2022. december 21. szerda

dec. 21
6:45
Akinek játékain nemzedékek nőttek fel – Szabó Lajos játék- és karácsonyfadísz-készítővel beszélgettünk (egy.hu)
Kiváltságos helyzetben vagyunk, ehhez kétség nem férhet: Tárnok határában van ugyanis az angyalka varázsműhelye, ahol Magyarország legszebb karácsonyfadíszei készülnek, még mindig hagyományos eljárással: üvegből, kézi foncsorozással és festéssel. Az ilyentájt zsibongó műhely és üzlet ontja magából gyermekkorunk ismerős üveggömbjeit, hagyományos kar
dec. 21
6:45
Washingtonba utazik Volodimir Zelenszkij (rtl.hu)
Joe Biden amerikai elnökkel tárgyal majd, ez lesz az első külföldi útja a háború kezdete óta.
dec. 21
6:48
Megszenvedi a lakosság a következő hónapokat (Azenpenzem)
A jegybank előrejelzése szerint a decemberi infláció 26-27 százalék lesz, és ez az ütem az első negyedévben is megmaradhat. A prímet pedig továbbra is az élelmiszerek drágulása viszi. A lakosságot az árak vágtatása, hitelszűke és a csökkenő növekedés egyszerre sújtja majd. A nyugdíjasok pedig alighanem most is kölcsönöznek az államnak.
dec. 21
6:51
December a balkonon: hogyan legyen szép balkonunk télen is? (Agrofórum)
A balkon is lehet szép télen, decemberben, főleg amikor az ünnepek miatt a dekorálás éppen időszerű. Élőnövényben is gondolkodhatunk, tehát sok minden lehetséges egy téli balkonon!
dec. 21
6:51
Kifárasztósan szupernehéz kvíz: 10-ből 5 jó válasszal már messze az átlag felett vagy (Promotions)
Földrajzi kvízünkben folyók és városok kapcsolatára kérdezünk rá.
dec. 21
6:51
“Gyermekvédelmi” törvény: az Európai Bizottság perel (Mínuszos)
Beérkezett az Európai Bizottságnak a gyermekvédelmi, vagy “pedofiltörvény” néven is emlegetett magyar jogszabálycsomaggal kapcsolatos, kötelezettségszegés megállapítása iránti keresete az Európai Unió Bíróságához – tájékoztatott az uniós bíróság. Az Európai Unió luxembourgi székhelyű bírósága közölte: az Európai Bizottság Magyarország ellen indítot
dec. 21
6:51
Holnap kitör az igazgatási szünet, 16 napig alig lehet ügyet intézni (Bank360 blog)
A kormány 2022. december 22. és 2023. január 6. között közigazgatási szünetet rendelt el. A kormányablakok és az adóhivatal ügyfélszolgálatai is csak korlátozottan lesznek elérhetőek. Összefoglaltuk a legfontosabb tudnivalókat.
dec. 21
6:51
Helyszíni telepítésű naperőművek megbízható szolgáltatással (newtechnology.hu)
A Photon Energy csoport 2008-as megalapítása óta folyamatosan megújuló energia termelő egységekbe invesztál. Szakmai befektetőként kiemelt figyelmet fordít a telepített naperőművek üzemeltetésére és karbantartására. Ennek minél magasabb szintű kiaknázására saját fejlesztésű szoftverrel felügyelik a parkok mindenkori termelését. A jelenlegi IPP port
dec. 21
6:51
Bizarr baleset történt szerdára virradóra, teljes az útzár (Autószektor)
A rendőrök a helyszínelés és a műszaki mentés idejére teljes szélességében lezárták az érintett útszakaszt, amelyet a munkálatok előrehaladtával fokozatosan tesznek majd szabaddá, a forgalmat Nádasd és Hegyhátsál belterületén át terelik. A katasztdavédelem azt írta, hogy leborult az autóalkatrészeket szállító kamion rakománya a körforgalomban, a ba
dec. 21
6:51
230 ezer tonna mandulát kellene gyorsan eladni (Magyar Mezőgazdaság)
December elején ülésezett a kaliforniai mandulatanács, és nem volt nyugodt a hangulat, számol be róla az egyik résztvevő kereskedőcég információi nyomán a fruchthandel.de portál. A legfőbb aggodalmuk, hogy mintegy 230 ezer tonna mandula vár még eladásra az előző évi termésből.
