2021. június 24. csütörtök

jún. 24
7:45
„Ez az elkerülhetetlen rögvalóság” – mit hoz ki belőlünk egy válás, és mit hozunk ki mi belőle? (egy.hu)
Ki vagyok én? Egy alapvető kérdés ez, amelyre tudatosan vagy tudat alatt, de mindenképp egy életen át keressük a választ. Közben pedig gyakran tévútra térünk, és inkább a „milyen vagyok”-kérdéskörben bóklászunk válaszok után. Mert egy olyan társadalomban élünk, ahol címkék és bélyegek, skatulyák sokasága vesz körül bennünket, és mások véleménye bef
jún. 24
7:48
Szalai Ádám szerződést hosszabbított Mainzban (Igényesférfi.hu)
A 73-szoros válogatott Szalai először 2010 és 2013 között játszott Mainzban, ahova 2019-ben tért vissza. Eddig összesen 132 tétmérkőzésen 27 gólt szerzett és 14 gólpasszt adott.
jún. 24
7:48
Az Öngyilkos Osztag: idén ez lesz a legőrültebb, legmókásabb szuperhősös film? (Promotions)
Érdekes dolgok derültek ki Az Öngyilkos Osztag új előzeteséből.
jún. 24
7:48
Banki adathalász csalókra figyelmeztet a rendőrség (Mínuszos)
A rendőrséghez érkezett jelzések alapján sokakat hívtak fel magukat banki alkalmazottaknak – jellemzően bankbiztonsági vezetőnek – kiadó csalók telefonon, hogy banki adatokhoz férjenek hozzá. A rendőrség szerint a csalók általában vagy azt mondják, hogy hackertámadás érte áldozatuk bakszámláját, vagy azt, hogy nagy összegű vásárlást kezdeményeztek
jún. 24
7:48
Annafürdő titkai (Demokrata)
Az évszázados erdei fák között megbújó, környezetvédő technológiákkal felújított Tolna megyei Annafürdő Vendégház kapta a 2020-as Év Turistaháza díjat.
jún. 24
7:48
Villámgyors és magyar (Demokrata)
Csúcstechnológia, hiperautó és a világ első teljesen digitális autós cége – Kincsem névvel új, angol–magyar sportautó készül.
jún. 24
7:48
Kínából Budapestre - négyszeresére drágultak a konténerárak, továbbra sincs elég szabad rakodótér (Növekedés)
Másfél év alatt közel négyszeresére emelkedett a konténerben történő tengeri szállítás költsége. A konténerhiány miatt szinte közelharc folyik a hajók szabad rakteréért. De hogyan utaznak a konténerek Kínából Budapestre és mennyibe kerül mindez? Iparági szereplőket kérdeztünk.
jún. 24
7:50
Magyar artistadinasztiák (Demokrata)
A Dinasztiák című műsor a világjárvány alatt is munkát és fellépési lehetőséget biztosított a Fővárosi Nagycirkusz művészeinek.
jún. 24
7:51
Több tízezer tonna meggyet visznek ki az országból (Privátbankár)
Az idén a hűvös tavasz miatt a megszokottnál később érik a meggy, nagy mennyiségben június 25. után jelenhet meg a piacon, a termés pedig a szakértői becslések szerint a virágzáskor reméltnél kevesebb, csak 60-70 ezer tonna körüli lesz - írta csütörtöki lapszámában a Világgazdaság.
jún. 24
7:51
Betelt a pohár: kemény bosszút állt a királynőn Harry herceg (Blikk)
Durván visszavágott.
jún. 24
7:51
Kórházszövetség: plusz források és több megbecsülés (Infostart)
A 90 éves Magyar Kórházszövetség a 33. háromnapos, zártkörű, csak a szakma számára nyilvános kongresszusa után egy több pontból álló állásfoglalást hozott nyilvánosságra, többek között, hogy külön finanszírozása lenne szükség a várólisták csökkentéséhez – számolt be az InfoRádiónak a szervezet elnöke.
jún. 24
7:51
Orbán Viktor: „És eljöttek azok az idők, amikor a magyarok többé nem féltek” (Blikk)
Orbán Viktor is megdicsérte a magyarok kitartását a szerdai magyar–német meccs után.
