2022. december 29. csütörtök

dec. 29
19:09
Tavaszt hoz az új év Európa nagy részére, szilveszterkor akár 15 fok is lehet, újévkor még melegebb is (SzMo)
Az új év első napján a hajnal is enyhe lesz, napközben pedig 15 fok fölé is mehet a csúcshőmérséklet.
dec. 29
19:09
Egy város ingyen alkoholt ad a józan fiataloknak (Hamu és Gyémánt)
Egy belga város igyekszik rászoktatni a fiatalokat, hogy otthoni alapozás helyett inkább fogyasszanak a szórakozóhelyeken – a város számlájára. Belgiumban elég drága az alkohol, ami miatt a legtöbb fiatal a klasszikus módszert választja, ha bulizni mennek: olcsóbban, otthon alapoznak. A költséghatékony megoldás néha azzal is jár, hogy a má
dec. 29
19:09
Százezer érdeklődő látogatta meg idén a ferihegyi Aeroparkot (Autószektor)
A pandémia előtti időszakban évente jellemzően 70 ezer látogató fordult meg az Aeroparkban, de a tavalyi esztendőben is ugyanennyi vendéget fogadott a Légiközlekedési Kulturális Központ által üzemeltetett kiállítóhely annak ellenére, hogy a múzeum a 2021 eleji korlátozások óta csak májusban nyithatta meg kapuit - idézi a közlemény Kránitz Balázst,
dec. 29
19:09
A Red Bull már készül a Newey utáni időkre (Racingline)
Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke elismeri, hogy a csapat már megbeszéléseket folytattak, hogy felkészüljenek arra az esetre, ha majd Adrian Newey úgy dönt, hogy visszavonul. Newey 2006-ban csatlakozott a csapathoz, a Williams és a McLaren világbajnok autóinak tervezésében szerzett tapasztalataival együtt. Túl sokat nem is kellett várni New
dec. 29
19:12
Orbán Viktor máris üzent Benjamin Netanjahunak (Infostart)
Nemzeti érdekeken alapuló együttműködésről írt.
dec. 29
19:12
XVI. Benedek állapota súlyos, de stabil (HírTV)
A Szentszék tájékoztatása szerint a nyugalmazott pápa jól pihent az éjszaka, gondolkodása tiszta és teljesen éber.
dec. 29
19:12
Drága lesz a szilveszter, horroráron kínálják a virslit a boltokban (ATV)
2500-3000 forint a minőségi virsli ára a hazai szupermarketekben. Valamivel olcsóbb, ha a kisebb hentesüzletekben vagy a piacokon próbálkozunk. Persze ott is árat kellett emelni magas rezsi miatt. A legszerencsésebbek persze azok, akik a horvát határ közelében laknak: a dél-nyugati szomszédunknál ugyanis fele ekkora összegből meg lehet úszni a virs
dec. 29
19:12
Giorgia Meloni felajánlotta, hogy közvetít az orosz-ukrán béke érdekében (444.hu)
„Remélem, hogy az orosz kormány előbb vagy utóbb rádöbben a hatalmas tévedésére, és leállítja ezt az értelmetlen háborút, amivel megtámadta Ukrajnát” – mondta az olasz miniszterelnök.
dec. 29
19:15
A BKK meghosszabbította az ukrajnai menekültek ingyenes utazási lehetőségét (Demokrata)
A díjmentes utazás személyazonosításra alkalmas ukrán úti okmány felmutatásával vehető igénybe.
dec. 29
19:15
ECDC: Indokolatlan az EU-ba beutazó kínaiak kötelező tesztelése (Demokrata)
Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ nem látja indokoltnak az unióba beutazó kínaiak kötelező tesztelését koronavírusra.
dec. 29
19:15
Goodfriend: Szivárogtató segítségével zajlott az USA budapesti nagykövetségének információgyűjtése (Mandiner)
2014 októberében az Egyesült Államok megtagadta a beutazás lehetőségét hat meg nem nevezett magyar köztisztviselőtől.
dec. 29
19:15
A nők jól teljesítenek a mezőgazdaságban, de még kevesen vannak (Magyar Mezőgazdaság)
A nők sok szempontból új minőséget hoznak az üzleti életbe, mégis még mindig erős az a sztereotípia, hogy a gazdaságot férfinak kell vezetnie.
dec. 29
19:15
A szülők szerint megszabadult vagyonától a veronai busztragédiát okozó sofőr, hogy ne kelljen kártérítést fizetnie (rtl.hu)
A börtönbüntetés mellett kártérítést is kell fizetnie a veronai buszbalesetért elítélt sofőrnek, csakhogy a per végére már nincs a nevén semmi. Ezt az áldozatok hozzátartozói derítették ki. Szerintük a sofőr szándékosan szabadult meg a vagyonától, így azért is pert indítanak ellene, hogy ne menthesse ki az értékeit.
