2022. december 26. hétfő

dec. 26
5:12
Te mit változtatnál az életeden, ha visszautazhatnál a múltba? (She)
Most fejeztem be a „Ha tudtam volna" című sorozatot a Netflixen, ami arról szól, hogy a főszereplő visszautazik 10 évet az időben és lehetőséget kap arra, hogy más döntéseket hozzon, máshogy élje az életét. A sorozat kapcsán óhatatlanul elgondolkodtam azon, hogy ha lenne rá lehetőségem, vajon én mit csinálnék másképp?
dec. 26
5:12
Túl mini szoknyában ment a koripályára a kerek fenekű modell, bepanaszolták (BorsOnline)
A modell teljesen felháborodott a történteken.
dec. 26
5:21
Magyarország idén kitűnőre vizsgázott összefogásból és emberségből (ProfitLine)
Magyarország idén ismét kitűnőre vizsgázott összefogásból és emberségből - közölte a kormányszóvivő Facebook-oldalára vasárnap felkerült videóban.
dec. 26
5:21
4 ásványi anyag, amiből többet kellene enni, az energia, a fogyás és az emésztés fokozásáért (Magyar Mezőgazdaság)
Ha úgy érzzük, hogy megrekedtünk az egészség és a fogyás útján, hasznos lehet, ha elkezdünk olyan ételeket fogyasztani, amelyekben több ásványi anyag van. Ezek az anyagok szükségesek a tápláló, kiegyensúlyozott étrendhez, mivel az elfogyasztott ételeket energiává alakítják a szervezet számára.
dec. 26
5:24
Tolakodó bulvársajtó? Ugyan már! Néha azért jól jön a "firkász" a háznál (She)
Bulvár mindig volt, van és lesz. Ez egy olyan alaptétel, amit az emberi kíváncsiság, kukkolási vágy, irigység, kárörömre való hajlam és még sok más hozzánk tartozó tulajdonság támaszt alá. Az ember már csak ilyen, pont annyira utálja, ha a magánéletében vájkálnak, mint amennyire imád másokén csámcsogni.
dec. 26
5:24
Ki ne dobd, mert nem penészes! Ezért lesz fehér réteg a csokikon (Femcafe)
Nincs annál kiábrándítóbb, mikor rád tör az édesség iránti ellenállhatatlan vágyad, és mikor kicsomagolod a hónapokkal korábban ajándékba kapott csokidat, az a hervasztó látvány fogad: kifehéredett.
dec. 26
5:27
Vettel, a bárányokkal suttogó? – elképesztő sztorit osztott meg volt pilótájáról a Red Bull csapatfőnöke (Racing)
Mondjuk a négyszeres világbajnokot ismerve annyira nem lepődtünk meg
dec. 26
5:33
A Faithless legnagyobb slágereivel emlékezünk a 65 évesen elhunyt Maxi Jazz-re (Promotions)
Gyászol a zenészvilág, elhunyt a Faithless énekese.
dec. 26
5:42
Attól, hogy itthon vagyok a gyerekekkel, még nem lettem antiszociális (She)
Kisebb-nagyobb megszakításokkal majd négy éve vagyok itthon a gyerekeimmel, igaz, egy évet visszamentem dolgozni a két etap között. Nem gondolnám magam antiszociálisnak, ám egy-két barátom szerint igenis az vagyok. Volt, aki már ezt jelezte is felém, én azonban egyáltalán nem értek vele egyet.
dec. 26
5:48
Követhetetlen a jogszabályok állandó módosítgatása (Piac és Profit)
Az év végéhez közeledve nem csak az üzletek forgalma pörög fel, hanem a jogalkotás is dömpinghez érkezik. Az elmúlt évek trendjeit figyelve várhatóan idén is több, mint ezer jogszabály módosul az év utolsó pár hetében - jelezte előre a JOXA.hu fejlesztőcsapata.
dec. 26
5:48
2024-ben New Yorkban betiltják az állatkereskedést az állatkereskedésekben (Agroinform)
Úgy tűnik, hogy a szaporítók komoly problémát jelentenek, lépni kell hát.
dec. 26
5:51
A fenntarthatóbb kakaó termeléséhez többet kellene fizetni a gazdáknak (Agrofórum)
A kakaótermesztés fenntarthatóságáról szóló jelentés szerint a globális kakaó-ellátási láncok környezeti és társadalmi problémái valószínűleg továbbra is fennmaradnak, hacsak a vállalatok nem fizetnek lényegesen többet a gazdáknak a kakaóbabért.
