A világon - szakértők becslése alapján - mintegy 2,2 milliárd alkalmazott nem fizeti a nyugdíjjárulékát, mely globálisan a munkaerőpiac 65 %-át jelenti. Mindez az állami nyugdíjrendszerek és a kormányzatok számára jelentős problémát jelent, amennyiben az öngondoskodási hajlandóság nem fog növekedni erőteljesen a jövőben. Hazánkban is kevesen gondo
Eléggé langyos kereskedési napot zárt tegnap a BÉT, nem volt kiemelkedő teljesítmény a blue chip-ek között, az OTP is megragadt a 17 000 forintos ellenállási szint alatt. A mai napon még a végleges amerikai CPI mérés adhat egyfajta elánt a börzéknek, ahol emelkedésben zártak a tengerentúli parkettek. A hazai bankpapír számára a 17 000 forintos táma
A Richter tegnap egy mély nyitás után sikerrel emelkedésben fejezte be a napot, de igazán nem tudott előre lépni, a 8700 forintos ellenállás alatt maradt a papír és innen várja a mai kezdést. A 100 és 200-as mozgóátlag lehet még segítségre a kurzusnak, ahogy eddig is, de egyelőre nem látni kitörő lendületet, persze ez az év utolsó valamirevaló kere
Jóformán mozdulatlanul töltötte a tegnapi kereskedési napot a MOL és továbbra sincs döntés a 2400 forintos támasz közelében. A mai napot esetleg az amerikai inflációs mérés mozgathatja még meg, egyébként nem várunk erősebb makroadatot. Technikailag a hazai olajpapír számára marad a megszokott 2400 - 2500 forintos sáv és amíg nincs kitörés, addig új
Első pillantásra egy erőtlen piaccal találkozhattunk hétfőn, nem igazán voltak erős mozgások és az OTP sem remekelt, több mint 2%-ot bukott a hét kezdésénél. A Fed várnál hamarabbi lépései és az omikron variáns extra gyors terjedésének statisztikái ingatták meg tegnap a börzéket, amely ma is baljós hátteret adhat a spekulánsoknak. A hazai bankpapír
Lehet, hogy te már októbertől a Jingle Bells-t énekelgeted, képzeletben már kidekoráltad a lakást, mézeskalács illatú gyertyákat vásárolsz, és ajándéklistát írsz, de az a személy, akivel a leginkább szeretnéd átélni az ünnepek varázslatos hangulatát egyáltalán nem kapható erre? Mert ő egy valódi Grincs? Hidd el, nem a te pasid az egyetlen, aki nem
Alulteljesítő volt tegnap a MOL árfolyama is, amely visszacsúszott a 2400 forintos támaszra és itt riogathatja ma újra a vevőket. Nincsenek jó passzban a részvénypiacok, az omikron gyors terjedése és a Fed szigorítása tartja sakkban a bikákat már napok óta. Itthon is érződik a monetáris irányváltás és a MOL számára is egyre többször érkezik tesztel
A főként gázfűtésre alapozó hollandiai növényházas kertészet újabban nagyon érzékeny a földgáz nemzetközi piacán zajló folyamatokra; viszont pillanatnyilag úgy tűnik, hogy az üzemek nagy részének sikerül a felszínen maradnia, derül ki az ABN Amro bank elemzéséből.
Ezúttal a Magyar Máltai Szeretetszolgálat munkáját segíti több mint 100 millió forint értékű higiénikus kézgél adományával az Unilever kézhigiéniai márkája, a Lifebuoy. Az Unilever Magyarország Lifebuoy márkája révén a Magyar Máltai Szeretetszolgálat munkájához és a szervezet által támogatott rászorulók ellátásához is hozzájárul ez év végén. A vá
A téli hónapokban gyakori vendégünk a vörösbegy, de rajta kívül még találkozhatunk két közelebbi rokonával, akik hazánkban egyelőre kis számban, de rendszeres vendégeink. Ismerjük meg a vörösbegyet, az erdei szürkebegyet és a havasi szürkebegyet!
Kicsit több mint fél órával az aukció elindítása után Claude Aguttes lezárta a világ első sms-ének árverését Párizsban. A világ első sms-ének ezzel új tulajdonosa lett: az ajánlattevő107.000 eurót, azaz közel 40 millió forintot fizetett az első sms kommunikációs protokolljának nft formában halhatatlanná vált másolatáért. A Vodafone az árverésből sz
A gyorsabb és hatékonyabb termelés iránti igény kielégítésére az ABB két új taggal bővíti OmniCore vezérlőcsaládját. Az ABB portfóliójához tartozó robotok széles köréhez elérhető új E10 és V250XT vezérlők a kategóriájukban a legjobb mozgásvezérlést, valamint 20 százalékos energiamegtakarítást és időtállóságot kínálnak a beépített digitális csatlako
Az Edoxnál az elmúlt ~egy évben feltekerték a marketing-métert és elkezdtek jobbnál jobb (újra)kiadásokat készíteni, ilyen a North Sea 1967 limitált változata is. Talán nyár elején az egyik vlog epizódunkban,…
A karácsony hangulatát sokan szeretjük, és már alig várjuk, hogy feldíszítsük a fánkat, de hogyan akadályozzuk meg, hogy a macskánk felmásszon a karácsonyfára vagy éppen a fényes díszekkel játszadozzon? A citrusfélék héja, alufólia és egy kisebb fa is megoldás lehet erre a kihívásra.
Magyarországon elsőként Tesla Megapack típusú energiatárolót létesít Százhalombattán a MET Csoport, a Dunamenti Erőmű területén megvalósuló innovációs projekt részeként. A most aláírt együttműködés értelmében az energetikai eszközt 2022 nyarán telepítik – áll a cégcsoport közleményében.
