2022. december 21. szerda

dec. 21
7:36
Kövér László: nem menthető fel Oroszország az agresszió vádja alól (ATV)
Kövér László szerint Magyarország nemzeti érdeke egy szuverén, erős, demokratikus és a polgárainak, köztük az ott élő magyaroknak, életlehetőséget biztosító Ukrajna. Az Országgyűlés elnöke az InfoRádió Aréna című műsorának keddi adásában a háború mellett a szankciós politikáról, a visegrádi együttműködésről és az uniós vállalásokról is beszélt.
dec. 21
7:36
Nem válnak be a hidrogénes buszok? (autopro)
Decemberben két európai város is inkább visszavonulót fújt a hidrogénes buszok kapcsán.
dec. 21
7:36
Mága Zoltán-koncertjegyet kap 2500 pedagógus a belügytől (SzMo)
Egy pedagógus legfeljebb két jegyet igényelhet, egy tankerület pedig csak negyven jegyet oszthat ki összesen. Azt nem írták, hogy ez jutalom vagy büntetés.
dec. 21
7:39
Rengeteg jogszabályt módosítanak az éjjel kihirdetett törvények és rendeletek (Adózóna)
A Magyar Közlöny 2022. évi 210. számában 7 törvény és 19 rendelet jelent meg december 20-án éjjel.
dec. 21
7:39
Fél év alatt több száz UFO-ról jelentettek az amerikai katonák (Hamu és Gyémánt)
Egyre több bejelentés érkezik, de ez nem feltétlen a földönkívüli jelenlét megszaporodását jelenti. Csak júliusban állították fel az amerikai kormány UFO-követő irodáját, de már fél év alatt több száz UFO-jelentés érkezett a katonai személyzettől – jelentette Sean Kirkpatrick, az Aaro (All-Domain Anomaly Resolution Office) igazgatója az AP
dec. 21
7:39
CNN: Zelenszkij úton van az Egyesült Államokba, személyesen találkozik Bidennel (Mandiner)
Az ukrán elnök először lépte át a határt a háború kezdete óta.
dec. 21
7:42
Nemzetközi sajtótájékoztatót tart Orbán Viktor - Élőben a HírTV műsorán (HírTV)
A Kormányinfót szerda délelőtt 10-órától a HírTV, Facebook- és Youtube-csatornánk is élőben közvetíti.
dec. 21
7:45
Erőteljes bérnövekedésre számít a német jegybank (ProfitLine)
A bérek jelentős mértékű emelkedésére számíthatnak a munkavállalók Németországban 2023-ban - mondta a szövetségi jegybank (Bundesbank) elnöke egy keddi interjúban.
dec. 21
7:45
Nyoma sem marad a lélegeztetőgép-beszerzés legnagyobb hazai nyertesének (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
dec. 21
7:45
Botrány: Három év után megszüntetik a lélegeztetőgép-mutyin nyerészkedő céget (Nyugati Fény)
Ennyi volt.
dec. 21
7:48
A bajba jutottaknak lesz kiskapu az igazgatási szünetben is (Infostart)
Ezt ígéri az Igazságügyi Minisztérium.
dec. 21
7:48
Bringaháború a Lánchídon: itt a videófelvétel, ami alapján az összes taxisnak, de még a fővárosi rendészeti igazgatóság kocsijának is 30 ezres bírságot kellene… (Blikk)
Megy a balhé a felújított és a forgalomnak részben átadott Lánchíd használata körül. Az útburkolatra egyik és másik irányba is kerékpársáv van felfestve. A sávokat záróvonal választja el egymástól. De másféle járművek is áthaladhatnak a hídon, például taxik. Vagy a BKK járművei. Mit tesz egy autós – taxis –, ha a hídon előtte egy kerképáros gurul?
dec. 21
7:48
Lassítható-e a kopaszodás? (Igényesférfi.hu)
A kopaszodás sok férfi mindennapját keseríti meg, az úgynevezett androgén alopécia ugyanis általában jelentősen aláássa az önbizalmat is.
dec. 21
7:51
A hideg idő javított a növények fagytűrő képességén (Agrofórum)
A hónap eleji jelentős hőmérséklet-csökkenés az Európai Unióban csak csekély károkat okozott egyes őszi vetésű növényekben, míg máshol jelentős mértékben javította a fagytűrést - közölte az Eu Mars termésfigyelő szervezete.
