2021. június 25. péntek

jún. 25
15:00
Orbán Viktor tűz alatt, az EU vezetői bírálják a pedofiltörvény miatt (Menedzsment Fórum)
Az új magyar törvény egyértelműen szembemegy azokkal az értékekkel, amelyeket az európai uniós szerződések is világosan magukba foglalnak: a méltósággal, a megkülönböztetésmentességgel, az emberi jogokkal, a kisebbségek védelmével - jelentette ki Ursula Von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke pénteken Brüsszelben, a szexuális nevelésről szóló ma
jún. 25
15:00
Közgyűlés összehívását kezdeményezte a Waberer's egyik részvényese (Portfolio)
A Waberer's közgyűlésének összehívását kezdeményezte a High Yield annak érdekében, hogy az április 19-i közgyűlés során az igazgatóság által meghozott egyes döntéseket utólagosan jóváhagyják.
jún. 25
15:00
Az ÁSZ szerint megbízhatatlanul gazdálkodott a Momentum 2018-2019-ben (ATV)
Nem volt biztosított a Momentum Mozgalom gazdálkodásának törvényessége 2018-2019-ben, ezért a pártnak erősítenie kell a gazdálkodása törvényességét - mondta az Állami Számvevőszék (ÁSZ) alelnöke pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
jún. 25
15:00
Senki sem találja a szívet az ábrán - ha neked megy, a hiperintelligensek közé tartozol (Femcafe)
Csalhatatlan ösztönökre és nagy adag elszántságra lesz szükséged, ha szeretnéd megfejteni a következő rejtvényt.
jún. 25
15:00
Kezdeményezi a pécsi polgármester kizárását az őt jelölő szervezet (SzMo)
A Mindenki Pécsért Egyesület szerint Péterffy Attila nem tartotta be a köztük lévő egyezséget.
jún. 25
15:00
18-as karikás Kabaré a Margitszigeten (Promotions)
Még kaphatók jegyek a legendás musicalre, a Kabaréra, ami július 9-én a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon tárul a nézők elé.
jún. 25
15:02
Stagnált a lakossági fogyasztás, de ugrottak az árak Amerikában (Portfolio)
A várt 0,4%-os emelkedés helyett stagnáltak májusban a lakossági személyes kiadások, és a várt 0,6% helyett „csak” 0,5%-kal emelkedtek havi szinten a volatilis elemektől megtisztított fogyasztói árak – közölte az Egyesült Államok Kereskedelmi Minisztériuma pénteken. Ez látszólag megnyugtató, de valójában továbbra is intenzív fogyasztói inflációról
jún. 25
15:03
Gépi intelligenciával pucolná ki a torz hirdetéseket az IBM (Bitport)
Nem csak a rosszhiszemű szolgáltatók, de az általuk alkalmazott algoritmusok is gyakran zárnak ki bizonyos csoportokat a megtekintésekből, ami ellen az IBM ugyancsak az MI bevetésével keresi a megoldást.
jún. 25
15:03
Szinte biztos, hogy nem a járványügyi korlátozások miatt tisztult a levegő (Hamu és Gyémánt)
Inkább az időjárás természetes változékonysága, mint a koronavírus-járvány során életbe lépő korlátozások miatt javult a levegő minősége a pandémia idején az amerikai, európai városokban.
jún. 25
15:03
A lengyel Jog és Igazságosság vezette koalíció elveszítette a többséget (Demokrata)
Lengyelországban a Jog és Igazságosság vezette koalíció formálisan elveszítette a többséget az alsóházban.
jún. 25
15:06
Az egekbe szökkent záráskor a Microsoft árfolyama (ProfitLine)
Történelmi csúcson zárt a Microsoft amerikai technológiai óriásvállalat árfolyama csütörtökön a New Yorkban működő elektronikus értéktőzsdén, a Nasdaq-piacon, és most először piaci tőkeértéke meghaladta a kétezer milliárd dollárt.
jún. 25
15:06
Akár 100 kilométer/órás szél is lehet az ország több pontján (Háziállat)
A viharos szélben lehetőség szerint ne parkoljanak fák alá, a közúton pedig a fasorok mellett is kellő figyelemmel közlekedjenek.
jún. 25
15:06
Látványosan megöregedett az egykori szívtipró, Hugh Grant – Így néz ki ma a színész (Femcafe)
Hugh Grant szeptemberben tölti a 61. életévét, és bizony az idő múlása neki sem kedvez.
