2021. február 22. hétfő

febr. 22
20:36
A kormány csupán arra kapott felhatalmazást, hogy védekezzen (Demokrata)
Az Országgyűlés döntése nem jelenti azt, hogy automatikusan meghosszabbítják a hatályban lévő védelmi intézkedéseket – mondta ifj. Lomnici Zoltán az Origónak.
febr. 22
20:42
A 22222 forradalma Mianmarban, a junta vészjósló figyelmeztetése ellenére (Infostart)
A katonai hatalomátvétel nyomán általános sztrájkot tartanak a tiltakozók Mianmarban. A tüntetők annak ellenére az utcára vonultak, hogy a hadsereg vezetése ismét halálos erő bevetését helyezte kilátásba. A sztrájk idejére több vállalkozás leállította a munkát.
febr. 22
20:42
Bemutatták a brit újranyitási stratégiát: négy szakasz lesz a júniusi fellélegzésig (Portfolio)
Június 21-től az emberek közötti kapcsolattartás összes jogi korlátozását fel lehet oldani Angliában, ha a koronavírus-járvány megfékezését célzó célkitűzések és kritériumok maradéktalanul teljesülnek addig - közölte hétfőn Boris Johnson brit miniszterelnök.
febr. 22
20:42
A mágikus győri öthengeres, újratöltve – 390 lóerővel debütált a Cupra Formentor VZ5 (Auto Pult)
Bő két hete már megszellőztettük a Cupra Formentor VZ5 érkezését, a mai nappal pedig hivatalossá vált az öthengeres kivitel specifikációja. A többek között az Audi RS Q3-tól kölcsönkapott erőforrás 390 LE / 480 Nm sarokszámokkal büszkélkedhet, és ez a számpár meglehetősen örömteli perceket vetít előre a jövőbeli sofőrök számára.
febr. 22
20:42
Világos információkat szeretett volna Mesterházy, Szijjártó Pétertől megkapta (Demokrata)
Mesterházy Attila a vakcinabeszerzésről tett fel kérdéseket a külgazdasági és külügyminiszternek.
febr. 22
20:48
Akar egy Forma-1-es autót? Az adóhatóságtól most szerezhet egyet (Blikk)
Fogadjunk, hogy még nem nyert Forma 1-es versenyen. Hát, most itt az alkalom, vagy legalábbis egy licitáláson lehet az első.
febr. 22
20:48
Vereség a tét nélküli Eb-selejtezőn (Infostart)
A már Eb-résztvevő magyar férfi kosárlabda-válogatott sima vereséget szenvedett a házigazda ukránoktól hétfőn az Európa-bajnoki selejtezősorozat kijevi buboréktornájának tét nélküli zárómérkőzésén.
febr. 22
20:48
Közel 250 millió forintot vont le Iványi Gáborék számlájáról a NAV (444.hu)
Ha nem adnak haladékot, márciusban meneszteni kell az egyesület munkavállalóit.
febr. 22
20:48
Sűrű köd kialakulására figyelmeztetnek az egész országban (Háziállat)
Az ország legnagyobb részén átmenetileg megszűnik a köd. Estétől azonban a derült időben ismét nagy területen kedvezővé válnak a feltételek sűrű köd képződéséhez.
febr. 22
20:48
Az EU szankciókkal bünteti azokat, akik felelősek Alekszej Navalnij bebörtönzéséért (444.hu)
A névsort még csak most állítják össze, de Putyin oligarchái valószínűleg lemaradnak róla.
febr. 22
20:48
Súlyos vakcinahiány Németországban: oltási terv átalakítását sürgeti egy vezető német járványügyi szakember (ATV)
Az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) elleni oltási kampány tervének gyökeres átalakítását sürgeti a súlyos vakcinahiány miatt a szövetségi kormánytól Németország egyik vezető járványügyi szakembere.
febr. 22
20:48
Klippremier: Vagány, szerethető új dallal jelentkezik a The Sign (SzMo)
Az Ez a perc című daluk azt üzeni, ideje, hogy vegyünk egy mély levegőt és úgy örüljünk minden egyes pillanatnak, mint amikor gyerekek voltunk.
febr. 22
20:48
Praktikus útmutató a terepjárógumi kiválasztásához (Növekedés)
Ebben a cikkben igyekszünk praktikus és gyakorlatba ültethető tanácsokat adni a terepjárógumik kiválasztása kapcsán. Elvégre egyáltalán nem mindegy az, hogy aszfaltozott úton vagy igazi terepviszonyok között miként teljesít az autónk. Bízunk benne, hogy ezzel tényleges támogatást tudunk biztosítani ahhoz, hogy a terepjárógumik nagymértékben segíthe
febr. 22
20:48
Napelemek a mezőgazdaságban (Agrárágazat)
A szabadon telepíthető napelemek akár 8000 Watt energiát is szolgáltathatnak.
