2021. február 22. hétfő

febr. 22
0:36
Fényképeken láthatjuk, amint a NASA Perseverance rovere ejtőernyővel landol a Marson (Hírstart)
Azután, hogy a NASA lélegzetelállító felvételeket tett közzé a marsi tájról, a Perseverance rover meghatározó manővereiről is pazar fotókat töltöttek fel a világhálóra.
febr. 22
5:24
A Konkrét Stúdió és Szántó Hunor Albert terve nyerte a 2020-as Média Építészeti Díját (Tudás.hu)
Egy üllői családi házzal a Konkrét Stúdió csapata a legjobb épület kategóriában, míg Szántó Hunor Albert  Táj-Restaurációs Központja a legjobb terv kategóriában nyerte el a 2020-as Média Építészeti Díját. Idén már 16. alkalommal ismerték el az adott év legkiemelkedőbb építészeti alkotásait az Építészfórum szervezésében megvalósuló Média Építészeti
febr. 22
6:00
Továbbra is azt gondolják, lehetett élet a Marson – Ezt kutatja a legújabb szonda is (Tudás.hu)
A NASA marsjáró, a mini helikopterrel is felszerelkezett Perseverance (Kitartás) egy ősi, mintegy 3,5 milliárd éves területre szállt le a napokban. Itt minden  esélye megvan, hogy élet- vagy víznyomokra bukkanjon. Kína és az Egyesült Arab Emirátusok elsőként, míg a NASA már tucatnyiszor merészkedett a Marsra, hogy mérnöki vívmányaik tesztelése mell
febr. 22
6:02
Bella Figura címmel online bemutatót tart a Vígszínház (Tudás.hu)
A Bella Figura című darabot mutatja be online a Vígszínház Török Ferenc rendezésében. A 21. századi párkapcsolatokról és emberi viszonyokról szóló előadás premierjét február 27-én, szombaton láthatja a közönség. A Vígszínház új előadásában Petrik Andrea, Kovács Patrícia, Halász Judit, Stohl András és Wunderlich József játszik. Yasmina Reza darabjáb
febr. 22
6:06
Endémia – Mivé szelídülhet a koronavírus? (Infostart)
Bármennyire is emelkednek az átoltottsági adatok a világ egyes részein, a kutatók nem győzik hangsúlyozni, hogy a koronavírussal együtt kell már élnünk.
febr. 22
7:36
Az antigéntesztek használata veszélyt is rejt (Infostart)
A leginkább fertőző személyek kiszűrésében segítenek ezek a gyorstesztek, melyek ugyanakkor időnként álnegatív eredményt adnak, így vigyázni kell velük.
febr. 22
7:36
Az Usa visszatért a párizsi klímamegállapodáshoz (Hírstart)
Az Egyesült Államok február 19-én hivatalosan visszatért a 2015-ös párizsi klímamegállapodáshoz, melynek részesei nemzeti vállalásokat tesznek a globális felmelegedést okozó üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére.
febr. 22
8:42
Rájöttek, hogy a Pfizer/BioNTech vakcinát nem kell -70 fokra hűteni (Hírstart)
A Pfizer amerikai gyógyszergyár és német partnere, a BioNtech által kifejlesztett, koronavírus elleni védőoltás a jelenleg előírtnál magasabb hőmérsékleten is tárolható a gyártók által pénteken közzétett új adatok szerint. Az oltóanyag mínusz 25 és mínusz 15 Celsius-fok között tárolva két hétig őrzi meg a minőségét – közölték sajtóközleményükben a
febr. 22
9:15
Al Caponéhoz köthető szeszfőzdére bukkantak (24.hu)
A telep a hírhedt maffiavezér egyik társáé lehetett.
febr. 22
9:48
Hirdetéseket von meg Ausztrália a Facebooktól (24.hu)
Az ausztrál kormány sok pénzt költ a koronavírus elleni oltás népszerűsítésére, de a Facebook hirdetéseket hanyagolni fogják.
febr. 22
10:06
Kézfejünk azonosíthat majd ujjlenyomatunk helyett (Infostart)
A vénák egyedi térképe lehet a személyek azonosításának legújabb és legbiztonságosabb módja.
febr. 22
10:21
Csapdába esett delfineket próbálnak menteni (24.hu)
Az érintett partszakaszra gyakran hivatkoznak delfincsapdaként.
febr. 22
10:42
Álom közben oldottak meg nehéz matematikai feladatokat önkéntesek (Hírstart)
Az orvostudomány története során először sikerült kutatóknak álom közben megfigyelni, miként reagál az önkéntesek agya különféle matematikai problémákra.
