Valószínűleg elterjed a világon a gyorsabban fertőző brit koronavírus-mutáció – erre figyelmeztetett a brit genetikai monitoring szolgálat főnöke. Emiatt szerinte a következő tíz évben is szükség lesz csapata munkájára, amely a vírusgenómok úgynevezett szekvenálását végzi.
Ön tudja, hogy mire való egy airless krémadagoló? Tudja, hogy milyen fontos előnye van, illetve hogy miért szeretik használni az emberek? Tudja, hogy miért kiváló választás az Ön számára is? Ha eddig nem tudta volna, hát most megtudhatja ebből a cikkből, ahogy azt is, hogy mikor érdemes használnia. Lássuk!
Méghozzá ezúttal a komikus áldásával lesz fent szkeccssorozata a legnagyobb streaming platformon. Ahogy arról mi is beszámoltunk, Dave Chappelle arra kérte a rajongóit, hogy ne nézzék az őt szupersztárrár tevő egykori szkeccsshow-ját, a Chappelle's Show-t. Mint mondta, olyan szerződést írt alá anno, aminek köszönhetően egyetlen centet sem k
Jövő héttől már lehet igényelni a koronavírus elleni védettség igazolványokat. Ha valaki korábban átesett a koronavírus-fertőzésen, akkor a fertőzésből való felgyógyulás napja jelenti a védettség kezdetét.
A kormány szerdán döntött a koronavírus elleni védettségi igazolvány bevezetéséről. A legfontosabb részleteket egy pénteken megjelenő kormányrendelet rögzíti - közölték a kormány honlapján péntek este.
Csupán egy kellemes, békés gyorséttermi ebédre számított, ám az ínycsiklandó csirkefalatok között rábukkant valami igazán sokkolóra. Egy McDonald's-ban történt a hajmeresztő eset, melynek híre szélsebesen járta be a világsajtót.
A kormány szerdán döntött a koronavírus elleni védettségi igazolvány bevezetéséről. A legfontosabb részleteket egy pénteken megjelenő kormányrendelet rögzíti - közölték a kormány honlapján péntek este.
Mario Draghi közgazdász, az Európai Központi Bank egykori elnöke péntek este megerősítette, hogy elfogadja a miniszterelnöki megbizatást Sergio Mattarella olasz államfőtől.
A médiatanács nem elvette, hanem "jogtalanul, diszkriminatív módon nem engedte tovább használni" a Klubrádió frekvenciáját, míg más műsorszolgáltatóknak biztosította az újabb hétéves sugárzási lehetőséget - írta a Klubrádió pénteken a médiatanács elnökének csütörtöki közleményére reagálva.
Idén a gazdasági növekedés Magyarországon várhatóan 3,5 százalék lesz, jövőre pedig a GDP-bővülés 5 százalék körülire gyorsul - közölte Kocsi János, az Amundi részvényportfólió-menedzsere a befektetési alapkezelő online sajtótájékoztatóján pénteken.
A kormány szerdán döntött a koronavírus elleni védettségi igazolvány bevezetéséről. A legfontosabb részleteket egy pénteken megjelenő kormányrendelet rögzíti - közölték a kormány honlapján péntek este.
Változatlanul az eddigi BBB szinten hagyta a magyar adósbesorolást a Fitch stabil kilátás mellett – közölte a hitelminősítő péntek késő este. A cég szerint az eddigi osztályzat jól egyensúlyoz az erőteljes gazdasági növekedés és az átlagnál magasabb adósságráta között. A cég szakértői szerint a válságot követően 2021-től újra csökkenő pályára állha
A Godzilla vs. Kong rendezője veheti kezelésbe majd az új részt. Rebootolják az Ál/Arcot, John Woo hongkongi rendező legsikeresebb az Egyesült Államokban készült filmjét, amiben John Travolta és Nicolas Cage cserélnek arcot és feszülnek egymásnak. Az eredeti amolyan klasszikussá nemesedett az évek folyamán, mint az egyik legszórakoztatóbb k
A Központi Statisztikai Hivatal hetente felméri, hogy mekkora a magyarok oltási hajlandósága, a friss kutatása szerint megtorpanás tapasztalható a hetek óta tartó emelkedést követően, amelyet döntően a vakcinákkal kapcsolatos bizalmatlansággal magyaráznak.
A jelenlegi vírushelyzet nem csak az emberekre, de kis kedvenceikre is hatással van, még ha közvetett módon is. Az állatok, főleg akkor, ha együtt élnek veled, hamar megérzik a változásokat, mindannak ellenére, hogy viszonylag gyorsan alkalmazkodnak az új helyzetekhez, hiszen számukra csak az a lényeg, hogy melletted legyenek.
Azt hiszem, kijelenthetjük, hogy a mai világban az információk vagy a hírek nem csörgedeznek, hanem inkább áradnak, zúdulnak ránk mindenfelől. Bizonyára ezzel a véleménnyel egyetértesz! Hisz számodra is jó lenne, ha több honlap felkeresése helyett lenne egy biztos pont, egy olyan kezdőlap állna rendelkezésedre, ahol teljeskörűen tájékozódhatsz.
