Az erre az évre járó, maximum 130 ezer forintos adókedvezmény kihasználása érdekében az elmúlt hetekben 8-10 ezren is köthettek új nyugdíjbiztosítási szerződést a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) becslése szerint.
A miniszterelnök bruttó fizetése márciustól 860 ezer forinttal nőhet, Kövér fizetése több mint 600 ezer forinttal emelkedhet, a köztársasági elnök pedig tavasztól bruttó 4,6 milliót kereshet.
Szilveszteri bulit szervezel az utolsó pillanatban, de nem tudod mivel készülj a vendégeknek? Ezekkel a gyors receptekkel könnyű dolgod lesz! Mézes pezsgőfondü Shutterstock Hozzávalók: 1 evőkanál kukoricakeményítő 1 teáskanál őrölt mustár ¼ teáskanál fehér bors 1-¼ csésze pezsgő 1 teáskanál citromlé 2 evőkanál finomra vágott mogyoró
A kíméletes növényvédelem eszközei a rovarcsapdák, amelyekkel meglepően sok kártevő jelenlétét lehet jelezni vagy nagy tömegben összegyűjteni a növénypusztító rovarokat. A legegyszerűbb változatokhoz otthon is megtalálunk minden alapanyagot. A téli felkészülési időszakban érdemes alaposabban megismerkedni velük.
Sokaknak az volt az egyetlen meleg étel karácsonykor, amit az ételosztáson tudtak fogyasztani. Ezért is lehetéséges, hogy még tegnap is több százan álltak sorba Debrecenben, akik között sok volt a nyugdíjas, de az RTL riportja szerint évről évre több a fiatal és a családos is a nélkülözők között.
Nem sok érdemleges makroadat vagy esemény várható a héten, a befektetők az év utolsó napjaiban elsősorban a nemzetközi hangulatra figyelnek, de a szokásosnál alacsonyabb lehet a likviditás.
A legmagasabb nappali hőmérséklet 6, 11 fok között valószínű. Késő estére többnyire -2 és +6 fok közé hűl le a levegő írja legfrissebb keddi előrejelzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ.)
Tóth Gabi arról mesélt, hogy hogyan telt náluk a karácsony. Szerinte az ünnepek ideje alatt a felnőttek is megtehetik, hogy a gyermeki énjük eluralkodjon rajtuk.
Mindannyiunk konyhájában vannak olyan alapanyagok, amelyekről el sem tudjuk képzelni, hogy mellőznénk. Gondolhatunk a lisztre, a cukorra vagy a sóra, sőt megannyi fűszere is, amelyekkel rendszeresen főzünk és sütünk. Van azonban még egy rendkívül sokoldalú élelmiszer is, amely bár a legtöbbünk konyhájából hiányzik, valójában állandó helye lenne ott
Már csak öt nap maradt, hogy a december 31-gyel lejáró otthonteremtési támogatásokat meghosszabbítsa a kormány. A két ünnep között így új kedvenc olvasmánya lehet a bankoknak, illetve a babaváró hitel vagy a CSOK igénylését tervezőknek: a Magyar Közlöny. Három olyan, nagyon sokakat érintő családtámogatási forma is van, aminek a jelenlegi szabályok
A költségvetési plafont 2021-ben vezették be a Forma-1-ben, és mindenféleképpen kell néhány év, hogy a hatása megmutatkozzon, viszont amint ez megtörténik, Zak Brown szerint ennek könnyen látható jelei lesznek. A McLaren vezérigazgatója ugyanis arra számít, hogy néhány év múlva akár öt csapat is a bajnoki címért fog harcolni. A költségsapka eredeti
Miután házassága felbomlott a brit üzletemberrel és katonatiszttel, Archibald „Archie” Christie-vel, a híres krimiíró, Agatha Christie 1926. december 3-án, este 22 óra előtt nyomtalanul eltűnt.
Továbbra is 400 körül ingadozik az euró-forint jegyzés, az év utolsó napjaiban szokás szerint alacsonyabb lehet a forgalom a devizapiacon, így akár a kritikus szint alatt is maradhat a jegyzés. Igazán nagy kilengésekre a következő napokban nem számítunk, fontos makroadatok sem érkeznek, melyek érdemben befolyásolnák a piaci hangulatot.
Christian Drosten ismert német virológus szerint vége van a Covid-világjárványnak, szerinte ugyanis a népesség annyira védetté vált a kór ellen, hogy a koronavírusnak nincs esélye arra, hogy nyáron újabb nagyobb fertőzési hullámot váltson ki szúrta ki a hvg.hu
2022-ben a Duna House cégcsoport adatai alapján a Babaváró legnépszerűbb felhasználási módja közel 73%-kal egyértelműen az ingatlanvásárlás volt, erre a volumenre a 2023-as piacnak is szüksége lehet a szakértői várakozások szerint.
A hazai tőzsde zárása után, pénteken éjjel jelent meg az új kormányrendelet a Magyarországon termelő gyógyszergyártók árbevétel-arányos különadójáról, ami a legnagyobb hazai gyógyszergyártóként a Richtert érintheti a leginkább. A Budapesti Értéktőzsde oldalán tette most közzé a társaság, hogy pontosan mekkora adóteher fog vonatkozni a cégre.
Magyarország területén a 2022. december 23-án 0 óra és december 26-án 24 óra közötti időszakban a rendőrök 124 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből két halálos kimenetelű közlekedési balesetben kettő ember vesztette életét, 33 súlyos és 89 könnyű sérüléssel végződött. A szolgálatot ellátó állomány összesen 2
Egy amerikai férfit azzal vádolnak, hogy egy halott nőt többször is szíven szúrt egy szertatás során, mivel így akarta újra életre kelteni. Nem járt sikerrel.
A két ünnep közti első kereskedési napon sok előre bejelentett gazdasági eseményre egyelőre nem lehet számítani ami a nemzetközi befektetői hangulatot befolyásolná, délután Amerikából érkezik az októberi lakásárindex, erre figyelhetnek majd például a kereskedők. Itthon a Richter részvényére érdemes figyelni: még pénteken éjjel jelent meg az új korm
Az ukrán kormány arra törekszik, hogy jövő év február végéig csúcstalálkozót rendezzenek a békéről, lehetőleg az ENSZ-ben António Guterres főtitkár közvetítésével - mondta Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter az AP amerikai hírügynökségnek hétfőn adott interjúban.
Jackie Stewart szavai jól mutatják, hogy az F1 legveszélyesebb korszakában versenyzőknek a mai napig nem magától értetődő, hogy a pilóták élve kiszállnak az autóból egy-egy baleset után.
Az énekesnő azt is elmondta, melyik fogás az, aminek kötelezően az asztalra kell kerülnie karácsonykor. Arról is beszélt, hogy mik a kívánságai 2023-ra.