A 4iG Nyrt. 15 milliárd forintos kötvénykibocsátásra készül, amit saját forrásainak felhasználásával magyarországi és régiós akvizíciók finanszírozására tervez fordítani - közölte a vállalat hétfőn az MTI-vel.
Molnár Áron noÁr a Partizán videóinterjújában arról beszélt, Sárosdi Lilla ügye ébresztette rá arra, hogy őt is szexuálisan zaklatták tizenhat éves korában.
Egy komikus unatkozott, úgyhogy internetről vásárolt videókkal vágta össze az ikonikus rajzfilmsorozat nyitányát. Matthew Highton amerikai komikus fogott egy rakás stockvideót és összevágta belőle a Simpson család intróját, majd egymás mellé rakta saját munkáját az eredetivel, hogy saját szemünkkel is meggyőződhessünk, mennyire pontos munká
Részletesen megírták, hogy milyen időjárásra számíthatunk a hét közepétől, részletesen kifejtették azt is, hogy milyen tényezők befolyásolhatják, hogy valóban lecsap-e ránk a hófúvásos, dermesztő tél.
A heti öt napon a munkahelyről végzett munkának valószínűleg vége. Ezzel nem csak a cégeknek, de az otthonról többet dolgozó embereknek is meg kell tanulniuk számolni.
A vezető amerikai részvényindexek újabb rekordot döntöttek, új csúcsra került az S&P 500, a Nasdaq és a Dow Jones is. Az emelkedést részben az hajtja, hogy érkezhet majd az új pénzügyi mentőcsomag, de az is fontos, hogy a koronavírusos esetszámok kedvezően alakultak, markáns csökkenés látható heti szinten. Az ázsiai tőzsdéken többnyire emelkedés lá
48 ezer dollárig száguldott a bitcoin árfolyama, miután kiderült, hogy a Tesla 1,5 milliárd dollár értékben vásárolt a kriptodevizából, ráadásul az amerikai vállalat hamarosan fizetőeszközként is elfogadja a bitcoint, így akár a Tesla autóit is meg lehet majd venni bitcoinnal fizetve. A legolcsóbb Tesla-modell megvásárlásához egyet bitcoinra sincs
Már a világjárvány tavalyi első hullámában jellemzően a hazai fürdők utolsó szabad pénzeszközeiket is felélték. A nyár, közepesnek is alig mondható, pár hónapos szezonja pedig arra volt jó, hogy életben maradjanak, majd novembertől
Február közepéig mindenkinek meg kell kapnia a tavalyi jövedelme és esetleges önkéntes pénztári, nyugdíj-előtakarékossági vagy nyugdíjbiztosítási befizetései után a munkáltatói, kifizetői és pénztári igazolásokat, amelyekkel ellenőrizhető az szja-bevallási tervezet és érvényesíthető az adó-visszatérítés - közölte az MTI-vel a Nemzeti Adó- és Vámhiv
A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) átlagos díja a személyautókra országosan 9 százalékkal 45 ezer forintra, Budapesten 15 százalékkal 63 ezer forintra nőtt tavaly – derül ki a Magyar Nemzeti Bank adataiból. Az új árindex “régóta várt” átláthatóságot hozhat a kgfb árazásba, ami erősítheti a közbizalmat, a szektor egészére vonatkozóan il
A világon 106,47 millió ember fertőződött már meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 2 millió 325 ezer, a gyógyultaké 59,38 millió a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint kedd reggeli adatai szerint.
Néhány területen ónos eső, helyenként havazás veszélye miatt adott ki figyelmeztetéseket az Országos Meteorológiai Szolgálat. Friss veszélyjelzés szerint ónos eső veszélye miatt Budapestre, Pest, Heves, Komárom-Esztergom
A Magyar Bankholding tagjai és az OTP által vezetett konzorcium résztvevői is felkészültek a vállalkozások számára kitalált Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsön értékesítésére. Összesen 474, az érintett kereskedelmi bankok fiókjaiban elérhető MFB Ponton kínálhatják majd az új, kedvezményes kölcsönt. A konstrukciót heteken belül az állami Magyar Fe
A független képviselő Facebook-oldalán azt írta, a gazdasági bizottság ülésén a Fidesz a vállalkozások érdekeivel ellentétesen a "Parragh-adó" mellett voksolt.
A 2020-as év során több száz millió dollárt gyűjtöttek össze Észak-Korea hackerei a világ minden részéről, hogy az ország atomprogramját és ballisztikus rakétáinak fejlesztéseit finanszírozzák – derül ki egy kiszivárgott ENSZ-jelentésből.
Rusznák Csaba vitarendezési ügyekre specializálódott csoportvezető ügyvédként csatlakozott a KNP LAW Nagy-Koppány Lencs & Partners Ügyvédi Irodához, míg Koppány Olivér külföldi jogi tanácsadóként tér vissza. Rusznák Csaba (nyitó képünkön) amerikai képesítéssel rendelkező nemzetközi választottbírósági ügyvéd, aki a befektetési választottbírósági e
Jó napot zárhattak a kereskedők a gabonatőzsdéken hétfőn. Chicagóban a búza 2,5 százalékkal, a kukorica 2,9 százalékkal, a szójabab pedig 1,6 százalékkal drágult. Párizsban a malmi búza 0,9 százalékkal, repce 1,1 százalékkal a kukorica pedig 0,2 százalékkal került többe, mint pénteken.
A jelenlegi kriptovaluta őrületben (amikor megéltük azt, hogy az a fő hír, hogy Bitcoint vásárolt a Tesla is) egy újabb kriptopénz került a befektetők fókuszába, ami nem más mi a Dogecoin. Hol, hogyan lehet Dogecoint venni és egyáltalán van értelme ezzel foglalkozni? Mitől ment fel ennyire a DogeCoin tőzsdei árfolyama?
Újságírók által feltárt adatok alapján Luxemburg befektetési alap piaca egy pénzügyi fekete doboz, amely segíti a pénzmosást és az adóelkerülést – írja a Reuters az újságírók okfejtésére hivatkozva.
Könyvtári Cserepont szolgáltatást indít 2021. február 10-től a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár. A könyvtárakba való belépés nélkül lehet majd előzetesen igényelt könyveket kölcsönözni.
1 079 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 378 734 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 94 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 13 249 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 283 282 fő, az aktív fertőzöttek száma 82 203 főre csökken