jún. 24
7:51
Rossi: A legszebb tündérmeséknek sem mindig tökéletes a vége (Mandiner)
„Büszke vagyok arra, hogy az edzőjük lehetek” – fogalmazott.
jún. 24
7:53
Rajcsányi Gellért: Tizenegy magyar állt helyt a világ ellen (Mandiner)
Mit művelt Kleinheisler! Az ifjú Schäfer! Nagy Ádám! Gulácsi! A Szalai, a Szalai meg a Sallai! Na és a Fiola!
jún. 24
8:03
Kapott egy lökést a forint, de nem lesz sokkal olcsóbb az euró (Menedzsment Fórum)
Bár a piaci várakozásokkal összhangban megemelte az alapkamatot az MNB, egyben jelezte, hogy kamatemelési ciklusba kezd és ezzel erőt adott a forintnak. Tartós forintdrágulásra azonban egyelőre nem lehet számítani, a kötvényhozamok pedig nem szabadulnak el. A K&H Alapkezelő szakemberei szerint a devizás befektetési eszközök továbbra is az étlap
jún. 24
8:03
Vésey Kovács László: A németek képtelenek beletörődni mások véleményébe (Mandiner)
A németek provokálnak és náciznak minket. Ők, akik ki akarták irtani az összes zsidót.
jún. 24
8:05
Hargitai Miklós: Nemzeti (Mandiner)
Ami most zajlik, a meleg párok örökbefogadásának korlátozásától az empátiára nevelés és a felvilágosítás tilalmáig, nyíltan alkotmányellenes.
jún. 24
8:06
Hogyan szerettethető meg a gyerekekkel az olvasás? – Bemutatunk egy remek kezdeményezést (WMN)
Both Gabi kolléganőnk szeretné felhívni a figyelmet egy remek kezdeményezésre, ami nemcsak a pedagógusoknak segíthet, de azoknak a szülőknek is, akik olvasó embert szeretnének nevelni a gyerekeikből:
jún. 24
8:07
Sebestyén Balázs: Jó volt magyarnak lenni ebben a két hétben! (Mandiner)
Drukkolni, örülni, kiabálni, nevetni, szurkolni!
jún. 24
8:09
Ezek lehetnek a Föld legveszélyesebb térségei (Infostart)
Visszafordíthatatlan hatásai lehetnek az emberekre és az ökológiai rendszerekre, ha nem sikerül megvalósítani a párizsi klímaegyezmény célkitűzését, a felmelegedés mértékének 1,5 Celsius-fok alatt tartását – írják az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének (IPCC) kutatói jelentéstervezetükben, amelyet az AFP francia hírügynökség ismertetett
jún. 24
8:09
Az Infratrainer befektetőket keres (ProfitLine)
Közösségi finanszírozási kampányban minimum 50 millió forint tőkét akar összegyűjteni a fitnesz gépeket forgalmazó, Infratrainer Global Zrt. nemzetközi terjeszkedésének finanszírozására - közölte a társaság szerdán az MTI-vel.
jún. 24
8:09
Pedofiltörvény: levelet küldött az Európai Bizottság a magyar kormánynak (ATV)
A Varga Judit igazságügyi miniszternek címzett levél felhívja a figyelmet, hogy nemcsak az EU Alapjogi Chartájában foglalt elveket sértené a magyar melegellenes törvény, hanem az uniós belső piac működését is akadályozhatná, ha életbe lépne – írja a hvg.hu.
jún. 24
8:09
Miley Cyrus bevállalta Diana hercegné ikonikus frizuráját: Wow, ez 2021-ben is működik! (Glamour)
Diana hercegnének több ikonikus frizurát is köszönhetünk. Ő volt az, aki miatt nők milliói vágatták le a hajukat rövidre, de a texturált pixie-t, a rövid frufrut és a kócos rétegeket is ő tette újra népszerűvé.
jún. 24
8:09
Szijjártó: A bajor rendőrség 18 honfitársunkat állította elő (Mandiner)
Közülük nyolcan még mindig a bajorok vendégszeretetét élvezik – derül ki a külügyminiszter posztjából.
