Brazil sajtóértesülések szerint a 82 éves Pelé, a brazilok legendás labdarúgója élete végéig palliatív kezelést kap, mert szervezete nem reagál a vastagbélrák elleni gyógyszerekre.
Hosszan tartó, súlyos betegséget követően, életének 76. évében szombat reggel elhunyt Hegedüs Zsuzsa szociológus, filozófus, Orbán Viktor miniszterelnök korábbi főtanácsadója, a Minden gyerek lakjon jól! alapítvány kuratóriumi elnöke. A korábban a társadalmi felzárkóztatást, a társadalmi konfliktusok kezelését és megoldását szolgáló jelen- és jö
A hét közepén kirúgott tanárok mellett állnak ki a fővárosi tüntetők délután ötkor a Klebelsberg Központ Bajcsy-Zsilinszky úti épülete előtt. A vidéki iskolákkal együtt már több mint 800 pedagógus kezdett munkabeszüntetésbe.
A Magyarország ellen kampányoló politikus annyira felhúzta magát, hogy hazánk számára is lehívhatóak lesznek az összegek, hogy zavarában államfőnek titulálta a miniszterelnököt.
Idén már a 23-at töltötte a világhírű színésznő lánya, akiről eddig mindig megemlítette a sajtó: az anyja klónja. Új fotóján azonban már kicsit sem hasonlít rá.
Yuthasak Supasorn, a Thaiföldi Turisztikai Hatóság (TAT) kormányzója a 22. Utazási és Turisztikai Világtanács (WTTC) globális csúcstalálkozóján a szaúd-arábiai Rijádban beszélt arról, hogy Thaiföld 2022-re 10 millió nemzetközi látogató érkezését…
Max Verstappen kedvese, Kelly Piquet gyakran kerül előtérbe, pedig legalább annyira figyelemreméltó Kelly húga, Julia is. Julia Piquet nem annyira a modellkedésről híres, mint nővére. Julia a NASCAR versenyző Daniel Suárez (mellette indult Räikkönen NASCAR-ban, szeptemberben) kedvese. Emellett autósport-riporterként is tevékenykedik, valamint odáig
Miközben Németország szinte korlát nélkül fogadja be a migránsokat, mégis mintegy félmillió szakmunkás hiányzik az országból. A német kormány új stratégiát dolgozott ki a szakképzett munkaerő külföldről történő toborzására, amivel kezelné a német munkaerőpiacon kialakult szűk keresztmetszetet. Úgy látszik tanult és dolgozni hajlandó embereket keres
Az Európai Unió és a G7 csoport megállapodott az orosz kőolaj hordónkénti 60 dolláros árplafonjáról, miután az EU-tagországok a tagállami kormányokat tömörítő Tanácsban jóváhagyták az intézkedés unión belüli végrehajtását - közölte az Európai Bizottság szombaton.
Ezen a héten kezdődött az NFT-k kereskedelme az egyik legnagyobb decentralizált váltón, az Uniswap-on. Az NFT piacok integrálásával az Uniswap jobb árakon ígér több listázást. Az új fejlesztés ugyanis egy aggregátor, ami a nagyobb piacterek kínálatát gyűjti egyetlen kezelői felület alá. Ezek az OpenSea, az X2Y2, a LooksRare, a Sudoswap, a Larva Lab
A világ majdnem 70 országában kapnak büntetést vagy kerülnek börtönbe és állnak kivégzőosztag elé emberek a szexuális orientációjuk és nemi identitásuk miatt – még ma is.
Van zsákodban minden jó: piros alma, mogyoró… Vagy éppenséggel a legújabb szuperhős robot, esetleg egy ötemeletes játékgarázs, két doboz lego, végeláthatatlan cukorhegyek, és még ki tudja, mi minden felesleges, tévútra vivő, szülőversengő sallang…
Harry herceg Pókember-jelmezt öltött magára egy videó erejéig, amelyben a háborúban elesett katonák gyermekeinek üzent, valamint boldog karácsonyt kívánt nekik.
“Az Európai Unió bevezeti az olajársapkát. Pedig itt lenne az ideje, hogy Brüsszelben is belássák: az ilyen és ehhez hasonló intézkedések leginkább az európai gazdaságnak fájnak” - írja közösségi oldalán Szijjártó Péter.
A Körös-Maros Nemzeti Park Kis-Sárrét részterületén a Xix. századi nagy folyószabályozások és lecsapolások során jelentősen átalakult a táj. A nemzeti park a megalakulása óta óvja és fejleszti az ilyen, természet közeli állapotban fennmaradt vizes élőhelyeket, kihasználva a táji adottságokat. Az elmúlt évtizedekben hét ilyen mocsárban, illetve mocs
Ozzy Osbourne már 74 éves, sokan pedig nem is emlékeznek már arra, hogyan nézett ki fiatalon – pedig érdemes néhány pillantást vetni a régi fotóira, ugyanis pimaszul sármos fiatalember volt annak idején.
A holland válogatott érvényesítette a papírformát, 3-1-re legyőzte szombaton az amerikai csapatot a katari labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőjében, ezzel elsőként jutott a legjobb nyolc közé.
Az erdélyi katolikus fiatalok nevelését, ifjúsági vezetőik képzését szolgáló, csaknem félmilliárd forintnyi magyar állami támogatásból felépült közösségi házat avattak szombaton a Székelyföldön, a Hargita megyei Szelterszfürdőn.
A tunéziai egészségügyi minisztérium december 1-jén bejelentette, hogy megszünteti a beutazási korlátozásokat és sem az oltási igazolvány, sem pedig a PCR-teszt bemutatása nem lesz többé kötelező beutazáskor. Az indoklás szerint…
Vannak olyan ételek, amelyek negatívan befolyásolhatják az alvást, más ételeket pedig stresszhelyzetben érdemes kerülni. Ezzel szemben egy új tanulmány szerint a "pszichobiotikus étrend" fogyasztása nemcsak a stresszt csökkentheti, hanem segíthet abban is, hogy jobban aludjunk.
Percekkel ezelőtt közölte az Európai Tanács sajtószolgálata, hogy az összes tagállam, tehát Magyarország is, jóváhagyta szombaton a 60 dolláros orosz olajársapkára vonatkozó szankciót, így az már hétfőtől hatályba tud lépni. Az oroszok máris elkezdték küldeni a fenyegető üzeneteket, amelyek az olajszállításokat érinthetik akár Magyarország irányába
A holland válogatott 3-1-re legyőzte szombaton az amerikai csapatot a katari labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőjében, ezzel elsőként jutott a legjobb nyolc közé.
Már 22 éve sem hitték el, hogy baleset történt – ezt mondta az RTL Híradónak annak a fiúnak az ismerőse, akit a rendőrök szerint egy diszkó két volt biztonsági őre verhetett halálra, majd a gyilkosságot vasúti balesetnek álcázták. Akkoriban le is zárták a nyomozást, most viszont egy vádalkut kötött tanú vallomása alapján elővették az ügyet. Exhumál