dec. 21
7:51
„Én embereket szeretek” (WMN)
Ő az első filmsztár, aki nembinárisként definiálja magát, tehát se nem nőként, se nem férfiként határozza meg magát – ami időnként a szerepválasztásaiban is megnyilvánul.
dec. 21
7:51
Vásárolj akár 150.000 Ft kedvezménnyel Samsung Galaxy Z Flip 4 vagy Z Fold 4 okostelefont (GSMring)
A dél-koreai vállalat újgenerációs hajlítható kijelzős készülékei, a hónapban egy remek promóció keretein belül vásárolhatóak meg. Mutatjuk, hogy mit kell erről tudni. A decemberi hónapban számos akcióval találkozhattok az üzletekben, viszont érdemes kiemelni a Samsung hónapot a MediaMarkt üzletekben, ahol rengetek Samsung termék szerezhető be kedv
dec. 21
7:51
Fizetnek az önkormányzat a postahivatalok újranyitásáért (Mínuszos)
Pécsett három, Kaposváron négy, Budapesten két, a közelmúltban bezárt postahivatalt nyitnak meg a már amúgy is nehéz anyagi helyzetben lévő önkormányzatok áldozatvállalásával. Rövidesen három, korábban bezárt postahivatal nyit újra a pécsi helyhatóság kezdeményezésére és anyagi támogatásával a baranyai megyeszékhelyen – közölte a pécsi önkormányzat
dec. 21
7:51
Milyen volt Sisi valójában? – interjú az Erzsébet királyné és a magyarok című könyv szerzőjével (egy.hu)
Barátság vagy szerelem? – ezzel az alcímmel jelent meg Káli Rozmis Barbara könyve néhány hónapja, és egyből a sikerlisták élére került. Nem csoda, hiszen a témája Erzsébet királyné és a magyarok, illetve Andrássy Gyula grófhoz fűződő kapcsolata, ami sokaknak izgalmas olvasmány. A kötet elnyerte a Történelmi tényirodalom kategóriában Az év könyve dí
dec. 21
7:51
MTA: Kapják vissza állásukat a kirúgott tanárok (rtl.hu)
Az akadémia elnöksége állásfoglalást adott ki a közoktatás helyzetéről, az elbocsátott pedagógusok érdekében pedig a köztársasági elnök közbenjárását kérték.
dec. 21
7:54
Nagyon jó hírünk van a forintról! (Privátbankár)
Újra 3-assal kezdődhet az euró árfolyama.
dec. 21
7:54
Egyre inkább érdemes eurót váltani (Menedzsment Fórum)
Már csak két egységre van a forint az uniós pénzzel szembeni 400-as árfolyamtól.
dec. 21
7:54
Elkeserítő jelentés érkezett a nyugdíjasok számára (Portfolio)
Jövőre akár 19,5 százalékkal is emelkedhetnek az árak átlagosan Magyarországon a jegybank friss inflációs előrejelzése szerint, ami alapján még inkább csalódottak lehetnek a nyugdíjasok. Rendszeres juttatásuk ugyanis az év elején 15 százalékkal emelkedik, így megvan az esély arra, hogy az elszálló infláció miatt - változatlan nyugdíjemelési rendsze
dec. 21
7:57
Majka több hírességgel bújt ágyba, mint azt elsőre gondolnád (Promotions)
Bár sokan már megállapodtak a nagy nő-vagy éppen férfifaló celebek közül, az internet népe nem felejt. Majka már hosszú évek óta boldog házasságban él a feleségével Majoros Hajnalkával, de korábban beszélt róla, hogy kikkel került közelebbi kapcsolatba.
dec. 21
7:57
Elon Musk addig marad a Twitter élén, amíg nem talál valakit, aki átvenné a helyét (Magyar Hírlap)
A bejelentés annak a nem hivatalos közvélemény-kutatásnak a következménye, amelyet ő maga kezdeményezett a Twitter használói körében.
dec. 21
7:57
Pintér eligazítása miatt mondott fel a fiatal tanárnő - Szívszorító levélben búcsúzik az iskolájától (Nyugati Fény)
Ezt tette a kormány lelkes pedagógusokkal.