jún. 24
8:09
Ízelítőt adott az Audi az új öthengeres csodafegyveréről (Autószektor)
Az Audi kiadott egy közleményt a sportrészlegéről (Audi Sport GmbH), amelyben beszámolnak arról, hogy 2024-ig az RS modellek több mint a fele részben vagy teljesen elektromos lesz (2026: 80%). 2020-ban 29300 RS autót adtak el, ami új rekord a részleg történetében. Szintén nem volt még olyan a cég történetében, hogy összesen 15 darab RS modellt kíná
jún. 24
8:12
Orbán Viktor: „És eljöttek azok az idők, amikor a magyarok többé nem féltek” (SzMo)
Így gratulált a miniszterelnök a válogatott szerepléséhez.
jún. 24
8:12
A Metallica hatalmas meglepetéssel készül a rajongóknak, szóval készítsétek a hangfalakat (Promotions)
Idén 30 éves a legendás „Fekete Album”, amit újrakevert változatban fognak kiadni, és érkezik sok különleges meglepetés is mellé.
jún. 24
8:12
Április tréfából lett egy önvezető bringa. Akár nagy biznisz is lehet (Bitport)
Egy pekingi vlogger a valóságban is legyártotta, amit fél évtizede a Google filmtrükkökkel csinált meg áprilisi tréfa gyanánt.
jún. 24
8:15
Rusvai Miklós: elkerülhető a koronavírus negyedik hulláma (ATV)
A virológus szerint nyáron nem lesz újabb hullám a koronavírusnak, azonban nem lesznek olyan jók a statisztikai adatok, mint tavaly ilyenkor. Ősszel emelkedhet a fertőzöttek száma, azonban az újabb járványhullám több tényezőtől is függ.
jún. 24
8:15
Extrém Uv-sugárzás, pokoli hőség következik - 8 megyére adták ki a legdurvább figyelmeztetést (Háziállat)
Izzasztó csütörtök elé nézünk, a mai napon fog tetőzni a tomboló hőség.
jún. 24
8:15
Hamarosan indul a digitális közlekedési vizsgáztatás (Transpack)
A digitális közlekedési vizsgáztatás egyszerűsíti az ügyintézést, s elérhetővé teszi a járművek vizsgálatai adatait.
jún. 24
8:17
Országszerte extrém UV-sugárzás várható (Háziállat)
Csütörtökön is extrém UV-B sugárzás várható országszerte – hívta fel a figyelmet az Országos Meteorológiai Szolgálat.
jún. 24
8:18
Passus Shoes – a magyar cipőmárka új alapokra helyezte a kézzel készített férfi cipő hagyományait (Igényesférfi.hu)
Egy fogalom, mely hazánkban már-már szinte feledésbe merült, világszerte ugyanakkor jól ismert a klasszikus, kézzel készített cipők iránt elkötelezett férfiak világában.
jún. 24
8:18
Szép volt, fiúk! – a magyar válogatott bebizonyította, hogy a legnagyobbaknak is méltó ellenfele (SzMo)
Meccsről meccsre egyre nagyobb meglepetést okozott a magyar játék. Csodákra lesz képes ez a csapat, ha ezen az úton mennek tovább.
jún. 24
8:21
„Az enyém és sok más európai szívét is elnyertétek” – A külföldi focirajongók is a magyar válogatott teljesítményén ámulnak (Blikk)
Nem győzik dicsérni a külföldiek a magyar válogatottat a szerda esti meccs után.
jún. 24
8:21
Csütörtökre nyolc megyére adták ki a harmadfokú figyelmeztetést (Háziállat)
A hőség veszélye miatt csütörtökre már nyolc megyére adta ki a legmagasabb, harmadfokú figyelmeztetést az Országos Meteorológiai Szolgálat. Az MTI-hez szerdán eljuttatott veszélyjelzésük szerint Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Tolna megyére adtak ki harmadfokú, az ország töb
jún. 24
8:21
A Pentagon szerint Irán júniusban sikertelenül próbált pályára állítani egy műholdat (ATV)
Irán június közepén sikertelenül próbált pályára állítani egy műholdat - számolt be szerdán az amerikai védelmi minisztérium.
