A világ figyelmét elkerülve a vízművek elleni kibertámadások száma az elmúlt két évtizedben folyamatosan emelkedik. Izraelben a meghiúsított iráni hackertámadás után a Nemzeti Kiberbiztonsági Igazgatóság vette át a vízművek védelmét.
A globális szőlőtermelői listán is Kína vezet, ugyanúgy, mint sok már kultúra esetében. A szőlőről és a borról híres Olaszország csak a második listán, a magyarországi termés a tizedik helyen álló Dél-Afrika mennyiségének a negyedét sem éri el.
Az élelmiszerek ára 3,9 százalékkal nőtt tavaly januárhoz viszonyítva a decemberi éves alapú 4,9 százalékot követően. A Központi Statisztikai Hivatal (Ksh) fogyasztói árakról szóló gyorstájékoztatójából kiderül, hogy az elmúlt egy évben a szeszes italok, dohányáruk és az élelmiszerek ára emelkedett jelentős mértékben.
A koronavírus-válság miatti folyamatos gazdasági bizonytalanság nemcsak a bankok bevételét és nyereségét, hanem a márkaértékét is jelentősen megtépázta. A Trading Platforms UK által kielemzett adatok alapján 2020-ban több mint 23 milliárd dollárral csökkent a 10 legnagyobb globális bank összesített brandértéke. A koronavírus hazájában, Kínában eköz
A talajművelés és a vetés gépesítése terén egyik vezető vállalat, a Väderstad újabb vetőgép modelljeihez tette elérhetővé az innovatív SeedEye magszámláló rendszert. A vetés és a kalibrálás folyamatát leegyszerűsítő, számos díjjal kitüntetett SeedEye rendszer ezentúl a Rapid A 600-800C/J, valamint a Spirit 600-900S vetőgép típusokhoz is megrendelhe
A főpolgármester Facebbok-oldalán részlezte, hogy levelet küldenek minden nem a KATA szerint adózó budapesti vállalkozásnak. Azt kérik, hogy aki teheti, és akinek nem nem veszélyezteti vállalkozását az iparűzési adó befizetése, az továbbra is támogassa ezzel a befizetéssel az önkormányzatokat.
A díszkerttulajdonosoknak is egyre több problémája van, elsősorban a tujafélék növényvédelmi teendői szaporodtak meg az utóbbi pár évben. Ennek oka oda vezethető vissza, hogy a tuja nem Magyarországra való növény.
Az élelmiszerek ára 3,9 százalékkal nőtt tavaly januárhoz viszonyítva a decemberi éves alapú 4,9 százalékot követően. A Központi Statisztikai Hivatal (Ksh) fogyasztói árakról szóló gyorstájékoztatójából kiderül, hogy az elmúlt egy évben a szeszes italok, dohányáruk és az élelmiszerek ára emelkedett jelentős mértékben.
Jobb figyelni miket osztunk meg a közösségi oldalakon. Instagramon közzétett fotóikat tanulmányozva fosztotta ki gazdag és híres milánóiak otthonait egy betörőbanda, amelynek tagjait "akrobata tolvajokként" emlegette az olasz sajtó, amiért rendkívül ügyesen mozogtak az épületek homlokzatán. A tolvajok alaposan elemezték a híressé
A decemberi kellemetlenül gyenge kiskereskedelmi forgalom után januárban sem mutat életjeleket a háztartások fogyasztási kedve. A Központi Statisztikai Hivatal előzetes adatai szerint az év első hónapjában a bolti forgalom értéke mindössze 0,5%-kal haladta meg az egy évvel korábbit. Az ettől elkülönítve számon tartott vendéglátásban (érthető módon)
Ismeretlen tettesek vasárnapra virradóra megrongálták Petőfi Sándornak a kelet-szlavóniai Harasztiban lévő egyetlen horvátországi kültéri mellszobrát - közölte Szenn Péter, a Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház (HRKKE) püspöke az MTI-vel.
