“A Rivian már nagy erőkkel keresi európai gyárának helyszínét, a beruházás az Egyesült Királyságban, Németországban vagy Magyarországon valósulhat meg.”
Akár több tízmillió forintot is megspórolhatnak a családok a januárban indított otthonteremtési programnak köszönhetően - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter pénteken Facebook-oldalán.
Politikai-szakértői kormány jön létre Olaszországban, a 23 miniszterből nyolcat nem pártok adnak. Egyetlen párt kivételével az összes nagy politikai formáció részt vesz a Mario Draghi vezette kabinetben. A legtöbb tárcát az elitellenes 5 Csillag Mozgalom kapja, Matteo Salvini és Silvio Berlusconi pártjai is részt vesz a kormányzásban a balközép De
A napokban kapják kézhez a nyugdíjasok a 13 havi nyugdíj első negyedét. Nyugdíjas szervezetek szerint, nem az egyszeri juttatás jelent megoldást arra, hogy hazánkban egyre több idős ember él a szegénységi küszöb alatt. Dobrev Klára a Demokratikus Koalíció online konferenciáján arról beszélt, hogy egy 2022-es kormányváltás esetén helyre kell állítan
Oroszország megszakíthatja a kapcsolatait az Európai Unióval, ha Brüsszel újabb büntetőintézkedéseket hoz. Ezzel fenyeget az orosz külügyminiszter. Kiszivárgott hírek szerint: az Unió már februárban utazási tilalmat és kintlevőség-befagyasztást rendelhet el Putyin orosz elnök több közeli szövetségese ellen - Alekszej Navalnij bebörtönzése miatt. Az
Jelenleg Hollandiában, Írországban és Németországban vannak érvényben a legszigorúbb Covid-ellenes intézkedések Európában, a leglazábban pedig Fehéroroszországban, Észtországban és Bosznia-Hercegonivában kezelik a járványt. Térségünket tekintve a magyar lockdown közepesen szigorú, a halálozási rátánk viszont magas.
A FranceAgriMer mezőgazdasági iroda élénk tengerentúli kereslet mellett növelte az erre a gazdálkodási évre vonatkozó előrejelzését az Európai Unión kívüli francia búza exportjára, de mindeközben stabilan tartotta a készletadatot.
Az évközi prognózisokhoz képest kevésbé tépázta meg a hazai közbeszerzési piacot a koronavírus-járvány a tavalyi évben. Bár az eljárások darabszáma mintegy negyedével esett vissza 2019-hez képest, a közbeszerzések összértéke az előzetes előrejelzés ellenére jóval kisebb mértékben, mindössze 5%-kal csökkent a megelőző évhez viszonyítva. Pozitívum, h
Kefe nélküli DC-szervomotorokkal kombinálva az új mágneses AEMT-12/16 L abszolút útadó abszolút szöginformációt nyújt előre beállított 16 bites (65536 fordulat) többfordulatú felbontással és 12 bites (4096 lépés) egyfordulatú felbontással a kommutáció, a sebesség vezérlés és mozgásszabályozás számára. A pozícióadatok egy BiSS-C protokollal ellátott
Sok napsütésben, ugyanakkor igazi téli, hideg időben lesz részünk a következő napokban is. Kisebb hózápor keleten előfordulhat, de jelentősebb havazás a jövő hét közepéig nem várható.
Az igazságügyi miniszter “fontos és jó irányba tett lépésről” számolt be a nagy technológiai cégekkel történő törvényes és rendezett együttműködésben. Varga Judit ismertette, hogy a Facebook 3,8 milliárd forint reklámadót fizetett be a magyar költségvetésbe, ezzel – minden Magyarországon törvényesen működő vállalathoz hasonlóan – eleget téve közteh
Képzeld el, ahogy a forróság szétárad a testedben, ellazítja az izmaidat és kiűz minden feszültséget belőled. A véráramlásod felgyorsul, beindul az izzadás és a méregtelenítés és könnyebben, jobban érzed magad. A félhomályos, meleg szobában csak te vagy és a zavartalan relaxáció! Már ezért megéri saját szaunába fektetni, de milyen előnyei vannak mé
Ismét egymást bírálta a pénzügyminiszter és a jegybank elnöke. Varga Mihály egy írásbeli kérdésre adott válaszba bújtatva felelt Matolcsy György bírálataira. Az elemző szerint Matolcsy veszített a politikai súlyából. A közgazdász hozzátette: a jegybanknak a saját teendőit kellene előtérbe helyeznie. Közben az ATV Híradójában elhangzott, hogy az MSZ
Valamennyi feltételezést vizsgálja a koronavírus okozta Covid-19 betegség eredetével kapcsolatban az Egészségügyi Világszervezet (WHO) - közölte pénteki genfi sajtótájékoztatóján Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója, miután Washington bejelentette, hogy felül kívánja vizsgálni a WHO vezette küldöttség kínai útján összegyűjtött adatokat.
Ma már minden valamire való vállalkozásnak van egy (vagy néha több) weboldala. Sokan készítenek blogot is, de a kettő nem szükségszerűen jár együtt. Létezik weboldal blog nélkül vagy blog önálló weblap nélkül. Ebben a cikkben kicsit körbejárjuk ezt a témát, feltárjuk a legfőbb különbségeket és titkokat.
