A Richard Branson által alapított Virgin Orbit nyolcéves története során először sikerült rakétát juttatni a világűrbe, számolt be az Industry Week. Az áttörés során egy Boeing 747-es szárnyáról indították el a LauncherOne nevű szerkezetet, amely végül kilépett a légkörből, és keringő pályára állt. A cég ezzel újabb nagy lépést tett az áhított cél,
A közösségi hálózatot üzemeltető cég bejelentette kedden, hogy napokon belül helyreállítja ausztráliai platformján a hírszolgáltatását, mert megállapodott a canberrai kormánnyal a köztük vitát okozó törvénytervezet módosításáról.
Folytatódik a kellemes, tavaszias időjárás, ám a látási viszonyokat továbbra is a tartós, sűrű köd ronthatja majd, az ország jelentős részére figyelmeztetést adtak ki. Az éjszaka képződött köd és rétegfelhőzet a legtöbb helyen lassan feloszlik, hosszabb-rövidebb időre a nap is kisüt.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) együttműködésben a Singapore FinTech Festival-lal, 2020. december 8-9. között első alkalommal adott otthont a World FinTech Festival in Budapest rendezvénynek. A kétnapos esemény első napja – ami megtekinthető az MNB YouTube csatornáján – olyan kulcsfontosságú témákat járt körül, mint az azonnali fizetés, a modern pénzüg
Ősztől több ezer lakás jelenhet meg az új lakások kínálatában. De ne várjunk országos és mindenkire érvényes csökkenést. A lakásberuházó cégek költségei ugyanis folyamatosan növekednek, így hiába kisebb az áfa, az 5 és a 27 százalék közötti különbséget megeszi a fejlesztői terhek növekedése.
A környezet- és bőrkímélő adalékanyagairól ismert AquaFinesse még egy lépéssel továbbment és olyan testápolót fejlesztett, ami a hosszas fürdés után kiszáradt bőrt ápolja intenzíven.
Nem az inflációs félelmek, hanem a masszív manipuláció hajtja felfelé a bitcoin árfolyamát – mondta a Yahoo Finance-nak Nouriel Roubini. A befektetési guru szerint most ott tartunk, ahol 2017-ben, amikor sokan a csúcson szálltak be, majd ráfáztak a kriptodevizával.
A balatonvilágosi Club Aliga területén tervezett beruházások miatti aggodalmának adott hangot az Aligai Fürdőegyesület. A közlemény szövege: „A 47 hektáros egykori pártüdülő 2007-ben került privatizálásra. A vevő Pro-Mot Kft.-nek 37 ha közvetlen Balaton-parti terület került a magántulajdonába. A maradék 10 hektárt nem adta el az állam, arra csak va
Intenzív bérfelzárkózás zajlott az elmúlt években, miután a szociális partnerek és a kormány 2016-ban megkötött megállapodásának eredményeként csaknem 40 százalékkal emelkedtek a reálkeresetek Magyarországon - írta a Világgazdaság keddi számában a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataira hivatkozva.
Lassan belehúznak a lakásfejlesztők, de a kínálat csak ősztől kerülhet emelkedő pályára. Az is biztos, hogy hiába az öt százalékos áfa, a drágulás folytatódik.
A kínai vakcina nagyobb valószínűséggel véd a különböző vírusmutánsok ellen – jelentette ki Rusvai Miklós víruskutató az M1 aktuális csatorna hétfői esti műsorában.
A hétfő délelőtti órákban egy erősebb esés bontakozott ki az európai parketteken, ezt később az amerikai nyitást követően egy szinte ugyanolyan szintű emelkedés váltotta.
A nagyobb hozam érdekében érdemes a portfólió egy részét kockázatosabb eszközökben tartani, de nem árt az óvatosság, különösen a kriptodevizákkal. Dénes Szilárd, az MKB Bank Treasury Értékesítési és Befektetési Szolgáltatások igazgatója a Portfolio-nak adott interjúban beszélt arról a kisbefektetői őrületről is, amit most a tőzsdéken látni. Szerint
Ebbe a csoportba több mint 200 betegség tartozik. A diagnózis felállítása és a terápia nagy feladatot ró a klinikus, radiológus, patológus szakorvosokra, a betegeket gondozó szakdolgozókra.
