2022. november 1. kedd

nov. 1
11:12
Európa a nagyhatalmak markában (Magyar Hírlap)
A gáz 44 százalékát, az olaj 26 százalékát, valamint a szén 52 százalékát továbbra is Oroszországból importálja az Európai Unió.
nov. 1
11:12
Ungár: Az ellenzéki pártok többsége nem tudja, a színházi szünetben a fiú- vagy a lány-WC-be menjenek-e be (Mandiner)
Az LMP társelnöke azt mondta az ATV Szigorlat című műsorában, „három..., és fél, négy, három” százalékon állnak, legalábbis a biztos pártválasztóknál az összesített közvélemény-kutatási adatok szerint.
nov. 1
11:12
Audi főnök: "Van valami az utunkba" (Autószektor)
Markus Duesman Fotó: Audi A Volkswagen-csoporthoz tartozó Audi autógyártó az európai megrendelések csökkenésének „első jeleit” látja. Markus Duesmann vezérigazgató a "Süddeutsche Zeitung"-nak elmondta, hogy az Audinak egyelőre nem kell csökkentenie előrejelzéseit. "De valami közeleg felénk, nem zárhatunk ki semmit" - mondta Duesmann. Vezetői körökb
nov. 1
11:18
Tiltakozásul visszaadta az orosz állampolgárságát Oleg Tinkov, az egyik legnagyobb orosz bank alapítója (444.hu)
"Szégyen számomra, hogy továbbra is birtokomban van ez az útlevél" - írja a Tinkoff Bank volt vezetője.
nov. 1
11:18
Lionel Messi David Beckham klubjába szerződhet (Igényesférfi.hu)
A hétszeres aranylabdás, argentin labdarúgó a világbajnokság után dönt majd a jövőjéről.
nov. 1
11:18
Az amerikaiak által kiképzett veterán afgán kommandósokat toboroznak az oroszok Ukrajnába (SzMo)
A veteránok közül sokan Iránba menekültek a tálib hatalomátvétel után, és úgy érzik, az amerikaiak cserben hagyták őket.
nov. 1
11:18
A szöuli rendőrségé a felelősség a tragédiáért (Magyar Hírlap)
Több mint százezren ünnepeltek a dél-koreai fővárosban, amikor a tolongásban kitört a pánik.
nov. 1
11:18
Ismét előkerült egy felvétel a szokatlan színű folyóról, és ámulatba ejtette az internetezőket (rtl.hu)
A folyó színét a talajból kimosódó vas-oxid okozza.
nov. 1
11:20
Az Öreg Hölgy ma 125 éves (Magyar Hírlap)
Négy magyar is nyert bajnoki címet hajdanán a Juvéval.
nov. 1
11:22
Dániában előrehozott parlamenti választásokat tartanak (Magyar Hírlap)
Mintegy 4,3 millióan szavazhatnak 14 párt képviselőire, Grönland és a Feröer-szigetek két-két mandátumot kap.
nov. 1
11:24
Brutális hideg közeleg: már novemberben ide érhet Tél tábornok egy friss előrejelzés szerint (Blikk)
Az átlagosnál hidegebb és csapadékosabb telet valószínűsít a Klímapolitika Intézet kutatója. Kovács Erik elmondta, több tényező is befolyásolhatja, hogyan alakul majd az időjárás az év végéig, ám egyelőre úgy néz ki, már novembertől télies hidegre kell számítani.
nov. 1
11:24
Újabb mellékhatást azonosítottak a Pfizer- és a Moderna-oltásoknál (Blikk)
A koronavírus elleni vakcináknak többféle mellékhatásuk is lehet, mint például a láz, fejfájás és izomfájdalom, ám most új mellékhatásokkal bővült a lista az Európai Gyógyszerügynökség felfedezése által a Pfizer- és a Moderna-oltásoknál.
nov. 1
11:24
Egyetlen szót posztolt ma Orbán Viktor (ATV)
A miniszterelnök a Facebook-oldalán tett közzé egy rövid bejegyzést, a halottak napjával összefüggésben.
nov. 1
11:24
Putyin terrorizmusra gyanakszik, mellbevágó fordulat a háborúban (Promotions)
Az orosz vezető szerint nincsenek véletlenek.
nov. 1
11:24
Megkezdődtek az előrehozott választások Dániában (Demokrata)
Közvélemény-kutatások szerint a baloldali pártokból álló vörös blokk a szavazatok 47-50 százalékára számíthat.
nov. 1
11:24
Már a Politico is beszámol az MCC brüsszeli központjáról (Mandiner)
A lap szerint a magyar kormány kritikusai máris nekimentek az MCC Brussels elindításának.
nov. 1
11:24
Kategóriát vált két magyar gokartos tehetség, gyári csapatoknál folytatják (Racing)
Az Energy Corse versenyzője, Molnár Martin és a Sodikart pilótája, Hideg Ádám is rendkívül erős mezőnyben bizonyíthat, immáron a felnőttek géposztályában.