jún. 25
15:06
9 módszer, hogy szexpozitívan neveld a gyerekedet (Glamour)
A szex az élet természetes velejárója (sőt, mi több, kiindulópontja), mégis rengetegen kezelik tabuként még felnőttkorukban is. Ez nagy részben a szülők felelőssége: az ő dolguk, hogy egészen kiskortól kezdve megtanítsák a gyereküknek, hogy a szexualitásban nincs semmi szégyellnivaló, és elengedhetetlen kommunikálni róla.
jún. 25
15:12
Jól járhatnak a befektetési életbiztosítással rendelkezők (Privátbankár)
Ajánlást adott ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a befektetési életbiztosításokhoz kötődő automatikus portfóliókezelési szolgáltatásokról - közölte az MNB. Ennek révén jól járhatnak az érintettek.
jún. 25
15:12
Jövőálló informatikai rendszerre váltott az egyik legtitokzatosabb állami szervezet (Portfolio)
A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala az egyik legtitokzatosabb állami szervezet. A 230 főt foglalkoztató hivatal eljutott a digitális fejlettség azon fokára, hogy muszáj volt jövőálló informatikai rendszerre váltania. Ebben segített a ShiwaForce csapata és az Atlassian termékei.
jún. 25
15:12
Brutális vihar érkezik: 120 kilométer/órás szelet és jégesőt is hozhat! (Agroinform)
A felhőszakadás veszélye miatt az egész országban elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.
jún. 25
15:12
Von der Leyen: Az új magyar törvény egyértelműen szembemegy az uniós értékekkel (ATV)
Az új magyar törvény egyértelműen szembemegy azokkal az értékekkel, amelyeket az európai uniós szerződések is világosan magukba foglalnak: a méltósággal, a megkülönböztetésmentességgel, az emberi jogokkal, a kisebbségek védelmével - jelentette ki Ursula Von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke pénteken Brüsszelben, a szexuális nevelésről szóló ma
jún. 25
15:14
Tovább nőnek az elképesztő vagyoni különbségek Amerikában (Portfolio)
Az Egyesült Államok leggazdagabb 1%-ának a vagyona az első negyedévben 41,52 trillió dollár volt, miközben az alsó 50% mindössze 2,6 trillió dollárt birtokolt - írja a CNBC a Fed adataira hivatkozva. A felső 1% vagyona így 16 szorosa az a társadalom alsó feléének.
jún. 25
15:15
Mit hozhat a COVID vége az ingatlanpiacon? (MMonline)
Pest megye lakosságának 40 százaléka ingázott az otthona és munkahelye között az EUROSTAT felmérése szerint 2020-ban. Ezt az arányt két folyamat befolyásolta ellentétes előjellel: az agglomerációba költözők növekvő, valamint a home office terjedése miatt napi szinten ingázók csökkenő száma. A koronavírus járvány visszaszorulásával egyes szakértők a
jún. 25
15:15
Tordai Bence kitette az Országgyűlés Hivatalára a szivárványos zászlót (Mandiner)
Az apropó, hogy ma kezdődik a Pride-hónap.
jún. 25
15:15
Közeledik a visszavonulás – meglepő bizniszbe szállt be Dzsudzsák (Forbes)
Új vállalkozásába a tudástőkét a társtulajdonos Végh Sándor hőlégballonos bajnok hozhatja.
jún. 25
15:15
Hármas karambol történt az M1-esen, torlódás várható (Autószektor)
Utoléréses baleset szenvedett két személyautó és egy teherautó az M1-es autópálya 39-es kilométere közelében, Bicske térségében, a Győr felé vezető oldalon. A balesethez a bicskei önkormányzati és az önkéntes tűzoltók vonultak ki. Az érintett szakaszon forgalmi akadályra kell számítani.   HATÓSÁGI ÜGYEK SZAKMAI TÁJÉKOZTATÓK KÖZÉRDEKŰ ADATOK
jún. 25
15:15
Áfonyás cseresznyelekvár (egy.hu)
Borbás Marcsi receptje
jún. 25
15:17
Gyurcsány azt ígéri, kiteszik a „fideszes provokátorok” képét a Facebookra, ha bántják a DK-sokat (Mandiner)
„Tanulják meg a fideszesek is, hogy következménye van a viselkedésüknek. Nemcsak az övék ez az ország, hiába tanítja nekik ezt a jelenlegi miniszterelnök” – írta a DK elnöke.