dec. 21
7:57
Most, hogy a Twitter népe leszavazta, Elon Musk kész lemondani a cég éléről – egy feltétellel (Forbes)
Mint fogalmazott, csupán a szoftver- és szervercsapatot egyengetné tovább a világ második leggazdagabb embere. Csupán. A Twitter közösségmédia-platform tulajdonosa, Elon Musk magyar idő szerint szerda hajnalban azt tweetelte: ha talál valakit, aki „van akkora őrült, hogy elfogadja az állást”, akkor otthagyja a turbulens időket élő cég vezérigazgató
dec. 21
8:00
Tisztázatlan, mikor indulhat újra a gázszállítás a felrobbant orosz vezetékszakaszon (Infostart)
Akadály nélkül folytatódik a gázszállítás, az Urengoj–Pomari–Ungvár gázvezetéken történt robbanás ellenére – közölte a Gazprom orosz energiacég. Az Oroszország középső részén található Kalinyino falunál történt detonáció három ember halált okozta és az Európába irányuló megmaradt gázszállítást fenyegette.
dec. 21
8:00
Elon Musk addig marad a Twitter élén, amíg nem talál valakit, aki átvenné a helyét (HírTV)
Elon Musk amerikai milliárdos kedden bejelentette, hogy addig marad a Twitter közösségi hálózat és mikroblog-szolgáltatás vezérigazgatója, amíg nem talál valakit, aki kész átvenni a helyét a vállalat élén.
dec. 21
8:00
Elon Musk mégis lemondana a Twitter vezetéséről, de van egy feltétele (ATV)
A milliárdos üzletember csak akkor hajlandó lemondani a közösségi oldal éléről, ha talál egy megfelelő embert a helyére.
dec. 21
8:00
Elhagyja Ukrajnát Zelenszkij, Washingtonba megy, hogy Bidennel tárgyaljon (SzMo)
Most először megy külföldre a háború kitörése óta. Minden titkos, nem végleges, és látszólag senki nem tud semmi biztosat a programról. A képviselőket ugyanakkor berendelték a Capitoliumba.
dec. 21
8:03
Trónfosztás: már nem ezt a tojást ábrázoló kép a világ legkedveltebb fotója (rtl.hu)
A tojás is megszólalt az új rekorder kapcsán.
dec. 21
8:06
Orbántól is lehet kérdezni a szerda délelőtti kormányinfón (444.hu)
A miniszterelnök nemzetközi sajtótájékoztatót tart a kormányinfó keretében, a Karmelitában.
dec. 21
8:09
Mit fog szólni ehhez Putyin? Kövér László megnevezte az orosz-ukrán háború felelősét (Nyugati Fény)
Ezt se hallottuk még.
dec. 21
8:09
A Mini az Sos Gyermekfalvak támogatására buzdít (Autószektor)
A karácsony előtti hetek sokak számára az év legkülönlegesebb időszakát jelentik. A MINI „Driving Home for Christmas” videoklipje a családtagokhoz és barátokhoz vezető hazaút szívet melengető pillanatait idézi. A világhírű dallamok 44 évvel ezelőtt születtek meg Chris Rea fejében, amikor egy klasszikus Minivel utazott haza szeretteihez Londonból Mi
dec. 21
8:09
Megvillantotta első villanyautóját az Acura (Villanyautósok)
A General Motors és a Honda együttműködésének terméke a ZDX.
dec. 21
8:12
Az infláció igencsak átrendezi a boltok húspultjait is (Infostart)
Az elmúlt hónapokban jelentősen megemelkedett árak miatt csökkenő keresletre és a gyengébb minőségű termékek ismételt megjelenésére számítanak a jövőben a hazai húsipar szereplői.
dec. 21
8:12
Több termékét is visszahívta az Ikea: ha ezekből vásárolt, azonnal vigye vissza az üzletbe! (Blikk)
Két termékét is kénytelen visszahívni az IKEA. Az egyik forgószékükről kiderült, hogy balesetveszélyes lehet, egy mandulatortában pedig fémtárgyat találtak. Ha az említett termékekből vásárolt, azonnal vigye vissza valamelyik üzletükbe!