dec. 29
19:17
Búcsú a Nemzet Sportolójától, Varga Jánostól – avagy Ramszesz, a birkózás Paganinije (Mandiner)
Az olimpiai világ- és Európa-bajnok halálhíre csütörtökön sokkolta a hazai sporttársadalmat. A Mandiner egy két évvel ezelőtt készült nagyinterjúval tiszteleg a klasszis emléke előtt.
dec. 29
19:19
Jégcsap zuhant egy orosz tábornokra, súlyosan megsérült (Mandiner)
A balesetet egy térfigyelő kamera rögzítette.
dec. 29
19:21
Bendl Vera: Félig szex (WMN)
Félig szex, félig levetkőzve, fél cici, fél meztelen láb, fél vágy, fél sikítás.
dec. 29
19:21
Kultúra miatt nyitva – Békés megyei megoldások az energiaválságra (Mandiner)
Az energiaválság miatti takarékossági intézkedések országszerte érzékenyen érintették a kulturális szférát, sok helyen átszervezésekre, ideiglenes intézménybezárásokra kényszerültek. Békés megyei település- és intézményvezetőket kérdeztünk arról, 2023 első hónapjaiban hogyan tudják a kulturális és közösségi feladatokat ellátni.
dec. 29
19:21
Sokat tett a szegényekért és különös tehetsége volt – így búcsúznak kollégái a 42 évesen elhunyt Móricz-Sabján Simontól (rtl.hu)
Meghalt Móricz-Sabján Simon fotográfus. Egy otthoni baleset után hetekig kezelték kórházban, de már nem lehetett megmenteni. Kollégái és barátai mellett felesége és négy kisgyereke gyászolja. A sokszoros díjnyertes fotóriporter karrierje csúcsán volt, idén megkapta a Robert Capa Magyar Fotográfiai Nagydíjat is. Móricz-Sabján Simon 42 éves volt.
dec. 29
19:21
Sokkoló röntgenképekkel hívják fel a figyelmet a mentők a petárdázás veszélyeire (rtl.hu)
Tavaly szilveszterkor tizennyolc ember kezében robbant fel petárda, az ő sérüléseikről készültek a felvételek. Bár 2005 óta tilos Magyarországon petárdázni, mégis minden szilveszterkor átlagosan ötven ember sérül meg a robbanások miatt.
dec. 29
19:21
Megszűnik az otthonfelújítási támogatás és a nagycsaládosok autóvásárlási kedvezménye (rtl.hu)
Marad a babaváró hitel, a falusi CSOK, a lakásvásárlás 5%-os áfakulcsa, és a lakásépítési áfa visszatérítése is – ez derül ki a szerda este megjelent kormányrendeletből. És januártól 30 éves korukig nem kell adót fizetniük azoknak a nőknek, akik 30 éves koruk előtt gyereket szülnek.
dec. 29
19:24
Ismét elérték az engelszi orosz hadászati repülőteret az ukrán drónok (Menedzsment Fórum)
Miközben az ukrán erők törnek előre, a kijevi lakosok közel fele áram nélkül maradt. Esti háborús összefoglaló.
dec. 29
19:24
Rengeteg magyarnak lehet totális kudarc 2023: borzasztó nagyot koppanhat, aki erre nem figyel (Pénzcentrum)
A végéhez közeledik az idei év, így nem meglepő, ha sokan most gondolják át, hogy min változtatnának a következő évben. Azonban az újévi fogadalmak nagyrésze kudarcba fullad, hiszen sokan fogadunk meg számunkra betarthatatlan dolgokat. Most összeszedtünk pár tippet azért, hogy sikeresebben kezdhessük a 2023-as évet.
dec. 29
19:24
A BKK meghosszabbította az ukrajnai menekültek ingyenes utazási lehetőségét (444.hu)
A menekültek csak a 100E reptéri gyorsjáratot, a siklót, a nosztalgia járatokat és a hajókat nem használhatják ingyen.
dec. 29
19:27
„Önnek agresszív tüdőrákja van” – karácsonyi üdvözlet helyett tévedésből ezt küldte ki több száz betegének egy brit háziorvos (SzMo)
„Először azt írták, tüdőrákom van, majd boldog karácsonyt kívántak. Hihetetlen!” - mondta az egyik érintett.
