A várakozásokat meghaladó mértékben, 22,5%-ra ugrott az infláció novemberben, elsősorban az élelmiszerárak emelkedésének további gyorsulása miatt, az áremelkedés ugyanakkor továbbra is rendkívül széleskörű. Az erősödő árnyomást tükrözi, hogy a maginfláció is igen meredeken, 24%-ra ugrott.
Drámaian megdrágultak a lakáshitelek: ma már 9-10% körül alakul a legjobb banki ajánlatok átlagkamata, és 180-200 ezer forint körül egy újonnan felvett 20 éves, 20 milliós lakáshitel törlesztőrészlete. 50-70 százalékkal emelkedett az újonnan felvehető lakáshitelek várható törlesztőrészlete azóta, hogy az MNB 2021 júniusában megkezdte a monetáris sz
Egyre lassabbak és töredezettebbek az ellátási láncok globális és regionális szinten is, az utóbbi évek változásai súlyosan érintették a termelési és logisztikai folyamatokat. Amikor hiány van a kínálatban, a cégek elkezdenek újratervezni, piacot felosztani, árat egyeztetni, mindenki kontrollálni akarja a beszerzési láncait, amire pedig rögtön ugri
Az infláció novemberben tovább emelkedett, ráadásul a vártnál is gyorsabb ütemben. Októberhez képest a fogyasztói árak 1,8 százalékkal nőttek, az éves infláció így 22,5 százalékra gyorsult az októberben közzétett 21,1 százalékról. A tényadat ismét magasabbnak bizonyult az előzetesen vártnál. A maginfláció is nőtt novemberben, elérve a 24 százalékot
Pest megyei illegális élelmiszer-előállítón ütöttek rajta 2022 novemberében a rendőrséggel együttműködve a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrei. A helyszínen bejelentés nélkül, jogsértően számos állatfajt tartottak, az állategészségügyi és járványvédelmi követelményeket sem teljesítve.
Kockázatelemzés alapján bukkant a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egy társaságra, akinek partnere úgy vállalt el építőipari munkát, hogy a kivitelezéshez nem is volt elegendő alkalmazottja. A partnercégnél 130 millió forintnyi áfatartozásra is fény derült. Az összeg a vizsgálat végéig csaknem teljes egészében megtérült.
Külföldi lapértesülés az Európai Bizottság döntésével kapcsolatban, valamint arról, hogy az Ukrajnának járó hitelfelvétel kérdése után még két uniós témában fejezte ki egyet nem értését a magyar kormány képviselője.
Jelentős mínuszban van a magyar tőzsdei a csütörtöki kereskedésben, elsősorban a Mol mélyrepülése miatt, miután az üzemanyagárstop eltörlése után a kormány bejelentette, hogy megnöveli a vállalat adóterheit.
Sanna Marint általában hivatalos, elegáns és visszafogott szettekben láthatjuk csak munkájából és pozíciójából kifolyólag, most azonban fehér estélyit öltött magára, amiben úgy tündökölt, akár egy valódi hercegnő.
A nyolcadik Bizalom Gálán hét kategóriában osztottak ki sikeres cégvezetőknek elismerést, míg az üzleti példaképnek járó Leader Of The Year trófeát Juhász Attila kapta.
Az üzemanyagár-stop kedd éjjeli bejelentése és a ma reggeli várt feletti inflációs adat jócskán megnövelte a magyar állam forrásbevonási költségét az állampapírpiacon, ezt jelzi a tegnapi és mai diszkontkincstárjegy-aukciók átlaghozama is. A határidős kamatpiacon is markáns változás zajlott le az utóbbi napokban, így már sokkal kisebb kamatcsökkent
Korábban érkeznek a januárban esedékes családtámogatási ellátások a jogosultak bankszámlájára, postai kézbesítés esetén pedig lakcímükre. Így viszont karácsony után legközelebb csak február elsején jön majd pénz a családoknak.
Lehet, hogy korábban már találkoztál ezzel a bejegyzéssel, azonban számos platformon újra megosztották azt a két képet, ami 35 év különbséggel készült.
A Tesla hétfőn megrövidíti a sanghaji gyárban a termelési műszakokat, és késlelteti néhány új alkalmazott felvételét, mondták a helyzetet ismerő források a Bloombergnek - ez is jelzi, hogy a vállalat elektromos autói iránti kereslet Kínában nem felel meg a várakozásoknak.
Számos top DJ, így Armin van Buuren, Dimitri Vegas & Like Mike, Hardwell, Dimension, Don Diablo, Joel Corry, KSHMR, Kungs, az Ofenbach és a Vini Vici is fellép a jövő évi Balaton Soundon.
Ha a karácsonyi hangulat még mindig nem kopogtatott be az ajtódon, esetleg dilemmázol, mit viselj a karácsonyi vacsin, inspirálódj Jennifer Lopez vadító szettjéből! Az énekesnő egyszerűen bombaformában van, amiről most te is meggyőződhetsz!
Felülvizsgálják az eddigi felvételi politikát, mert a szoftvervállalat továbbra is munkaerőhiánnyal küzd, pedig 23 ezer embert vettek fel a pandémia alatt.
A várakozásoknál kisebb, 1009 millió euró hiány keletkezett a külkereskedelemben októberben, meghaladva a szeptemberi 745 millió hiányt, de lényegesen mérséklődve az augusztusi rekordmértékű, 1580 millió euró deficitet követően.
Ma debütált Harry herceg és Meghan hercegné dokumentumsorozata a Netflixen. Az összesen hat részből álló sorozatból egyelőre csak az első három rész jelent meg.
Korábban érkeznek a januárban esedékes családtámogatási ellátások - tudatta a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára csütörtökön a Facebookon.
Az erős évkezdést követően március végétől a választások és a háborús helyzet bizonytalansága vetette vissza a vásárlási kedvet, majd a nyári szezonális fellendülést követően augusztus végével a rezsisokk mérsékelte az érdeklődést. A hiteles ügyletek szinte teljesen háttérbe kerültek. A kínálati piacon egyre kevesebb a külföldi érdeklődő, aki mégis