A korona ötödik évada viszonylag rövid időszakot fed le – 1991-ben kezdődik és közvetlenül Diána hercegné tragikus halála előtt, 1997 augusztusában ér véget –, a Netflix drámája hat nagyon drámai és sűrű évet pakol bele mindössze 10 epizódba. Így természetesen még maradt néhány emlékezetes esemény, amelyet kénytelenek voltak kihagyni az alkotók.
Demcsák Zsuzsa nehéz időszakon megy keresztül, hiszen hónapok óta a családjától távol forgat Dominikán, nemrég pedig bejelentette, hogy férjével elválnak útjaik. Bizonyára ezek a tényezők mind közrejátszottak abban, hogy a műsorvezető látványosan lefogyott.
A brit védelmi minisztérium vasárnap ismertetett adatai szerint meghaladta a 40 ezret azoknak a száma, akik az év eleje óta illegálisan megpróbáltak átkelni Nagy-Britanniába az európai kontinensről - írja az MTI.
Az amerikai átlagpolgár egyszer már intézett egy utolsó utáni segélykiáltást a republikánusokhoz, de Donald Trump elmulasztotta a nagy „drain the swamp”-et.
Bő 25 év múlva már hárommilliárd ember él majd a világ globális felmelegedés által leginkább érintett gócpontjain, amelyek túlnyomó részt Közép-Amerikában, a Közel-Keleten, Ázsia egyes részein, Közép- és Kelet-Afrikában találhatók - mondták el klímakutatók csütörtökön Sarm-es-Sejkben, az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményének 27. éves ülésén (CO
Aissa Laidouni már a tunéziai válogatottal a vébére készül, Ryan Mmaee-t a Paks ellen kiállították, Franck Boli korábban agyrázkódást szenvedett, de mégsem lehet azt mondani, hogy a Honvéd ellen ne a kissé tartalékosan felálló Ferencváros lett volna a találkozó esélyese.
Mikor lesz az inflációnak vége? Mi kell ahhoz, hogy véget érjen a drágulás? Elméleti kitekintőnk ahhoz, hogy megértsük az infláció jelenségét, és hogy meglássuk az infláció végét.
A kukorica közel 90 százalékát betakarították Zala megyében, a hektáronkénti átlaghozam 7,3 tonna - tájékoztatta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (Nak) megyei elnöke az Mti-t.
Fernando Alonso 2021-ben tért vissza a Forma-1-es mezőnybe, két év kihagyást követően, majd’ 40 esztendősen. A spanyol bevallotta, hogy kezdetben voltak benne kétségek, tudja-e hozni az elvárt szintet, már csak a hétszeres világbajnok Michael Schumacher visszatérését látva is. A német legenda 2006-os visszavonulását követően három évet hagyott ki,
Az ingyenes céginfo bárki számára hozzáférhető adatszolgáltatás bármikor jól jöhet az e céginfo ingyenes, megbízható szolgáltatás gyanánt, ha megbízható forrásból szeretnénk tájékozódni egy vállalatról. Mutatjuk, hogyan működnek az olyan oldalak, mint a céginfo vagy az ecegjegyzek, hogyan kereshetünk rá egy cégre!
Sokan azt hiszik, Katalinnak nem volt komoly kapcsolata Vilmos előtt, ez azonban nem igaz: a hercegné bizony sokat randevúzgatott házasságát megelőzően, több viszonya is volt különböző férfiakkal, első szerelme pedig egy igazán jóképű pasi volt, mutatjuk!
A hatvan éves akciósorozat férfi főhőseinek népszerűségét olykor felülmúlják hölgypartnerei. Nem véletlenül, mert kivétel nélkül mindegyik szép és szexi. Gazdag a választék, mert az elsőben, és persze mind a 25 epizódban csodás autók és nők szerepeltek a 007-es oldalán, előbbiekből venni is lehetett egy őszi aukción, utóbbiakat továbbra is csak táv
Elképesztő ötletparádét indított el egy Twitter-felhasználó, aki csak poénkodni akart az amerikaiak földrajzi ismereteinek állítólagos hiányosságán, ezért tette közzé a megrajzolt térképet.
Mivel nincsenek kötelező, tömeges maszkviselési szabályok, ezért mindenki egyéni döntését tiszteletben kell tartani és „Akik hozzám hasonlóan, mégis a maszk mellett döntenek vagy még nem tudják eldönteni, azoknak ajánlom ezt a bejegyzést” – kezdte vasárnap esti Facebook-posztját Kemenesi Gábor. Az ismert magyar virológus ezután pontokba szedve össz
A szombati sprint végeredményének értelmében a Sao-Pauló-i Nagydíjon George Russell foglalhatta el az első rajtkockát. Mellőle azonban nem a tegnapi második helyezett Carlos Sainz várta a rajtot. Ő rajtbüntetést kapott, így a második rajtkockát Russell csapattársa, a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton foglalhatta el. A második sor a két Red Bullé
A 24 éves pilóta ezzel egy napon belül megszerezte második futamgyőzelmét az F1-ben, ahogy ez csapatának, a Mercedesnek is idei második sikere. Ráadásul Russell mögött csapattársa, a hétszeres vb-első Lewis Hamilton ért célba a második helyen a 71 körös viadal végén. A két Mercedes mögött Carlos Sainz Jr., a Ferrari spanyol versenyzője lett a harm
Megszüntetnék a zöld rendszámok ingyenes parkolását Debrecenben. Ha az önkormányzat megszavazza a javaslatot, akkor drágul a parkolás is a városban, és bővítenék a fizetős zónát.
A legó a befektetési aranyhoz, a részvényekhez és a kötvényekhez képest is felülteljesítő. A régi készletek mennyisége viszonylag korlátozott a másodlagos piacon, míg a múlt század hatvanas évei óta népszerű márka rajongótábora hatalmas, s a felnőttek is imádnak nosztalgiázni. Egyes ritka legószettek, akár egymillió forintot is érnek - írja a VG.hu
Jaroszlav Janusevics, Herszon megye kormányzója arra szólította fel vasárnap a régió orosz megszállás alól felszabadított településeinek lakóit, hogy evakuáljanak, mert nagy a veszélye az orosz erők támadásainak.
Csalók árulnak tűzifát országszerte, erre figyelmeztet a rendőrség is. Gyakran hamis fotóval hirdetik a rossz minőségű anyagot, de az akciós tüzelő is gyanús lehet. A rendőrség azt tanácsolja, hogy a vevők járjanak utána alaposan, honnan szerzik be a fát: ha az eladó gyors szállítást ígér, az már egy intő jel.