dec. 26
5:51
Válassz a 3 kártya közül és kiderül: fontos döntés előtt állsz? – napi jóslás (Promotions)
Vajon mit tartogat számodra a mai nap? A kártyákból kiolvashatod, mire számíthatsz szerelem, munka, vagy a pénzügyek terén.
dec. 26
5:51
Laptop: Így használjátok ti (Mínuszos)
A laptopok látványosan meghálálnak egy kis odafigyelést és rendszeres karbantartást látványos összegeket lehetne spórolni. A Laptophardware.hu a hazai kis- és középvállalkozások laptophasználati szokásairól készített felmérést. A vállalatok túlnyomó többség évente egymillió forint alatt költ laptopokra A válaszadók háromnegyede válaszolta azt, hogy
dec. 26
5:51
Közös vadászgépet fejleszt Anglia, Olaszország és Japán (New Technology)
A három partnerország a katonai harci repülők következő generációját tervezi megépíteni az ún. Globális Légiharc Programban (GCAP), amit a korábban Team Tempestként emlegetett konglomeráció 2018 óta elért eredményeire alapoznak. Ebben az együttműködésben eddig olyan brit vállalatok vettek részt, mint a BAE Systems, a Leonardo UK, az MBDA UK, a Roll
dec. 26
5:51
Takarmányszállító kocsik és felépítmények (Agrárágazat)
A takarmányszállító eszközök között a különbség leginkább az ürítés módjában és a tartály alakjában keresendő.
dec. 26
5:51
Németország erőset fékezett a zöldség-gyümölcs importban (Mezőhír)
A németek már az év eleje óta visszafogták a vásárlásaikat, és ez meglátszik a zöldség-gyümölcsök importjában is.
dec. 26
5:54
Lesz valaha magyar euró? Múltidéző interjúk, 4. rész: Bartha Ferenc (Menedzsment Fórum)
Ez az interjúsorozat nem mostanában készült, hanem 15-16 évvel ezelőtt. Ezért nem arról szól, hogy mikor lesz Magyarországon euró. Az interjúk készítésekor még arról szólhatott. Arról, hogy akkoriban 2-3 évnyire voltunk tőle. Ma már – legalábbis hazánk politikai vezetése szerint – alig 30-40 év múlva kerülhet rá sor. Már ha egyáltalán. Akkor mégis,
dec. 26
5:54
Magyar tudósok nagy áttörése hozhat hatékonyabb napelemeket (Alternatív Energia)
Magyar kutatók eredményeinek köszönhetően készülhetnek hatékonyabb napelemek a jövőben.
dec. 26
6:00
Szilveszteri fogások a grillről (Spa Trend Online)
Amikor egy nagyobb vendégséget rendezel szilveszterkor, akkor rengeteg ételről kell gondoskodnod. A grill tökéletes, ha egyszerre nagy mennyiségű és sokféle étel készítését tervezed. Jöjjön pár fogás, amivel lenyűgözheted a vendégeidet!
dec. 26
6:00
Ön felismeri? 22 éve az egész világ az ő dalát énekelte (ATV)
Gimnazista volt, amikor hirtelen világsztár lett, azóta pedig már kétgyermekes anyuka.
dec. 26
6:06
Elképesztő felvétel látott napvilágot: biztonsági őr tette tönkre a romantikus lánykérését (Femcafe)
Párja kezét akarta megkérni a focista, de a biztonságinak senki nem szólt - hatalmas perpatvar kerekedett belőle.
dec. 26
6:09
Idén volt a valaha volt egyik legnagyobb vulkánkitörés – Tízezer km-rel arrébb is hallották (Tudás.hu)
2022 januárjában tört ki a Hunga Tonga – Hunga Ha’apai tűzhányó, amely akkor – az ereje miatt – nemcsak a címlapokra került, de a kutatókat is sokkhatásként érte. Ez utóbbiaknak azonban a későbbiekben is okozott meglepetést, nyugodtan mondhatjuk, hogy az elmúlt bő 140 év legnagyobb magasságokba hatolt vulkánkitörését élhettük át. A vulkánkitörés a
dec. 26
6:09
Karácsonykor született a sikeres F1-es tervező (Racing)
Nem fér hozzá kétség, hogy Adrian Newey a Forma-1 történetének egyik legjobb aerodinamikusa. A szakember 1958-ban december 26-án, karácsonykor született, így hát ma ünnepli 64. születésnapját! A Forma-1-ben Harvey Postlethwaite brit mérnök mellett kezdett dolgozni a Fittipaldi F1-nél, majd egy rövid, ám sikeres időszakot töltött el az IndyCar és a
dec. 26
6:12
Még egy világbajnoksággal "adós" Magyarország (Infostart)
Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár szerint van esély rá, hogy Magyarország megpályázza a torna-világbajnokság megrendezését.
