2022. december 6. kedd

dec. 6
0:15
Drámai tizenegyespárbajjal ejtették ki a horvátok Japánt (rtl.hu)
A katari foci-vébé nyolcaddöntőjében a rendes játékidő alatt és a hosszabbításban sem sikerült dűlőre jutni, ezért büntetőpárbajra került sor.
dec. 6
0:15
Most egy autó egyik kerekét nyelte el a föld, korábban egy nő alatt szakadt be az út Debrecenben (rtl.hu)
Vasárnap egy kocsi alatt, de korábban volt, hogy egy nő alatt szakadt be az útpadka Debrecenben. A városrészben élők szerint többször beomlott már a talaj, és többször jelezték az önkormányzatnak is, hogy gond van a környéken, ha sok eső esik a két éve átadott utcákban. A városvezetés a kivitelezővel keresi a hosszútávú megoldást.
dec. 6
0:15
Megfojtotta feleségét majd magával is végzett egy 71 éves férfi Csesztregen (rtl.hu)
Megrázó családi tragédia Zala megyében. Megölhette feleségét, majd magával is végzett egy férfi Csesztregen. Az asszony holttestét lánya találta meg a házukban. Hívta a rendőröket, akik az udvaron rábukkantak a 71 éves apa holttesttére. Szerintük a férfi megfojtotta feleségét, ezután véget vetett saját életének.  A szomszédok megdöbbentek a történt
dec. 6
0:15
Kalapács alá kerül Elvis egykor fényűző magángépe (rtl.hu)
A rock'n'roll királya 1976-ban vásárolta meg a Lockheed Jetstar típusú gépet, aminek faburkolatú utasterében vörös bársonyülések, szőnyeg, videomagnó és mikrohullámú sütő is volt.
dec. 6
0:16
Grád Ottó: hiába a jó hír Százhalombattáról, ha marad az ársapka (Infostart)
Jelenleg a kereslet jelentősen meghaladja a kínálatot, és ez mindaddig fennmarad, amíg a hatósági árszabályozás változatlanul érvényben lesz – mondta az InfoRádiónak Grád Ottó, a Magyar Ásványolajszövetség főtitkára.
dec. 6
0:16
Kondor Katalin szerint a túl sok rádiócsatorna csak összezavarja az embereket (Blikk)
Kilencvenhét éve decemberben indult meg Magyarországon a folyamatos rádiósugárzás, és a műsor azóta is tart, országos, helyi és internetes rádiók tucatjai szórakoztatják a hallgatókat.
dec. 6
0:16
Történelmi csúcstalálkozóra utazik Orbán Viktor (Infostart)
A miniszterelnök hétfő délután Tiranába utazik az Európai Unió és a Nyugat-Balkán országainak csúcstalálkozójára – közölte Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke.
dec. 6
0:16
Magyar Levente bejelentette: ukrán óvodákat, iskolákat épít újjá Magyarország (Infostart)
Az első óvoda már el is készült Kijev környékén.
dec. 6
0:16
Hoppá: George Clooney fotóival díszített estélyi ruhában tűnt fel Julia Roberts (Blikk)
Julia Roberts egészen lenyűgöző módon fejezte ki a támogatását közeli barátjának, George Clooney-nak a John F. Kennedy Központ az Előadóművészetért minden évben elnevezésű díjátadóján Washington DC-ben.
dec. 6
0:16
Forma–1: meghalt a kétszeres nagydíjgyőztes (Infostart)
73 éves korában elhunyt Patrick Tambay, a McLaren és a Ferrari korábbi Forma-1-es versenyzője.
dec. 6
0:16
Litvánia az orosz-ukrán háborúval kapcsolatban ki fogja kérdezni a vízumigénylő oroszokat és fehéroroszokat (444.hu)
A feltett kérdések listáján többek között az iskolai háttér, esetleges katonai szolgálat, üzleti kapcsolatok és korábbi tevékenységek után fognak érdeklődni a NATO-, illetve nem EU-s tagországokhoz fűződő viszonyon kívül.
dec. 6
0:16
Kiderült hol folytatja Cristiano Ronaldo (Igényesférfi.hu)
Cristiano Ronaldo új szerződése egyúttal azt is jelenti, hogy az ötszörös aranylabdás portugál támadó évi 200 millió eurós fizetésével a világ legjobban fizetett játékosa lesz.