dec. 21
6:51
Felejtsd el az Illuviumot, a jövő a RobotEranak kedvez (BitcoinBázis)
2022 december 12-én az Illuvium közösségéből egy szerencsés csoport kipróbálhatta az Illuvium: OverWorld privát béta verzióját. Ugyan a kezdeti visszajelzések
dec. 21
6:54
Ausztrál őslakosok barlangrajzait semmisítették meg vandálok (444.hu)
Egy 30 ezer éves alkotást pusztítottak el a dél-ausztráliai Koonalda-barlangban.
dec. 21
6:54
Az EP nyilvános meghallgatásra hívta Elon Muskot, a Twitter tulajdonosát (Márkamonitor)
Az Európai Parlament (Ep) meghívta Elon Muskot, a Twitter közösségi portál új tulajdonosát, hogy vegyen részt a platformról szóló nyilvános meghallgatáson.   Roberta Metsolának, az Ep elnökének meghívólevele szerint az uniós testület “őszinte eszmecserét” akar folytatni a milliárdossal – közölte az elnök szóvivője. A Twitter “nem válhat akaratlanul
dec. 21
6:57
Egy út közepén sétáló férfit gázoltak halálra Borsod megyében (rtl.hu)
Az elütött férfi a helyszínen életét vesztette.
dec. 21
7:00
Durván átverte ügyfeleit a patinás amerikai bank, megabírság lett a büntetése (Privátbankár)
Ügyfeleinek megkárosítása miatt 3,7 milliárd dollár (mintegy 14 500 milliárd forint) büntetést és kártérítést kell fizetnie az Amerikai Egyesült Államok egyik legnagyobb kereskedelmi bankjának, a Wells Fargónak.
dec. 21
7:00
Döbbenetes méretű büntetést fizet egy bank (Infostart)
Peren kívül született egyezség a 14 500 milliárd forintnak megfelelő összegű büntetésről és kártalanításról.
dec. 21
7:00
Mi indokolta Benzema váratlan visszavonulását? (Igényesférfi.hu)
Már a katari foci vb előtt tudni lehetett, hogy Didier Deschamps nem számíthat olyan klasszisokra, mint az olasz Juventus középpályása, Paul Pogba, vagy az angol Chelsea játékosa, N’Golo Kanté, a torna előtt közvetlenül pedig a friss aranylabdás Karim Benzema is maródivá vált.
dec. 21
7:03
Háború: Putyin színt vallott - a helyzet rendkívül nehéz keleten (Növekedés)
.
dec. 21
7:03
Hargitai Miklós: Németh Szilárd és a fehér karácsony (Mandiner)
Akiket zavar, hogy a franciák pigmentáltak, az egyszerűen rasszista.
dec. 21
7:03
Hős nagyi: megmentette a 7 éves unokája és anyukája életét (AC News)
Fürdés közben majdnem meghalt szén-monoxid-mérgezésben Botond és az édesanyja.
dec. 21
7:05
Hunter Biden ügyét is elhallgatta a Musk előtti Twitter, új vizsgálat jöhet (Mandiner)
A republikánusok a szövetségi választási bizottság vizsgálatát követelik Twitter-ügyben.
dec. 21
7:06
Gam3 Awards 2022: ezek az év legjobb kriptós játékai (Kripto Akadémia)
Lezárult az októberben indított szavazás, kihirdették a 2022-es GAM3 Awards nyerteseit. A web3-ra, blokklánc technológiára, NFT-kre és a kriptovalutákra épülő játékok rangsorát egy iparági szereplőkből álló zsűri, valamint 40 000 játékos szavazatai alapján határozták meg. A gálára több száz játékot neveztek be, melyek közül az utolsó körben a 32 le
dec. 21
7:09
Az „egyél kevesebbet, mozogj többet!" tanács nem segíti a fogyásunkat, sőt (Hamu és Gyémánt)
Sokunknak egyszerű rutin az éves egészségügyi vizsgálat, de nem azoknak, akik a potenciálisan pontatlan testtömegindex (BMI) szabványok szerint a „túlsúlyos" fogalma alá tartoznak − számukra az orvosi vizit tele lehet kellemetlen pillanatokkal.
