Várhatóan a kormány egy hónapon belül dönt arról, megmarad-e az otthonfelújítási támogatás. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter úgy fogalmazott, hogy nem kívánnak spórolni rajta. A Társaság a Lakásépítésért Egyesület (TLE) összeszedte, eddig mit lehet tudni az otthonteremtési program jövő évi támogatásairól. A TLE szerint az en
A Big Picture 2023 konferencia előtt számos kisinterjút készítettünk, amelyek először a Márkamonitor magazin októberi számában jelentek meg, most pedig online is közöljük őket. Mai (kis)interjúalanyunk Málnay B. Levente vezérigazgató, alelnök, Amcni Central and Northern Europe. Számos hazai televíziónál dolgoztál az elmúlt három évtizedben. Mely
„[] ha hiszed, ha nem, hiába mondtam ki a bűvös szót, mégis, azóta sem hallgat el a belső hang, hogy talán nem mondtam elég hangosan, elég határozottan. És ezen nem segít az áldozathibáztató kommentek olvasása sem. Bizony, megesett az is. Amikor mondtam, kértem, a könnyem is kicsordult.” – Nem mindenkinek könnyű nemet mondani. Pláne, ha a „nem”-et
Megalakult az EDUCATION:NEXT Oktatástechnológiai Szövetség. A szervezet nagy célt tűzött ki maga elé: a magyar oktatási ökoszisztéma szereplőinek szakmai támogatása, érdekeinek képviselete és szemléletformálás a nemzetközi trendek és gyakorlatok alapján. A szövetség elnökének Horváth Ádámot, a Maker’s Red Box startup szakmai vezetőjét választották.
Míg hivatalosan 13 százalék az irányadó kamat Magyarországon, a valóságban már 18, aminek következtében elszállt az egyik változó kamatozású államkötvényfajta kamata. A papírt a kisbefektetők is vehetik, bár lehet, hogy hosszabb távon jobban járnak más állampapírfajtákkal. Nagyon vonzó, 12-16 százalékos hozamokat látunk lassan minden fontosabb papí
Krumpli, tészta, tojás: néhány olyan termék, melyekre hamarosan ársapka kerülhet. Legalábbis így sejtik az ATV Híradó által megkérdezett kereskedők. A kisebb üzletek tulajdonosai már előre aggódnak, hiszen a hatósági árak bevezetése eddig is komoly veszteséget okozott számukra. A vevők viszont úgy vélik, az itt elszenvedett veszteséget más termékek
Október végéig nagyot esett a tőzsdei gázár 450 forint körülre köbméterenként, így sok olyan magyar gázfogyasztó lehet, aki elkezdett reménykedni, hogy januártól hátha 752 forintnál kevesebbet kell majd fizetnie az átlagfogyasztás fölé lógó gázmennyiségre. Nagyon rossz hírünk van a számukra, sőt az összes magyar lakossági gázfogyasztó számára: a Po
Globálisan 5,3 százalékkal, 9,6 milliárd euróra növekedtek 2021-ben a világszerte beszedett szerzői jogdíjak, de még nem érték el a pandémia előtti, 10 milliárd euró fölötti szintet.
Válságba került a nyári ukrán-török-orosz-ENSZ részvétellel kötött gabonaegyezmény. Oroszország visszavonta biztonsági garanciáit a szállítmányokra. Az Európai Unió szerint Moszkva fegyverként használja az élelmiszert és az éhezést. Szakértők elemzik a háborús helyzetet.
A 2008-as Forma-1-es szezon meglehetősen izgalmas, és drámai finálét hozott a Brazil Nagydíjon. Ezen a napon, november 2-án. Lewis Hamilton (McLaren) az utolsó kör legvégén nyerte meg a bajnokságot, megszerezve ezzel első F1-es világbajnoki címét, mindössze második F1-es szezonjában. Előbb azonban Felipe Massa volt a világbajnok, annak leintése pil
Évente legalább 5-10 ezer menekültnek a tagországok közötti – önkéntes befogadáson alapuló – elosztását javasolja az Európai Unió féléves soros cseh elnöksége. A migráció kérdése a tervek szerint ismét kiemelt téma lehet a decemberi EU-csúcson.
2022 júliusa és szeptembere között az agrárgazdaság szereplőinek kilátásait meghatározta az energiaárak emelkedése és a fogyasztás volumenének ezzel, valamint a nyári turisztikai szezon lecsengésével is összefüggő csökkenése. Ez a havi 2-3 százalékosra tehető zsugorodás azonban még jóval alacsonyabb mértékű, mint az áremelkedés. Különösen az állati
Ha hitelből akarunk megvenni egy százmilliós lakást, akkor, akkor már a fizetésünknek is milliósnak kell lennie. Ez nyilván gyakoribb akkor, ha külföldön dolgozunk, és megfelelő állásnál erre is hiteleznek a magyar bankok.
