Videónkban megmutatjuk, hogy hogyan vásárolhatsz fenntarthatóan. De az is kiderül, hogy a Kifli.hu és a Mastercard együttműködése hogyan segítette 15.000 facsemetéhez a bolygót.
Számos gyógyszer szedése befolyásolja az éberséget, a reakcióidőt, ezek természetesen az autóvezetésre is hatással vannak. Sorra vesszük a leggyakrabban alkalmazott szereket, melyek szedése során veszélyekkel járhat, ha a gyógyszert szedő volán mögé ül.
Egyelőre nem létezik semmilyen ukrán béketerv, azok az elképzelések pedig, amelyek nem veszik figyelembe a mai területi realitásokat, nem lehetnek békések - jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő szerdán újságíróknak.
A Lounge Group által készített esettanulmányból kiderül, hogy milyen módszereket és eszközöket érdemes ma használni arra, hogy a fiatalokat aktivizálni tudjuk és kialakítsunk egyfajta engagementet velük.
Miközben az Egyesült Államok egyes körzetei újabb, akár 30 centis hóesésre készültek, Nagy-Britanniában arra számítottak, hogy az Atlanti-óceán feletti szelek magukkal repítik a tengerentúli vihar egy részét, és kellemetlen időt okoznak az újévi hétvégére.
A 2023-as év enyhébb asztrológiai hatásokkal indul, mint amivel szembe találtuk magunkat az elmúlt időszakban. A 2023-as év a hetes számot hordozza, ami a Szaturnusz száma, így az eddigi erőfeszítéseink, kitartó munkánk elnyerheti eredményét, learathatjuk a babérokat, vagy rosszabb esetben, ha elmaradásokat, hiányokat halmoztunk fel az elmúlt évekb
Döntés született az aszály által sújtott mezőgazdasági termelők számára nyújtott Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahitel emelt szintű, legfeljebb 14 százalékos kamattámogatásának 2023. március 31-éig történő meghosszabbításáról – közölte az Agrárminisztérium (AM) szerdán az MTI-vel.
Sokakban megfogalmazódhatott már a kérdés, hogy miért nem látni fehér cápákat nagy akváriumokban. A mérete miatt biztosan nem, hiszen kardszárnyú delfinekkel találkozhatunk fogságban. De akkor mi lehet az oka? Az IFL Science cikke szerint az egyik utolsó kísérlet arra, hogy fogságban tartsanak egy nagy fehér cápát még 2016-ban történt Japá
A szilveszteri tűzijátékokat szabadtéren lehet felhasználni, saját kertből, vagy közterületről indíthatók, de a társasház ablakából és erkélyéről nem. A szilveszter éjjeli tüzek megelőzhetők lennének, ha mindenki betartaná a pirotechnikai eszközök használati szabályait - áll az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) közleményében.
Magyarországon az összes régióban meghaladta a halálozások száma a születésekét 2016 és 2020 között a KSH friss kiadványa alapján. A régióink többsége az EU legnagyobb népességfogyást mutató területei közé tartozik. Mindezek miatt hazánkban az egyik legnagyobb az ezer lakosra jutó természetes fogyás.
Jövőre helytől és jegytípustól függően 10–33 százalékos emelésre lehet számítani, viszont Zsigmondy kártyával változatlan áron lehet látogatni a leginkább megdráguló történelmi fürdőinket.
Cormick Scanlan december 6-án lett először rosszul. Az első után még több agyvérzést kapott néhány nap alatt a fiatal sportoló egy ritka betegség miatt.
Werner Kogler szerint a cél, hogy Románia és Bulgária jövőre csatlakozhasson a schengeni övezethez, mert a Délkelet-Európán keresztül történő illegális migrációval kapcsolatos tagadhatatlan problémák nem velük, hanem Magyarországgal vannak.
Az idén is megdőlt a beruházási rekord Magyarországon, 6,5 milliárd euró, azaz 2600 milliárd forint értékben érkezett befektetés – közölte Facebook-oldalán a külgazdasági és külügyminiszter hozzátéve: a befektetői listán Dél-Korea végzett az első helyen volumenben, de az újonnan létrehozott munkahelyek számát tekintve Németország vezet.
Werner Kogler szerint a cél, hogy Románia és Bulgária jövőre csatlakozhasson a schengeni övezethez, mert a Délkelet-Európán keresztül történő illegális migrációval kapcsolatos tagadhatatlan problémák nem velük, hanem Magyarországgal vannak.
Egyelőre nem létezik semmilyen ukrán béketerv, azok az elképzelések pedig, amelyek nem veszik figyelembe a mai területi realitásokat, nem lehetnek békések - jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő.
Ralf Schumacher azt gondolja, hogy az unokaöccse Mick Schumacher előtt állhat a jövő, miután a német 2023-ra a Mercedes tartalékpilótájának szerződött. Micket a Haasnál honfitársa, Nico Hulkenberg váltotta a szezon végén, mivel a csapat a középmezőnybe kerülése során nem volt egyenletes a teljesítménye. A Mercedeshez tartalékversenyzőként való igaz
Herszon, Zaporizzsja, Luhanszk és Donyeck elcsatolása a „mai realitás”, és „azok a tervek, amelyek nem veszik figyelembe ezeket a realitásokat, nem lehetnek békések” -közölte a Kreml szóvivője.
Kedden még a felkészülésé és az adminisztratív átvételé volt a főszerep, de december 28-án már élesben vágott neki 234 nevező a 2022-es Szilveszter Rallye 56 kilométeres versenytávjának. Noha sokan komoly szándékkal vágnak neki a versenynek, a Szilveszter Rallye azért elsősorban buliverseny marad, ami a Hungaroring körül és azon belül szórakoztatja
Vilmos walesi herceg és felesége, Katalin mérhetetlenül büszkék fiúgyermekükre, aki valószínűleg nagyapjától, Iii. Károly királytól örökölte művészi vénáját.