Októberben az ipari termelés volumene 5,9 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Munkanaphatástól megtisztítva a termelés 5,1 százalékkal emelkedett. Az előző hónaphoz mérten - öt hónap emelkedés után - 3,5 százalékkal csökkent a szezonálisan és munkanappal kiigazított ipari kibocsátás - közölte első becslése alapján a Központi Statisztikai
Gulyás és Hernádi önleleplező hazugságai közül a legszebb az volt, amikor azt mondták, hogy a hatósági árat a szankciók miatt kellett bevezetni, most pedig a szankciók miatt kell megszüntetni.
Ismét a magyar viszonyoktól hangos a külföldi média. Az üzemanyagárstop hidegzuhanyként érkező visszavonása felkeltette az érdeklődést a határokon túl is, és mindenki az okokat keresi. Viszont elenyésző az olyan írás, amely egyáltalán megemlíti a szankciókat, amiket a magyar kormány a jelen helyzet kialakulásáért felelőseknek tart.
Várhatóan novemberben is tovább emelkedett a magyar infláció, mely már az utóbbi két hónapban is 20 százalék felett volt. A Portfolionak nyilatkozó elemzők szerint viszont már közel lehet a tetőzés, továbbra is arra számítanak, hogy az év végén vagy 2023 elején látjuk majd a csúcsot, ahonnan lassú csökkenés jöhet. Az üzemanyagok árstopjának tegnap
Nappali és éjszakai halászattal vizsgálták a partközeli halállományt az Elkh Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) kutatói a Duna Sződliget és Vác közötti szakaszán. A gyűjtött adatok szerint a vízparthoz közeli élőhelyeken jellemzően a kisnövésű fenéklakó halak, valamint a folyómeder mélyebb részeit, illetve a nyílt vízi élőhelyet kedvelő nagynövésű halak
Az enyhe októberi időjárás és az ipari kereslet csökkenése mellett telítődtek az uniós tárolók, melynek eredményeként mérséklődtek az európai fölgáz termékárak. Az árcsökkenést segítette, hogy az ázsiai LNG kereslet továbbra sem kapott erőre, így a szabad LNG forrásokért a fennmaradó piaci szűkösség ellenére sem folyt kiélezett árverseny. A hazai f
Ma 8 órakor kezdődött el a tervek szerinti utolsó idei parlamenti ülés. A napirend szerint többek között az is ma fog eldőlni, hogy a nyelvvizsga megléte feltétele lesz-e a diploma megszerzésének.
Új osztalékpolitikai szabályokat fogadott el a bankok számára 2023-ra a lengyel felügyelet, a KNF. A meghatározott százalékos osztalékfizetéshez bizonyos kritériumokat kell teljesíteniük a bankoknak – közölték a Reuters szerint.
Görgényi Gabriella Született Anyák címmel írt egy könyvet, melyben három sikeres nő beszél az anyaság nehézségeiről, a szülésről és az életről tabuk nélkül.
Hortay Olivér, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. energia- és klímapolitikai üzletágvezetője az InfoRádióban arról beszélt, az import korábbi csatornái januárra visszaépülhetnek, amire pedig szükség is lesz.
Az ázsiai tőzsdéken ma reggel kedvezőtlen volt a hangulat, ezt követően Európában iránykereséssel indul a nap és Amerikában sem várható nagyobb elmozdulás. Gazdasági események szempontjából ma az Eurostat részletes GDP-adata mellett a benzinárstop eltörlést követően a hazai piacokat is érdemes lesz figyelni, a nyitást követően határozott emelkedésb
Lily Collins inkább a visszafogott és francia stílusú szetteket kedveli, ám az Emily Párizsban 3. évadának premierjén egy meglepően merész darabban jelent meg.
Benne vagyunk az adventi időszakban, de ez a korábbi években nem jelentette azt, hogy el is kezdik az emberek a karácsonyi ajándékok beszerzését – mégis úgy tűnik, hogy ebben az évben többen vannak azok, akik már most ajándékokat böngésznek a neten és a boltokban, sőt sokan alaposabban körülnéznek vásárlás előtt, mint korábban – derül ki
Az enyhe októberi időjárás és az ipari kereslet csökkenése mellett telítődtek az uniós tárolók, melynek eredményeként mérséklődtek az európai fölgáz termékárak. Az árcsökkenést segítette, hogy az ázsiai LNG kereslet továbbra sem kapott erőre, így a szabad LNG forrásokért a fennmaradó piaci szűkösség ellenére sem folyt kiélezett árverseny. A hazai f
A labdarúgó-világbajnokságon a legjobb nyolc közé jutott válogatottak közül négy (az angol, az argentin, a brazil és a francia) megnyerte már a világbajnokságot, kettőnek (a holland és a horvát) a legjobb eredménye az ezüst-, egynek (a portugál) pedig a bronzérem. A nyolcadik, Marokkó még soha nem szerepelt a vb-negyeddöntőben.
Több európai országban lehet üzemanyag-ellátási gond a Mol szlovák leányvállalatának vezetője szerint. Világi Oszkár elmondta, hogy jövő év februárjától az olajhiány és az orosz forrásokat helyettesítő drágább beszerzések miatt gondok lehetnek – írja az Infostart.
Noha eddig úgy tűnt, hogy a hatósági áras üzemanyagok mindent túlélnek, most mégis vége szakad egy több mint egy éves időszaknak, és mától – pontosabban már tegnap 23 órától – megszűnt az árstop. Ez azt jeleni, hogy immár kizárólag piaci áron lehet üzemanyaghoz jutni – már ahol lehet, hiszen éppen a hatalmas hiány, és a MOL erejének vége vezetett a
Magyarországi bankokkal tartott komplex kiberbiztonsági gyakorlatot a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézet - közölte a szervezet szerdán az MTI-vel.