dec. 21
8:15
Kétmillió fát ültetett a Pilisi Parkerdő 2022-ben (ProfitLine)
A Pilisi Parkerdő a főváros környéki állami erdők kezelőjeként több mint kétmillió facsemetét ültetett idén, és több száz hektáron végzett erdőmegújítás és erdőtelepítés keretében csemeteültetési és magvetési munkálatokat - ismertette keddi közleményében a társaság.
dec. 21
8:15
A Nébih felületén kell vezetni az elektronikus permetezési naplót januártól (Agrofórum)
A Nébih elektronikus gazdálkodási napló (e-Gn) rendszerébe integrálódik az elektronikus permetezési napló. A felületen január 1-jétől a 10 hektárnál nagyobb összterületen gazdálkodóknak naprakész nyilvántartást kell vezetniük a szántóföldi kultúrában végzett rovarölő szeres kezelésekről. Minden más esetben éves adatszolgáltatást ír elő a rendelet,
dec. 21
8:15
Halálos áldozatai vannnak a Japánt elérő heves havazásnak (Magyar Hírlap)
A hó miatt százak rekedtek autójukban az utakon, a vonatközlekedés akadozik, és háztartások ezreiben nincs áram.
dec. 21
8:15
Putyin: A külföldi média nem emel hangot az ukrán dombázás ellen Donyeckben (Mandiner)
Az orosz elnök a Donyecki és Luhanszki Népköztársaságok vezetőivel tárgyalt.
dec. 21
8:15
Vigyázat, visszahívják mindenki kedvenc IKEA-s mandulatortáját – mutatjuk, mire figyelj (Forbes)
Odger forgószékeket, valamint Almondy Daim mandulatortákat hív vissza az IKEA.
dec. 21
8:18
Biden megerősítette, hogy jön Zelenszkij (Menedzsment Fórum)
A háború kitörése óta ez lesz az ukrán elnök első hivatalos külföldi útja.
dec. 21
8:18
Leszavazták, egyelőre mégis marad Elon Musk a Twitter élén (Privátbankár)
Az amerikai milliárdos kedden bejelentette, hogy addig marad a Twitter közösségi hálózat és mikroblog-szolgáltatás vezérigazgatója, amíg nem talál valakit, aki kész átvenni a helyét a vállalat élén.
dec. 21
8:18
„De nem kap 10 százalékot érte, basszameg!” – James Cameron dolgozna Matt Damonnal, aki nemet mondott az Avatar 1 főszerepére (SzMo)
Damon 2009-ben 250 millió dollárt kapott volna, plusz 10 százalékot a nyereségből. Azt kérdezték Camerontól, hogy el tudja-e képzelni a színészt a következő Avatar-filmekben.
dec. 21
8:21
Bombasztikus: megtalálhatták az Édenkertet, oda lehet Ádám is eltemetve (Promotions)
A Paradicsom nemcsak egy bibliai hely.
dec. 21
8:21
Élő képeken a Samsung Galaxy S23 sorozat (GSMring)
A dél-koreai vállalat következő évben megjelenő csúcskészülékei a napokban élő képeken tűntek fel egy szivárgás hatására. Mutatjuk, hogyan fog kinézni a Samsung Galaxy S23 széria. A Samsung Galaxy S23 szériáról már hónapok óta záporoznak a pletykák és elmondhatjuk, hogy szinte már mindent tudunk a termékekről. Kiderült, hogy egy Snapdragon 8Gen2 So
dec. 21
8:21
A szerb elnök szerint csak olaj lenne a tűzre egy koszovói látogatás (Magyar Hírlap)
Aleksandar Vucic: A pristinai kormány sem engedélyezné a belépését.
dec. 21
8:21
Harry és Meghan elhidegítheti a hollywoodi elitet magától – állítja egy királyi bennfentes (rtl.hu)
A szakértő szerint a Sussex-i pár dokumentumfilmje komoly adatvédelmi aggályokat vethet fel.
dec. 21
8:24
Most már biztosnak tűnik a Biden-Zelenszkij csúcstalálkozó (Privátbankár)
Ezt maga az amerikai elnök erősítette meg egy közleményben.

Keresés