jún. 25
15:18
Orbán Viktor fekete pénteke: lengyel szövetségese elvesztette a többséget az alsóházban (Menedzsment Fórum)
Nem elég, hogy pénteken Brüsszelben össztűz alá került Orbán Viktor, ugyancsak ma egyik fő szövetségese, a lengyel kormányzópárt (Jog és Igazságosság - PiS) által vezetett koalíció formálisan elveszítette a többséget a lengyel alsóházban, miután három képviselője távozott a frakcióból.
jún. 25
15:18
A KDNP szerint Gyurcsány pápának képzeli magát (ATV)
Gyurcsány Ferenc pápának képzeli magát, most már a gyónási titkot töröltetné el - közölte a KDNP frakcióvezető-helyettese pénteken az MTI-vel.
jún. 25
15:18
Fegyelmi vizsgálatot indított a magyar válogatott müncheni meccse után is az UEFA (SzMo)
Az Európai Labdarúgó Szövetség annyit közölt: esetleges diszkriminatív események miatt indult fegyelmi vizsgálat.
jún. 25
15:19
Varga Mihály: A magyar gazdaság akkor erős, ha építhet nagyvállalatai versenyképességére (Mandiner)
A magyar gazdaság akkor erős, ha építhet nagyvállalatai versenyképességére – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter pénteken nagyvállalati támogatási szerződések aláírásakor, Budapesten.
jún. 25
15:21
Hogyan alakul Németország jövője? (Mandiner)
Németország rosszabb lesz, ha egy zöld-vörös-vörös kormányalakítással zárul a választás, akkor az ország „a mélypontra jut” – többek között erről is szó esett a Magyar-Német Intézet az Európai Együttműködésért rendezvényén.
jún. 25
15:21
Ennyit még sosem ért a Microsoft: kétezer milliárd dollár felett van a piaci tőkeértéke (Mandiner)
Történelmi csúcson zárt a Microsoft amerikai technológiai óriásvállalat árfolyama csütörtökön a New Yorkban működő elektronikus értéktőzsdén, a Nasdaq-piacon, és most először piaci tőkeértéke meghaladta a kétezer milliárd dollárt.
jún. 25
15:23
Nem indulhat az olimpián a transznemű amerikai gátfutó, mert túl sok benne a tesztoszteron (Mandiner)
Cece Telfer tesztoszterinszintje magasabb, mint amivel még indulni lehet a női versenyeken.
jún. 25
15:24
15 százalékkal emelkednek a bérek a közszolgáltató vállalatoknál (Adózóna)
A kormány 3 éves bérmegállapodást ír alá, amely lehetővé teszi, hogy az állami közszolgáltató vállalatoknál 15 százalékkal emelkedjenek a bérek 2021-2023-ban összesen 152 milliárd forintból – közölte Mager Andrea, a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter mai sajtótájékoztatóján.
jún. 25
15:24
Közel nyolcszázmilliós beruházásba kezd a HBPO hazánkban (autopro)
A HBPO beruházásával Székesfehérváron a Volkswagen Csoport számára gyártott alkatrészek gyártási kapacitása nő, Kecskeméten pedig a Mercedes-Benz számára gyártott front end modulok gyártása bővül.
jún. 25
15:25
Több helyen segítettek drónok a koronavírus elleni küzdelemben (Mandiner)
A drónok használata manapság nagyon sokrétű; alkalmazzák többek között a mezőgazdaságban, filmiparban, illetve a hadiiparban is. Az elmúlt egy évben pedig bebizonyosodott, hogy a koronavírus-járvány elleni küzdelemben is óriási segítséget nyújtanak ezek az eszközök.
jún. 25
15:27
Tovább bővült a csepeli óriáslabor, 6000 négyzetméteren vizsgálja a covidteszteket a Synlab (Forbes)
Jelentős állami támogatással új járványügyi laboratóriumi részleget adott át a Synlab.
jún. 25
15:30
Varga Mihály éles hangú választ küldött a NAV-nak üzenő Karácsony Gergelynek (ATV)
A pénzügyminiszter szerint a fővárosi emberek is „jobban járnának”, ha a főpolgármester „inkább a velük meglévő vitáinak megoldásán dolgozna”.