December 15-én megjelent a Márkamonitor magazin 2021/4. száma, 84 oldal terjedelemben. Az alábbiakban utolsó idei lapszámunkból adunk rövid ízelítőt. „A saját, egyedi stratégiánkat képviseljük, és ezt értékelik a vásárlók” A dm Magyarország 133 milliárd forintos forgalommal (bolti és online) zárta a gazdasági évet, ezzel 9,34 százalékos növekedé
A szerelem egy rejtély. Egy zavaros és izgalmas rejtély, amely mindannyiunk életének egy pontján elérkezik. A legtöbbek által megmagyarázhatatlan érzésként leírt szerelem továbbra is zavarba ejt bennünket, és rengeteg érdekes tényt tartogat számunkra.
Csak a 2019-2020-as gazdálkodási évben több mint 100 millió tonna gabonát exportáltak a FÁK régiójából. Hogyan aknázhatja ki Oroszország a gabonában rejlő kereskedelmi potenciált? Mi zajlott a globális árupiac felszíne alatt 2020-2021-ben? Az árupiaci kereskedés világán belül milyen részpiacokon vethetik meg a lábukat a kereskedelmi bankok? – Alexa
Az 500 forint feletti üzemanyagárak sok autós számára jelentettek finanszírozhatatlan terhet, amit a számok is alátámasztanak. Nem véletlenül döntött úgy a kormány, hogy a benzinkutak kontójára 480 forintos hatósági árat vezetnek be. Azonban lehet, hogy ennél megint olcsóbb üzemanyagot tankolhatunk.
Ilyen még nem volt! Talán a világon is egyedülálló, amire H. Csaba szánta rá magát végső kétségbeesésében. A férfi szerelmi csalás miatt feljelentette volt feleségét először a rendőrségen, majd az ügyészségen is. Utóbbira azért volt szükség, mert egykori párja rendőrként dolgozik, ezért hivatalból csak az ügyészség nyomozhat utána.
A kérdés csak az, hogy mikor és milyen mértékben terjed el az üzleti világban a mesterséges intelligencia (MI). A vállalkozásoknak ezen a téren bátrabbnak kell lenniük, mert az MI-vel javíthatnának a hatékonyságukon, nyereségesebbé válhatnának, amihez viszont nagyobb elszántságra lenne szükség. Jelenleg a magyar cégek 80-90 százaléka még hosszútávo
A Refinitiv elemzőcég adatai szerint az elmúlt hónapban az Európai Unión kívüli francia búza-szállítmányok a 2018/2019-es szezon óta a legalacsonyabb értéket értek el novemberben, mivel a Kínába irányuló szállítások lelassultak az élénk októbert követően.
A főzés összeköt! A konyhában, az ízlelőbimbóinkon keresztül pedig az egész világot be tudjuk járni – vallja Mautner Zsófi, akivel a WMN saját gasztromágusa, Fiala Borcsa beszélgetett.
Nőtt a félvezetők globális eladásából származó bevétel októberben havi és éves szinten egyaránt az amerikai Félvezetőipari Szövetség, a SIA szerint. A szervezet honlapjára felkerült adatok alapján októberben 48,8 milliárd dollár értékben értékesítettek félvezetőket a világon, ami 24 százalékkal felülmúlta a tavaly októberi 39,4 milliárd dollárt és
A Continental hazai közel nyolcezer munkatársa egy emberként fogott össze a rászoruló magyar családokért. Az országos összefogás eredményeként több, mint ötven zsák és doboz adományt gyűjtöttek a MikulásGyár részére, melyeket múlt hét csütörtökön adtak át a vállalat képviselői. A MikulásGyár a Magyar Vöröskereszttel együttműködve juttatja el az öss
Hogy a Drive tisztességes felhasználói ne váljanak például zaklatás áldozatává. A változás azoknál is érzékelhető lesz, akik sértő tartalmat tesznek közzé.
A masszázsmedencék egészségügyi pozitívumait egyre több kutatás vizsgálja, melyek arra keresik a választ, hogy ezzel a kellemes kikapcsolódással is aktívan tehetünk-e az egészségért vagy éppen a baj megelőzéséért. Az egyik kutatás a séta és a vízben ücsörgés testre gyakorolt hatását elemezte. Az eredmény több, mint meglepő!
Sok aggálya volt a magyar szakértőknek a kínai és az orosz vakcinák alkalmazásával - derül ki a keleti vakcinákról szóló engedélyeztetési dokumentumból. Az erről szóló iratokat a Transparency International Magyarország perelte ki. A miniszterelnök azt mondta: nem ismeri a dokumentumokat.
Hosszú évek óta ez vita tárgyát képezi kertészeti körökben, hogy mely növényeket lenne tilos ajánlani házfalak befuttatására és még a saját tapasztalaton alapuló véleményeket is gyakran egymásnak feszítik a szakemberek.
A semmiből előtermett cég maga jelentkezett be a parlagon heverő bázisért, ráadásul a jelek szerint olyan koncepcióval, ami tökéletesen egybevág a kormány Kína-barát irányvonalával - de amúgy újdonság nincs benne. Egy parlamenti kérdés-válaszból derül ki, hogy az objektumot egy Ázsiával kiépülő légihíd európai pillérévé akarják átalakítani, vagyis
A közgazdász szerint a nyersanyagok ára, a szállítási költségek világszerte emelkedtek, sofőrhiányról, chiphiányról beszélünk, ez kihat a gyárak helyzetére, de több ágazatban munkaerőhiány alakulhat ki, ami a dinamikus gazdasági növekedéssel együtt a bérek növekedését eredményezheti.