Christopher Nolan legújabb filmjében Cillian Murphy alakítja Robert Oppenheimer elméleti fizikust, az “atombomba atyját” és a pusztító fegyver megszületésének körülményeit meséli el.
Az októberi 4,2%-os esés után novemberben újabb 3,9%-os csökkenést mutattak havi alapon a német termelői árak, és ez mérsékelte az éves alapú termelői áremelkedést is az októberi 34,5%-ról 28,2%-ra – derült ki a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis honlapján kedden megjelent adatokból. A novemberi éves áremelkedés ráadásul elmaradt a 3
A Toyota délkelet-ázsiai pickupbázisán, Thaiföldön idén ünneplik a márka helyi gyártótevékenységeinek hatvanadik évfordulóját. Az ennek örömére szervezett rendezvényen a vállalat első számú embere is felszólalt, mégsem Akio Toyoda volt a program fő attrakciója, hanem két kisteherautó-tanulmány. Az egyik a világszerte ismert, piacvezető Toyota Hilux
Ma tartja az év utolsó kamatdöntő ülését a Magyar Nemzeti Bank: 14 órakor teszik közzé az ülésen meghozott döntéseket, ezt követően pedig érkezik majd a közlemény. Valószínűleg nem változtatnak majd a kamatkondíciókon, nagyon nagy eséllyel marad a 13 százalékos alapkamat, valamint a kamatfolyosó két széle 12,5, illetve 25%-on. A jegybank lényegében
Amerikában mínuszokat, Európában vegyes összképet hozott az ünnepek előtti hét első kereskedési napja a terménypiacokon. Chicagóban a búza 0,5 százalékkal, a kukorica 0,8 százalékkal, a szójabab 1,2 százalékkal, a repce pedig 0,5 százalékkal lett olcsóbb. Európában a malmi búza minimálisan, 0,1 százalékkal, a kukorica pedig 0,2 százalékkal drágult,
A hazai használtautó-piacon az elmúlt hónapban mintegy 69 400 személygépkocsi cserélt gazdát, ami 1 százalékkal felülmúlja a tavaly novemberben regisztrált 68 700-as értéket – derül ki a Datahouse frissen közzétett előzetes adataiból. Az autópiac egyéb szegmenseitől eltérően a belföldi használtautó-piac eredményei idén is jól alakultak: az adásvéte
Tízszázalékos pedagógus-béremelést tud megelőlegezni a kormány, amíg nem kapja meg Magyarország az Európai Uniótól a neki járó forrásokat. A Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke szerint a most bejelentett emelés csak egy bérkiegészítés, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke pedig úgy véli, hogy még 21 százalékos növekedés is kevés lesz ahhoz, hogy a kol
Reagált a Magyar Orvosi Kamara (MOK) arra a tervezetre, amely átalakítaná az egészségügyet és december 24-én van hivaalosan idő véleményezni. A Facebookon azt írták az orvostársadalomnak címezve: "Érezzük és értjük azt a feszültséget, amit a most megjelent rendelettervezetek okoznak mindnyájatokban. Ígérjük, hogy az az attitűd és az az orvosokról a
A karácsonyi időszakra szóló, december 19-ig beérkezett foglalások száma 30 százalékkal nőtt az előző évhez képest – közölte a Szallas.hu szállásfoglaló portál.
Kétperces. Nem ment vegyipariba, így kimaradt az életéből ez a fontos tudáselem is, hasonlóan ahhoz, hogy mennyi a naponta elfogyasztott élelmiszerek károsanyag-tartalma.
Öt hetes küzdelmet követően egy nem mindennapi, dupla véghajrával búcsúzik a TV2 reality-je, a Farm VIP, december 27-én jön az elődöntő, majd másnap a finálé. A december 23-i adásban kialakul az idei évad TOP3-as mezőnye, ők lehetőséget kapnak arra, hogy a két ünnep között megvívjanak a döntőbe jutásért, majd a legjobbnak járó elismerésért. Karácso
A minimálbér emelkedésével együtt nőnek januártól a családi támogatások összegei - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára kedden a közösségi oldalán.
Tartson velünk webináriumunkon, ahol előadóink átfogóan ismertetik a kiküldetésekkel kapcsolatos adózási és munkajogi szabályozás alapjait a vállalkozások és a magánszemélyek szempontjából egy-egy életszerű gyakorlati példát is bemutatva!
Az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) elérte, hogy az MTVA-tól és a streaming társaságoktól egy évtizedre visszamenőleg 75 ezer előadó juthasson hozzá jogdíjához, amely a jogosultkutatás eredményével együtt meghaladja az egymilliárd forintot - közölte az EJI az MTI-vel hétfőn.
Mérsékelt gyengüléssel kezdte a keddi napot a forint az euróval szemben, miután hétfőn 402 közelébe, azaz a kerek 400-as szint közelébe jutott az árfolyam. Ez azt jelentette, hogy öthetes csúcsra ért a forint, a dollár jegyzései pedig újra tesztelék a 378-as szintet. Ma a magyar jegybanki kamatdöntésre, illetve az ahhoz társított üzenetekre kell fi