dec. 6
0:18
„Absztrakt biztonsági zavar” miatt kiürítették a karácsonyi vásárokat Düsseldorfban (Blikk)
Biztonsági fenyegetés miatt kiürítették hétfőn a karácsonyi vásárokat a németországi Düsseldorf belvárosában.
dec. 6
0:19
Ha az életed nem ér semmit, nincs veszítenivalód – A csapat lelke című filmről (WMN)
Az év egyik legszívmelengetőbb filmje, egyáltalán nem csak szurkolóknak.
dec. 6
0:19
Lezárult a népszámlálás, amiben a lakosság 96 százaléka részt vett – Az első eredményeket jövő év első negyedévében publikálják (Növekedés)
Lezárult Magyarország 16. népszámlálása. Az idei számbavételen rekord sokan töltötték ki az online kérdőívet. Az adatgyűjtési időszak után most kezdődik a beérkezett kérdőívek feldolgozása. A népszámlálás első eredményeinek publikálása 2023. első negyedévében várható. Az idei volt az utolsó, hagyományos népszámlálás, a jövőben lakosságra háruló fel
dec. 6
0:19
A Párbeszéd alapítója szerint Karácsony a Márki-Zay-afférral sok ellenzéki bizalmát eljátszotta (Nyugati Fény)
Kaltenbach Jenő szerint "új műsorhoz új férfi kell".
dec. 6
0:19
Újra véres csomagokat küldtek ukrán nagykövetségekre (Mandiner)
A rendőrség három véres borítékot fogott el hétfőn.
dec. 6
0:19
Mini Resolute, az örök fiatalság receptje (Autószektor)
Szerző: Heimer György E jól bevált stratégia mentén az idei divatfazon a hangzatos Resolute (eltökélt) nevet viseli, ismét tanúsítva, hogy a Mini formatervezői nagyon tudják, hogyan lehet újra meg újra elkábítani, többletkiadásra csábítani a prémiumos kiskocsiért rajongó vásárlóközönségét. Az „Eltökélt” prémium a prémiumban. E különkiadás modellje
dec. 6
0:19
„Forgalmi dugót” okozott a török tengerszorosoknál az oroszokra kivetett olajársapka (rtl.hu)
A jelek szerint Törökország szigorúan betartatja az átkelő tankerhajókkal az intézkedést.
dec. 6
0:19
„Ákos, te rohadék” – Sárközi Ákos megpróbált kiszúrni Rácz Jenővel? (rtl.hu)
Miközben a séfek csapatai ezerrel pörögtek, hogy a konyhába érkező hírességek megkapják a rendeléseiket, a két zsűritag is minden eszközt bevetett a győzelemért. Ha kíváncsi vagy, hogy mit csinált Ákos, ami miatt Jenő beszólt neki, akkor nézd meg a videót!
dec. 6
0:19
Trump eltörölné az USA alkotmányának egyes részeit, mire Elon Musk közölte, hogy az Alkotmány nagyszerűbb, mint bármelyik elnök (rtl.hu)
A volt elnök szerint a Twitter belső működését feltáró, nemrég nyilvánosságra hozott levelezés is arra bizonyíték, hogy elcsalták tőle a 2020-as választást.
dec. 6
0:19
Blanka két év alatt lefogyott 32 kilót és lett a fitnesz sztárja Angliában (rtl.hu)
Súlyfeleslege és a pandémia indította el a professzionális sport útján Blankát, aki kétgyermekes családanyából fitneszsztárrá vált Angliában. Két év alatt 32 kilót fogyott, több hazai és nemzetközi versenyen is részt vett. Ma már az angol válogatott tagja, legutóbb Los Angelesben állt színpadon.
dec. 6
0:19
Hétfőn se lehetett egyszerűen tankolni, ahol volt üzemanyag, hosszú sorokban kellett várakozni (rtl.hu)
Sok helyen ma is vadászni kellett üzemanyagra, ahol volt, ott hosszú sorokban vártak az autósok. A Magyar Ásványolaj-Szövetség főtitkára azonban úgy tudja, hamarosan javulhat a helyzet, mert sikerült kijavítani a Dunai Finomító műszaki hibáját. A MOL kérdésünkre óvatosabban fogalmazott. Azt írták, napi 24 órában dolgoznak a finomítóban, hogy a jele
dec. 6
0:19
Öt évre börtönbe küldenék a férfit, aki májusban meg akart erőszakolni egy nőt Miskolcon (rtl.hu)
Börtönbe küldené az ügyészség azt a 21 éves férfit, aki májusban meg akart erőszakolni egy nőt Miskolcon. A vád szerint a férfi részeg volt, amikor meglátta a buszmegállóban várakózó fiatal nőt és rátámadt. Az áldozat kiabálását hallották meg a közelben lakók, akik megzavarták az erőszakoskodót. Egy hónappal később hasonló támadás történt Miskolcon
dec. 6
0:20
Távozik posztjáról a Vodafone vezérigazgatója (Infostart)
Nick Read négy éve vette át a vállalat vezetését, az év végéig marad a pozíciójában.