dec. 21
7:09
Ez történt 2022-ben – február (Magyar Hírlap)
Élesedik a kampány, a nemzetközi helyzet pedig fokozhatatlan.
dec. 21
7:09
Ő Grosjean titkos favoritja egy F1-es ülésre (Racing)
Hiába a McLaren pártfogoltjainak átfogó programja, Grosjean szerint nem ők a legalkalmasabbak egy F1-es lehetőségre.
dec. 21
7:09
Ötödével kevesebb adomány futott be karácsony előtt a karitatív szervezetekhez (rtl.hu)
Ezzel párhuzamosan a segítséget kérők száma jelentősen nőtt.
dec. 21
7:11
Az Alpine motorja csak egy tizeddel van lemaradva a riválisoktól (Racing)
A Renault tulajdonában lévő Alpine cáfolja, hogy a motor akadályozná meg őket abban, hogy 2026 előtt élcsapatok legyenek a Forma-1-ben. Vannak azonban, akik úgy vélekednek, hogy a motorbefagyasztás közepette franciák nem fognak tudni a jelenlegi negyedik helynél feljebb lépni, például a megbízhatósági problémáik miatt, melyek idén viszonylag gyakra
dec. 21
7:12
Mit szólnak Kövér László szavaihoz Moszkvában? (Menedzsment Fórum)
Az Országgyűlés elnöke szerint Magyarország nemzeti érdeke egy szuverén, erős, demokratikus és a polgárainak, köztük az ott élő magyaroknak, életlehetőséget biztosító Ukrajna.
dec. 21
7:12
Időjárás: megérkezett az enyhülés, 10 fok fölé kúszik a hőmérséklet (Blikk)
Melegfront éri el ma hazánkat, a déli megyékben 11 fokig is felkúszhat a hőmérséklet.
dec. 21
7:12
Két fronton is vége a szólásszabadságnak a Forma–1-ben (Infostart)
Előre egyeztetni kell a megnyilvánulásokat - vallási és politikai témában egyaránt.
dec. 21
7:12
Fordulat – A Magyar Tudományos Akadémia állásfoglalása: az elbocsátott tanárokat vissza kell venni – Novák Katalin közbenjárását kérik (Blikk)
A helyzetükkel elégedetlen tanárokat bocsát el és tesz bűnbakká az oktatási kormányzat, élén Pintér Sándorral, aki a saját bevallása szerint sem ért az oktatáshoz.
dec. 21
7:15
Már mintegy 60 ezer esetben használták az e-bejelentőt (ProfitLine)
Már mintegy 60 ezer bejelentést tettek az ügyfelek az ügyintézést egyszerűsítő e-bejelentőn az idén - közölte az állampolgári ügyintézés digitális megoldásainak tervezését végző IdomSoft Zrt. kedden az MTI-vel.
dec. 21
7:15
Ilyen nincs: Sose találod ki, mit ad ajándékba Pintér Sándor a tanároknak (Nyugati Fény)
Ettől jobb lesz minden.
dec. 21
7:18
Először hagyhatja el Volodimir Zelenszkij Ukrajnát a háború kitörése óta (Infostart)
Amerikai kormányzati források szerint Washingtonba látogat az ukrán elnök.
dec. 21
7:18
Jó ügyekért dolgoznak a háztartási gépek (Márkamonitor)
Az idei energiaválság még inkább felhívta a figyelmet az energiatakarékos, modern háztartási gépek fontosságára. A humanitárius szervezetek által fenntartott otthonok, táborok esetében azonban a gépek életkora mellett sok esetben azok hiánya is nehezíti a mindennapokat. A Gorenje ezért már több éve adományoz az ünnepek idején konyhai és háztartási
dec. 21
7:18
Nem rezeltek be a pécsi tanárok, folytatják a polgári engedetlenséget (SzMo)
Kollégájukat kirúgták, de nem hátrálnak meg. Egyenlő bánásmódot kérnek a hatalomtól, és közzétették, hány órájukat érintette a polgári engedetlenség.