nov. 1
11:30
Tiltakoznak Bolsonaro feldühödött hívei: utakat zárnak el, autókat és gumiabroncsokat égetnek (Blikk)
Kereskedelmi szempontból kulcsfontosságú útszakaszokat zártak el Jair Bolsonaro hívei, miután a brazil elnök kétmillió szavazatkülönbséggel elveszítette a választást. Miközben az elnök továbbra sem ismeri el hivatalosan a vereségét, hívei dühe hatalmasra nőtt, országszerte autókat és tárgyakat égetnek el, tiltakozva az új elnök beiktatása ellen.
nov. 1
11:30
Jó a hangulat a tőzsdéken, Európa pluszban jár (Portfolio)
A keddi kereskedés kedvező hangulatban indult Ázsiában, a vezető részvényindexek emelkedést mutattak. Magyarországon hétfőn és kedden is kereskedési szünnap van, ám Európában és az Egyesült Államokban is kinyitnak a tőzsdék. Az európai részvénypiacokat jó hangulat jellemezte, a tengerentúlon viszont már nem volt olyan rózsás a helyzet a nyitás után
nov. 1
11:30
Heidi Klum halloween jelmeze csak első látásra gyomorforgató (Glamour)
Két év kihagyás után ismét megrendezésre került Heidi Klum ikonikus halloweeni partija, amelynek alkalmából a szupermodell ismét a felismerhetetlenségig elmaszkírozta magát, az eredmény pedig egészen undorítónak is mondható – ha nem gondolunk bele jobban a dologba.
nov. 1
11:30
Orosz milliárdos: A fasiszta Oroszország megtámadta békés szomszédját (Mandiner)
Oleg Tinkov lemondott orosz állampolgárságáról.
nov. 1
11:30
Pánik helyett megoldások (Üzletem)
Második alkalommal szervezték meg Marosvásárhelyen az Erdélyi Gazdasági Fórumot, amelynek az volt a fő célja, hogy párbeszédre ösztönözze a vállalkozókat.
nov. 1
11:36
Mellétrafáltak a kávérajongók (Piac és Profit)
A klímaváltozás miatt hatalmas veszélyben érezték magukat a kávéfogyasztók, ehhez képest mélyponton a termék tőzsdei árfolyama.
nov. 1
11:36
Erősödött a forint ma reggel, 408 közelében az euróval szemben (Portfolio)
Hétfőn intenzíven, 4 egységgel erősödött a forint az euróval szemben, a trend pedig folytatódott kedden is: ma reggel 409-ről már 407-ig erősödött a magyar fizetőeszköz, 11 óra utánra azonban egy egységet visszagyengült az euróval szemben.
nov. 1
11:36
Orbán: A legárvább, akinek még halottai sincsenek (Mandiner)
Az ünnepek alkalmából posztolt a miniszterelnök.
nov. 1
11:36
Szijjártó Péter üzenetet kapott a bukott amerikai elnöktől: Büszkén meg is osztotta a Facebookon (Nyugati Fény)
Nagyon örülhet.
nov. 1
11:42
Szomorú adat: 20%-kal többen fagytak halálra idén és több, mint kétharmaduknak volt otthona (ATV)
A Párbeszéd egy közleményben hívta fel a figyelmet „a méltatlan halállal elhunytakra”.
nov. 1
11:42
Újra van víz és áram Kijevben az orosz támadások után (444.hu)
Tervezett áramszünetekre viszont továbbra is számítani kell majd a városban.
nov. 1
11:42
A Siemens fenntarthatóbbá teszi az üzleti utazást (Spabook)
A Siemens kidolgozott egy világszinten alkalmazható, szabványosított kritériumrendszert a HRS nemzetközi szolgáltató vállalattal együttműködve, amelynek segítségével követhető és összehasonlítható az egyes szállodák szénlábnyoma. Eddig nem létezett globális szabvány a szállodák…
nov. 1
11:42
Drágulni fognak az Xbox Series konzolok (Magyar Hírlap)
A gépekhez tartozó játékok és előfizetések sem maradnak örökké a megszokott árakon.
nov. 1
11:44
Erősen kezd majd a tél, havazások is várhatók (Magyar Hírlap)
Kemény december után jóval enyhébb január várható.
nov. 1
11:48
Dráma a Fekete-tengeren: újra veszélyben az ukrán gabonaszállítás (Agroinform)
Az EU a gabonaszállítási egyezmény végrehajtására szólította fel Moszkvát
nov. 1
11:48
Két autó és egy busz ütközött, az utat a mentés idejére lezárták (Autószektor)
.
nov. 1
11:48
A kultúrnövények sokfélesége (Magyar Mezőgazdaság)
A vadon élő állat-és növényfajok sokféleségének fontosságáról már korábban is sok szót ejtettünk. Adott területen annál színesebb az élővilág, minél több állat - és növényfaj találja meg rajta élőhelyét, tehát nem a fajok egyedszáma, „népsűrűsége” számít, hanem a sokfélesége.