dec. 29
19:27
Márki-Zay Péter: Gyurcsány Ferenc kinek az embere? (Mandiner)
Valószínűleg mindenkinek egyértelművé vált, hogy nem az a kérdés, hogy én Gyurcsány embere vagyok-e.
dec. 29
19:27
Netrisk.hu: kétmilliárdos ingatlan a lakásbiztosítási toplista élén (Üzletem)
A lakásbiztosítási számok alapján 2,2 milliárd forintos a legértékesebb, jelenleg is élő szerződéssel rendelkező ingatlan – közölte a Netrisk.hu online biztosításközvetítő.
dec. 29
19:27
Így védhetjük meg kisállatainkat a tűzijáték és a petárdák durrogásától (rtl.hu)
Rémálom a kisállatoknak a szilveszter éjszaka. A legtöbbjüket megviseli a tűzijátékok és a petárdák durrogása. Sok állat pánikolni kezd, megpróbál elmenekülni, gyakran elszöknek otthonról. A szakemberek szerint ilyenkor érdemes biztonságos helyre zárni az állatokat, esetleg állatorvostól kapott nyugtatót adni nekik.
dec. 29
19:30
Táviratban gratulált Orbán Viktor Netanjahu győzelméhez (HírTV)
Orbán Viktor kiemelte: "elkötelezettségünk a két ország stratégiai partnersége és Izrael biztonsága mellett a lehető legszilárdabb".
dec. 29
19:30
Végre! Brutálisan erősödött a forint, 400 alatt az euró (ATV)
Erősödött a forint árfolyama csütörtökön a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéshez képest a bankközi piacon.
dec. 29
19:33
Önkötéssel is manipulálható az árfolyam – figyelmeztet az MNB (Adózóna)
Az elmúlt évek tapasztalatai alapján az MNB számos olyan bejelentést kapott a tőkepiaci szereplők magatartásával kapcsolatban, amelyek tiltott piaci manipuláció gyanújával, az érintett pénzügyi eszköz árfolyamára, keresletére vagy kínálatára gyakorolt félrevezető jelzések alapján születtek. A tőkepiaci kereskedés során célszerű körültekintően megbí
dec. 29
19:33
Folytatódik Greta Thunberg és Andrew Tate cicaharca: az influenszer szivarozás közben vágott vissza (Mandiner)
Egyetértek azzal, hogy legyen végre életed – írta az egykori kickbox világbajnok.
dec. 29
19:33
Rosszul járnak a boltok azzal, hogy a dupláját kell tartaniuk minden ársapkás termékből (rtl.hu)
Az eddigi mennyiség dupláját kell készleten tartania minden boltnak az ársapkás termékekből. Erről rendeletben döntött szerdán a kormány, az indoklás szerint az áruhiány elkerülése érdekében. Az Országos Kereskedelmi Szövetség szerint a beszállítók nem biztos, hogy bírják majd a kétszeres rendelést, miközben a bírságolás is szigorúbb lesz. A DK sze
dec. 29
19:33
400 embernek kellett menekülnie a thaiföldi kaszinótűzből (rtl.hu)
Legalább 19-en meghaltak, és 70-en megsérültek, amikor leégett egy kaszinó és a hozzá tartozó szálloda Kambodzsában, a thaiföldi határnál. A hatóságok 58 embert még keresnek. Többen az ablakokból kiugorva próbáltak menekülni.
dec. 29
19:36
2022-ben is nagy nevektől búcsúztunk (Menedzsment Fórum)
Sajnos 2022 is bővelkedett halottakban, köztük híres elhunytakkal is. Rájuk emlékezünk.
dec. 29
19:36
„Kisteherautóm van, nem tudom, miért ilyen mocsok drága a matrica a személyautóhoz képest” – autósok az útdíjemelésről (Privátbankár)
Január 1-jével ismét emelkednek az autópálya-matricák árai, ám az eddigi gyakorlattól eltérően nem egységesen. Személyautókra a tíznapos matrica 44, a havi matrica 71 százalékkal fog többe kerülni, mint idén. A D2-es kategória, azaz a kisteherautók esetében az éves matrica ára 49 százalékkal nő. Autósokat kérdeztünk arról, őket hogyan érinti az útd
dec. 29
19:39
Bekeményítenek? Ismét járványkorlátozások bevezetését mérlegeli az Európai Bizottság (SzMo)
A Kínából a karácsonyi ünnepekre Olaszországba érkező utasok több mint felének pozitív lett a Covid-tesztje, úgyhogy a római kormány kötelező vizsgálatokat írt elő minden Kínából beutazónak.
