Bolsonaro másfél nappal választási veresége és hosszú hallgatása után ma este rövid hivatalos nyilatkozatot tett, amelyben köszönetet mondott a rá voksoló brazil szavazóknak, és kijelentette, hogy továbbra is követni fogja az alkotmányt.
Az exit pollok szerint a Benjámin Netanjahu vezette jobboldali-vallásos tömb győzelmével végződött Izraelben a 3,5 éven belül ötödször tartott parlamenti választás – jelentették a helyi televíziók kedden
Miközben az uniós országok sorra utasítják ki területükről a kémgyanúba keveredett orosz diplomatákat, a budapesti orosz nagykövetség létszáma egy év alatt közel egyharmaddal nőtt. Kis Benedek József biztonságpolitikai szakértő és volt katonai hírszerző szerint általános jelenség, hogy a diplomaták egy része a nyilvános küldetése mellett valószínűl
A hotelek 99 százaléka, a fürdők 87 százaléka nem tervez zárást a rezsikrízis miatt a Szállás.hu adatai szerint. A portálon bő 900 hotel érhető el, ezek a szállásadók a közelgő hosszú hétvégére is magas foglaltságról számoltak be – mondta az InfoRádióban Kelemen Lili kommunikációs vezető.
A koronavírus-fertőzésen átesett betegek mintegy 80 százalékánál jelentkezik a poszt-Covid szindróma. A tünetek diagnosztizálása és a megfelelő terápia kiválasztása viszont még mindig gyerekcipőben jár. Az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet legújabb kutatása ebben szeretne változást hozni.
A jelenleg a Dancing with the Starsban kiválóan táncoló énekes, Kökény Attila nem tagadja, korábban gyakran felöntött a garatra és csak nevetett a "száraz november" kihíváson. Elárulta, most mit gondol róla.
A klasszikus rőzsegyűjtés napjainkban már nem jellemző, mert a kis ágak alkalmatlanok fűtésre. Ugyanakkor az erdőgazdaságoknál most is lehetőség van az öt centiméternél vastagabb faágak összegyűjtésére és kedvezményes megvásárlására – mondta az InfoRádiónak a Pilisi Parkerdő Zrt. szóvivője.
A 3D-nyomtatás az egyedi pótalkatrészektől a néhány kattintással megvásárolható kismotorosokig átalakítja a hajók tervezését és építését. Cikkünk első része (Espen Øino, Tanaruz). A Tanaruznál a költségszámítás kulcsa a vállalat körforgásos gazdaságba vetett hite. A hajó mintegy 99 százaléka a Belgium-szerte működő gyárak által hátrahagyott, újraha
Jó időtöltés a hotel által szervezett piknik a lagúnákon, ami egy testreszabott városnézés, és egy elegáns, klasszikus velencei vízi taxiban töltött kellemes piknik.
Maurizio Arrivabene 2015 és 2018 között volt a Ferrari csapatfőnöke, ebben az időszakban szerezte Kimi Räikkönen utolsó F1-es futamgyőzelmét. Ez volt egyben a csapatfőnök utolsó sikere a Ferrari élén, mivel a következő szezon kezdete előtt a korábbi technikai főnök, Mattia Binotto váltotta őt a pozícióban. Räikkönen és Arrivabene meglehetősen jóban
Egy ausztrál űrkutatási cég a Holdon szeretne növényeket termeszteni, de legalábbis megnézni, milyen változást hoz az odavitt növények számára a szokatlan környezet.
Már a labdarúgó-világbajnokság rajtjának havában járunk, egyre többet gondolunk a katari tornára, s egyre többször nosztalgiázunk a régmúlt időkön, tornákon. A rajtig hátralévő napokban az Infostart.hu felidéz jó néhányat a vb-történelem meglepő, esetenként mosolyt fakasztó, néha meg botrányos történéseiből. Kezdjük is a sort egy negyven évvel ezel
Most, hogy túl vagyunk a valaha mért legmelegebb októberen az Alpok számos országában, úgy tűnik az időjárás is ránézett a naptárra és fokozatosan visszatér a normális kerékvágásba. A hét második felében havazás várható az egész Alpokban.
Szeretem a temetőket. Rejtélyesek. Regényesek. Különösen az aprófalvakban. Böngészem a neveket, akad, akinek utánaolvasok, elmerülök hirtelen egy általam soha nem ismert ember múltbéli valóságában.
Hétfőn és kedden is érzékelhetően erősödött a forint (a hazai munkaszüneti napok miatt feltehetően az átlagosnál sokkal alacsonyabb forgalom mellett), az euróval szembeni jegyzések közel 8 egységgel süllyedtek az ünnepnapokon. A szerda esti Fed döntés kulcsfontosságú lesz a hazai fizetőeszköz rövid távú kilátásait illetően is.
2022 végéig van lehetőség pályázni a 3 millió forintos vissza nem térítendő otthonfelújítási támogatásra. Benyújtani a felújítás megvalósítása után lehet.