dec. 26
6:12
Olaszországban fizetnek, hogy odaköltözz (házat is adnak) (Agroinform)
Egy gyönyörű olasz vidéki kisváros 30 ezer dollárt (12 millió forint) fizet, ha odaköltözöl.
dec. 26
6:12
Halálos jóslat: Januárban újra támad a rettegett járvány (Ripost)
Megteltek az intenzív osztályok a kínai kórházakban, a Covid újult erővel támad.
dec. 26
6:12
Szakértő segít, hogyan ne hízz meg az ünnepek alatt (Glamour)
Az ünnepi szezonban nehéz ellenállni a finom falatoknak, miközben a legtöbbünk pontosan tisztában van vele, hogy a habzsidőzsinek kilókban is megmutatkozik majd az eredménye. Herceg Olga táplálkozástudományi szakértő tippjei segítenek, hogy az ünnepi asztal mellől felállva ne legyen bűntudatod.
dec. 26
6:12
Mélyszegénységből indult Bódi Csabi: Szaloncukor helyett krumpli és kavics volt a nem létező karácsonyfán (BorsOnline)
Gyerekkori emlékeket idézett fel.
dec. 26
6:15
A kétszáz éves magyar operajátszásra emlékeztek az Eiffel Műhelyházban (ProfitLine)
A kétszáz éves magyar operajátszásra emlékeztek az Eiffel Műhelyházban csütörtökön, amelynek alkalmából a dalszínház bemutatta a MagyarOpera200+ címen megjelent új digitális - pendrive - kiadványát, melynek zenei anyagát az elmúlt öt évben, főként új magyar művek bemutatói kapcsán rögzített az Opera.
dec. 26
6:15
Fogínygyulladás: okok és kezelés (WebBeteg)
A leggyakoribb fogászati panaszok közé sorolható a fogíny gyulladása (gingivitis), amelyet élete során szinte mindenki megtapasztal. A kellemetlen tüneteket azonban nem szabad elbagatellizálni, mert kezeletlen formában súlyos panaszokat is okozhat.
dec. 26
6:18
Karácsonykor született és karácsonykor lett öngyilkos a legendás magyar művésznő (hirado.hu)
A hirado.hu a Nemzeti Fotótár archívumának segítségével idézi fel az ötven éve elhunyt Jászai Mari-díjas színésznő pályájának felejthetetlen pillanatait.
dec. 26
6:18
Három hengerrel is Audi? Az Autobahnon padlógázzal kiderül! (Autónavigátor)
Nem csak hatalmas motorral és több száz lóerővel lehet érdekes videót csinálni az Autobahn sebességhatár nélküli szakaszain: legalább ennyire különleges,
dec. 26
6:21
Felhő alapú munkavégzés Rittal eszközökkel – digitális átalakulás a gyártó üzemekben (okosipar.hu)
Az okos gyártási folyamatok, az Ipar 4.0 forgatókönyvek, pl. a prediktív karbantartás, az adatok rendelkezésre bocsájtásán és hálózatba kötött kommunikáción alapulnak. A Rittal most 2 új digitális megoldással még könnyebbé teszi a munkavégzést. Az egyik új eszköz a Rittal új IoT interfésze, mellyel lerakta a hűtőberendezések és folyadékhűtők Ipar 4
dec. 26
6:21
A butikos, aki átrugdosta magát az egyetemen, ma pedig a város egyik legmenőbb dizájnerboltját viszi (Forbes)
A Wonderlab vevőköre hűséges a válságok hullámvölgyeiben is. A magyar dizájnervilág színe-javát összegyűjtő inkubátorüzlet decemberben lett tízéves. Alapítója, Marillai Évi azóta a nevéhez fűződő ruhamárka, az INQ Concept darabjait is bemutatja a Labiban.
dec. 26
6:21
Jótanácsok arra az esetre, ha túlettük magunkat (egy.hu)
Bárkivel előfordulhat, hogy olyan jólesik neki az étel, hogy valamivel többet eszik a kelleténél. Pláne karácsony környékén...  Összegyűjtöttünk néhány ötletet arról, mit lehet ilyenkor tenni, hogy jobban érezzük magunkat.
