Több mint duplájára drágult a porcukor és a sertészsír az úgynevezett élelmiszerárstop februári bevezetése óta – a Nemzeti Bank friss adatai szerint. A helyettesítő termékek ára lőtt ki, amelyeket az ársapkás élelmiszerek hiánya esetén kénytelenek vásárolni a vevők. A jegybankelnök két hete azt mondta, az árstopok összességében 3-4 százalékponttal
A Bliss Alapítványnál a súlyosan fogyatékos gyerekeket fejlesztő iskolát tavaszig tudják működtetni, ha nem jön segítség. Az Ökumenikus Segélyszervezetnél úgy számolnak, jövőre 200 millió forinttal lesz több a rezsijük, mint idén. A Szimbiózis Alapítvány pedig adományok segítéségével éli túl a telet.
A 45 milliárdosra tervezett ZalaZone tesztpálya második ütemének harmadik fázisán is a tiszakécskei milliárdos, Szíjj László közbeszerzéseken rendre nyertes cége dolgozhat.
Az ajándékvásárlások mellett még néhány napig lehetőségünk van arra is, hogy maximálisan kihasználjuk az elérhető adókedvezményeket akár a nyugdíj-előtakarékossági formák, akár az egészség- és önsegélyező pénztárakba befizetett összegek után. Jó tudni azt is, hogy a rendszeres havi megtakarításainkon felül egy egyszeri nagyobb összeg befizetésével
A bukaresti kormány jóváhagyta hétfői ülésén egy új gyorsforgalmi összeköttetés létesítését Románia és Magyarország között, amely a Magyarországon Békéscsabától Méhkerék felé tovább épülő (M44-es) autóút, illetve a román oldalon Nagyszalonta és határ között építendő gyorsforgalmi utat kapcsolná össze.
Nagy-Britannia rakéta-sorozatvető rendszerekkel, 125 légvédelmi ágyúval és több mint 100 ezer lőszer szállításával segítette eddig az ukrán hadsereget.
Az emberek nagy részének, mintegy 83 százalékának okoz gondot a rezsi kifizetése - derült ki a Publicus Intézet friss kutatásából. A helyzet megítélésében óriási különbségek mutatkoznak az alapján, hogy ki melyik pártot támogatja. A Demokratikus Koalíció közben azt állítja, hogy leginkább a nyugdíjasokért aggódik.
Az állatkereskedésekre vonatkozó szabályok betartását ellenőrizték 11 fővárosi és vidéki üzletben a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei. Azonnali intézkedésre sehol sem volt szükség, azonban hiányosságok miatt egy kivétellel minden üzlettel szemben eljárást indított a hatóság - közölte a hivatal hétfőn az MTI-vel.
Ott Tänak és Malcolm Wilson Ott Tänak a 2022-es WRC szezon kulcsfontosságú szereplőjévé vált, miután egy kihívásokkal teli évet követően érvényesítette azt a záradékot, amellyel véget vethetett hyundai-os kalandjának, pedig az alzenaui gyári csapattal kötött szerződéséből még egy év hátra volt. Az észt sztárpilóta bizonytalan jövő előtt állt, miutá
Kevin Magnussen nyitott arra, hogy segítséget nyújtson visszatérő csapattársának, Nico Hülkenbergnek. A német 2019-ben szorult ki az F1-ből, és bár azóta többször is visszatért beugróként, egészen 2023-ig kell várnia arra, hogy teljes szezonos pilótaként visszatérjen, a Haas színeiben. Legutóbb idén ugrott be, a koronavírusos Vettelt helyettesített
Számos uniós országban tiltott a háztáji disznóvágás, ami ellen fel is léptek a francia hatóságok, amikor megtudták, hogy egy román család erre készül az országukban.
Oroszország hétfőn, Vlagyimir Putyin orosz elnök minszki látogatása előtt ismét iráni drónokkal támadta Ukrajna több megyéjét és a fővárost, tíz megyében és Kijevben szólaltak meg a légvédelmi szirénák.
A Reuters úgy tudja, hogy ársapka akkor lép életbe, ha három egymást követő napon meghaladja a 180 eurót megawattóránként a gáz ára a holland tőzsdén, jövő február 15-től.
Olyan volt, mint egy szülés – mondták a focivébé döntőjéről a Magyarországon élő argentinok. Lionel Messi megkoronázta pályafutását a vb-győzelemmel, Franciaországban pedig zavargások törtek ki. A Fókuszban archív felvételt is mutatunk, amelyen a tizennyolc éves Messi nyilatkozik az RTL riporterének Budapesten, élete első válogatott meccsén.
A Fortnite készítője, az Epic Games 520 millió dollárt fizet azon vádak miatt, amelyek szerint illegálisan gyűjtötte gyermekek személyes adatait, és vásárlásba hajszolta az embereket – írja a Reuters.