Egymillió forintos nyomravezetői díjat tűzött ki a Pest megyei rendőrfőkapitány egy HÉV-en bántalmazott nő támadójának kézre kerítéséért – közölte a police.hu pénteken.
Emlékszel még az ősidőkre, amikor az ember azért gyűjtött a Facebookon barátokat, hogy több fegyvert vagy egy új virtuális széket vásárolhasson magának? A kék közösségi oldal sokat változott, és egyre kevesebben érzik benne jól magukat. Talán mindannyiunknak meg kellene fogadnunk Dóri gyakorlatát, amivel újra és újra Marie Kondó-zza a közösségimédi
Mitől van az, hogy a hosszú kapcsolatokban élők egy része egy idő után már csak „testvérként” szereti egymást, míg mások között megmarad a testi vonzalom, és nem hagynak fel a szeretkezéssel évek, évtizedek múltával sem? Mit lehet tenni, ha valaki nem szeretne belenyugodni, hogy ellaposodik az, ami egykor olyan izgalmas volt? És mihez van köze a vá
A Duna House Nyrt. február 24-től fizet osztalékelőleget a részvényeseinek, az egy darab 5 forint névértékű törzsrészvényre jutó bruttó osztalékelőleg összege 13,1 forint - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken.
Mai, rohanó világunkban folyamatos stresszben éljük mindennapjainkat. Sokan küzdenek szorongásokkal, alvászavarokkal, lelki betegségekkel. Ha az idegrendszerünk nem tud pihenni, az hosszú távon nem szerencsés. Az emberiség évezredek óta hívja segítségül a természetet, ha relaxálni szeretne. A kannabisz egyik összetevője is naturális módon segíti a
Nem könnyű ma helyt állni az idősotthonok és szociális intézmények dolgozóinak. A koronavírus-járvány (Covid-19) idején elengedhetetlenül nagy hangsúlyt kell helyezni a higiéniára a mindennapos mosási és takarítási munkálatok során. A ruhaneműk, edények vagy orvosi felszerelések professzionális megtisztítása ugyanis elősegíti a vírus megállítását v
Januártól ismét enyhítették a kutak létesítésére és üzemeltetésére vonatkozó szabályozást, ám az Agroinform.hu felmérése szerint a nem kevés érzelmi töltetet is hordozó téma kapcsán az engedély nélkül kutat létesítő válaszadók 46 százaléka a jövőben sem tervezi bejelenteni illegális létesítményét az illetékes hatóságnál.
Az 1920-as években Oklahomában történt sorozatgyilkosságról forgat thrillert Martin Scorsese Oscar-díjas rendező Leonardo DiCaprio, Robert De Niro és Lily Gladstone sztár szereposztással.
Változatlanul hagyta a Standard and Poor’s és a Fitch hitelminősítő intézet Magyarország adósbesorolását. Az idei évben közel 5 százalékkal növekedhet a hazai gazdaság, ami lefelé segíti a GDP arányos bruttó államadósságot, mely tavaly átmenetileg 85 százalékra ugorhatott. Az infláció fokozatosan visszasüllyed a jegybank 3 százalékos céljához, így
Az LG 66 cellás, 425, illetve 440 watt teljesítményű moduljai kifejezetten háztartások számára készültek. Azt egyelőre nem tudni, hogy hazánkba mikor válhatnak elérhetővé az új panelek, de az Egyesült Államokban már tavasszal kaphatóak lesznek.
Melyik zöldségnövény-fajt és –fajtákat termeszthetjük sikeresen kis helyen, akár az erkélyen? Melyik növényeket neveljük cserépben, virágládában, függőkosárban vagy termesztőzsákban?
A Disney Plus streamingszolgáltatásra január elején már 94,9 millióan fizettek elő, egyetlen hónap alatt több mint nyolcmillióval nőtt a megrendelők száma. A 2019 novemberében indított streamingcsatorna közönségét elsősorban a Star Wars-univerzumból kinőtt The Mandalorian című sci-fisorozat sikere és a Pixar Lelki ismeretek című új animációja növel
Az elmúlt években megfigyelhettük az IoT határtalan lehetőségeit. A 2020-ban bekövetkezett világjárvány miatt a digitális átalakulás felgyorsult, s az 5G-nek és a gyorsabb Wi-Fi-nek, valamint a mesterséges intelligenciának és a gépi tanulásnak köszönhetően az IoT egyre elterjedtebbé válik hétköznapjainkban. A következő években pedig várhatóan továb
Habár az elmúlt években jóval enyhébbek a telek, mint azt megszokhattuk, éjszakánként továbbra is könnyen előfordulhat, hogy komoly mínuszok vagy talajmenti fagyok legyenek. Ha valamikor érdemes beszélni a jégkárok elleni védekezésről, akkor annak épp most van itt az ideje. Éppen ezért kérdeztük meg Czár Gábort, a Praktiker Létesítménygazdálkodási