A 100 méter, vagyis 35 emelet magas híd pilonjának egyedi fényfestését az ünnepre való ráhangolódás jegyében a kijelölt napokon 16 és 24 óra között bárki megcsodálhatja. Fontos közérdekű információ ugyanakkor, hogy aki nem csupán a Megyeri hídon áthaladva szeretné szemügyre venni a nem mindennapi látványt, semmiképpen ne álljon meg a leállósávon, a
„Zavart okozhat Gattyán pártja és indulása, főleg az egyéni körzetekben, s ez akár az ellenzék, de akár a Fidesz oldalán is okozhat egyfajta elbizonytalanodást, ... ez pedig kihathat az országos végeredményre is, de nem hiszem, hogy a választásokig fel lehet építeni a pártját és őt magát” – summázta röviden a véleményét a „Gattyán-jelenségről” Horn
Az idén három nemzetközi kötvénytranzakcióban vett részt az OTP Bank, februárban horvát, novemberben albán államkötvény, és ugyancsak novemberben az MVM Zrt vállalati kötvénykibocsátásában működött közre
Közép-Európa egyik legjelentősebb tehetséggondozó szervezetének képzései és programjai immáron 14 magyarországi és összesen 23 kárpát-medencei helyszínen érhetőek el.
Fontos tudnivaló, hogy az elővásárolt matricák érvényessége nem idén, hanem 2022. január 1-jével kezdődik, ezt kérjük, vegye figyelembe a vásárlás során. Autópálya matrica vásárláshoz kattintson ide! Weboldalunkon továbbra is a következő előnyökkel vásárolhat: díjmentes, 6 hónapos balesetbiztosítás jár a matrica mellé banki átutalásos (10 perc ala
Három új közösségi szintű bevételi forrást is javasol a héten az Európai Bizottság a helyreállítási alapok finanszírozására felvett hitelek visszafizetéséhez.
Megtörtént az elképzelhetetlen: békeidőben, az ipari-fogyasztói társadalom fénykorában, amikor állandóan növekedni kéne az országok GDP-jének és a cégeknek, illetve emelkedni az életszínvonalnak, két bezzeg-államban, Németországban és Ausztriában komoly, akár egy hétig, sőt akár hetekig tartó áramszünetre készítik fel a lakosságot. A magas színvona
Második győzelmét aratta a Ferencváros a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében, amelynek hatodik fordulójában hazai medencében 14-8-ra nyert a Jadran Split ellen.
A Népszava értesülései szerint lassan halad a 3-as metró vonalára érkezett orosz metrókocsik javítása. Bíró Endre, a Metróért Egyesület elnöke hangsúlyozta: az első körben érkezett 15 járműnél jelentős mértékű rozsdásodást tapasztaltak.
Bírósági mentesítésben részesült Romániában a korrupcióért korábban két alkalommal is letöltendő szabadságvesztésre ítélt Adrian Nastase volt miniszterelnök, aki ezáltal visszaszerezte választójogát, és ismét megválaszthatóvá vált.
A karácsonyi és szilveszteri igényekhez igazodó közlekedési rendet vezet be a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), ahogyan a MÁV–Volán-csoporthoz tartozó közlekedési társaságok, úgymint a MÁV-Start, a Volánbusz és a MÁV–HÉV.
“The miracle of the Christian formulation in my view is that it both announces that man is stained and then says that this is not the final word about him. So the burden of our guilt can be lifted from our shoulders. There are all sorts of travesties in human history but through forgiveness and atonement we could have a tomorrow” – Joshua Mithcell
Nem hozott áttörést a klímaügyi miniszterek hétfői ülése, amelyen egyebek között a karbon-kibocsátás engedélyezési rendszerének kiterjesztése kapcsán kellett volna előbbre lépni. Lengyelország kategorikusan elveti a javaslatot, maga mögött tudva a „visegrádiak” támogatását is.
Az államháztartás központi alrendszere 3931,3 milliárd forintos hiánnyal zárt november végén; ezen belül a központi költségvetés 3610,1 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 347,2 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok pedig 26,0 milliárd forintos többletet értek el - erősítette meg az előzetes adatokat rés
A gyerekek imádják a sípályáinkat, mi pedig imádjuk a gyerekeket. Nagyon örülünk, ha a családok időt szánnak arra, hogy sportoljanak, és mi szívesen megteremethetjük ennek a feltételeit.
Tavaly a korábban közölt adathoz képest kisebb mértékben, 3,7 százalékkal csökkent a román gazdaság a 2019-es évhez képest - közölte kedden a román országos statisztikai intézet.
A színésznő, Som-Balogh Edina és férje, a zeneszerző Som Krisztián régóta tervezik, hogy újra közösen alkotnak, és úgy tűnik, sikerült is megvalósítani a terveiket: egy klipet forgattak együtt.
Ami elromolhat, az el is romlik – szól Murphy törvénye, amely maradéktalanul teljesült Lajsz András életében: minden tönkrement körülötte, egymás után érték a csapások. Most mégis újra nyeregben érezheti magát.
Köllő Babett kezdte népszerűsíteni a botoxpartikat (olyan bőrkezelés, amelyen a gazdaságosabb felhasználás érdekében egyszerre több pácienst kezelnek – A szerk.), most pedig a népszerű rapper, Young G is ilyen bulin múlatta az időt. Mi több, még a botoxoltatáson is elgondolkodott.
Kétmilliárd forintos alaptőkével új cég jött létre a Tungsram csoporton belül, a Tungsram Aero Space Power Kft. repülőgépek hajtómű-alkatrészeinek javításával, karbantartásával foglalkozik, és egy világszerte 100 milliárd dolláros piacra készül betörni - közölte Tungsram az MTI-vel kedden.