Élt száz évvel ezelőtt egy szép, makacs ír nő, aki a tüdővész után túlélte a világ három legnagyobb hajójának katasztrófáját is. Semmi nem tántorította azonban el a hajókon teljesített munkától: negyven évig dolgozott ápolónőként és stewardessként a Föld tengerein és óceánjain.
Max Verstappen a legutóbbi 2 évben egy magasabb sebességi fokozatba kapcsolt és elkezdte halmozni a futamgyőzelmeket a Forma-1-ben. A Red Bull holland kiválósága 2021-ben és 2022-ben is világbajnok lett és az előbb említett két évad során 25 alkalommal ünnepelhetett a dobogó terén. Ezzel pedig egy óriási árnyékot vet a királykategória történetének
A nyugdíjkiadások a GDP mintegy 8 százalékának megfelelő 2019-es értékről 2070-re a GDP 12 százaléka fölé emelkednek Magyarországon. Valamit tenni kell.
A harmadik negyedévben az előzetes adattal megegyező mértékben, 0,4 százalékkal esett vissza a magyar gazdaság teljesítménye az előző három hónaphoz viszonyítva. A lejtmenetbe fordulásban nagy része volt a mezőgazdaságnak is.
Mások mellett Billie Eilish, David Guetta, a Florence + the Machine, a Foals, az Imagine Dragons és Sam Fender is koncertet ad a jövő évi Sziget fesztiválon, amelyet 2023. augusztus 10-től 15-ig tartanak.
A fenntarthatósági célkitűzések és eredmények transzparens bemutatására alkalmas eszköz a fenntarthatósági jelentés, amely közzétételére vonatkozó szabályozói elvárás egyre szélesebb vállalati kört érint.
Sirokai Diána előszeretettel mutatja meg érzéki fotókon és videókon idomait, ezt a szokását pedig nagyra értékelik a követői. Ezúttal hatalmas popsiját tárta közszemlére.
Az Effie magyarországi szervezői - az IAA Hungary és a MAKSZ – szerda este újra offline díjátadón hirdették ki a 120 fős zsűri értékelése alapján odaítélt hatékonysági díjakat: a 21. hazai Effie-n döntőbe jutott 46 pályamű közül 1 Platina, 4 Arany, 7 Ezüst, 8 Bronz és 27 Finalist díjas alkotás született. Az Ökumenikus Szeretetszolgálat és
Horkolás orrdugulás miatt Felnőttként is tapasztalhatjuk, ha náthás tüneteink vannak, az orrunk bedugul. Ennek egyik oka a fokozott orrváladék képződés, amitől...
A magyar válogatott legutóbbi labdarúgó-világbajnoki selejtezőcsoportjában szerepelt mindkét „katari résztvevő” továbbjutott a legjobb tizenhat közé a vb-n. Az angolok nagyon simán, hét ponttal, kilenc szerzett góllal – a lengyelek nagy szerencsével. Ezt a saját sajtójuk is így látja.
Az éjjel megjelent közlönyben több olyan új rendelkezést tettek közzé, mely a kormány banki, pénzügyi digitalizációs csomagjának következő lépéseit vetítik előre. Mutatjuk a részleteket.
Kreif Zsuzsanna és Zétényi Borbála animációs filmrendezők Gasztrológiai előrejelzés című kiállításának tárlatvezetése a Culinary Institute of Europe-ban.
Orvhalászokat értek tetten a rendőrök 147 kilogramm ponttyal a Hortobágyi Nemzeti Park területén - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán a police.hu oldalon.
A C5 X a szedánok és a kombik szintéziseként hű marad a nagy Citroën modellek hagyományaihoz, de bátran nevezhetjük úttörőnek a terepkombi-limuzin kategória megteremtésével. A benzines és plug-in hibrid hajtással elérhető modellt a márka hazai importőre a Magyar Év Autója 2023 díjra jelölte az üzleti autók kategóriában. Hogy néz ki? A modell magas
Van, aki már bezárta vállalkozását, és van, aki minden erejével és pénzével azon van, hogy ameddig csak tud, nyitva tartson, mert senkit sem szeretne elbocsátani. Egy kis étterem rosszkor nyitott, egyetlen sikeres hónap után bezárt, a tulaj pedig újragondolja az életét. Egy nagyvállalkozó egyelőre mindenkit meg tudott tartani, de ez rengeteg pénzéb
Az orosz diplomácia vezetője azzal is megvádolta az Észak-atlanti Szerződés Szervezetét, hogy a Dél-kínai-tenger térségében fel szándékozik szítani a feszültséget.
2022. szeptemberben a kivitel volumene 14, a behozatalé 10 százalékkal nagyobb volt az előző év azonos időszakinál. A passzívum 745 millió euró volt, az egyenleg 663 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz képest, közölte honlapján a KSH. Augusztushoz viszonyítva az export szezonálisan és munkanappal kiigazított volumene 1,8 százalékkal nőtt
Hszi Csin-ping kínai elnök az ukrajnai háború politikai eszközökkel történő lezárását szorgalmazta csütörtökön Charles Michellel, az Európai Tanács elnökével Pekingben folytatott tárgyalásán.
A lengyel kapus, Wojciech Szczesny a szerdai Lengyelország–Argentína mérkőzés bemutatott bravúrjai és csapata továbbjutása után jókedvűen nyilatkozott az újságíróknak. Elárulta, fogadott Lionel Messivel a büntető megítélése előtt, valamint üzent családjának is: „apu még nem jön haza”.
Kapuvár Önkormányzata közbeszerzési pályázatot írt ki a Kapuvári Strandfürdő termélmedencéjének újjáépítésére. Az egyedi költségvetési támogatással megvalósuló a Strandfürdő termálmedence teljeskörű felújítása és élményelemekkel történő kiegészítése című projekt az alábbi fejlesztéseket…
Megkezdte a lakossági bitcoin-kereskedési számlák megnyitását a Fidelity. Egyes felhasználók e-mailt kaptak, amelyben részletesen tájékoztatják őket új hozzáférésükről a Fidelity
Nem állíthatók helyre Oroszország és a Nyugat korábbi kapcsolatai a biztonság kérdéseiben – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter csütörtöki moszkvai sajtótájékoztatóján.