A lap azt írja, hogy a Debreceni Egyetem klinikájának traumatológiai és kézsebészeti osztály dolgozói jelenlegi formájában nem hajlandóak aláírni a szerződést.
Néhány perc alatt bárki, bárhonnan, bármikor megnyithatja a bankszámláját, amihez azonnal használható digitális bankkártya is jár, anélkül, hogy bankfiókba kellene mennie, köszönhetően a K&H új fejlesztésének. Az online számlanyitás ezen formája mérföldkő a digitális bankolásban, mivel mindösszesen mobiltelefon, internetkapcsolat, kamera, lakcímkár
A piacnyitás eléggé gyengére sikerült tegnap az európai börzéken, bár délután több részvényindex is javítani tudott a MOL árfolyamát nem sikerült túlzottan visszaemelni a kulcsfontosságú 2200-as támasz fölé.
2021. február 15-én ünnepelte a visegrádi együttműködés a 30. évfordulóját. A négy ország a térség országaival együtt már integrálódott az európai szervezetekbe, de az évfordulón a négyek együttműködése még fennáll. Nézzük meg, hogy Európa közepén 1991. februárja óta milyen eredményeket értünk el.
Átlépte az 500 ezret a koronavírus okozta betegségben elhunytak száma hétfő délután az Egyesült Államokban, a regisztrált fertőzöttek száma pedig már több mint 28 millió.
Az örökbefogadásról is letett már az Rtl Klub mosolygós szőke időjósa. Szerelmével, Attilával hosszú éveken keresztül küzdöttek azért, hogy saját gyermekük szülessen, most azonban úgy látja, nincs értelme tovább folytatni a harcot.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/02/23/3429/
Továbbra is komoly fennakadásokat okoz a hóval és faggyal járó ítéletidő Amerikában. Texasban már minden erőmű újra működik, vasárnap azonban mintegy 30 ezer ember maradt áram nélkül.
Rusvai Miklós szerint a június-júliusi déli féltekés járványok mutatják majd meg, mire számíthatunk jövő télen influenzaügyben. Bognár Lajos országos főállatorvos arról számolt be, hogy még nem tudni, hogy a madárinfluenza-vírussal fertőzött emberek meg is betegedtek-e.
Megérkezett Magyarországra az orosz Szputnyik vakcinaszállítmány, amely százezer magyar ember elsőkörös oltását biztosítja - közölte a külgazdasági és külügyminiszter.
A toalett tisztító flakonok új, globális csomagolási koncepciójával a Henkel hangsúlyozza a fenntartható csomagolás és a körforgásos gazdaság előmozdítása iráni elkötelezettségét. Jelentősen megnőtt az újrahasznosított polietilén (PE) mennyisége a toalett tisztító gélek* csomagolásában – az általános toalett tisztítók esetében, például a Bref márká
Készülődünk a gyümölcsfák metszésére, eközben az egyik szilvafánál sok, 2-4 mm-es félgömb alakú képleteket vettünk észre a kérgen, nem rügyek voltak. Volt, amit le lehetett kaparni, volt, amit nem. Mit tegyünk velük, a lemosó permetezés megoldja?
Kínában tavaly 143,3 milliárd dollár értékben adtak el a mikroprocesszorokat, ami kilenc százalékkal több a megelőző évi 131,3 milliárd dollárnál, és ezzel az ázsiai ország megőrizte 2005 óta listavezető helyét a világon – áll az IC Insights piackutató honlapján. Az ázsiai országban tavaly eladott összes chip harminc százaléka a számítógépekben has
A Facebook közösségi hálózatot üzemeltető cég bejelentette kedden, hogy napokon belül helyreállítja ausztráliai platformján a hírszolgáltatását, mert megállapodott a canberrai kormánnyal a köztük vitát okozó törvénytervezet módosításáról.
A szőke modell számára 2020 nem csupán a koronavírus-járvány miatt volt nehéz esztendő: Weisz Fanni tavaly jelentette be, hogy elválik férjétől, Hajmásy Pétertől. Mára azonban újra rámosolygott a szerelem, jelenlegi társához pedig egyre szorosabb, biztosabb kötelék fűzi.