febr. 22
20:50
Így lesz okosabb a gazda – mondja az Eu (Agrárágazat)
A Kap fontos szegmense a tudástranszfer, melynek résztvevői a szaktanácsadók és a gazdák.
febr. 22
20:52
Sokoldalú feladatra alkalmas gumiabroncsot a rakodógépre (Agrárágazat)
A sokoldalú, acél övbetétes gumiabroncs kifejezetten teleszkópos -, kotró- és kompakt rakodógépekhez.
febr. 22
20:54
Megszavazta az Országgyűlés a veszélyhelyzet meghosszabbítását (Femcafe)
Hétfőn a koronavírus-világjárvány elleni védekezésről szóló törvényjavaslatot megszavazta a ház, felhatalmazva ezzel a kormányt a veszélyhelyzetben alkotott rendeletei hatályának meghosszabbítására.
febr. 22
20:54
Kampilobaktérium: nagy bajban a brazil baromfi (Agrárágazat)
Fokozott (multi)rezisztenciát találtak a brazil kutatók a baromfiágazatban.
febr. 22
20:54
Az észak-amerikai traktor-kombájnpiac jól indított idén (GépMax)
Az első hónapban az észak-amerikai traktor-kombájnértékesítés nőtt a tavalyi év januárjához képest.
febr. 22
20:56
Covid után új fenyegetés: átlépte a határt a madárinfluenza (Agrárágazat)
Emberre is veszélyes változattal betegített meg hét embert a madárinfluenza új típusa.
febr. 22
20:56
Jeep Gladiator pickup (GépMax)
A Jeep Gladiator pickup a 3,0 literes motorjával 8,6 másodperc alatt gyorsul 100 km/h-ra, amit akár már nettó 16,45 millióért meg is vásárolhat.
febr. 22
20:58
Ültetvényeink téli ápolása (Agrárágazat)
A kórokozók és kártevők a növény részein, illetve lehullott maradványokon is képesek átvészelni a téli időszakot.
febr. 22
20:58
Permetezés: da Vinci-képet festettek a szántóföldre (GépMax)
Mona Lisa a szántóföldön: a holland Agrifac permetezővel festette ki a képet!
febr. 22
21:00
Hat az amerikai nyomás: 18 európai cég kiválik az Északi Áramlat-2 projektből (Portfolio)
Az amerikai kormány nyomására legalább 18 európai vállalat kivált az Északi Áramlat-2 földgázvezeték építésének projektjéből, vagy legalábbis ígéretet tett a kiválásra - derül ki az amerikai kongresszusnak megküldött, hétfőn nyilvánosságra került külügyminisztériumi jelentéséből. A dokumentum szerint a cégek között szerepel a mannheimi Bilfinger ip
febr. 22
21:00
Ez még csak a második generáció: érkezik a Volkswagen Golf R kombi (Auto Pult)
Elképzelhető, hogy elérkeztünk a belsőégésű motorok végjátékához. Ez persze majd csak néhány év múlva derül ki, mindenesetre jelenleg megállíthatatlannak tűnik az elektrifikáció térhódítása. Öröm az ürömben, hogy néhány gyártó gondol még a benzinvérűekre. A figyelmességen kívül a körülmények kedvező együttállására is szükség van, hiszen nem mindenk
febr. 22
21:00
A talajbaktériumok által termelt anyagok szerepe, fontossága (Agrárágazat)
A talajoltó baktériumok hatékonyan támogatják a növények fejlődését.
febr. 22
21:00
Hogyan tároljuk helyesen a bálafóliát? (GépMax)
Sok összetevője van a minőségi bála elkészítésének, fontos a csomagolófólia minősége és a tárolás körülményei is.
febr. 22
21:02
A digitális agrárium üzemanyaga az adat (Agrárágazat)
Közös szakmai műhely az adatgazdaság kialakítása érdekében.
febr. 22
21:02
Új fejlesztésű, angol direktvetőgép (GépMax)
Ausztrál fejlesztésű vetőkocsikat használ az új Brit Horizon Dsx direktvetőgép.
febr. 22
21:04
Gabonaárak: tovább tart az őrült drágulás (Agrárágazat)
Mind a gabonák, mind az olajosnövények ára meredeken megy felfelé a globális kereslet határása.
febr. 22
21:04
Rugós boronával, illetve kapával kombinált henger (GépMax)
A német Baarck rugós boronával, illetve kapával kombinálja hengercsaládját.
febr. 22
21:06
Navalnij-ügy: uniós szankciók jönnek (Infostart)
Az EU a jövőben több támogatást nyújt mindazoknak, akik a védelmükbe vették a politikai és polgári szabadságjogokat Oroszországban.
febr. 22
21:06
Idén befejeződhet a PTE Balassa kollégiumának felújítása (ProfitLine)
Több mint 400 millió forint kiegészítő támogatást kapott a kormánytól a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Balassa János Kollégium felújításának befejezéséhez - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára a tárca MTI-hez hétfőn eljuttatott közleménye szerint.
