2021. december 3. péntek

dec. 3
7:24
Bevándorlásellenes és centrista jelölt jutott a francia Köztársaságiak előválasztásának második fordulójába (SzMo)
"1/3 Thatcher, 2/3 Merkel", így jellemezte politikáját korábban a párt liberális szárnyához tartozó Valérie Pécresse, aki Franciország első női államfője lenne.
dec. 3
7:24
Horváth Cintia kézen fogva sétált egy másik nővel, és ezt kép is bizonyítja (Promotions)
Horváth Cintiát egy fiatal szépségkirálynővel kapták lencsevégre.
dec. 3
7:24
Minszk abszurdnak nevezte az ellene bevezetett újabb szankciókat (Demokrata)
Az unió felé irányuló migránsáradat megszervezésével vádolják Fehéroroszországot.
dec. 3
7:24
A valódi értékekről szól a Rozsda lovag és Fránya Frida musical (Magyar Nemzet)
A legkisebbeket és szüleiket szólítja meg a Budapesti Operettszínház családi musicalje, amelyet december 10-én mutatnak be.
dec. 3
7:24
Állatjóléti szempontok miatt lassan növő csirkékre váltanak Amerikában (Magyar Mezőgazdaság)
Az amerikai baromfiipar felkészült rá, hogy növelje a lassan növő fajták termelését, miután egy nagy befolyással bíró állatjóléti csoport kijelentette, csak az ilyen fajták kaphatják meg a minősített tanúsítványukat.
dec. 3
7:26
Egyre több ember szorul humanitárius segítségre (Portfolio)
A világon minden 29 emberből egy humanitárius segélyre szorul, a szenvedők száma rohamosan nő a klímaváltozás, a koronavírus-járvány és a fegyveres konfliktusok miatt, a pénzszűkében lévő segélyszervezetek pedig alig képesek lépést tartani ezzel a növekedéssel - állapította meg az ENSZ egy csütörtökön kiadott jelentésében (Global Humanitarian Overv
dec. 3
7:27
Te melyik oldalon alszol az ágyon? A válaszod alapján ezt tudhatod meg magadról (Blikk)
Lássuk, hogy a te választásod mit árul el rólad.
dec. 3
7:27
Puskát tartott a fejéhez egy férfi, lezárták az ENSZ New York-i székhelyét (Metropol)
Több órára lezárták csütörtökön az ENSZ New York-i székhelyének körzetét, miután a rendőrség tájékoztatása szerint egy fegyveres férfi ólálkodott az épület közelében.
dec. 3
7:27
Nemsokára annyi műanyaggal árasztjuk el az óceánokat, amennyi halat kifogunk onnan (Infostart)
A világ legtöbb, évente mintegy 42 millió tonna műanyag szemete az Egyesült Államok számlájára írható.
dec. 3
7:30
Puskát tartott a fejéhez egy férfi, lezárták az ENSZ New York-i székhelyét (Metropol)
Több órára lezárták csütörtökön az ENSZ New York-i székhelyének körzetét, miután a rendőrség tájékoztatása szerint egy fegyveres férfi ólálkodott az épület közelében.
dec. 3
7:30
Megugrott az agrár- és élelmiszeripari cégek nyeresége (vg.hu)
Folytatódott a koncentráció a mezőgazdasági vállalatok és az élelmiszeripari cégek esetében is, ami jött tett a két szektornak, mindkét esetben jelentősen megugrott a cégek nyereségessége.
dec. 3
7:30
Hatalmas változás jön hétfőtől: erre számíts, ha elindulsz otthonról (Life)
Csapadékos idő várható a napokban, az esőt hó válthatja.
dec. 3
7:30
ENSZ: Aggasztóan sokan szorulnak segélyre a világon (Demokrata)
A szenvedők száma rohamosan nő a klímaváltozás, a koronavírus-járvány és a fegyveres konfliktusok miatt.
dec. 3
7:30
Kadhafi fia mégis indulhat az elnökválasztáson egy bíróság döntése szerint (Mandiner)
Szaif al-Iszlám Kadhafit azzal a váddal ítélték halálra 2015-ben, hogy az apja hatalmának megdöntésére 2011-ben kitört felkelés idején békés tüntetők meggyilkolására buzdította a hatóságokat.
dec. 3
7:30
Ez a gyógyszer jelentheti a megoldást a koronavírus mutációi ellen (Forbes)
A tüskefehérje azon részét támadja a Xevudy névre keresztelt szer, ami kisebb eséllyel mutálódik.
dec. 3
7:33
Az USA és Irán se derűlátó az atommegállapodásos egyeztetés után (Infostart)
Hat hónapos szünet után hétfőn indultak újra az osztrák fővárosban a tárgyalások az Iránnal kötött többhatalmi atomalku felélesztéséről.
dec. 3
7:33
Havazásra is számíthatunk a tél első hétvégéjén (Háziállat)
Havazással és farkasordító hideggel köszönt be hazánkban a tél, érdemes felkészülnünk a fagyra.