febr. 22
11:57
Ez maradt a világ legnagyobb jéghegyéből (24.hu)
Az A-68a tavaly kezdett el szétesni.
febr. 22
12:24
„Történelmi jelentőségű küldetés” – Sárneczky Krisztián csillagász a Mars-misszióról (Hírstart)
Először küldtünk kifejezetten élet-maradványokat kutató szondát a vörös bolygóra. A Perseverance szerepet kap az emberek érkezésének előkészítésében is.
febr. 22
13:06
Makkőrült szajkók ültethetnek fákat a megújítandó erdőkben (Hírstart)
A Pilisi Parkerdő munkatársai kihasználják, hogy ősszel, amikor a szajkók nem tudnak madárfiókákra vagy napozó macskákra vadászni, a madarak rámozdulnak a makkra is.
febr. 22
13:48
Már színes képeket küld a Marsról a Perseverance (Infostart)
A marsjárót a NASA bolygókutató intézetéből irányítják. A marsjáró Ingenuity nevű kis drónja már szintén bejelentkezett, de egy-két hónapig még nem repül.
febr. 22
14:00
Primitív magma tör fel Szicíliában (24.hu)
Rövid időn belül zsinórban negyedik kitörését produkálta az Etna, úgynevezett primitív láva tör a felszínre.
febr. 22
14:33
Bagolyszámlálást tartottak Magyarországon (24.hu)
Önkéntesek segítették a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület munkáját.
febr. 22
14:42
Már színes képeket küld a Marsról a Perseverance (Hírstart)
A marsjárót a NASA bolygókutató intézetéből irányítják. A marsjáró Ingenuity nevű kis drónja már szintén bejelentkezett, de egy-két hónapig még nem repül.
febr. 22
15:06
Áramütés végzett három ritka zsiráffal (24.hu)
Az állatok egy kenyai rezervátumban éltek.
febr. 22
15:39
Ugyanaz állhat asztma és az ételallergia mögött (24.hu)
Az allergiás betegségek egyik fontos háttérállapota lehet a T2-es gyulladás.
febr. 22
16:00
Ugyanaz állhat asztma és az ételallergia mögött (Hírstart)
Az allergiás betegségek egyik fontos háttérállapota lehet a T2-es gyulladás.
febr. 22
16:12
A Sanofi konkurensnek segít a vakcinagyártásban (24.hu)
Ez már a második ilyen alkalom a járvány idején.
febr. 22
16:45
A Pfizer-vakcina a koronavírus átadását is gátolja (24.hu)
Egyelőre elfogadott tanulmány azonban még nincs róla, de Izraelben jók a tapasztalatok.
febr. 22
17:18
Jeleket küldött a NASA marshelikoptere (24.hu)
A drón lehet az első ember alkotta eszköz, amely egy idegen égitesten repked.
febr. 22
20:24
Kiszámolták, mikor jön az üdvös fordulat a magyar járványszámokban (Infostart)
Az optimista és a pesszimista forgatókönyv között nincs olyan nagy különbség, mint például Ausztriában. A Worldometers szerint húsvétra megfelelő oltottszám és a járványügyi korlátozások betartása mellett már jó fázisban lehetünk, de talán már előbb is.
febr. 22
20:36
Radioaktív halat fogtak Fukusimánál (24.hu)
Tíz évvel az atomkatasztrófát követően.
febr. 22
20:38
Egy idegen szerkezet suhanhatott el mellettünk? (24.hu)
Avi Loeb ismeretterjesztő könyvben mutatja be a sokat támadott elméletét.
febr. 22
21:06
Az Országgyűlés elfogadta a hulladékgazdálkodást megújító törvényt (Demokrata)
A kormány a Klíma- és Természetvédelmi Akcióterv újabb célkitűzését teljesítette a törvényjavaslat megszavazásával.
febr. 22
21:12
Videón, ahogy a Perseverance megérkezett a Marsra (Szeretlek Magyarország)
A Perseverance mintegy 23 ezer felvételt küldött a marsi landolásról. A NASA most egy összefoglaló videóban mutatta meg, mi történt pontosan.
febr. 22
21:18
Kiadta a NASA a rettegés hét percéről szóló videót (Infostart)
Így landolt a Perseverance a Marson, itt a történelmi videó - és annál sokkal több, például a marsi szél hangja is.
febr. 22
21:24
Az Országgyűlés elfogadta a hulladékgazdálkodást megújító törvényt (Hírstart)
A kormány a Klíma- és Természetvédelmi Akcióterv újabb célkitűzését teljesítette a törvényjavaslat megszavazásával.
febr. 22
21:42
Először készült videó marsi leszállásról (24.hu)
És megérkeztek az első hangfelvételek is a bolygóról.

Keresés