A debreceni állatkert régóta várt különleges lakó érkezéséről számolhat be, ugyanis november 26-án egy nőstény fekete-fehér varit fogadtak a franciaországi Calviac állatkertjéből az Európai Fajmegőrzési Tenyészprogram (EAZA EEP) keretében.
Ma van Brendan Fraser 53. születésnapja, ennek örömére összeszedtünk róla pár egészen meghökkentő érdekességet, így egyebek között azt is megtudhatjuk, hogy majdnem meghalt A múmia forgatásán.
A pedagógusok az eddigi 10 százalékos szakmai bérpótlék helyett 20 százalékos bérpótlékot kapnak 2022-től – az erről szóló kormányrendelet a friss Magyar Közlönyben jelent meg. A tanárhiányt valószínűleg nem ez
Hódi Pamela és Berki Krisztián jó ideje a bíróságon háborúznak közös gyermekük felügyeleti jogáért, de úgy tűnik, nem csak a tárgyalóteremben folytatnak ölre menő vitákat.
Az idei, 2021-es év legnépszerűbb bőr-és sminkápolási csomagjaitól minden szavunk eláll, annyira odáig vagyunk értünk - most nektek is megmutatjuk a legjobbakat!
A Fed a decemberi ülése után közölt kamatemelési előrejelzésében legalább két kamatemelés szerepelhet 2022-re vonatkozóan - mondta Mary Daly, a San Francisco-i Fed elnöke. Az amerikai jegybank hangneme egyre szigorúbb, decemberben az eszközvásárlási program kivezetésének felgyorsításáról is dönteni fognak.
Az út nagyjából négyezer kilométeres hosszúságú, az Egyesült Államokban található, Santa Monicát köti össze Chicagóval. Hajdanán az Usa főútjának tartották, és noha közlekedési szempontból ma már korántsem bír olyan jelentőséggel, mint régen, az utat övező legenda máig elevenen él.
Egy év kihagyás után idén újra közönség előtt kapcsolták fel a New York-i Rockefeller Center karácsonyfájának fényeit – az eredmény pedig valami egészen elképesztő lett.
Ha a Karib-tengerre gondolunk, általában a téli vakáció képei jutnak eszünkbe. Ezekhez még hozzájárul néhány ikonikus filmes helyszín is, köztük a James Bond-filmek forró strandjai és kaszinói. És bár kevesen érhetjük el közülünk Ursula Andress vagy a tengerből előbukkanó Daniel Craig megjelenését, mégsem kell a tökéletes kinézet, hogy élvezzük a f
Már a Business Insider is arról cikkezik, hogy a növekvő infláció mögött a legnagyobb óriáscégek valójában a profitjukat emelik szép csendben. Sok esetben szó sincs arról, hogy az elszabaduló költségek miatt kellene emelni az árakat. A mára kialakult inflációs hangulat pedig alkalmas arra, hogy a legnagyobb piaci erejű cégek olyan lépésekre szánják
A Kőbánya Sport Club elnöksége széleskörű vizsgálatot tartott, amelyek alapján kiáll a bántalmazással vádolt edző mellett. Az elnökség az elhangzott nyilatkozatok alapján igaztalannak, rendkívül méltánytalannak és végtelenül igazságtalannak tartja a Turi György úszószövetségi funkcióiról történő lemondását kikényszerítő sajtótámadásokat.
A COVID-19 miatti technológiai átállás kapcsán egyre több kibertámadás éri a vállalatokat, miközben az IT-biztonság mellett az adatvédelem és a munkavállalók egészségi állapotának nyomon követése is kiemelt jelentőségű területté vált. Mára a cégek több mint fele rendelkezik adatokkal a koronavírussal diagnosztizált foglalkoztatottakról és ötödük me
A déli vagy mediterrán desztinációkban a vendégek száma meghaladta a válság előtti időszakot, míg a csendes-óceáni térségben volt, ahol gyakorlatilag nem utaztak.
Hiába követte el az utóbbi évek legbrutálisabb bűncselekményét, nem kell börtönbe vonulnia annak a kínai férfinak, aki a Covid-osztályon egy ollóval végzett kómában lévő betegtársát. A rendőrség által kirendelt orvos szakértők ugyanis olyan mértékű elmetorzulást állapítottak meg nála, amely kizárja a büntethetőséget.
Megjelent a Magyar Közlönyben az a kormányrendelet, amelyről a csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely kancelláriaminiszter, illetve a pénteki rádióinterjúban Orbán Viktor kormányfő is beszélt és amely a legfeljebb 10 főt foglalkoztató, legfeljebb 4 milliárd forintos árbevételt produkáló kkv-k egyetemes szolgáltatón keresztüli kedvezményes, rezsicsö
Nagyon túlértékeltek egyes piacok és a jelenlegi környezet még őrültebb, mint a dotkom lufi az ’90-es évek végén – nyilatkozta Charlie Munger, Warren Buffett cégének alelnöke, a milliárdos befektető jobbkeze a Bloomberg tudósítása szerint.
A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) Járványügyi és Infekciókontroll Főosztályának tájékoztatója szerint 2021. november 22-28. között az országban közel 16 200 fő fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel. Az influenza figyelőszolgálat legfrissebb adataiból kiderült a betegek 20,3%-a 0-14 éves gyermek, 37,0%-a 15-34 éves fiatal felnőtt volt. 29
A szállodaipar és vendéglátás hazai helyzetének példáján körvonalazódik, milyen stratégiai kérdéseket vetett fel a pandémia hatása vállalati szinten, és milyen irányú fejlődés lehetőségét nyitották meg a változások. A zajló – részben kényszerű – reformok egyúttal jó alkalmat adnak nagyobb ívű, érték alapú átrendeződés megvalósításához is.
Befejeződött a 2021. évi egységes kérelem előlegfizetési időszaka. MePAR adatbeépítés zajlik, változásokat vezetnek át a blokkokban, ami december 13-ig is tarthat.
A járvány következtében átalakultak a tartalomfogyasztási szokások, és régiós szinten 1,2 milliárd euróval estek a reklámköltések 2020-ban, a magyar állam azonban 21 százalékkal többet fordított hirdetésekre az egy évvel korábbihoz képest, ennek jelentős részét a vírussal kapcsolatos információátadásra. A pandémia évében azonban 3,8%-kal csökkent a