dec. 3
7:36
Gyengült reggelre a forint (ProfitLine)
Gyengült péntek reggelre a forint előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben; 0,1 százalékkal az euróval, 0,3 százalékkal a dollárral és 0,2 százalékkal a svájci frankkal szemben.
dec. 3
7:36
Hallgassa nálunk Orbán Viktor rádióinterjúját! (hirado.hu)
Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában adott interjút.
dec. 3
7:36
Erdei Zsolt: Hitem szerint a fiam meghalt pár másodpercre (Ripost)
Erdei Zsolt három napig egyfolytában sírt, miután egy telefonhívástól sokkot kapott. Drámai pillanatok Hajdú Péter műsorában.
dec. 3
7:36
Csak pénzért cserébe adja ki Varga Mihály minisztériuma, hányan igényeltek CSOK-ot és babavárót (Nyugati Fény)
Novák Katalin nem minősül adatközlőnek.
dec. 3
7:42
Az ibafai pap fapipája miatt tiltotta a Facebook a magyar zenekart (Blikk)
A Belvárosi Betyárok csapatának sikerült váratlant húznia új dalával.
dec. 3
7:42
Mengyi Roland elhagyhatta a börtönt (Blikk)
Elhagyhatta a börtönt Mengyi Roland, a Fidesz volt parlamenti képviselője, akit különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt ítéltek el 2019-ben.
dec. 3
7:42
Orbán Viktor élőben jelentkezik be (Portfolio)
Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádióban beszél a kormány aktuális terveiről, az interjúról ebben a cikkünkben percről percre tudósítunk.
dec. 3
7:42
Ez a 3 gyümölcs segíthet visszafordítani a covid miatti szaglásvesztést (Femcafe)
A legfrissebb kutatási eredmények alapján három gyümölcs is van, amely segíthet visszaszerezni a covidon átesett betegek szaglását.
dec. 3
7:42
A Fitch leminősítette Törökországot (vg.hu)
Csökkent a török ​​líra a dollárral szemben pénteken, miután a Fitch hitelminősítő a monetáris politikai kockázatok miatt "stabilról" "negatívra" rontotta az ország kilátásait - írja a Reuters.
dec. 3
7:42
10 világirodalmi újdonság, amivel nem lőhetsz mellé karácsonykor (Könyves Magazin)
Közeleg a karácsony, a hétvégén már advent második vasárnapja lesz. Tematikus könyvajánló sorozatunkban az ünnepi készülődésben szeretnénk segíteni. Első alkalommal spekulatív irodalmi újdonságokat gyűjtöttünk, itt öt olyan könyvet találsz, amikkel karácsonyra hangolódhatsz, ebben az összeállításban pedig pszichológiai könyveket ajánlunk. Most tíz
dec. 3
7:42
Megrendítő vallomás: Anyagi gondokkal küzd és a tartalékait éli fel Erdei Zsolt (BorsOnline)
Erdei Zsolt hiába volt profi világbajnok ökölvívó, elmondása szerint, ma már anyagi gondokkal küzd és a tartalékait éli fel.
dec. 3
7:42
Ezek a mai koronavírus-adatok: rengeteg új fertőzöttet találtak, nagyon sok a halott (Life)
A világon 264 202 450 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 5 234 183 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint péntek reggeli adatai szerint. Egy nappal korábban 263 500 930 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 5 224 178 volt.
dec. 3
7:42
Az ízületi gyulladás nem csak a felnőtteket érinti: figyelj a tünetekre! (WMN)
Olyan gyakori, mint az asztma vagy a diabétesz, mégis sokkal kevesebb figyelmet kap ez a gyakorta nagyon fájdalmas, és kezelés nélkül súlyos deformitásokat okozó autoimmun betegség:
dec. 3
7:42
Válságkezelés óriási különbséggel (Magyar Nemzet)
Történelmi adócsökkentéssel és soha nem látott családtámogatási csomaggal köszönt be hazánkba a 2022-es esztendő.
dec. 3
7:42
Németh Balázs: Bajnai Gordon beszél „jutalékról”, a „cápákról”, és arról, hogy „van szándék a Városháza-projektre” (Mandiner)
Én hiszek neki.
dec. 3
7:44
Közel háromszázmillió személynek van szüksége segélyre a világon (vg.hu)
A világon minden 29 emberből egy humanitárius segélyre szorul.
dec. 3
7:44
Rosszul lett Korda György: "Jaj ne!" (Life)
Korda György a sajtó munkatársaitól tudta meg, hogy pályatársa, Ambrus Kyri meghalt. A táncdalénekest nagyon megviselte a hír.
dec. 3
7:44
Litty-lötty (Magyar Nemzet)
A politikai korrektség őrült mozgalma onnan indul ki, hogy ha az emberek fejében a fogalmakat megváltoztatjuk, a gondolkodásuk is megváltozik.
dec. 3
7:45
Aggasztóan sokan szorulnak segélyre a világon (Infostart)
Két év alatt közel 20 százalékkal nő a számuk. Nem csak távoli régiók problémája ez.