dec. 29
19:39
A rezsidrágulás miatt zár be az ország egyik legendás hamburgerezője (rtl.hu)
Az ország második legrégebbi hamburgerezője zár be Tatabányán. Hatalmas sorok kígyóznak előtte, sokan órákat várnak, hogy bejussanak. A cég tulajdonosa azt mondja, azért kell 34 év után becsukniuk, mert nem tudták kigazdálkodni megemelkedett reszit.
dec. 29
19:42
Felháborodtak az egészségügyi dolgozók, mert csak jövő júliusban kapják meg a béremelést (ATV)
Béremelést kapnak az egészségügyi dolgozók – jelent meg a szerdai Magyar Közlönyben. A szakszervezet és az egészségügyi szakdolgozói kamara mégsem tud örülni a bejelentésnek, mivel a korábbi ígéretekkel szemben csak júliusban érkezik először a megemelt fizetés és a mintegy 12 százalékos bérnövekedést is keveslik.
dec. 29
19:45
Alulteljesített a BÉT (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 122,23 pontos, 0,28 százalékos csökkenéssel 44 033,27 ponton zárt csütörtökön.
dec. 29
19:45
Rakétazáporra ébredt Ukrajna: legalább 120 rakétát lőttek ki az oroszok (rtl.hu)
Az energetikai infrastuktúra elleni folyamatos támadások miatt egyre több helyen nincs áram, fűtés és víz. Van, ahol a tűzhelyen felforrósított téglákkal próbálnak fűteni az emberek. A fronthoz közeli településeken az élelmiszerellátás is akadozik.
dec. 29
19:48
Rendelettel módosította a kormány a 2023-as költségvetést (Portfolio)
Megjelent a Magyar Közlönyben az a rendelet, amellyel a kormány módosítja a 2023-as költségvetést.
dec. 29
19:48
Tombol ez a fertőző betegség Magyarországon: már több ezren fordultak orvoshoz (Pénzcentrum)
A figyelőszolgálatban lévő orvosok jelentése szerint a múlthéten körülbelül 18 ezren fordultak influenzaszerű tünetekkel orvoshoz adta hírül az MTI a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) tájékoztatása alapján.
dec. 29
19:51
Meghaltam? – kérdezte Kate Winslet az Avatar 2. víz alatti jelenetének forgatása után (SzMo)
A színésznő több, mint 7 percet töltött a víz alatt egy levegővel, előtte elit katonai búvárokkal gyakorolt, hogy meg tudja csinálni. Megdöntötte Tom Cruise rekordját is.
dec. 29
19:51
Halálos gyógyszer terjed Indiából? (Helló Magyar)
India a világ egyik legnagyobb gyógyszerexportőre, ám most úgy tűnik az egyik gyógyszer halálos veszélyt jelent a gyermekekre.
dec. 29
19:53
Top 10/2022 – Ezeket a filmeket szerettük a legjobban idén (SzMo)
Tom Cruise a fellegekben, Robert Pattinson bőregérgúnyában, kattant multiverzumok, énkereső norvégok, első nagy szerelem a hetvenes években, rókázó gazdagok, felhőufók, na meg a rock ’n’ roll királya – 2022 legjobbjai felsorakoznak.
dec. 29
20:00
Mutatjuk, mely országokban fogyasztják a legtöbb alkoholt: ön szerint dobogósok vagyunk? Meglepődik, ha megtudja, hol állunk a listán! (Blikk)
Az egy főre jutó alkoholfogyasztás tekintetében nagyok az eltérések az egyes nemzetek között. Különösen az első helyezett ország meglepő.
dec. 29
20:00
Köptető okozta 19 gyerek halálát (ATV)
Legkevesebb 19 gyerek halálát okozta Üzbegisztánban egy Indiából származó köptető, az üzbég államügyészség hamisított gyógyszerek forgalmazása miatt indított eljárást - közölte a Fergana üzbég hírügynökség csütörtökön.
dec. 29
20:03
Tőkét emelt a Gránit Bank (Növekedés)
A Gránit Bank saját tőkéje 10 milliárd forinttal 52 milliárd forintra nő a Tiberis Digital 2 milliárdos tőkeemelése és a bank első kilenc havi, 8 milliárd forintos adózás utáni eredményének eredménytartalékba helyezése miatt.
dec. 29
20:03
A kiábrándító ok, amiért az IndyCar nem tért vissza a Cota-ra (Racingline)
Az IndyCar mezőnye 2019-ben mutatkozott be a Circuit of the Americason, az eredeti tervek szerint...
dec. 29
20:03
Bella Thorne-t majdnem kirúgták a Disney Channeltől, mert 14 éves korában bikinit viselt a tengerparton (rtl.hu)
Rövidnadrágban és pólóban kellett volna strandolnia.

Keresés