Tovább menetelt a csúcs felé az infláció novemberben: a fogyasztói árak éves emelkedése már elérte a 22,5 százalékot. Ezt csak a benzinársapka eltörlése 2-2,3 százalékkal dobja majd meg decemberben.
Idén eddig 258 ezer határsértőt fogtak el a magyar rendőrök, míg tavaly ugyanebben az időszakban ez a szám 113 ezer volt - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója csütörtök reggel az M1 aktuális csatorna műsorában.
A Nemzeti Szakszervezet dolgozói megfogalmazták követeléseiket a taxisok, valamint a fővárosi közművek dolgozói számára, és ezekről tárgyalást kezdeményeznek a Főpolgármesteri Hivatallal.
Radikálisan megugrott a marihuána okozta mérgezéses esetek száma a gyerekek körében az Egyesült Államokban, eközben csökkent a mértéktelen alkoholfogyasztás az elmúlt két évtizedben - derül egy a héten megjelent kutatásból.
Csak néhány olyan növény van, amely a téli hónapokban is megőrzi dekoratív külsejét, a japán dérbabér azonban kétségkívül ezek közé tartozik! Lenyűgöző vörös bogyói és sötétzöld lombja egész télen megmarad, a tavasz beköszöntével pedig a növény illatos fehér virágokat hoz.
Számos olyan fellépő kap főszerepet a 2023-as STRAND programjában, akik néhány évvel ezelőtt kevés fesztivál színpadára jutottak el. Azahriah, Beton.Hofi, Carson Coma, Dzsúdló, Valmar közönsége ma már nemcsak a legnagyobb koncerthelyeket, de minden bizonnyal a STRAND küzdőtereit is megtöltik majd 2023. augusztus 24-26. között, akárcsak a törzsvendé
Halász János, a Fidesz frakcióvezető-helyettese közérdekű bejelentéssel fordult az Állami Számvevőszékhez (ÁSZ) a "baloldal külföldi finanszírozása" ügyében.
Románia több mint negyven madárfaját a kihalás fenyegeti, további csaknem harminc pedig mérsékelten fenyegetettnek minősül - közölte kedden a Román Madártani Egyesülettel (SOR) és a Milvus Csoport Madártani és Természetvédelmi Egyesület.
A különféle tisztított, a tartós hatásokat megragadó inflációs jelzőszámok ugyanúgy pocsék képet festenek a hazai árfolyamatokról, mint a KSH nagy meglepetést okozó novemberi inflációs adata - derül ki a Magyar Nemzeti Bank értékeléséből.
Kínában, a világ legnagyobb autópiacán 1,67 millió új személygépkocsit adtak el novemberben, ami 9,5 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál - közölte a Kínai Személyautó-gyártók Szövetsége (CPCA) csütörtökön.
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön a cég vezetésének meghívására részt vett a Mol-csoport igazgatósági ülésén - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.
Egyszeri, 100 eurós üzemanyagár-támogatást nyújt a francia kormány az alacsony jövedelmű munkavállalóknak - jelentette be szerdán Élisabeth Borne miniszterelnök.
Az export euróban számított értéke 21 százalékkal, az importé 26 százalékkal lett nagyobb, mint az előző év azonos időszakában. A termék-külkereskedelmi egyenleg 588 millió euróval romlott a KSH adatai szerint. Az előző hónaphoz viszonyítva a külkereskedelmi termékforgalom szintje az exportoldalon 7,5, az importoldalon 5,2 százalékkal csökkent.
A WhatsAppon most már avatárok, digitális személyiségek is elérhetők, amelyeket (akiket) különböző hajstílusokkal, arcokkal és ruházat kiválasztásával lehet testre szabni. Az egyéni karakter létrehozása után a WhatsApp 36 különböző matricát ad, amelyek változatos cselekvések közben és különböző érzelmekkel mutatják be az avatárt.
A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései szerint 19 600-an fordultak influenzaszerű tünetekkel orvoshoz a múlt héten - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) csütörtökön a honlapján.
A szerdai uniós tagállami nagyköveti ülésen ellenkezését jelezte Magyarország a kilencedik oroszellenes szankciós csomaggal, illetve az Ukrajna és más országok fegyverellátására szánt uniós alap megduplázásával kapcsolatban – tudta meg a Financial Times. A lap két vezető uniós diplomatát is megszólaltatott név nélkül, akik azt érzékeltették, hogy k
Manapság már számtalan tea- és kávékülönlegességet találunk a szaküzletek, webshopok polcain, így azokat, akik kedvelik ezeket a termékeket, könnyen meglephetjük a világ egy távoli szegletéből származó kuriózummal.
A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései szerint 19 600-an fordultak influenzaszerű tünetekkel orvoshoz a múlt héten - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ.
A gyerekek a leginkább kiszolgáltatott résztvevői a közlekedésnek: máshogy érzékelik a környezetet, a forgalmat, nem képesek úgy felmérni a helyzeteket, mint a felnőttek, és a veszélyérzetük is csekélyebb. Ezért is fontos megtanítani nekik az alapvető ismereteket. A szülőknek, az iskolának és a közlekedésbiztonsági rendezvényeknek köszönhetően reng
Az énekes műveit már láthatták Párizsban, Hongkongban és Szingapúrban, 2023-ban pedig az egyik budapesti galériában is kiállításra kerülnek Kozsó művei.
Ugyan az Eurostat még nem közölte minden ország novemberi harmonizált fogyasztói árindexét (HICP), viszont a 23,1 százalékos magyar adat biztosan a legmagasabb lett a kontinensen. A balti országokban mértek még 20 százalék feletti inflációt, de ott már csökkenő pályán van a dinamika, miközben nálunk még emelkedik.
Hétfőn megint rakétákkal támadták Kijevet, a lakosok bunkerekben és a metróállomásokba menekültek. A polgármester szerint az oroszok népirtást követnek el.
A Porsche Lifestyle kínálata kivételes anyagminőséggel és látványos kidolgozással biztosítja a modern, mégis kortalan kiválóságot. A Porsche sem találta fel
November 30-án kezdődött meg a kereskedés a BÉT Xtend piacán az ASTRASUN Solar Nyrt. részvényeivel, amelyet 1998-ban alapított az azóta is meghatározó tulajdonos Keresztes Attila. Kezdetben az élelmiszeripari szektort célozták meg, 2014-től viszont a fókuszt a megújuló energiára helyezték át. A társaság elsősorban naperőművek tervezésével, kivitele