Melyik kevésbé megterhelő a környezetnek: egy elektromos autó vagy egy hagyományos autó? A válasz magától értetődőnek tűnhet: az e-járművek kevésbé szennyezőek, hiszen használatuk során nem bocsátanak ki szennyező anyagokat. A probléma ugyanakkor egyáltalán nem egyszerű – írja a Live Science. Bár az elektromos modellek közvetlenül valóban nem hozna
Még három hónapja jelentette be az amerikai Rivian autógyár, hogy a Mercedes-Benzzel közösen tervez elektromos meghajtású furgonokat gyártani Európában, többek között hazánkban is. Úgy tűnik, hogy meghiúsul a több milliárdos üzlet – írja a Járműipar.
Az eset még Vilmos és Katalin esküvőjén történt, amikor Harry olyan beszédet mondott, hogy szem nem maradt szárazon, legalábbis a hercegnéé biztosan nem.
Intenzív halnevelő rendszer létesült Balatonszabadiban 457 millió forintért, amely évi 1200 tonnányi hal - kezdetben afrikai harcsa, majd szürkeharcsa - előállítására lesz képes a jövőben - közölte a projektgazda Pelso Fish Zrt. cégvezetője az MTI megkeresésére.
A 34 éves zenei ikon szombaton osztotta meg első videóját a kisfiáról. Rihanna és A$AP Rocky gyermeke 2022 májusában született, de szülei eddig sosem mutatták meg őt a nyilvánosságnak. Most azonban eljött az idő!
A bébispenót hatása után durva hallucinációról számoltak be az érintettek. Több mint 50 ember fogyasztott a pszichedelikus spenótból, közülük 20-at kórházban ápolnak.
Aki teheti, az előre tervezhető ügyeit még december 21-ig intézze el a kormányablakokban és kormányhivatali ügyfélszolgálatokon! - havta fel a figyelmet a Miniszterelnökség. December 22. és január 6. között ugyanis igazgatási szünet lesz, ebben az időszakban a legtöbb hivatali ügyfélszolgálat zárva tart. A halaszthatatlan közfeladatokat és hatósági
A halaszthatatlan közfeladatokat és hatósági teendőket ellátják a kormányhivatalok, valamint országszerte 60 kijelölt kormányablak és a Központi Okmányiroda is korlátozott nyitva tartással fogadja az ügyfeleket a szünet alatt.
Belgium két nagyvárosa Gent és Antwerpen kitiltja területéről a dízelüzemelésű autókat 2031-től - tájékoztatott a La Libre Belgique című francia nyelvű belga napilap pénteken.
A németek csaknem fele szerint a bevándorlás negatív hatással van Németországra - derült ki a YouGov közvélemény-kutató intézet friss felméréséből, amelyet a dpa német hírügynökség felkérésére készített.
Aki teheti, az előre tervezhető ügyeit még december 21-ig intézze el a kormányablakokban és kormányhivatali ügyfélszolgálatokon - erre hívta fel a figyelmet a Miniszterelnökség az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében.
Aki teheti, az előre tervezhető ügyeit még december 21-ig intézze el a kormányablakokban és kormányhivatali ügyfélszolgálatokon - erre hívta fel a figyelmet a Miniszterelnökség az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében.
Őszintén mesélt a válásáról Vitray Tamás. A Kossuth-díjas újságíró 87 éves volt, amikor három évvel ezelőtt elváltak Kállay Borival. Pedig az emberek nem szoktak ennyi idősen kilépni egy házasságból - írja a borsonline.hu.
Miközben Brüsszelben az elmúlt évek egyik legnagyobb korrupciós botránya miatt ráncolják a szemöldököket, az év utolsó EU-csúcsát is megtartották. Orbán Viktor innen üzent az amerikai politika egyik legendás mondatával.
Egyre kevesebb a vásárló az ingatlanpiacon és egyre kevesebben szeretnének kiköltözni Budapestről családi házba – mondta az InfoRádiónak Lipták Zsuzsa, az OTP Otthonmegoldások Kft. ügyvezető igazgatója.
A hazai kortárs szcéna legkeresettebb művészeinek kiemelkedő alkotásait árverezte el szombat este az idén 25 éves Virág Judit Galéria. A 11. Háború utáni és kortárs művek aukcióján kalapács alá került többek között a Keserü Ilona Mozaikterv (Sote) című festménye, ami 80 millió forintért kelt el. Maurer Dóra 1985-ös Quasi-kép, perspektivikus, a 71.
Az F1-es csapatfőnökök népszerűsége az elmúlt években megnőtt, ami javarészt a Netflix Drive to Survive című doku-sorozatának sikerének köszönhető. Most egy jelentésből kiderült néhányuk fizetése. A holtszezonban nagy újrarendeződés történik, amit Mattia Binotto távozása indított el a Ferraritól. Az olasz helyét az istállónál Frederic Vasseur veszi
Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter bejelentése szerint 2022. év végével búcsút mondhatunk a fizetési moratóriumnak, vagyis a még mindig moratóriumban lévő hitelek törlesztését január 1-től folytatni kell. A Bankmonitor szakértői megvizsgálták, mire számíthatnak azok, akik végig, vagyis 33 hónapig kihasználták a lehetőséget.
Kiderült, milyen mértékű lesz jövőre a magyar öregségi nyugdíjak - és számos más járandóság - 2023-i évi emelése: 15 százalékos. Jövőre a jogosultak ugyanúgy számíthatnak a 13. havi nyugdíj utalására februárban, a nyugdíjprémium jövője még kérdéses. Ez alapján az átlagos nyugdíj összege 215 ezer forintra emelkedhet jövőre Magyarországon. A Pénzcent
Dárdai Blanka az X-faktor kilencedik évadában tűnt fel, gyerekkora óta elismert énekes karrierről álmodott. A tehetségkutató óta sikert sikerre halmoz, rengeteg koncert, dal fűződik a nevéhez. Az éneklés mellett tartalomgyártóként is aktívan részt vesz a közösségi médiában. Divat iránti elkötelezettségét egyedi stílusa, kifinomult ízlése hűen tükrö
A 74 éves Károly király hatalmas döntésre szánta el magát. Az uralkodó kedves gesztust tett azzal, hogy meghívta Harry herceget és Meghan Markle-t a 2023. május 6-án tartandó hivatalos koronázási ünnepségére.