Az új év idén is fontos változásokkal indult a gazdák számára, január 1-jétől számos agrártörvény módosult. Ezekről a jogszabály-változásokról volt szó a Magyar Mezőgazdaság Kft. AgromashEXPO-n rendezett kerekasztal-beszélgetésén, amelyre a szervezők a törvények előkészítőit és alkalmazóit hívták meg.
Immár kamaszkorába lépett a babakötvény konstrukció. 2006-os indulását követően ugyan sokáig nem volt kiugróan népszerű, de pár éve annál kapósabb lett. Már jóval több, mint 120 milliárd forint van babakötvényben melynek kamatozása inflációkövető és immár 8,1 százalékkal kamatozik.
A NATO-főtitkár kérésére Magyarország 80 lélegeztetőgépet adományoz a NATO együttműködő partnerországainak - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebook oldalán kedden.
Bekeményítettek a Forma–1 vezetői, hogy elkerüljék a világjárvány okozta bizonytalanságot, úgy döntöttek, ezentúl csak beoltott személyek léphetnek be a paddockba.
Gyászba temetkezik a közismert amerikai sztár, az elsősorban Quentin Tarantino filmjei által ismertté vált Michael Madsen. A színészveterán fia, a 26 esztendős Hudson nemrégiben önkezével vetett véget életének. A Kutyaszorítóban hajdani főszereplője drámai nyilatkozatott tett: tudni véli, milyen toxikus folyamatok vezethettek gyermeke tragikus elha
Kiemelt figyelmet fordított tavaly a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az Európai Unión kívüli országokból fát, faterméket importáló piaci szereplők vizsgálatára. Az EUTR ellenőrzések komoly problémákat fedtek fel: a vizsgálat alá vont importőrök több mint fele az alapvetően megkövetelt DDS-rendszert* sem dolgozta ki, további jelent
Az utóbbi időben felgyorsultak az események az adathalászás tekintetében és a napokban, a közelmúlt eddigi legnagyobb okostelefonon csalását leplezték le, mi pedig mutatjuk, hogy melyik alkalmazások az érintettek. A cégek számára a legfontosabb az, hogy minél többet tudjanak a vásárlóikról, hiszen így tudják legjobban személyre szabni a termékeiket
Bár elmondása szerint sosem ült még ilyen hosszú asztal mellett, Orbán Viktor konstruktívnak és pozitívnak értékelte a mai tárgyalásokat, ahogy Vlagyimir Putyin is. Közel állunk ahhoz, hogy egymilliárd köbméterrel megnöveljék a Magyarországra szállított gáz mennyiségét, engedélyezzék nálunk a Szputnyik Lightot, és az év végén gyártani kezdjék nálun
A szlovén autópályákon február elsejétől már csak e-matricával lehet közlekedni. A 13 éven át használt autópálya-matricák lecserélése zökkenőmentesen, technikai problémák nélkül zajlott – közölte kedden a szlovén autópálya kezelő vállalat (DARS).
A metszőollók fertőtlenítése nem is olyan egyszerű feladat, de termesztőként a művelés során minden lehetséges eszközt meg kell ragadnunk, hogy növényeink jó egészségi állapotát fenntartsuk.
Az alábbiakban bemutatjuk, hogyan ünnepelték régen és ma a Valentin-napot Angliában, Németországban, Japánban és a világ számos országában. A legérdekesebb hagyományok és szokások kerülnek terítékre.
Ole Gunnar Solksjaer leánya, Karna három percre helyet kapott a Manchester United felnőtt női csapatában, így először fordult elő, hogy az angol együttesben édesapa és leánya is szerelést húzhatott.
Már-már országos cimborák, nagy megbecsüléssel beszélnek egymásról, mégis egy focipályányi asztal választotta el kedden Orbán Viktort és Vlagyimir Putyint Moszkvában.
Németország nem nélkülözheti az orosz földgázt - jelentette ki a legnagyobb német energiaszolgálató, az Eon vezetője egy sajtóbeszélgetésen, amelyről a Wirtschaftswoche című gazdasági magazin számolt be kedden.
A másfél évvel ezelőtti tavaszi-nyári időszak mélypontjához képest már érezhetően kevésbé aggódnak a hazai munkavállalók a mostani állásuk esetleges elvesztése miatt. Emellett az erősödő optimizmust az is alátámasztja, hogy továbbra is rekordmagas pontszámon áll körükben az új elhelyezkedés esélyével kapcsolatos percepció, derül ki a BNP Paribas Ca
A Nyugat igyekszik elfelejteni a biztonság oszthatatlanságának elvét - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Rosszija 24 hírtelevízióban sugárzott nyilatkozatában, miután kedden telefonon beszélt amerikai hivatali partnerével, Antony Blinkennel.
Ma indult az árstop. Május elsejéig hét alapvető élelmiszer árát fagyasztotta be a kormány. Ezekért nem kérhetnek több pénzt, mint tavaly október 15-én. A Híradónknak nyilatkozó kisboltosok arra panaszkodtak, hogy drágábban veszik az árut, mint amennyiért értékesítik. A nagyobb élelmiszerláncok pedig attól tartanak, hogy megrohamozzák az üzleteket