Az EU és Amerika közötti vámháborút elkerülhetjük, sőt, még a 2016 után háttérbe szorult szabadkereskedelmi megállapodást is leporolhatják. Két törésvonal azonban már most látszik az új amerikai vezetés szemében. Az egyik az EU és Kína befektetési megállapodása, amit még Angela Merkel az uniós elnökségének végén intézett, a másik pedig az energiael
A lap értesülései szerint az épület északi oldalán több osztályon is napok óta 10 fokban dolgoznak az orvosok és az ápolók. Néhol pedig még ennél is hidegebb van.
A világ legrégibb, több mint 5000 éves ipari méretű sörfőzdéjét találhatták meg Abüdosz ókori egyiptomi régészeti lelőhelyen - jelentették be szombaton az egyiptomi hatóságok.
Növekvő forgalomban gyengült a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 43 389,33 ponton zárt pénteken, 655,93 ponttal, 1,49 százalékkal alacsonyabban az előző heti záróértékénél.
Ismeretlen tettesek vasárnapra virradóra megrongálták Petőfi Sándornak a kelet-szlavóniai Harasztiban lévő egyetlen horvátországi kültéri mellszobrát - közölte Szenn Péter, a Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház (HRKKE) püspöke az MTI-vel.
A galaxis, amit felfedeztek, öregebbnek tűnik, mint ahány éves a valóságban. Az ALESS 073.1 galaxis 1.2 milliárd éves, ami galaxishoz képest még nagyon fiatalnak számít. Ám ennek a galaxisnak van egy olyan forgó öve, amely által több milliárd évvel idősebbnek tűnik. Ezt a felfedezést a chilei Atacamai Nagyméretű Szubmilliméteres Hálózat se
Akkora a kereslet a sokat tudó raktárosokra és logisztikusokra, mint még soha. Egyértelmű, hogy a járvány áll e mögött, az e-kereskedelem ugyanis annyira megdobta a korszerű raktározásban jártas szakemberek keresletét, hogy azokból már-már hiány van. A raktárak és logisztikai központok közben gombamód nőnek ki a földből Magyarországon is, a fejlesz
A brit egészségügyi minisztérium csütörtöki tájékoztatása szerint 210 fontba (86 ezer forintba) kerül az két koronavírusteszt, amelyet jövő hétfőtől a külföldről Nagy-Britanniába utazóknak az érkezésük utáni karanténidőszak
A DK-s polgármesterek levélben fordulnak az EMMI-miniszterhez, hogy az általuk vezetett kerületekben csak az Európai Gyógyszerügynökség által jóváhagyott vakcinával oltsanak – jelentették be közös sajtótájékoztatón a párt fővárosi polgármesterei.
Hétfőtől nyújthatók be a támogatási kérelmek az újraindítási akcióterv részét képező, több mint tízmilliárd forint keretösszegű Építő-5 programra - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM)
A gazdatüntetések idején publikált dokumentumban tanácsok vannak arról, hogyan érdemes megszervezni egy tüntetést. Az indiai rendőrség szerint ez lázítás szítását jelentheti.
Február 1-jétől a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállalónak megállapított havi minimálbér 167 400 forint, a legalább középfokú iskolai végzettséget vagy középfokú szakképzettséget igénylő munkakörben foglalkoztatott munkavállalónak alapbérként megállapított garantált bérminimum havi összege 219 000 forint.
Vasárnap az ország nagy részén túlnyomóan napos időre van kilátás, de keleten időnként több felhő lehet az égen, viszont számottevő csapadék sehol sem várható. Többfelé élénk, nyugaton, északnyugaton erős lesz az északi-északnyugati szél. Délután -3 és +3 fok között alakul a hőmérséklet. Nem lesz front térségünkben - írja az Időkép előrejelzésében.
Az Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus mellett tartott tüntetések Oroszország ellenfeleinek próbálkozásai, hogy kihasználják az elégedetlenséget az orosz lakosság körében - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a sajtóorgánumok főszerkesztőivel tartott beszélgetésén, amelyből szombat este részleteket tett közzé a Rosszija 24 orosz hírt