jún. 24
8:21
Ferenc pápa találkozott a Pókemberrel (444.hu)
Kapott tőle egy pókemberes maszkot.
jún. 24
8:24
Ilyennek látja az Ufo a magyar gazda földjét az űrből (Agrárágazat)
Űrtechnológia a növénytermesztésben – Szte kutatók elemzik a Magyarország területéről készült űrfelvételeket.
jún. 24
8:27
Nagy balhé után a századik percben lőtt góllal fordította meg a rangadót Brazília (Infostart)
A címvédő házigazda brazil válogatott a 90+10. percben szerzett góllal 2–1-re legyőzte Kolumbiát a Copa Americán, és ezzel negyeddöntős.
jún. 24
8:27
Így folytatódik az Európa-bajnokság – Ezek a csapatok játszanak vasárnap a Puskásban (Blikk)
Véget ért az Európa-bajnokság első szakasza, kialakult a legjobb 16 mezőnye. Szombaton pedig már kezdődik a kieséses szakasz.
jún. 24
8:27
Emelkedéssel indulhat a nap a tőzsdéken (Portfolio)
Az amerikai tőzsdéken vegyes teljesítmény volt látható, a vezető részvényindexek közül lejjebb került a Dow Jones és az S&P 500 is, míg a Nasdaq enyhén emelkedett. Ezzel utóbbi új történelmi csúcsra is került. Emellett újabb két befolyásos Fed döntéshozó nyilatkozott az inflációval kapcsolatban, amelyet továbbra is átmenetinek tekintenek, de az edd
jún. 24
8:27
Extrém Uv-sugárzás, pokoli hőség következik - 8 megyére adták ki a legdurvább figyelmeztetést (Háziállat)
Izzasztó csütörtök elé nézünk, a mai napon fog tetőzni a tomboló hőség.
jún. 24
8:27
Vonzó kombival támad a Peugeot (Autónavigátor)
A franciák mindig is értettek hozzá, hogyan kell izgalmas külsejű autókkal színesíteni az utakat. A három nagy francia márka közül
jún. 24
8:27
Nagyot bukhat a VW ID.4 Kínában (autopro)
A legfontosabbnak számító kínai autópiacon az elektromos SUV VW ID.4 iránt eddig nagyon alacsony volt a kereslet. Ha ez így folytatódik, komoly problémái lehetnek a gyártónak.
jún. 24
8:27
Drágább lett a termőföld is (Mezőhír)
Kert-gyümölcs kategóriában volt a legnagyobb az emelkedés.
jún. 24
8:27
Kisebb trauma, csak 2 forintos a fájdalom (GépMax)
Tovább durvul a helyzet: a benzin és a gázolaj is drágul.
jún. 24
8:30
Újabb magyar sorozat ér véget (MMonline)
16 év után befejeződik a TV2 Csoport leghosszabb napi sorozata, a Jóban Rosszban. A stáb július végéig forgat, a nézők azonban még több hónapig láthatják a képernyőn a Csillagkút lakóinak mindennapjairól szóló szériát. A Jóban Rosszban 2005 januárjában debütált a TV2 képernyőjén. A nézők hamar megszerették Csillagkút lakóit, akiknek fordulatos magá
jún. 24
8:33
Új házasság? Ezt árulta el róla Dobó Kata (Blikk)
„Nincs annál jobb, ha a pároddal tudsz beszélgetni, sokat nevetni.”
jún. 24
8:33
Hírösszefoglaló – Most minden a fociról szól: egy ország büszke a magyarok Eb-teljesítményére – Így értékelt Marco Rossi, Orbán Viktor is meghatót posztolt (Blikk)
Közel volt az Eb-csoda, Marco Rossi értékelt, Orbán Viktor büszke, a CIA buktatta le a magyar iszlamistát, Kozsó életét megváltoztatta a szerelem: íme, a Blikk csütörtök reggeli hírösszefoglalója. Ne maradjon le semmiről!

Keresés