Lékai-Kiss Ramóna két hete töltötte be a 38. életévét, viszont nem kapta meg a várva várt ünneplést egy vírus miatt. A műsorvezető alig várta, hogy pótolhassa, így meglepte magát, és végre ellátogatott Rácz Jenőhöz, ami régi vágya volt.
Az állatkereskedésekre vonatkozó szabályok betartását ellenőrizték 11 fővárosi és vidéki üzletben a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei. Azonnali intézkedésre sehol sem volt szükség, azonban hiányosságok miatt egy kivétellel minden üzlettel szemben eljárást indított a hatóság - közölte a hivatal hétfőn az MTI-vel.
A szülők intelmei közt az elsők között szerepel, hogy mozgó járműből se a kezünket, se pedig a fejünket ne dugjuk ki, mert baleset- és életveszélyes. Egy kisgyermeknek az életébe került, hogy kihajolt a busz ablakán.
Egy könyv rólunk, emberekről és arról, hogy milyen károkat okozhat az érzelmek elfojtása. A történet rövidenEbben a kötetében Dr. Máté Gábor – tudományos kutatások eredményeit, páciensei és saját tapasztalatait felhasználva egyaránt – arra vállalkozott, hogy megmutassa nekünk, mivel jár, ha nem éljük meg saját érzelmeinket. A könyv lapról
Néhány hónapja még azzal fenyegetőzött az ír légicég, hogy budapesti összeköttetéseit szünteti meg, most a romániai piacon végez jelentős átalakítást Michael O’Leary légitársasága. Mindez egyébként fejlődési lehetőséget jelenthet a debreceni repülőtérnek is.
Az előzetes adatok szerint 2022 novemberében 7040 gyermek született, és 10 220 fő halt meg. Az elmúlt 12 hónapban, 2021. december és 2022. november között a születések száma 5,2, a halálozásoké 11, a házasságkötéseké pedig 7,6 százalékkal csökkent az egy évvel korábbi időszakhoz képest.
Az előzetes adatok szerint 2022 novemberében 7040 gyermek született, és 10 220 fő halt meg. Az elmúlt 12 hónapban, 2021. december és 2022. november között a születések száma 5,2, a halálozásoké 11, a házasságkötéseké pedig 7,6 százalékkal csökkent az egy évvel korábbi időszakhoz képest.
Mind az euróval, mind a dollárral szemben fontos technikai szintek közelében billeg hétfő reggel a forint, és így megyünk tehát bele azokba a napokba, amikor a magyar jegybanki kamatdöntés, az új 2023-as költségvetés, az ehhez igazodó éves adósságfinanszírozási terv és a lakossági rezsicsökkentés új szabályai is megjelennek.
Az állatkereskedésekre vonatkozó szabályok betartását ellenőrizték 11 fővárosi és vidéki üzletben a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei. Megnyugtató, hogy azonnali intézkedésre sehol sem volt szükség, azonban a számos hiányosság miatt egy kivétellel minden üzlettel szemben eljárást indított a hatóság – tette közzé honlapjá
A modern, iPad alapú vezérlőrendszer, azaz a teljes adat és funkció elérést biztosító Väderstad E-Control vezeték nélküli adatátvitellel kapcsolódik a munkagépekhez. Az E-Control előnye a felhasználóbarát, távirányítással működő kalibrálásban, valamint a valós idejű ellenőrzés lehetőségében nyilvánul meg.
Intenzív halnevelő rendszer létesült Balatonszabadiban 457 millió forintért, amely évi 1200 tonnányi hal - kezdetben afrikai harcsa, majd szürkeharcsa - előállítására lesz képes a jövőben - közölte a projektgazda Pelso Fish Zrt. cégvezetője az MTI megkeresésére.
A Honda Motor Co., Ltd. bemutatta a Honda SENSING 360 névre keresztelt menetbiztonsági és vezetést segítő rendszer legújabb nemzedékét, valamint a Honda SENSING Elite csomagot, ami a SENSING legfejlettebb, legösszetettebb változata. Miként a „Biztonságot mindenkinek” jelmondat is tanúskodik róla, a Honda elsődleges célja, hogy a közúti közlekedés t
Decemberben szerényen, de az üzleti és a fogyasztói várakozások is javultak. A GKI Gazdaságkutató által – az EU támogatásával – végzett felmérés szerint az üzleti bizalmi index emelkedése kizárólag az ipari várakozások jelentős javulásának következménye, a többi ágazat ugyanis kisebb-nagyobb mértékben borúlátóbb lett. A fogyasztói bizalmi index, ha
A GKI Gazdaságkutató felmérése szerint decemberben megfordulni látszott a fél éve tartó lejtmenet, az üzleti és a fogyasztói várakozások is javultak. A társaság azonban hangsúlyozta: az üzleti bizalmi index emelkedése kizárólag az ipari várakozások jelentős javulásának következménye, a többi ágazat borúlátóbb lett. A lakossági pesszimizmus sem mász
Miért okoz olyan gyakran problémát az, amire valamennyien vágyunk: hogy megtaláljuk és megőrizzük a szerelmet és a boldogságot? Ennek a kérdésnek ered a nyomába új könyvében a közismert pszichiáter. Olvass bele!
Engedélyezte az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatala (FDA) a Richter készítménye, a Vraylar (cariprazine) használatát a major depressziós betegek kiegészítő kezelésére – közölte a cég.
A segélyszervezetek azt mondták, egyre többen állnak sorban náluk az ingyenes ételosztásokon. A mostani áremelkedések már olyanokat is érintenek, akik a korábbi években még nem számítottak rászorulónak.
A Twitter vezérigazgatója, Elon Musk vasárnap közvélemény-kutatást indított a közösségi médiaplatformon arról, hogy le kellene-e mondania a vállalat éléről, hozzátéve, hogy tiszteletben tartja a szavazás eredményét - írja a Reuters.
Hogyan indítja a napját Jennifer Aniston, Cameron Diaz, vagy a Csillagok háborújának rendezője? Igen, egy dolog közös bennük: a meditáció. A mai felgyorsult élettempóban nem csoda, hogy folyamatosan nő az igény az olyan mentális egészséget támogató, stresszoldó technikák iránt, mint amilyen a meditáció is.
November végén megszületett Barbee kislánya. Bata Adrienn élete szinte idillien alakul: tavaly megvásárolták első közös otthonukat, végére értek a felújításnak és nemrég beköltözhettek a családi fészekbe. A ház pedig már gyereksírástól hangos, ugyanis megérkezett hozzájuk Zoé.
A 2022-es év számos változást hozott az ingatlanpiacon, de szélsőségekből idén sem volt hiány. Közel 2,3 millió forint négyzetméterenként egy újépítésű lakásért, befektetésként vásárolt 10 négyzetméteres minigarzon vagy közel 780 millió forint egy budai luxusházért? Az év végéhez közeledve a Duna House szakértői összegyűjtötték a legérdekesebb fővá
Az eddig tapasztalt kínálati dominancia is visszaszorulóban van, a vevők alkupozíciója jelentősen javult; a tulajdonosoknak várhatóan sokkal nehezebb lesz vevőt találni az eladó ingatlanukra – mondta el Balogh László vezető gazdasági szakértő az első ingatlan.com konferencián.