Egyre többen fontolgatják meglévő ingatlanuk felújítását, korszerűsítését, az idei első negyedévi felmérés eredménye szerint tovább erősödtek a lakossági tervek – derül ki GKI és a Masterplast közös kutatásának eredményeiből. A következő egy évben a lakóingatlanok 22 százaléka (833 ezer lakás) újulhat meg kisebb-nagyobb mértékben. A legerőteljesebb
Belátható időn belül személyesen találkozik Vlagyimir Putyin orosz elnök francia hivatali partnerével, Emmanuel Macronnal – jelentette be Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak nyilatkozva kedden.
Több mint egymillió ember kapja meg a szokásos időpontnál hamarabb, február elsején a családtámogatási ellátását - közölte Zsigó Róbert családokért felelős parlamenti államtitkár kedden az MTI-vel.
Két vereség után az első győzelmét aratta a Ferencváros Sztanyiszlav Csercseszovval a kispadon. Az orosz vezetőedző az újpesti derbin aratott siker után azt is elárulta, miként áll a magyar nyelvvel.
Orbán Viktor szintén nagyon fontosnak nevezte a megállapodást, és jelezte, hogy szeretne az abban szereplő mennyiség mértékének megemeléséről is tárgyalni.
A gyermeket nevelő szülők február 14-ig megkapják a családi adóvisszatérítést a bankszámlákra, a postai kézbesítés még korábban történik - tájékoztatta Tállai András az MTI-t. A gyermeket nevelő szülők, akik a lakcímre utalást választották, illetve akiknek a családi pótlékot is a postás viszi ki, már február 2-a és 4-e között kézhez kapják a család
Február 1-étől a Direkt36 tényfeltáró újságíró központban dolgozik Nádori Péter; a nonprofit háttér menedzselésével foglalkozik majd. Nádori Péter a magyar digitális média meghatározó szakembere, ő volt az Origo első főszerkesztője, és az Origónál a Direkt36-ot alapító Pethő András és Sáling Gergő munkatársa. Öt éven át dolgozott a Lapcom vezérig
Kiemelt figyelmet fordított tavaly a Nébih az Európai Unión kívüli országokból fát, faterméket importáló piaci szereplők vizsgálatára. Az Eutr ellenőrzések komoly problémákat fedtek fel: a vizsgálat alá vont importőrök több mint fele az alapvetően megkövetelt DDS-rendszert* sem dolgozta ki, további jelentős részük pedig hibásan teljesítette ezt a k
Magyarország az orosz-magyar gázszállítási szerződésben szereplő mennyiség emeléséről is szeretne tárgyalni - mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden Moszkvában az MTI tudósítása szerint.
Rengeteg bérleti tranzakcióról érkeztek hírek tavaly decemberben, illetve januárban. A kisebb, pár ezer négyzetméteres irodabérleti tranzakciók mellett, három raktárbérlésről is beszámolhatunk. Emellett olyan tranzakciókra is sor került, ahol az eladás után a régi tulajdonos visszabérelte az ingatlan egészét. Az elmúlt két hónapban történt bejelent
Musk egyelőre csak 5 ezer dollárt adna, hogy a nyilvános adatbázisra épített robot ne posztolja folyton, hogy éppen merre jár. A floridai diák 50 ezret akar.
A legnépszerűbbek a gazdaságtudományi, a műszaki, a pedagógus-, a bölcsészettudományi és az egészségtudományi képzési területek – mondta lapunknak Vanó Renáta, az Oktatási Hivatal felsőoktatási elnökhelyettese.
A kutatás-fejlesztésnek minősített projektek tulajdonosai nem csak pályázati forrásra jogosultak, de a vállalatok adókedvezményt is igénybe vehetnek utánuk. Az immár 10 éve kérhető minősítés akár tízmilliós plusz bevételt is jelenthet, mégis még mindig sok olyan vállalkozás van Magyarországon, amely nem is tudja, hogy kutatás-fejlesztési tevékenysé
Magyar idő szerint 1 óra körül elkezdődött a Kremlben Vlagyimir Putyin orosz elnök és Orbán Viktor magyar kormányfő megbeszélése, amelynek kezdetén két orosz és a magyar hírügynökség a magyar gázvásárlásról közölt információkat.
Orbán Viktor szintén nagyon fontosnak nevezte a megállapodást, és jelezte, hogy szeretne az abban szereplő mennyiség mértékének megemeléséről is tárgyalni.
Musk egyelőre csak 5 ezer dollárt adna, hogy a nyilvános adatbázisra épített robot ne posztolja folyton, hogy éppen merre jár. A floridai diák 50 ezret akar.
A következő évtizedekben a kínai nyelv egyre nagyobb szerephez fog jutni Európában és az egész világon, éppen ezért egyre több magyar szülő gondolja úgy, hogy előny, ha gyermeküket olyan intézménybe íratják, ahol kínaiul is tanulhat. Tóth Gábor, a HírTV Ázsia magazinjának szerkesztője és felesége évekkel ezelőtt döntöttek úgy, hogy mindhárom gyerme
Mától a Széchenyi Pihenő Kártyára utalt összeg hideg élelmiszer vásárlására is felhasználható a megfelelő tevékenységi körökbe tartozó kereskedőknél. Ezt, a vonatkozó kormányrendeletet követve a nagy áruházláncok lehetővé is teszik a vásárlóknak.
Alacsony tömegközéppontjuknak köszönhetően az elektromos autók általában jó esélyekkel indulnak a jávorszarvas-teszten, ám a Mercedes hatalmas villany-limuzinja mégsem került a
A következő évtizedekben a kínai nyelv egyre nagyobb szerephez fog jutni Európában és az egész világon, éppen ezért egyre több magyar szülő gondolja úgy, hogy előny, ha gyermeküket olyan intézménybe íratják, ahol kínaiul is tanulhat. Tóth Gábor, a HírTV Ázsia magazinjának egykori szerkesztője és felesége évekkel ezelőtt döntöttek úgy, hogy mindháro