dec. 6
0:20
Romantika a javából: Rácz Jenő és felesége különleges helyen dupla randizott Puskás Petiékkel (Blikk)
Újra összejött a Puskás–Dallos és Rácz–Gyuricza házaspár, ráadásul egy különlegesen elegáns dupla randi miatt. A sztárséf és felesége, illetve az X-Faktor mentora és szerelme egymás társaságában élvezték a hétfő estét egy kivételes helyszínen.
dec. 6
0:20
Meggondolta magát a szerb elnök, mégis elmegy az uniós–nyugat-balkáni csúcsra Tiranába (Infostart)
Aleksandar Vucic a napokban "terrorista söpredéknek" nevezte Albin Kurti koszovói miniszterelnököt.
dec. 6
0:20
Bajba kerültek a polgárőrök (Infostart)
Az üzemanyaghelyzet miatt az Országos Polgárőr Szövetség elnöke arra kérte a polgárőröket, hogy ahol lehet, a járőrszolgálatot kerékpáron, lovon, vagy gyalogosan lássák el.
dec. 6
0:20
Újabb drámai hírek Peléről, megszólalt a család (Infostart)
Korábbi sajtóinformációk arról szóltak, hogy 82 éves futball-legenda azért van kórházban, mert haldoklik.
dec. 6
0:20
Álkivégzésekkel kínoztak egy iráni tüntetőt (444.hu)
Sahand Noor Mohammadzadehnek többször is azt mondták, hogy elviszik felakasztani, még mielőtt halálra ítélték volna. Nem ez volt az egyetlen lelki kínzás, aminek kitették az iráni börtönben.
dec. 6
0:21
Rakétákkal lőtte Odessza megyét az orosz haderő (Növekedés)
Az orosz erők újabb nagyszabású rakétatámadása során hétfőn két infrastrukturális létesítményt ért találat a dél-ukrajnai Odessza megyében - közölte Kirilo Timosenko, az ukrán elnöki iroda helyettes vezetője a Telegram üzenetküldő alkalmazáson.
dec. 6
0:23
A „koliverzió” mítosza: tényleg egészségtelenül étkeznek az egyetemisták? (WMN)
Instant leves ropogtatva, tea, esetleg popcorn, vízforralóban főtt virsli Népszerű koleszételekről írt az egykori kollégista, Dián Dóri. Lehet, hogy emlékeitek felelevenítésével tudjátok még fokozni a bizarr kaják sorát?
dec. 6
0:23
Csecsen katonai egység vezetője: halad az orosz előrenyomulás (Növekedés)
A harci kezdeményezés a luhanszki és a donyecki régióban teljes mértékben az orosz erők kezében van, halad az előrenyomulás Artemivszk (Bahmut) és Szoledar irányában, de "jó a haladás" a Kreminna-Szvatove-Cservonopopivka irányban is - közölte Apti Alaudinov, az Ahmat nevű csecsen különleges egység parancsnoka a Rosszija 1 televíziónak nyilatkozva h
dec. 6
0:23
Balhé a parlamentben: Tanárok kezdtek tüntetni a karzaton, a fideszes elnök leállította az ülést (Nyugati Fény)
Máshogy nem tudná őket cenzúrázni.
dec. 6
0:23
Szalai Ádám: Magyarország mindig is az elsődleges otthonom volt és lesz is (Mandiner)
Nagyon hiányzik Magyarország, pláne ennyi idő után. Lassan több mint húsz éve külföldön élek. Amikor néhány napot otthon tudok lenni, teljesen feltöltődök.
dec. 6
0:23
„Ez azért nem atomfizika” – Pirner Alma kiakadt Geszler Dorottyára (rtl.hu)
Dorottya egy diós kosárka elkészítését vállalta magára, azonban főzés közben jött rá, hogy teljesen elfelejtette a diókrém receptjét. Ezek után még egy olyan hibát vétett, amit Alma már nem tudott szó nélkül hagyni.
