Tragikus, korai és teljességgel értelmetlennek tűnő halála valóságos legendát szőtt Brandon Lee köré, aki A holló című - azóta óriási kultusznak örvendő - mozija forgatása közben hunyt el. Még mindig csak 57 esztendős lenne.
Következő fokozatra kapcsolt a magyar kormány választási kampánya. Márki-Zay Péter kékszalagos mozgalma után most a Fidesz-KNDP is igyekszik megszólítani a szavazóit, a válaszások előtt egy hónappal ugyanis megjelentek az Orbán Viktor és kampányszlogenjét hirdető OV'22-es győzelmi pólók.
Van olyan gyógyászati segédeszköz, amelynek beszerzése több tízezer forinttal lépi túl a hatóságilag megszabott eladási árat – erről beszélt az Orvostechnikai Szövetség főtitkára a Spirit FM Aktuál című reggeli rádióműsorában. Rásky László szerint keresik a kapcsolatot a kormánnyal is, hogy megoldódjon a helyzet, de nagy a hallgatás.
Friedrich Merznek harmadik nekifutásra sikerült elnyernie a CDU pártelnöki székét, miután 2018-ban Annegret Kramp-Karrenbauerrel, 2021-ben pedig Armin Laschettel szemben is alulmaradt. A 2021-es német szövetségi választáson kudarcot vallottak a kereszténydemokraták, így Laschet lemondásra kényszerült. Az új pártelnökválasztást Merz nyerte meg, a sz
Rácz Jenő és felesége, Rácz-Gyuricza Dóra novemberben jelentették be, hogy nemsokára szülők lesznek. A sztárséf már nagyon várja kislányát, akiről nemrég egy nagyon kedves felvételt osztott meg a közösségi oldalán.
Továbbra is az irodaépületek dominálnak a hazai ingatlanbefektetési piacon, világviszonylatban azonban az ipari és lakóingatlanok vannak túlsúlyban. A logisztikai fejlesztések nagy sebességre kapcsoltak most Magyarországon is, az idén jelentős volumenű átadással elkezdődik e részpiac dinamikus térhódítása.
A Botaniq Turai kastélypark rekonstrukciójáért Tájépítészeti Nívódíjat nyert az örökségvédelmi projektek, történeti kertek kategóriában a Pagony Táj-és Kertépítész Kft., dr. Herczeg Ágnes pályázata nyomán. A tíz és fél hektáros park öt éven át tartó rekonstrukciós munka keretében újult meg, két eredeti tervezője, Petz Ármin és Jámbor Vilmos hagyaté
Szilágyi Gerda és apja is nyilatkoztak a vádakról, amiket Liliána fogalmazott meg az apjával szemben. Szerintük ez egy lejáratókampány, amit a pénzszerzés motivál.
Lengyelország kész védelmi fegyvereket adni Ukrajnának, köztük lőszereket, hordozható légvédelmi rendszereket és különböző drónokat (pilóta nélküli repülőgépeket) - jelentette ki Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő kedden, kijevi utazása előtt, ukrán médiajelentések szerint.
A kormány döntése alapján életbe lépett az árstop egyes alapvető élelmiszerekre, több üzletlánc mennyiségi korlátozást vezetett be a hatósági áras termékekre.
A pörgős karrier és a gyerekek nevelése mellett nehéz még a szerelmet is életben tartani, pláne, ha ünnepelt híresség vagy, és emberek milliói követik minden egyes lépésedet. Egy kapcsolat fenntartása bizony kemény munka, amiért nap mint nap meg kell dolgoznia mindkét félnek, és könnyűszerrel megeshet, hogy kicsúszik a talaj a pár lába alól. Azonba
Az általa közvetített lelki tartalom a nagy sztyeppei kultúra hangi világához kötődik – mondta Szabados György Kossuth-díjas zongoraművész, zeneszerző, a magyar improvizatív zene atyja és Európa-szerte elismert alakja Kanalas Éváról, akivel 1997-ben egy közös koncertet adtak a Fonóban. A Tengri – Mindenség című egyedülálló zenei alkotás most újból
A Kelet és Nyugat közötti feszültség és az elmúlt napok geopolitikai eseményei ellentétesek Magyarország nemzetbiztonsági érdekeivel - közölte a külgazdasági és külügyminiszter Moszkvában.
Mától nemcsak néhány alapvető élelmiszer ára csökkent le a tavaly októberi szintre, de a vásárlásnál is kedvezmények lépnek életbe: a kormány döntése alapján a boltokban Szép-kártyával is lehet élelmiszert vásárolni.
A metaverzumokban létrehozott ingatlanok forgalma tavaly meghaladta az 500 millió dollárt, a virtuális ingatlanok értékesítési volumene idén a tavalyi duplájára emelkedhet.
Mi az oka, hogy a közoktatás évtizedek óta csak vergődik, és az orvosolandó problémák nem kisebbek, hanem jóval nagyobbak lettek? Új sorozatot indítunk, és megpróbálunk a dolgok mélyére ásni.
Az Erste Group Bank AG-t (Erste Csoportot) a világ 45 országában és régiójában működő 418 társaság egyikeként beválogatták a 2022. évi Bloomberg Gender-egyenlőségi Indexbe. A GEI módosított piaci kapitalizációval súlyozott index, amely az esélyegyenlőségi adatok átláthatósága iránt elkötelezett tőzsdei társaságok teljesítményét hivatott követni. Az