dec. 21
7:21
A hazai vállalkozások fele vallja magát energiatudatosnak (KKV Magazin)
A Makronóm Intézet a globális energiaválság magyar cégekre gyakorolt hatásait vizsgálta legutóbbi kutatásában. A megkérdezett vállalkozások 43 százalékát súlyosan érinti az energiaválság, jó hír viszont, hogy tevékenysége befejezését egyik kutatásba bevont cég sem tervezi.
dec. 21
7:21
Akkumulátor-újrahasznosítás: az új szűrőnek csökkentenie kell a költségeket (Autószektor)
Az Evonik módszereket fejleszt az akkumulátorok újrahasznosítására. Az Evonik vegyipari vállalat egy új eljárással szeretné javítani az e-autók akkumulátorainak újrahasznosítását. Egy új típusú kerámia membrán segítségével nagy tisztaságú lítium-hidroxidot kívánnak kiszűrni az úgynevezett fekete masszából. A jelenlegi eljárásokhoz képest keveseb
dec. 21
7:21
Halálra gázolta élettársát a részeg anyuka, de azt hitte, csak egy bóján ment át – 18+ (Helló Magyar)
Egész este a kocsmában volt az áldozattal, majd autóval próbált hazamenni az ápolónőként dolgozó elkövető.
dec. 21
7:21
Általános mozgósításra készülhetnek az oroszok? (Mandiner)
Lezárnák a határokat a 65 év alatti férfiak előtt egyes hírek szerint.
dec. 21
7:24
Baukó Éva tangában jelenkezett be: újra forgat? – szívdöglesztő fotó (Blikk)
Baukó Éva hosszabb kihagyás után a jelek szerint újra forgatni kezdett. A nagy hírt egy sokkolóan szexi szerelésben osztotta meg rajongóival.
dec. 21
7:24
Eldurvult a vb-győzelem ünneplése Buenos Airesben, helikopterrel mentették ki a focistákat (ATV)
A szervezőket is váratlanul érte, hogy több mint négymillió ember vonult utcára, akiket lehetetlen volt kezelni.
dec. 21
7:27
Így néz ki most az Amerikai pite hősszerelmes szuperpasija, akibe magyar nők tízezrei voltak szerelmesek a kilencvenes évek végén (Promotions)
Így néz ki most a szívtipró Chris Klein.
dec. 21
7:27
A csendes többség nem akar villanyautót (Villanyautósok)
Megfélemlítik az iparági szereplőket?
dec. 21
7:27
Sátoraljaújhely fideszes polgármester felháborodott, amiért korlátozzák a fekvőbeteg-ellátást a helyi szülészeten (rtl.hu)
Szamosvölgyi Péter a kormánytól vár segítséget.
dec. 21
7:30
Napi horoszkóp: A váratlan meglepetések napja ez - december 21. (Glamour)
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
dec. 21
7:33
Kispadra küldte Ukrajnát a FIFA, de még sárga lap is lehet a vége (Mandiner)
Ha az ukránok rosszul cserélnek.
dec. 21
7:33
Karácsony előtti körkép (Magyar Mezőgazdaság)
Az energiaválság, az aggasztóan magas infláció, az egekbe szökő élelmiszerárak, a benzinársapka kivezetése minden ágazat tevékenységét húsbavágóan érinti. Joggal merülhet fel a kérdés mindenkiben: vajon más lesz az idei karácsony? Dísznövény- és faiskolai termelőket és kereskedőket kérdeztünk arról, mire számítanak; az eddig megszokottak szerint va
dec. 21
7:36
Egymillió alatt a ferihegyi utasforgalom – mi történt? (Infostart)
Természetesen a 2021-es Covid-év adatai már "túl vannak szárnyalva".
dec. 21
7:36
Teljesen megbolondult az időjárás: senki sem gondolta, hogy karácsonykor ilyen idő lesz (Blikk)
Már látszik, hogy lesz-e hó.

Keresés