jún. 25
15:30
Ezek a Covid tünetei annál, aki két oltás után is megbetegszik (Femcafe)
Ritkán, de előfordulhat, hogy egy olyan páciens is elkapja a koronavírus-fertőzést, aki már részesült mindkét oltásban. Mutatjuk, ebben az esetben milyen tünetekre kell számítani.
jún. 25
15:30
Új alapokra helyezné vállalkozása pénzügyeit? (FinTechRadar)
Tudja, hogy melyik bank kínálja mindezt egyszerre a vállalkozóknak?
jún. 25
15:30
Adománygyűjtést indít a csehországi tornádó károsultjainak az Ökumenikus Segélyszervezet (SzMo)
A szolidaritási akció keretében a www.segelyszervezet.hu weboldalon, illetve a 11705008-20464565 számlaszámon várják az pénzadományokat.
jún. 25
15:33
Kiderült, mi alapján választanak munkahelyet a fiatalok (MMonline)
A magyar fiatalok, más közép- és kelet-európai országok munkavállalóihoz hasonlóan vonzónak tartják a könyvelési és pénzügyi karriert – derül ki az ACCA kutatásból. A számviteli terület a tudás és készségek univerzitása miatt nagy rugalmasságot ígér a fiatalok számára. Szakmai ambícióik mellett az egyéni és a vállalati értékek összeegyeztethetőségé
jún. 25
15:33
Másfél mázsás török kori ágyúgolyót találtak a Dunában (Demokrata)
Másfél mázsás török kori ágyúgolyót találtak a Lánchídnál, a kőből faragott lövedék teljesen ép maradt.
jún. 25
15:36
Másfél mázsás török kori ágyúgolyót találtak a Dunában a Lánchídnál (SzMo)
A 150 kilogrammos, 55 centiméter átmérőjű kőgolyó a Budapesti Történeti Múzeum gyűjteményét gyarapítja majd.
jún. 25
15:42
Rossz hír jött a Szputnyikkal oltott magyaroknak: talán sosem lesz EU-s engedély! (Portfolio)
Bírálta az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) hatékonyságát Mario Draghi olasz miniszterelnök az újságíróknak pénteken az EU vezetőivel folytatott kétnapos tárgyalásokat követő sajtótájékoztatón. Draghi annak a véleményének is hangot adott, hogy a Szputynik V orosz vakcina talán sosem fog engedélyt kapni az EMA-tól.
jún. 25
15:42
Aggasztó az aszály – a Nak a tartósan vízhiányos időszak kihirdetését kezdeményezte (Agroinform)
A hidrometeorológiai viszonyok és az előrejelzések alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kezdeményezte a Belügyminisztériumnál a tartósan vízhiányos időszak kihirdetését.
jún. 25
15:42
Kikerül a szivárványos zászló a budapesti Városházára (ATV)
Karácsony Gergely Facebook-posztjában osztotta meg: 2019-hez hasonlóan, idén is kikerül a szivárványos zászló a Városházára.
jún. 25
15:42
Csúfolódtak és heccelődtek a plus-size méretű próbababán – a tulajdonos így üzent a járókelőknek! (Promotions)
Ez a boltos megelégelte, hogy kinevetik a járókelők a kirakatban álló plus-size méretű próbababát.
jún. 25
15:44
Kockázatos, de nagy hasznot hozhat – a máktermesztés szépségei és buktatói (Agroinform)
A mák termesztése jelentős extra profittal kecsegtet, azonban akad néhány komoly kihívás, amibe könnyen bele lehet bukni. Ennek kapcsán Gyenis Rolandot, a Gyenis Szövetkezet aprómag-termelési vezetőjét kérdeztük a hazai máktermesztés szépségeiről és buktatóiról.
jún. 25
15:45
Volner: Nem Európa sírásói fogják megmondani, hogyan legyen hazánk európai! (Mandiner)
Volner János is reagált Mark Rutte szavaira.
jún. 25
15:47
Egy féregfajta a legellenállóbb élőlény a Földön (Mandiner)
Fagy, sugárzás, éhezés, kiszáradás; ez csak néhány példa az extrém környezeti körülmények közül, amelyeket a Bdelloid kerekesférgek túléletek az elmúlt több tízezer év során. A szakértők szerint ők a legellenállóbb élőlények az eddigi ismereteik alapján.

Keresés