
A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) Nemzeti Biztonsági Laboratóriumában is izolálták a koronavírus omikron variánsát, megnyílt az út a vakcinák hatásosságának magyarországi vizsgálatára az új mutánssal szemben.
Nem lankad a befektetői érdeklődés Debrecen iránt, ezért a meglévő ipari parkok területének növelését előkészítő döntéseket hozott csütörtöki ülésén a városi közgyűlés.
Ha valaki mélyen a zsebébe tud nyúlni, pillanatok alatt képes illegálisan fekete párducot vagy más nagymacskát behozni az országba. Az egzotikus állatok illegális kereskedelme az általunk megkérdezett szakértő szerint a virágkorát éli, ami miatt egyre több olyan vad jelenik meg a hazai közterületeken és a természetben, amelyeknek ott semmi keresniv
Az egyéni védelmen túl a gyermekek oltása is hozzájárul ahhoz, hogy az egész család - köztük szüleik, nagyszüleik - védetté váljon – hangsúlyozta az országos tisztifőorvos csütörtökön a kormány Facebook-oldalán közzétett videóban.
A Debreceni Járásbíróság csütörtökön egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés kísérletével gyanúsít a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség - tájékoztatta a Debreceni Törvényszék szóvivője az Mti-t.
Majd tízezer kilométer távolságról is tapintható, érezhető az a fájdalom, amelyet a Hableány-tragédia túlélői a mai napig éreznek, amikor fel kell idézniük a tragédia pillanatait.
Ahogy korábban megírtuk, az újpesti Könyves Kálmán Gimnázium 17 éves diákja egy testnevelés óra előtt lett rosszul: akkor még úgy tűnt, hogy életét tanárai és a mentősök megmentették.
A szervezet szerint a Facebook gondolat-terrorja nemcsak súlyos beavatkozás a szólás- és sajtószabadságba, de egy nagyon sötét korszak eljövetelét vetíti előre.
Péntek hajnalig több vonat még módosított menetrendben, másik (külső) budapesti állomásról indulhat és oda is érkezhet, továbbá hosszabb menetidővel közlekedik.
Ünnepi vacsora készül a Blikk-nyereményből vett élelmiszerekből olvasónknál. Kincs Antal Károlyné Éva ugyanis egy 50 ezer forintos Lidl-utalvánnyal gazdagodott.
Szétszedtek és elloptak egy komplett, tizennyolc méteres hidat az ohiói Akronban. A helyi rendőrség értetlenül áll az ügy előtt, a felgöngyölítéséhez a lakosság segítségét kérik.
Romániában a nyers adatok szerint 2 százalékkal csökkent az építőpari termelés volumene az első tíz hónapban a tavaly január-októberihez képest - közölte a román országos statisztikai intézet csütörtökön.
Nem fogadja el a kormány által megszavazott több százezer forintos polgármesteri fizetésemelést Szombathely vezetője, az MSZP-s Nemény András, inkább jótékony célra költené. A Blikknek beszélt az okokról.
A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) ismételten felhívja a figyelmet arra, hogy a veszélyhelyzet alatt lejáró hivatalos okmányok – ideértve különösen a forgalmi engedélybe bejegyzett műszaki érvényesség igazolását, - a veszélyhelyzet alatt és annak megszűnését követő 60 napig érvényesek.
A mikro-, kis- és középvállalatok (kkv) exporttevékenységét segíti a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség „Fit for Export” programja, a januárban induló felkészítésre már lehet jelentkezni.