nov. 1
11:48
„Putyin nyilvánosan elismerte, hogy rakétacsapásokat rendelt el civilek ellen” – állítja az ukrán külügyminisztérium (Mandiner)
A tárca szóvivője szerint Oroszországnak ezért nincs helye a G20-csúcson.
nov. 1
11:48
A Compound felfüggesztett négy kriptovalutát támadásoktól tartva (BitcoinBázis)
Az egyik legismertebb DeFi protokoll, a Compound nemrégiben úgy döntött, hogy ideiglenesen felfüggeszt négy kriptovalutát. A döntés értelmében tehát a
nov. 1
11:48
„Utálom Putyin Oroszországát”– Inkább visszaadta állampolgárságát az orosz milliárdos (rtl.hu)
Nem tudok és nem is fogok olyan fasiszta országhoz kötődni, amely háborút indított békés szomszédjával – fogalmazott Oleg Tinkov.
nov. 1
11:50
Orosz lap: Joker feltörhette az ukránok katonai programját, a titkos információk Putyinnál landolhatnak (Mandiner)
„Már mindent tudunk az ukránokról, sőt, azt is tudjuk, ők mit tudnak rólunk” – mondta el az orosz hacker.
nov. 1
11:54
Sietve küld új atombombákat Amerika Európába (Privátbankár)
Lecserélik az európai nukleáris arzenálhoz tartozó nukleáris bombákat. A lépés egy régóta futó modernizációs program része, de a szállítást most felgyorsították.
nov. 1
11:54
Üzent a Bkk: leállították a libegőt (Blikk)
Változást jelentett be a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a közösségi oldalán. A központ az időjárás miatt leállítja a libegő működését – közölték.
nov. 1
11:54
Kiderült az igazság Majkáról: tényleg ilyen valójában a rapper? (Promotions)
Curtis végre elmondta, valójában miért váltak szét Majkával.
nov. 1
11:54
Autók felgyújtásával és úttorlaszokkal tiltakoznak Bolsonaro hívei (Mandiner)
Brazília továbbra is erősen megosztott.
nov. 1
11:56
Autóból nyitottak tüzet a halloweent ünneplőkre Chicagóban (Mandiner)
Tizennégy ember, köztük gyerekek sérültek meg.
nov. 1
12:06
Be van öltözve, de tisztán látszik. Vele fotózták le Shane Tusupot és teljesen egyértelmű (Blikk)
A rajongók odavannak értük.
nov. 1
12:06
Putyin: „Ez egy nyilvánvaló terrorcselekmény” (Blikk)
Kiderült, mekkora kár keletkezett az egy hónappal ezelőtt megrongálódott Északi Áramlat gázvezetékeken. Vlagyimir Putyin orosz elnök személyesen osztotta meg azokat a részleteket, amelyek miatt azt állítja, „nem fér kétség hozzá”, hogy terrorcselekmény történt.
nov. 1
12:06
Véget ért a részleges mozgósítás Oroszországban (HírTV)
Bejelentette a részleges mozgósítás lezárását az orosz védelmi minisztérium.
nov. 1
12:06
Elképesztő dolgot állít egy ukrán kém Putyinról: bizarr, amit az elnök művelt, most tényleg túl messzire ment (Femcafe)
Kirillo Budanov szerint Vlagyimir Putyin már nem is létezik, a nyilvánosság csak az elnök dublőreit láthatja, erre pedig a kémfőnöknek bizonyítékai is vannak.
nov. 1
12:12
Kiszórni drónról, hajóról, kilőni űrrakétából - variációk temetkezésre (Menedzsment Fórum)
Csinos, szőke hajú, mosolygós nő siet felém, az egyik divatos budai pláza halljában. Szolid műkörmök, elegáns nubuk kosztümcipő. Amint az telefonbeszélgetésünkkor kiderült, temetkezési vállalkozó. Hajdanán nem ilyennek képzeltem e foglalkozás művelőit, de ne legyünk igazságtalanok, ezen a téren is a fiatal generációé a jövő. Elek Lenke jegyzete.
nov. 1
12:12
A Magyar falu program a következő évben is folytatódni fog (ProfitLine)
A Magyar falu program a következő évben is folytatódni fog - jelentette ki a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos szombaton Győrsövényházon, ahol átadták a program részeként felújított Kossuth Lajos utcát.
nov. 1
12:12
Meddig normális az őszi hajhullás? (WebBeteg)
A haj folyamatosan megújul, bizonyos időszakokban, főként ősszel és tavasszal intenzívebb hajhullást is tapasztalhatunk. Probléma akkor jelentkezik, ha az elvesztett hajszálak helyén nem nő újabb, így a hajkorona folyamatos csökkenését észleljük. A hajhullás okairól és a kezelési lehetőségekről dr. Vincze Ildikó, bőrgyógyász-kozmetológus ad felvilá

Keresés