Miért nem csökken a különböző intézmények gázszámlája, ha hetek óta esik az energiahordozó világpiaci ára? Mitől függ egyáltalán, hogy kinek mennyit kell fizetni? Erre kerestük a választ Hortay Olivérrel, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. energia- és klímapolitikai üzletágának vezetőjével.
A legrégebben háziasított baromfifajok közül a lúd az egyik legérdekesebb. Költöző madarunk egész életciklusa, viselkedése a vándoréletmód genetikai örökségét tükrözi. Háztáji hasznosítása, feldolgozása szempontjából ugyancsak tökéletes szárnyasjószág: tollát párnába, húsát levesbe és pecsenyének, máját igazi ínyencségnek, tojását pedig (a keltetés
A pedagógus tüntetések, sztrájkok és bérkövetelések közepette ma délután rendeznek vitát a közoktatás helyzetéről az Országgyűlésben - kérdés, hogy Pintér Sándor ott lesz-e. Mára a parlamenti rendészeti és honvédelmi bizottságba is kapott ugyanis meghívást a miniszter.
Hiába ígért bőséges termést gyümölcsfáink virágzása, mert a már szinte menetrend szerint érkező tavaszi fagyok, utána pedig a nyári hónapok emberemlékezet óta nem tapasztalt aszálya szétfoszlatta gyümölcstermesztőink kiváló hozamba vetett reményeit. Két-három héttel ezelőtt ennek megfelelően visszafogott várakozással láttak hozzá az almaszürethez.
Timo Jouhki, Teemu Suninen menedzsere szerint nagy meglepetés lenne, ha versenyzője nem kapna 2023-ban lehetőséget a Hyundainál. Teemu Suninen tavaly ősszel ment a Hyundai csapatához, miután szakított az M-Sport csapatával és a szezonzáró Monza Rallyn már Ott Tanako helyettesítette. A finn versenyző idén csak a WRC2-ben indulhatott az i20 Rally2-
Mozgalmas hét előtt állnak a kereskedők. Ma este a jegybank kamatdöntő ülése, pénteken a munkanélküliségi adatok közzététele, egy hét múlva (november 8-án) pedig az amerikai elnökválasztás hozhatják mozgásba a tőzsdéket. Az amerikai jegybank ma este, magyar idő szerint 19:00-kor hirdeti ki az új irányadó kamatot, amit 19:30-kor a szervezet elnökéne
Tihany egyik legjobb fekvésű ingatlana kerülhet immár teljes egészében a Mészáros család érdekeltségébe – értesült az rtl.hu. A telek egy részéről már nyáron megállapodott Mészáros Lőrinc fia, egy októberi adásvételi szerződés alapján viszont egy újabb földdarab is hozzá kerülhet 104 millió forint értékben. A két ingatlanrészért így összesen 404 mi
Mi már egészen biztosan talpon, sőt repülőn vagyunk - írta a közösségi oldalán hajnali 3 óra 50 perckor a külgazdasági és külügyminiszter, aki Jordániába, az Ammani Biztonsági Fórumra utazott.
A Balatonon csak lassan változott a minőségi turisztikai kínálat kialakítása, az egységes Balaton-kép megalkotása, valamint a viszonylag rövid nyári szezon kinyújtása. Ehelyett cél a négy évszakos kereslet és kínálat megteremtése. Egyre kevesebb külföldinek jelenti a fiatalkori nosztalgiát a Balaton, és a magyar családok is több alternatíva közül v
Október a mellrák elleni küzdelem hónapja, melynek az a célja, hogy minél többen belássák, az évenkénti mammográfia szó szerint Életet Menthetnek. Ez a misszió számtalan híresség szívügyévé vált, akik az edukálás fényében a saját történetüket, harcukat is megosztották a nyilvánossággal.
Nehéz helyzetbe kerültek az állatkertek az emelkedő árak miatt. Nem csupán a rezsiköltségek növekedése, hanem a megugró takarmányárak is sújtják őket. Sok szektor van most bajban, az állatkertek azonban egészen speciális helyzetben vannak. Ennek oka, hogy egy állatkert nem tud leállni, mert az állatoknak enni kell adni, télen pedig fűteni kell az á
A múlt hét végén lezárult a Twitter megvásárlása, Elon Musk azonnal elkezdte átalakítani a vállalatot. Kirúgások, betarthatatlan határidők és másutt sehol nem alkalmazott stratégia kíséri a fantaszta és látnok milliárdos útját. Hatalmi gőg vagy kivételes látnoki képesség vezeti a világ leggazdagabb emberét?
A Yettel több tízmilliárd forintból országszerte modernizálja mobilhálózatát, a fejlesztés csaknem háromszorosára növelheti a hálózat kapacitását, amely így gyorsabbá és több szempontból megbízhatóbbá válik.