A Spabook jogi rovatának következő epizódja újra egy megtörtént esetet dolgoz fel. A közösségi médiában már elszabadult a pokol, teljesen természetesnek tűnik, hogy az emberek egymást sértegetik, gyalázzák és hogy…
Dr. Dobos Endre, egyetemi tanár, a Magyar Talajtani Társaság elnöke szerint, a precíziós gazdálkodás egy csodálatos dolog. Fontos lehet megvizsgálni kicsit, hogy tudományos oldalról és különösen a talajos oldalról hogyan is néz ki ez az új gazdálkodási forma.
101 hivatali épületben szeptemberben 55,9 százalékkal, októberben 81,2 százalélkal csökkent a gázfogyasztás a tavalyi évhez képest - közölte a közösségi oldalán a pénzügyminiszter.
Talán már mindenki hallott a vonzás törvényéről, amely kimondja, hogy a hasonló vonzza a hasonlót. Ennek alapján, ha örömmel, szeretettel és pozitívan éljük az életünket, akkor ilyen jellegű érzelmeket és élményeket kapunk vissza – ez a folyamat sajnos negatív irányban is működik. Az alábbi összeállításban Steven Aitchison személyiségfejlesztő trén
A 2023-as BMW XM szériagyártása hivatalosan is elkezdődött. A zöldrendszámos, mégis V8-as aszfaltszaggató SUV tavasszal érkezik a kereskedésekbe, az összeszerelés
Nemcsak nyak- és hátfájdalmat okozhat az ülőmunka közben felvett rossz testtartás, hanem akár a belső szervekre is kihatással lehet, de ínhüvelygyulladás és teniszkönyök is kialakulhat például a billentyűzettel végzett, sokszor ismételt apró mozdulatok hatására. A Semmelweis Egyetem legújabb oktatóvideója azoknak nyújt segítséget, akik munkájuk, va
Az európai uniós tagállamok pénzügyminiszterei december 6-i brüsszeli ülésükön várhatóan mégsem szavaznak a Magyarországnak járó felzárkóztatási támogatások egyharmadának – mintegy 3000 milliárd forintnak – a felfüggesztésére vonatkozó javaslatról – értesült a Népszava brüsszeli tudósítója.
Az európai uniós tagállamok pénzügyminiszterei december 6-i brüsszeli ülésükön várhatóan mégsem szavaznak a Magyarországnak járó felzárkóztatási támogatások egyharmadának – mintegy 3000 milliárd forintnak – a felfüggesztésére vonatkozó javaslatról – értesült a Népszava brüsszeli tudósítója.
Az egyhetes munkabeszüntetés után kamionsofőrök és támogatóik ezrei vonultak Szöul utcáin a Nemzetgyűlés épülete elé szombaton, elégedetlenségüknek hangot adva a kormány munkáját és a fuvarozási díjakat illetően - jelentette a helyi média szombaton.
Orbán Viktor keddi bejelentése, miszerint nem tudja kigazdálkodni a magyar költségvetés a járulékcsökkentést, végleg lehetetlenné tette a jövő évi minimálbér-emelést, amivel kapcsolatban éppen befejeződtek volna a tárgyalások.
Kim Kardashian nehéz időszakon van túl, nemrég lett végleges a válása Kanye Westtől, az elmúlt hetekben pedig a Balenciaga-botrány miatt volt hangos körülötte a média. Megjelenésével azonban egyértelműen azt üzeni, hogy őt nem ilyen egyszerű padlóra küldeni.
Valtteri Bottasnak nagyon jót tett idén a csapatváltás. Mióta a Mercedestől az Alfa Romeohoz igazolt, mer vicces lenni. Elég ha csak az év eleji pucér hátsót mutató tájképére gobdolunk, melyet meg is lehetett vásárolni. Most, hogy vége lett a szezonnak, belevetette magát a téli szünetbe és kihasználja a szabadság nyújtotta előnyöket. Barátnőjével,
Magyarországon mindenki, aki valamilyen szempontból adósnak minősül, szerepel a régebben BAR lista néven említett rendszerben, amelyet manapság már KHR listának nevezünk. Tudd meg, mi a passzív BAR lista és az aktív BAR lista, ki szerepel rajtuk, ki minősül rossz adósnak? Mutatjuk, a BAR lista mi az, mi a BAR lista célja és milyen büntetésekben sze
A Glassnode által közölt on-chain adatok szerint a Bitcoin teljes forgalomban lévő készletének közel 78%-a illikvid, így az összes kibányászott bitcoin kevesebb, mint 22%-a van jelenleg a piacon. Az illikviditás az a pont, amikor a Bitcoin olyan pénztárcákba kerül, amelyek nem mutatnak tranzakciós előzményeket, míg a likviditás az, amikor a BTC oly
Észtország nagy hatótávolságú rakéta-sorozatvető rendszerekkel (Himars) bővíti védelmi rendszerét, a 70-300 kilométeres hatótávolságú, amerikai fegyverrendszerek várhatóan 2024-ben érkeznek az országba - közölte az észt védelmi minisztérium szombaton.
Az európai uniós tagállamok pénzügyminiszterei december 6-i brüsszeli ülésükön várhatóan mégsem szavaznak a Magyarországnak járó felzárkóztatási támogatások egyharmadának – mintegy 3000 milliárd forintnak – a felfüggesztésére vonatkozó javaslatról – értesült a Népszava brüsszeli tudósítója.