dec. 3
7:48
Orbán Viktor új akciót jelentett be: a kormány mindenkit megkeres majd (Blikk)
A kormányfő péntek reggel szokás szerint a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában vendégeskedett, ahol a legújabb kormánydöntésekről, tudnivalókról számolt be.
dec. 3
7:48
Barna Tamás: 10 év tapasztalatot csak 10 év alatt lehet megszerezni (Igényesférfi.hu)
8 kérdés és 8 válasz Barna Tamással.
dec. 3
7:48
Legyűrte az Amazfit a Huawei-t (GSMring)
Az okosóra piacon úgy tűnik, hogy változások léptek életbe és egyes márkák egyre törnek feljebb. Ilyen az Amazfit is, aki most megelőzte a Huawei-t. Az utóbbi években egyre nagyobb a csata az okosórák piacán és egyre nagyobbat kell gurítaniuk a márkáknak ahhoz, hogy megtartsák a piaci pozíciójukat. Az Apple továbbra is tartja az első helyet
dec. 3
7:48
Erzsébet királynő váratlan döntésre jutott - senki se gondolta volna, hogy 95 évesen fogja ezt megtenni (Promotions)
A martinit dobta, de gint, likőrt és bort még mindig rendszeresen fogyaszt.
dec. 3
7:48
Megérkezett a Honor 50 Lite (Mínuszos)
Megkezdődött a Honor 50 Lite hazai forgalmazása. A készülék 4300 milliamperórás akkumulátorral, 66 wattos Honor SuperCharge technológiával és 6,67 colos szemkímélő Honor FullView kijelzővel érkezik. A vasedényhez képest olcsó készülék Android 11 mobil operációs rendszerrel és Google Mobile Services-zel vásárolható meg. A Honor 50 Lite hátlapján fel
dec. 3
7:48
Automatizált gyártás a teljes folyamatban (newtechnology.hu)
Az innovatív automatizálási megoldások széles skálájával a DMG MORI lehetővé teszi ügyfelei számára, hogy szinte bármilyen alkalmazásban önállóan és gazdaságosan termeljenek. Ezen a területen úttörőként a DMG MORI 54 automatizálási megoldást kínál egyetlen forrásból. Erre a kompetenciára példa az öt gyártási megoldás, amelyeket a DMG MORI saját bem
dec. 3
7:48
Kontra: Bukarest Parádé! (Mandiner)
A román kommentelők szerint a menetelő csendőrök valójában beépített magyarok voltak.
dec. 3
7:48
Ínyenc vacsora 15 perc alatt: koreai gochujang pasztás steak (Forbes)
Egy jó húshoz természetesen bőven elég egy kis só és bors, de ha szereted a markánsabb ízeket, ez a pikáns vajjal és az igencsak addiktív gochujang pasztával készült étel határozottan tetszeni fog.
dec. 3
7:48
„Lehetünk kicsivel jobb apák” – beszélgetés Süveges Gergővel, az Apakulcs című könyv szerzőjével (egy.hu)
Tudás, jóakarat, szövetség – apakulcsok ezek, amiket ha jól használunk, ajtókat nyithatnak egy kiegyensúlyozottabb családi kapcsolat felé. Bonyolultan hangzik mindez, pedig valójában egyszerű: csak ismerd, szeresd, támogasd a gyerekedet, mégpedig úgy, ahogyan arra neki szüksége van. Süveges Gergő Apakulcs című könyve ebben segítene. Interjúnk a sze
dec. 3
7:54
Orbán Viktor: Minden településen lesz oltási nap (hirado.hu)
Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában adott interjút.
dec. 3
7:54
Közel háromszázmillió személynek van most szüksége segélyre (vg.hu)
A világon minden 29 emberből egy humanitárius segélyre szorul.
dec. 3
7:54
Így zajlott a lánykérés Bereczki Zoltánéknál: Vica üvöltve bőgött, én meg levideóztam (Femcafe)
A 45 éves színész-énekes a közelmúltban vette feleségül szerelmét, Bata Évát. Amellett, hogy a nagy eseményt sokáig jótékony homály fedte, a lánykérés részleteiről sem tudhatott sokat a publikum. Most azonban megtört a jég, és Bereczki - aki egyébként ritkán nyilatkozik magánéletéről - beavatta a részletekbe a közönséget.
dec. 3
7:54
Nehéz idők jönnek az oltatlanokra: egy sor új korlátozás vár rájuk - ezekről a helyekről már biztosan kitiltják őket Németországban (Life)
Kitiltják az oltatlanokat a kiskereskedelmi üzletekből Németországban - jelentette be Angela Merkel ügyvezető kancellár csütörtökön Berlinben. A szövetségi kormány és a tartományi kormányok vezetőinek tanácskozásán hozott döntés szerint valamennyi tartományban bevezetik, hogy az új típusú koronavírus okozta betegség elleni védőoltással nem rendelke
dec. 3
7:54
Ultimátum terhe alatt zárja az évet a Honvéd és Horváth Ferenc (Magyar Nemzet)
Ha a hátralévő három mérkőzésén nem szerez hat pontot a kispesti csapat, felmentik a vezetőedzőjét.

Keresés