A mexikói jegybank nagyon meglepte ma az elemzőket, a várakozásokkal ellentétben ugyanis 25 bázisponttal 4,25%-ra emelték az irányadó kamatot - írja a Reuters.
Rekordot jelentő, több mint 22 ezer ember jelentkezett űrhajósjelölteknek az Európai Űrügynökséghez (ESA), amely több mint egy évtized után először toborzott új űrhajósokat.
A nyári főszezonban a balatoni vonatokra is kiterjesztette a MÁV-START a szegedi vonatokon május óta elérhető Okosjegyet. Ezzel a jegytípussal jelentős kedvezmények érhetők el, a vasúttársaság az InterCity vonatokkal elérhető balatoni állomásokra 2021 forinttól kínál jegyet.
A legmodernebb technológiákkal felszerelt új gyártócsarnokot adott át a Bosch Miskolcon. A beruházásnak köszönhetően a vállalat elektromos kéziszerszámgyára az eddiginél nagyobb területen folytatja a termelést, bővül a telephely gyártási kapacitása és hatékonysága.
Végre kinyitott Nánásiék új boltja Balatonakarattyán. Ördög Nóra és Nánási Pál megörökítette a kapunyitás előtti perceket, és az út másik oldalán várakozó tömeget, akik csak arra vártak, hogy végre bejussanak.
A kapus Gulácsi Péter és a csapatkapitány Szalai Ádám is azt írta közösségi oldalán: fájdalmas, hogy a magyar labdarúgó-válogatott nem jutott tovább csoportjából a részben budapesti rendezésű Európa-bajnokságon.
A Románia Csillaga érdemrend (románul: Steaua României vagy teljes nevén Ordinul Naţional „Steaua României”) Románia legmagasabb szintű állami kitüntetése, melyet a mindenkori államfő adományoz.
Májusban a francia elnök afrikai vezetőkkel és multilaterális hitelezőkkel találkozott, hogy megoldást találjanak a világjárvány által sújtott afrikai országok gazdaságának finanszírozására.
Az Európai Unióban is példaértékű újításokat vezetett be Sors László vezetése alatt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, amely mára az egyik legjobban működő hivatallá vált Magyarországon, a kitűzött célokat sikerrel teljesítette - jelentette ki Varga Mihály Nemzeti Adó- és Vámhivatal országos vezetői értekezletén mondott beszédében a Pénzügyminisztérium
Helyes döntés volt, hogy Magyarország a kölcsönös tiszteletre építette a külpolitikáját, mert ez tette lehetővé Oroszországból és Kínából is életmentő, koronavírus elleni vakcinák vásárlását - jelentette ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten, a
Még ebben az évben új mérföldkőhöz érkezik az űrkutatás, hiszen elkezdenek kísérletezni egy új anyaggal. Így aztán lehetséges, hogy hamarosan a pályára állított műholdak alapanyagait a szomszédos barkácsboltban is beszerezhetnénk.
Hölvényi György (Kdnp) szerint a jelentés hivatkozási alap kíván lenni majd ahhoz, hogy az EP radikális baloldali többsége beleszólhasson a szigorúan tagállami hatáskörökbe.
A szervezetet a köztársasági elnök, Áder János és felesége Herczegh Anita alapította nemrég azzal a céllal, hogy segítsen azoknak a gyerekeknek, akik a járványban elvesztették a szüleiket.
A főpolgármester az Azonnalinak adott interjújában Zuglóról, Tóth Csabáról és Hadházy Ákosról beszélt: elmondta, "őszintén sajnálja", hogy Hadházy elindul a választáson.
A New York-i bíróság New York állam területén felfüggesztette csütörtökön Donald Trump volt amerikai elnök személyes ügyvédje, Rudy Giuliani engedélyét a 2020-as elnökválasztással kapcsolatos nyilatkozatai miatt.
Megszületett a megállapodás az 1200 milliárd dolláros infrastruktúra-fejlesztésről, amelyben végül az előzetes hírekkel ellentétben magas lesz az új források aránya - írja a Reuters. Az elnök maga jelentette be az alkut republikánus és demokrata szenátorokkal az oldalán.
A magyar válogatott szenzációs Eb-szereplését szerdán is kiemelt fogadói érdeklődés övezte. A mérkőzéshez kapcsolódóan a Tippmixen és a Tippmixprón összesen közel 1 millió 200 ezer tipp érkezett, és majdnem 575 millió forint került kifizetésre. Az elmúlt közel két hetet összegezve elmondható, hogy a válogatott mindhárom Eb-csoportmeccsére 1 millió
Az ügy 14 külföldivel kapcsolatos, akik vesét kaptak, megsértve ezzel az ország törvényeit, miszerint szervtranszplantációk esetében donorok csakis családtagok lehetnek.
A diabétesz az egyik legelterjedtebb anyagcsere-rendellenesség, ami napjainkra megfelelő ellátással megelőzhető vagy idejében felismerve jól gyógyítható állapot. E kór a nyári melegben komoly veszélyeket jelenthet a beteg embernek.
Egy új tudományos jelentés szerint lehetséges, hogy kozmikus szomszédságunkban 29 olyan bolygó is található, amelyekről az idegen életformák potenciálisan láthatják és hallhatják az emberiség létének bizonyítékait.
A lakosság egyharmadát oltották be eddig Montenegróban, a hivatalos adatok szerint csütörtökig a nagykorúak 32,6 százaléka kapta meg eddig valamely védőoltás legalább egy adagját, az oltakozás azonban lassan halad, ugyanis fél év alatt a 620 ezres országban eddig mindössze valamivel több mint 149 ezer embert oltottak be.