A Magyarország és Szlovákia közötti távvezeték építésekor már láthattuk, hogyan segítik a drónok a mérnökök munkáját. Most pedig itt egy újabb felhasználási terület, ahol ezek az eszközök apránként képesek habból
Használd a vonzás törvényét és kérd az univerzumot, hogy teljesítse minden kívánságodat! Nem kell hozzá más, mint papír, toll és egy kis csend. Készen állsz?
A miniszterelnök politikai igazgatója szerint ha tanár lenne, nagyon örülne, hogy az oktatás a Belügyminisztériumhoz tartozik, mert a nagy és sikeres rendszerátalakító és rendszer-megerősítő programok az elmúlt évtizedben a legtöbbször ehhez a tárcához kötődtek.
Döntés született az aszály által sújtott mezőgazdasági termelők számára nyújtott Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahitel emelt szintű, legfeljebb 14 százalékos kamattámogatásának 2023. március 31-ig történő meghosszabbításáról - közölte az Agrárminisztérium (AM) szerdán az MTI-vel.
2018-ban a Fidesz egy két-, sőt hárompólusú ellenzéket vert meg: az akkori ellenzék legnagyobb pártja, a Vona Gábor vezette Jobbik egyedül ért el közel 20 százalékos listás eredményt, a felemás módon összefogott MSZP, Párbeszéd és DK az egyéni jelöltek tekintetében koordináltan indult, de két külön (MSZP-P- és DK-) listán. A 2018-as Fidesz-kétharma
Szakmai rendezvényekben, konferenciákban gazdag évet tudhat maga mögött a hazai közgazdák legrégebbi és legnagyobb létszámú szakmai szervezete, a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT). A 2022-es év tapasztalatairól az MKT elnökét, Pleschinger Gyulát, a Monetáris Tanács tagját, valamint a társaság főtitkárát, a GRÁNIT Bank Zrt. elnök-vezérigazgatóját,
Több mint 1800 ellenőrzés, 12,2 millió Ft bírság és 51,6 tonna forgalomból kivont élelmiszer a fő mérlege az idei téli élelmiszerlánc-ellenőrzésnek. Az akció kapcsán Nobilis Márton élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkár kiemelte, biztonságos, jó minőségű termékekből készíthették ünnepi fogásaikat a magyar családok és ez a
Magyarországra, 6,5 milliárd euró, azaz 2600 milliárd forint értékben érkezett befektetés, közölte Szijjártó Péter szerdán a Facebook-oldalán, a külgazdasági és külügyminiszter hozzátette: a befektetői listán Dél-Korea végzett az első helyen volumenben, de az újonnan létrehozott munkahelyek számát tekintve Németország vezet.
A Mitsubishi Electric itthon is forgalmazott lézervágó gépe költséghatékony, ugyanakkor megbízható és magas vágási minőséggel rendelkező megoldást nyújt.
A schengeni bővítés osztrák és részben holland vétója felszínre hozta a közös határfelügyelet vitás kérdéseit és egyben azt is, hogy ez jelzi az egész rendszer reformjának szükségességét. Az osztrák zöldpárti alkancellár szerint Magyarországgal is sok probléma van, Ausztriába a legtöbb regisztrálatlan átkelés innen történik.
Egyes növények a legtöbb kultúrában varázslatos erővel bírnak, ráadásul az évszázadok alatt a hozzájuk kötődő megjegyzések és szokások olyannyira beleépültek a mindennapi életünkbe, hogy talán már észre sem vesszük őket.
A baleset következtében a személyautó sofőrje olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette. Az utasok és a másik sofőr is megsérült a balesetben. A helyszínelés és műszaki mentés idejére teljes útlezárás van érvényben. Fotó: Donka Ferenc - MTI Kérjük, hogy fokozott óvatossággal és figyelemmel közlekedjenek! További autós tartalmakér
Döntés született az aszály által sújtott mezőgazdasági termelők számára nyújtott Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahitel emelt szintű, legfeljebb 14 százalékos kamattámogatásának 2023. március 31-ig történő meghosszabbításáról - közölte az Agrárminisztérium (AM) szerdán az MTI-vel.
Életünkben átlagosan 90 ezer órát töltünk munkával, mielőtt nyugdíjba mennénk, így közel sem mindegy, mennyire figyelünk oda eközben az egészségünkre. A megfelelő mozgás és a tudatos táplálkozás hiányából adódó betegségek az európai dolgozók tízmillióit érintik. December végén sokan gondolkodunk el az újévi fogadalmaikon - a Profession.hu kutatása
A sminkelés rajongói már bizonyára ismerik Nikki Wolf nevét, hiszen a legnagyobb világsztárok állnak sorban azért, hogy az ő kezei között szépülhessenek. A sztársminkes most leleplezi a füstös tusvonal trükkjét, a legtrendibb téli szemsmink eléréséért.
Az idén is megdőlt a beruházási rekord Magyarországon, 6,5 milliárd euró, azaz 2600 milliárd forint értékben érkezett befektetés - közölte Szijjártó Péter szerdán a Facebook-oldalán, a külgazdasági és külügyminiszter hozzátette: a befektetői listán Dél-Korea végzett az első helyen volumenben, de az újonnan létrehozott munkahelyek számát tekintve Né
Szabó Adrienn, a Sebészeti, Transzplantációs és Gasztroenterológiai Klinika dietetikusa szerint időről időre újabb trendek jönnek divatba, például a vegán, a paleo...