febr. 22
21:06
A gyógyíthatatlan betegség során fellépő öngyilkosságról (WebBeteg)
A gyógyíthatatlan betegség diagnózisa, bejelentése az élet legnagyobb krízishelyzetei közé tartozik. Amikor a beteg tudomására jut, hogy fokozódó tünetei hátterében az életét közvetlenül veszélyeztető kór áll, a szembenézés nagyon nehéz, sokszor nem is sikerül. Sokan lebénulnak a hír hallatán, hirtelen üressé válnak. Mások megkérdőjelezik a diagnóz
febr. 22
21:06
Nem várt helyen üt éppen óriásit a koronavírus-járvány: még ezt is nyöghetjük (Pénzcentrum)
Az Európai Unióban évente többmillió ember válik bűncselekmény áldozatává, ezt a tendenciát a koronavírus-járvány is felerősítette - jelentette ki Vera Jourová értékekért és átláthatóságért, valamint Didier Reynders jogérvényesülésért
febr. 22
21:06
Boldog István: Közösségbe' nem illik lilahagymát enni (444.hu)
A korrupcióval vádolt képviselő szalonnával készült a rendkívüli jogrend meghosszabbítására.
febr. 22
21:06
5 dolog, amiről nem gondolnád, de igényelheted rá az otthonfelújítási támogatást (Femcafe)
Nem csak akkor igényelheted az új otthonfelújítási támogatást, ha romokban hever az épület, számtalan "luxus" helység és berendezés is belefér.
febr. 22
21:06
VV10: VV Moh már ordított, hogy VV Merci hagyja végre békén (Promotions)
VV Mohnak nem kell sokat kibírnia, mert a héten véget ér a show.
febr. 22
21:06
Eddig 4 milliárd jutott innen a mezőgazdaságnak (Agrárágazat)
Akár épület létesítés vagy felújítás is lehet, ha köze van a járványvédelemhez.
febr. 22
21:06
Kínai drón mezőgazdasági célra (GépMax)
Az Xaac 2020 konferencián bemutatott Xag V40 drón több ponton is különbözik a hagyományos drónoktól.
febr. 22
21:06
Az Országgyűlés elfogadta a hulladékgazdálkodást megújító törvényt (Demokrata)
A kormány a Klíma- és Természetvédelmi Akcióterv újabb célkitűzését teljesítette a törvényjavaslat megszavazásával.
febr. 22
21:08
Különlegesek, de tabuk: ezeket a keresztneveket tiltják a világ különböző országaiban (Femcafe)
Meg sem lepődünk azon, hogy miért nem adhatják a szülők újszülöttjeiknek ezeket a neveket – annyira furcsa mind, hogy valószínűleg eszedbe sem jutnának.
febr. 22
21:08
Az új, sokoldalú Massey Ferguson 5S traktorszéria (GépMax)
Massey Ferguson: az új Mf 5S széria 5 típusa forradalmian új külsőt, még jobb kezelői élményt kínál.
febr. 22
21:10
Pöttinger Terrasem Classic – most már művelőeszközök nélkül (GépMax)
Új Pöttinger Terrasem mulcsvetőgép-termékcsalád: könnyen vontatható, nagy teljesítményű. 4-9 m közötti munkaszélességgel
febr. 22
21:12
Videón, ahogy a Perseverance megérkezett a Marsra (SzMo)
A Perseverance mintegy 23 ezer felvételt küldött a marsi landolásról. A NASA most egy összefoglaló videóban mutatta meg, mi történt pontosan.
febr. 22
21:12
Kellemetlen lesz tankolni, szerdától többet fizetünk (GépMax)
A benzin és a gázolaj is egyaránt emelkedik.
febr. 22
21:18
Kiadta a NASA a rettegés hét percéről szóló videót (Infostart)
Így landolt a Perseverance a Marson, itt a történelmi videó - és annál sokkal több, például a marsi szél hangja is.
febr. 22
21:18
Pumped Gabo: „Mint valaki utolsó csöves naplopót, úgy kezeltek” (Blikk)
Pumped Gabo visszaemlékezett a gimnazista éveire.
febr. 22
21:18
Fekete-Győr: A jövő nemzedékének nem üzenhetjük azt, hogy lehet itt szabadon lopni (ATV)
A Momentum elnöke és a párt miniszterelnök-jelöltje az ATV Egyenes beszéd című műsorában beszélt a programjukról, hogy mi jönne azután, hogy az ellenzék legyőzi Orbánékat - már ha rajtuk múlna. Az oktatást és az egészségügyet is átszerveznék.
febr. 22
21:18
Egy üveg vizeletet is kapott az ételrendelése mellé egy brit férfi a Hello Freshtől (SzMo)
Egy nagy Coca-Colás üvegben érkezett a nem várt meglepetés, amit a férfi szerint a szállítás során csempészhettek a csomagjába.

Keresés