dec. 26
6:21
Kisszékely, ahol a csend terem (Magyar Mezőgazdaság)
Amikor lekanyarodtam a 61-es útról, éppen sütött a nap. Fantasztikus kép tárult elém, mintha az ember a toszkán tájon járna. Játékos dimbek-dombok, emberléptékű és barátságos az egész vidék, jó átfogni a szemnek. Tamási és Ozora között csöndben húzódik meg Kisszékely, ami egy online felmérés közönségszavazatai alapján az ország harmadik legszebb te
dec. 26
6:27
Meglepetésre őt szavazták meg a legjobb WRC-pilótának (Racing)
A Dirtfish szavazni hívta olvasóit, mely során a valaha volt legjobb WRC versenyző kilétére derült fény. Az eredmény talán még a vártnál is nagyobb meglepetést hozott.
dec. 26
6:36
Az év, amikor Magyarországnak kukoricát kellett importálnia (Portfolio)
Magyarország modernkori történetében még nem fordult elő olyan, hogy importálnunk kell a kukoricát, az idén azonban ez is megtörtént. A normál években 6-8 millió tonna, jobb években ennél is több kukoricát előállító magyar agrárium komoly exportőrnek is számít, az idei döbbenetes aszály azonban ennek csak a töredékét tette lehetővé. Az idei szárazs
dec. 26
6:42
Hétfőn még tavasz, de aztán... (Infostart)
A jövő hét elején még több órás napsütés várható napközben, hétfőn a napos részeken akár 15 Celsius fok is lehet, de kedden egy hidegfront érkezik helyenként megerősödő széllel, így szerdán hajnalban visszatérnek az éjszakai fagyok.
dec. 26
6:42
Jót tett az eső a nagy tavainknak (AQUA)
A vízgyűjtőkön az elmúlt napokban hullott csapadék árhullámokat indított el a Tiszán és mellékfolyóin, de emelkedett a Balaton és Velencei-tó vízszintje is. A Tiszán és mellékfolyóin egyes szakaszokon az elsőfokú készültséget vagy azt meghaladó vízszint is kialakulhat az ár levonulásával. A decemberben eddig érkezett csapadék már a magyarországi na
dec. 26
6:42
Kiadták a riasztást az ország keleti felére: nem lesz köszönet az időjárásban (Ripost)
Az Országos Meteorológiai Szolgálat riasztást adott ki a keleti megyékre.
dec. 26
6:42
Hatalmas fordulatot vesz az időjárás: durva, ami jön! (BorsOnline)
A jövő hét elején még több órás napsütés várható, de aztán...
dec. 26
6:45
45 éves korában elhunyt a UFC legendás harcosa, a Warrior - A végső menet szereplője, Stephen Bonnar (Mafab)
45 éves korában elhunyt Stephan Bonnar, a The Ultimate Fighter első évadának döntőse és a UFC Hall of Famer tagja. Kaszkadőrként dolgozott a Salt ügynök  forgatásán, valamint feltűnt a Tom Hardy nevével fémjelzett Warrior - A végső menetben is.
dec. 26
6:45
Információk érkeztek a Xiaomi 13 Ultra készülékről (GSMring)
A kínai vállalat néhány napja bemutatta a Xiaomi 13 sorozat tagjait, viszont ez még tovább fog bővülni a következő évben. Mutatjuk, mit fog tudni a Xiaomi 13 Ultra.   A kínai vállalat néhány napja bemutatta a Xiaomi 13 és Xiaomi 13 Pro okostelefont, amik egyelőre még csak Kínában elérhetőek, de a következő év elején a
dec. 26
6:45
Juhászélet fegyverropogás közben (Magyar Nemzet)
A juhász még az ünnepek idejére, egy családi összejövetel ­erejéig sem hagyhatja el a gazdaságot.
dec. 26
6:48
Síléceket a kukába? Hűlt helye sem maradt a hónak az egykori síterepen (Agroinform)
Nem csupán a hó tűnik el, a hagyomány is olvad és nemsokára gleccserek sem lesznek.
dec. 26
6:48
Nem hitt a szemének a férfi, amikor megmártózott a medencében: hihetetlen, ki úszott el mellette (Femcafe)
Ha az ember Las Vegasba utazik, valószínűleg felejthetetlen élményekkel tér onnan haza, ám amit Sean Douglas Mcardle élt át a kaszinók fővárosában, az egyenesen kolosszális.
dec. 26
6:51
Mitől sárgul a szobanövények levele télen? (Agrofórum)
Téli probléma szokott lenni a teleltetésre behozott és az ablakpárkányon lakó növények esetében is, hogy sárgulnak a levelek. Mitől sárgulhat a szobanövények levele télen?
dec. 26
6:51
Nem kell s*ggfejnek lenned ahhoz, hogy sikeres légy! (WMN)
Tanulmányok vizsgálták: vajon a siker útjába állhat-e, ha kedvesek vagyunk?

Keresés