Súlyos milliárdok érkeztek a Váli-völgy falvainak, mióta megint kormányfő lett Orbán Viktor. Munkatársunk, Mester Nándor összegyűjtötte, hogy mire költötték ezt a rengeteg pénzt és a helyszínen is megnézte, hogy milyen képet festenek ezek a falvak most.
A lakásfelújítási támogatás nagy segítséget jelenthet, hogy megszépítsük az otthonunkat, de nem csupán a használt lakások esetén igényelhetjük a támogatást. Újonnan épült házunk, frissen vásárolt lakásunk is tovább szépülhet a támogatás segítségével, célszerű viszont a szokásosnál is jobban figyelni a határidőkre.
A világ technológiai fejlődésével együtt a közösségi média a mindennapok részévé vált, a különböző közösségi médiumok már olyan megkerülhetetlen tényezők, amelyek az élet szinte minden területén jelen vannak, beleértve a befektetéseket is. Nem véletlen, hogy megtörténhetett a Redditen látott tőzsdei lázadás, ahol a kisbefektetők egymást hergelve pu
Február 10-én (a vágyottnál sokkal később) hirdették ki a párosverseny-világbajnokság (World Match Racing Tour) idei menetrendjét. Kínában lesz a döntő. Ahogy James Pleasance, a Wmrt igazgatója elmondta, a tavalyi év komoly kihívásokat tartogatott sokaknak, a nemzetközi sportéletben is voltak nehézségek. „Nagy szerencsénkre októberben megtarthattuk
Azt már megszokhattuk, hogy a minimálbér és a garantált bérminimum összege évről évre emelkedik. A 2021-es minimálbér elfogadásának folyamata azonban a korábbi évektől eltérően folyt. Hogy miként zajlott ez a folyamat, azt az alábbiakban, a KCG Partners jogi szakértői összegzik.
Tavaly decemberben hétköznaponként átlagosan egymillió online számla érkezett az adóhivatalhoz, az elmúlt héten ez a szám a duplájára nőtt, csütörtökön 2,3 milliós napi rekord született, vasárnap pedig beérkezett a kétszáz milliomodik online számla a hivatalhoz – közölte a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára. Izer Norbert emlékezte
A legendás brit autógyár limitált szériás Callum Vanquish 25 típusának újabb R-Reforged sorozata lesz az első olyan személyre szabott autó, amelyet részben már a MakerBot „Method X 3D” nyomtatójával terveznek és gyártanak, írja a Robotics & Automation News. A Stratasys leányvállalataként alapított MakerBot a Callum termékdizájn és tervező cég gyárá
A francia egészségügyi hatóságok a koronavírus elleni, két komponensű oltóanyagokból csak egy dózis felvételét ajánlják azoknak, akik már átestek a vírus okozta Covid-19 betegségen. Franciaország az első ország, amely ilyen ajánlást tett.
A 70-es és a 80-as években Hollywood tömegével gyártotta az emlékezetes filmeket. Elég csak a Csillagok Háborújára, a Vissza a jövőbe mozikra, a Szellemirtókra vagy a Terminátorra gondolni. Ebből a korszakból most összegyűjtöttünk egy csokorra valót azok közül, amelyek ma már kevésbé vannak a köztudatban, pedig a mai fiataloknak is szórakoztatóak l
A héten a Redditen volt egy érdekes bejegyzés, aminek az írója az 50 legnagyobb kriptopénzről írt le egy-egy mondatot. Na jó, néhány esetben csak kettőbe fért bele. De annyira tetszett, hogy át is vettük az ötletet. Újaknak tökéletes lehet. Fundamentális…
Hívják Q generációnak, mint az angol quarantine (vagyis karantén), C vagy K generációnak a koronából, de Crown- (korona-) generációnak is. Egy biztos, az elmúlt egy évben született gyerekek már nem abba a világba érkeztek, amelybe a náluk idősebb, alfa generációsok, tehát generációváltás történik épp. De mit is jelent ez pontosan?
Drónos permetezésről, pályázatokról, beruházásokról, öntözésfejlesztésről beszélgettünk Pongrácz Mátéval, aki családjával Somogy megyében 700 hektáron gazdálkodik. Szerinte az ideálisan működő mezőgazdasági vállalkozáshoz bátorságra, tervezésre és rengeteg naprakész információra van szükség. Nézzük, neki mire elég ez a muníció!
Színésznőnek készült, de végül egészen másképp alakult az élete, azonban ezt egyáltalán nem bánja. Interjú a sokoldalú fiatal tehetséggel, aki sokkal több, mint "Berényi András lánya".
Vasárnap Valentin-nap, sokaknak azonban nem boldogságot, hanem szorongást okozhat ez az ünnep. Az InfoRádió szakértők segítségével foglalta össze, miként kerülhetők el a konfliktusok és rossz érzések.
Néha mindannyian hozunk rossz pénzügyi döntéseket, nincs ezzel egyedül senki. Erre utal a Finder.com oldalon megjelent kutatás, amely szerint 126,5 millió amerikai vallott úgy, hogy életében legalább egyszer hozott rossz pénzügyi döntést. A CNBC ennek kapcsán összeszedett öt gyakran előforduló rossz pénzügyi szokást és javaslatokat fogalmazott meg