Hétszázmillió forintot is meghaladta a Covid miatti kárkifizetések összege az Aegon Biztosító élet-, valamint balesetbiztosítási állományában. A koronavírus hatására néhány ponton jelentősen módosultak a biztosítások feltételei az ügyfelek javára.
Még indulás előtt megszólaltattuk a veterán Moszkvicsot követő két, már bukósisakot viselő motoros diákot is. Farkas Olivér és Bagi Balázs osztálytársként a 4. évet fejezték be az autószerelő szakon, de maradnak még plusz egy évet az iskolában. (Írásunk első részét itt olvashatják.) Azt már Győri Sándor szakoktatótól tudtuk meg, hogy az érettségiző
A magyarok büszkék lehetnek arra, hogy sikerrel törték le a világjárvány harmadik hullámát, és elsőként nyithatták újra a magyar gazdaságot - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a székesfehérvári HBPO Manufacturing autóipari cég beruházást támogató okiratának ünnepélyes átadásakor pénteken.
Az orosz hadsereg pénteken katonai gyakorlatozásba kezdett a Földközi-tengeren, bevetette a hangsebesség többszörösével repülő rakétákkal felszerelt vadászrepülőgépeit, a Fekete-tengeren haladó brit rombolóhajóval történt incidenst követően két nappal, olyan helyzetben, amikor a térségben tartózkodik egy brit vadászrepülőgép-anyahajó is.
Tíz éven belül már hidrogénüzemű buszon utazhatunk, ilyen kamionok szelik majd át az országokat és megújuló energiából készült hidrogén fogja gazdagítani a földgázt, amit használunk.
Csütörtökön ismét megdőlt a nyári áramfogyasztási rekord: a rendszerterhelés csúcsértéke 6940 megawatt (MW) volt, 30,2 Celsius-fokos napi átlaghőmérséklet mellett - közölte a Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. (Mavir) az MTI-vel pénteken.
Napokon belül megszüntetik Oroszország több régiójában a koronavírus okozta Covid-19 betegség elleni vakcinák terén fellépett hiányt - ígérte Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak pénteken, amikor január óta példátlan mértékben nőtt az újonnan kiszűrt fertőzöttek száma.
A Szent Iván-éji nyári napfordulóhoz legközelebbi hétvégén, vagyis június 26-án kerül sor az első nagyszabású, országos kulturális eseményre, a Múzeumok Éjszakájára.
Teljesen autómentessé kell válniuk a városoknak, hogy a jövőben is élhetők maradjanak - vélik kutatók a városi gépkocsihasználat alakulásának egy új matematikai modellezése alapján.
A fájdalomcsillapításra alkalmazott gyógyszereknek súlyos mellékhatásaik is lehetnek, ezért csak rövid ideig történő használatuk megengedett. Gyakran alkalmazzuk a jóval kedvezőbb mellékhatásprofillal rendelkező fizikoterápiát.
Aki rendszeresen festeti a haját pontosan tudja, hogy néhány hetente szüksége van a szín felfrissítésére, hiszen a növekedés következtében a hajtövek egyre inkább előkerülnek, ami valljuk be, nem túl dekoratív. Van azonban különbség a kötelező frissítés és az eltúlzott festés között, ezért a következőkben szakértők tanácsai alapján eláruljuk, milye
A 49 éves színész-producer még tavaly közölte a nyilvánossággal, hogy nárcisztikus szociopata, s most is kíméletlen őszinteséggel vallott betegségéről.
Az első csillagok 250-350 millió évvel a világegyetem keletkezése után keletkeztek a University College London és a Cambridge-i Egyetem tudósai vezette nemzetközi csillagászcsoport közös tanulmánya szerint.
A japán közvélemény olimpiát elutasító, bár csökkenő többségéhez csatlakozva Naruhito császár is aggodalmának adott hangot a tavalyról ez év nyarára halasztott tokiói ötkarikás játékok megrendezése miatt.
Az oltások a gyártók alkalmazási előírásának megfelelően történnek, jelenleg nincs lehetőség harmadik oltás beadására, amennyiben bárki ettől eltér, az szabályt szeg, ugyanakkor ha ez bekerül az alkalmazási előírásba, akkor aszerint járnak majd el - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ az RTL Híradó érdeklődésére.
A hidrometeorológiai viszonyok és az előrejelzések alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kezdeményezte a Belügyminisztériumnál a tartósan vízhiányos időszak kihirdetését. Ebben az időszakban nem kell vízkészletjárulékot fizetni a mezőgazdasági termelőknek, illetve vízjogi engedély nélkül, bejelentést követően egy alkalommal rendkívüli öntöz
Nagy-Britanniában az áprilisi elején mért szintekre emelkedett a naponta kimutatott új koronavírus-fertőződések száma, ám a brit egészségügyi szolgálat egyik magas rangú vezetője szerint a koronavírus elleni oltási kampány nyomán most már egyértelműen kezdenek szétválni a fertőzések, valamint a kórházi kezelésre szoruló betegek és a halálozások szá
Új szabadságolási renddel csábítaná magához dolgozóit Kifli.hu cseh anyacége, a Rohlik csoport, amelynek közel 500 munkavállalója ezentúl akkor vehet ki fizetett szabadságot, amikor csak akar, szemben a jelenleg biztosított maximum 25 fizetett szabadnappal.
A Google Térkép segítségével nem csupán aktuális, de évekkel ezelőtti utcafotókat is szemügyre vehetünk, egyeseken pedig eluralkodik a nosztalgia, amikor túl sok időt töltenek a népszerű alkalmazásban.
A Parkinson-kór egy degeneratív idegrendszeri betegség, nagyon fontos, hogy pontosan diagnosztizálják, amihez több vizsgálatot is el kell végezni. Melyek ezek?
A vándormadarak segíthetik a növényfajokat az éghajlatváltozás hatásaival való megbirkózásban - derült ki a Nature című tudományos folyóiratban publikált tanulmányból.
Heather Johnson egész életét fogyókúrázással és szorongással töltötte, néhány éve azonban már büszke hatalmas combjaira. Sőt, egy Instagram-oldalt is indított, ahol a testpozitív szemléletét hirdeti.
A Loki című Disney+ sorozat harmadik epizódja nyilvánvalóvá tette, hogy a Tom Hiddleston által alakított norvég isten a Marvel Cinematic Universe első biszexuális főszereplője.
Huszonkét és fél évi börtönre ítélte az illetékes amerikai bíróság pénteken a tavaly májusban brutális fellépésével az afroamerikai George Floyd halálát okozó volt minneapolisi rendőrt, Derek Chauvint.
A magyarok barátként és keresztény testvérként tekintenek a szlovénekre, és örülnek annak, hogy szomszédok lehetnek - jelentette ki a miniszterelnök péntek este Ljubljanában.