A 2022. december 19. napján megjelent „salátatörvény” több ponton is módosítja a dohánytermékek kiskereskedelmét. Dr. Szabó Gergely ügyvéd segítségével összefoglaljuk, hogy melyek a legfontosabb változások és a felmerülő kérdések azok kapcsán.
Négy éve nem látott mértékben, 8,5 százalékkal emelkedett a termőföldek ára 2021-ben Magyarországon. A szántók kivételével az összes művelési ágban gyorsult a hektáronként fizetendő összegek növekedése, de itt sem történt nagyobb visszaesés.
Új lakossági állampapír bevezetésével, a MÁP+ kamatának megemelésével, az Egyéves Magyar Állampapír kivezetésével, a 4 éves inflációkövető állampapír megszűnésével és egyben a PMÁP futamidejének meghosszabbításával tervez jövőre az Államadósság-kezelő Központ a ma ismertetett finanszírozási terv, illetve a sajtónak tartott szűk körű háttérbeszélget
Mind a 33 túszejtőt megölték és az összes túszt kiszabadították a pakisztáni biztonsági erők kedden, miután két nappal korábban iszlamista fegyveresek elfoglaltak egy terrorelhárítási központot az ország északnyugati részén - írja az MTI.
A SEED Executive School nemzetközi vezetőképző bár komplex programokat nyújt, de a hangsúly a gyakorlati képzésen van, amely felkészíti a vezetőket a váratlan krízisek gyors és hatékony kezelésére, olykor fájdalmas döntések meghozatalára. Senki nem tudja megmondani, hogy milyen kihívások elé néz az üzleti élet 10-20 év múlva, ezért a vezetők készsé
Bár kevésbé látványos, mint a korábbi években, de most is nagyon sok a beteg, és egyre több lesz a virológus szerint. Tridémia, barátkozzunk meg ezzel a szóval.
Azt hiszitek, csak egyféleképpen lehet elkészíteni az ünnepi töltött káposztát? Dehogy! Mutatjuk a recepteket, így mindenki megtalálhatja az ízlésének megfelelőt: van exkluzív, hagyományos, diétás, és olyan is, ami földhöz vág, pedig vegetáriánus. A savanyú káposztát régen a „magyarok címere” névvel illették, hiszen rengeteg olyan receptünk volt, a
Az Nlsf Program keretein belül indított fogathajtás utánpótlás munkacsoport egyik tagjával, Saru Zsolttal beszélgettem – az egyik olyan edzővel, akinek a legtöbb tanítványa vagy menedzseltje indult az idei, Kisbér-Ászáron megrendezett utánpótlás Európa-bajnokságon.
Egy zenekarban játszik, Erős Antónia fia, Matyi és Czutor Zoli fia, Simon! A banda három tagja a mai Reggeli vendége volt, ahol egy fergeteges produkciót is előadtak.
A BKV szerint az egyik villamosvezető rosszulléte okozhatta a hétfő esti villamosbalesetet Budapesten. Az InfoRádiónak nyilatkozó szakértő szerint a Combinókon van olyan technológia, amely a vezető éberségét figyeli, és baj esetén megállítja a járművet, de most nem történt fékezés.
Egy Hajdú-Bihar megyei, több mint 25 000 egyedet tartó tenyészpulyka telep állatainál is igazolta a magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét a Nébih laboratóriuma. Ezzel újabb megye vált fertőzötté a 2022-es őszi járványban. A védő- és megfigyelési körzetek kijelölése megtörtént, valamint a partnerországok is értesítést kaptak a kitörésrő
Miután bejelentette a Magyar Nemzeti Bank, hogy változatlanul hagyta a kamatokat, közzétette az inflációs jelentését, amelyből kiderült, hogy jócskán megemelte a jövő évi átlagos inflációra vonatkozó prognózisát és az előrejelzési sáv szélességét is jócskán kitágította.
Náray Erika színművész, énekes Jazzrajongók című sorozata 2016 óta fut a Müpában, és a kezdetek óta harmincötnél is több olyan vendég fordult már meg nála, aki a műfaj szerelmese - színészek, zenészek, írók, sportolók, médiaszemélyiségek. Ám nemcsak a zene iránti rajongásukról, hanem róluk magukról is sokat megtudhat az, aki belehallgat ezekbe az é
Napi kommentár. Látható, a mocsárlecsapolás drága Bolgár úrnak egyáltalán nincs ínyére, az meg különösen nincs, hogy a hatvanhoz közeli letartóztatott között több arab érdekeltségekkel rendelkező EP-érintett is lehet.
Igor Konasenkov tájékoztatása szerint az ukrán fegyveres erők Kupjanszk irányában mintegy harminc katonát és három járművet, Liman irányában mintegy félszáz katonát vesztettek.
Legalábbis a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerint. Matolcsy Györgyék az idei 14,5-14,7 százalékkal szemben 2023-ban akár a 19,5 százalékos éves átlagos inflációt sem tartják kizártnak. Hogy ezt mire alapozzák, azt a fél 4-kor kezdődő sajtótájékoztatón tudhatjuk meg.
Az MNB Monetáris Tanácsa változatlan szinten hagyta a kamatkondíciókat kedden, ezzel nem okozott meglepetést. Hamarosan kezdődik a jegybank sajtótájékoztatója, ahol az alelnök kommentálhatja a döntést.
Az Európai Unió legtöbb tagállamában csökkent a földgázfogyasztás augusztus és november között, átlagosan 20,1 százalékkal a 2017 és 2021 közötti azonos hónapok átlagos gázfogyasztásához képest - tájékoztatott az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat.
Legalábbis a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerint. Matolcsy Györgyék az idei 14,5-14,7 százalékkal szemben 2023-ban akár a 19,5 százalékos éves átlagos inflációt sem tartják kizártnak. Hogy ezt mire alapozzák, azt a fél 4-kor kezdődő sajtótájékoztatón tudhatjuk meg.
Az MNB a következő hónapokban is biztosítja az energiaszámlához köthető, a piaci egyensúly eléréséhez szükséges devizalikviditási igényt - jelezte a kamatdöntés utáni közleményében a jegybank. Az eredetileg 2022 végéig tartó gyakorlat meghosszabbítása tehát a jövő év elején is stabilitást adhat a forintnak.