dec. 6
0:23
Tüntetők törtek be a mongol kormány épületébe (rtl.hu)
Azért tiltakoznak, mert kormányzati érintettséget sejtenek egy korrupciós nyomozás mögött.
dec. 6
0:23
Pelé a kórházból szurkol a braziloknak (rtl.hu)
A legenda egy régi történetet is megosztott követőivel.
dec. 6
0:23
Bucsában mínusz tíz fok van és többször nincs áram, mint amennyiszer van – Ferencváros Bucsa testvérvárosaként segítene az ukránokon (rtl.hu)
Bucsában a kórházakat generátorral fűtik és többször nincs áram, mint amennyiszer van, erről beszélt a lerombolt ukrán város polgármestere a Híradónak. Egy napra utazott Budapestre. A 9. kerület polgármesterével tárgyalt arról, hogy Bucsa és Ferencváros testvérvárosok legyenek. A javaslatról csütörtökön döntenek.
dec. 6
0:23
Kisvárdai vendégvadász lőhette le tavasszal a fokozottan védett barátkeselyűt, azóta kiderült a vadászok több madárral is végezhettek (rtl.hu)
Egy kisvárdai vendégvadász lőhette le a tavasszal Magyarországon elpusztult barátkeselyűt. Az itthon csak elvétve előforduló – 250 ezer forint eszmei értékű – fokozottan védett állaton GPS jeladó volt. Ennek adatai alapján derült ki, hogy valami történhetett vele Természetkárosítás miatt indult eljárás. A rendőrök azt is kiderítették, hogy a vadász
dec. 6
0:24
Drámai új helyzet és trendforduló a hazai lakáspiacon (Infostart)
A Magyar Nemzeti Bank jelentése borús képet fest. Állami támogató program nélkül például szinte lehetetlen lakást venni. Nőtt az alku lehetősége, de nem mindenhol egyformán.
dec. 6
0:24
Moldovában is becsapódott egy eltévedt rakéta (Infostart)
Ezúttal nincsenek áldozatok, mint három hete Lengyelországban. A környéket lezárták, a robbanószer-specialisták a helyszínen vannak.
dec. 6
0:24
Új minisztere lett Magyarországnak (Infostart)
Lantos Csaba energiaügyi tárcavezető letette az esküt a parlamentben.
dec. 6
0:24
Újabb botrány Cristiano Ronaldo körül (Infostart)
Ezúttal a szövetségi kapitány, Fernnado Santos kritizálta a viselkedését.
dec. 6
0:24
Tüntetők törtek be a mongóliai kormányzat épületébe (444.hu)
Vasárnap amiatt kezdődtek tiltakozások, mert valakik több milliárd dollárnyi szenet csempésztek Kínába, és elterjedt a hír, hogy az ügyben pedig több politikus is érintett lehet.
dec. 6
0:27
Így költözött a családom egy eldugott, indonéz szigetre (WMN)
Egy kis magyar közösség fogta magát, és létrehozott egy önálló kolóniát Indonézia egyik eldugott szigetén, Szumbán. Sok lemondással jár ugyan a döntésük, de számos előnyét is élvezik.
dec. 6
0:27
NAV: Traktorból teherautóba folyt az üzemanyag (Növekedés)
Parkolóban fejtették át a gázolajat egy traktorból egy teherautóba Gyulán. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai ellenőrizték a járműveket és lefoglalták az üzemanyagot. Az ügyben a szabálytalanságok miatt már a katasztrófavédelem is vizsgálódik.
dec. 6
0:27
Egyre súlyosabb a helyzet: Már az ország minden pontján érzékelhető az üzemanyaghiány (Nyugati Fény)
A szakértő szerint az lenne a megoldás, ha kivezetnék a benzinársapkát.
dec. 6
0:27
„Fizessenek a gazdagok!” – összehozták egy mém erejéig Jámbor Andrást és Soros Györgyöt (Mandiner)
Inspirálónak bizonyult a Szikra mozgalom akciója.
dec. 6
0:27
Elcsattant egy csók VV Barna és VV Kriszti között (rtl.hu)
A párok egy romantikus vacsora keretein belül ismerkedtek egymással. VV Anita már a randi elején leszögezte, hogy nem lesz köztük semmi VV Ricóval, VV Melina és VV Dani között feszültség alakult ki bizalmatlanság miatt, VV Sajti és VV Bibi taktikai megbeszélést tartottak, amit VV Piros kihallgatott, VV Barna pedig eljátszott a gondolattal, milyen l

Keresés