Múlt héten pénteken tájékoztatta magyar ügyfeleit a Revolut, hogy 2022. április 1-jétől a finetech cég nem férhet hozzá a helyi forint alapú fizetési rendszerekhez. Április elsejétől tehát megszűnnek a Revolut magyar számlaszámok, így nem lehet Magyarországon belül indított utalást sem fogadni. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) javaslata ellenére a Revol
A hétvégi összesített adatait közöljük. A beoltottak száma 6 383 007 fő, közülük 6 140 331 fő a második, 3 769 557 fő harmadik, 160 566 fő már a negyedik oltását is felvette.
Pénteken megérkezett a magyar inflációs adat, az elemzői várakozásokat jócskán meghaladó, 7,9 százalékos áremelkedésről számoltak be januárban. Az orosz-ukrán konfliktus éleződése miatt alaposan elromlott a hangulat a vezető tengerentúli tőzsdéken a múlt hét végére, az amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó nyilatkozata szerint ugyanis Oroszország mos
Kisebbségi tulajdonrészt szerzett a Snap Inc. a Httpool anyavállalatában, az Aleph Groupban. A befektetés az Aleph digitális oktatási és tanúsítványi kezdeményezésére irányul, melynek célja, hogy több mint 50 000 digitális szakember számára 90 országban, új digitális munkahelyeket teremtsen a feltörekvő piacokon. Egy egyre inkább összekapcsolt vilá
Orbán Viktor az árakkal dacolva indul csatába, Márki-Zay létrehozna egy alacsonyabb adókulcsot is, de a NER legnagyobb projektjeit nem fújná le automatikusan.
Több mint százezer család igényelte otthona felújításához a vissza nem térítendő állami támogatást – közölte a családokért felelős parlamenti államtitkár hétfőn Facebook-oldalán.
A kimondottan kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat közepette nagy eséssel kezdte a napot a magyar tőzsde, a BUX 2,1 százalékos mínuszban nyitott. A befektetők egyértelműen a pattanásig feszülő ukrán-orosz konfliktus hatásait árazzák, elsősorban az OTP-n keresztül adják ma a magyar tőzsdét, 3,1 százalékkal került lejjebb a nagybank papírja. A
Jelentősen csökkent a héten az újonnan diagnosztizált fertőzések száma az országban, és kevésbé számottevően a kórházban ápolt koronavírusos betegek száma az előző héthez képest.
Újabb országban nyitott bemutatótermet a márka, és hamarosan érkezik a következő is. A teljes anyag Terjeszkedik Európában a kínai XPeng címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Simon Zsolt.
A Magyar Környezettudatos Építés Egyesülete (HuGBC) és a Greenology Zöldinnovációs Fenntarthatósági Tudásközpont együttműködnek a környezettudatos zöldinnovációk építésgazdasági szektorban való felgyorsítása érdekében – jelentette be Prof. Dr. Boros Anita, a Tudásközpont vezetője.
Az akut fertőzéskor és a vizsgálat időpontjában észlelt tüneteket összehasonlítva egyértelműen kiderül, hogy a páciensek többségénél három elhúzódó gyakori panasz figyelhető meg – írja az EgészségKalauz egészségügyi magazin Potecz Györgyi tüdőgyógyászt, a Tüdőközpont főorvosát idézve.
Sokan elpártoltak a Fideszről a korrupcióval vádolt Simonka György büntetőügye miatt, csökkent a Fidesz-szervezetek száma az elmúlt időben – állítja Erdős Norbert, akit Simonka korábbi körzetében, Békés megye 4. számú választókerületében indít a párt az országgyűlési választáson.
Az Oroszország és Ukrajna közti geopolitikai felszültség tovább fokozódott hétvégén, ráadásul a Egyesült Államok vasárnap belengette, hogy az oroszok bármelyik pillanatban lerohanhatják Ukrajnát. A befektetők természetesen azonnal elkezdték beárazni a lehetséges háborút és több európai index mellett nagyot esett az orosz tőzsde. Az orosz piacon ált
Ma estétől a Magyarországon hatályosított európai szabadalmak is elérhetőek lesznek az Európai Szabadalmi Hivatal (EPO) által létrehozott European Federated Patent Register (EFPR) szolgáltatásban: a rendszer segítséget nyújt az európai szabadalmak aktuális jogi státusza megismeréséhez – közölte a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH).
A független képviselő szerint „a többiek címére ugyanúgy kiküldik a leveleket, mintha élnének, és hozzátartozóik minden további nélkül szavazhatnak is helyettük”
Igaz, hogy a világ legdrágább fűszernövénye, de jótékony hatásai miatt az emberiség évezredek óta ismeri és használja. Az egészségünk mellett a lelki egyensúlyunkat is rendbe tudja tenni, így érdemes közelebbről is megismerkednünk vele.
Szent Bálint a szerelmesek védőszentje, a párok világszerte ezen a napon ajándékozzák meg egymást. Friss Valentin-napi válogatásunkban most olyan könyveket ajánlunk, amelyek természetesen a szerelemhez kötődnek. Nyitókép: Love Story (1970)
Felpezsdítheti a lakáspiacot, azon belül a használt lakások forgalmát a szja-visszatérítés, amelyet a gyermeket családok február közepén, vagyis a napokban kaptak vagy kapnak meg - derül ki az ingatlan.com friss összeállításából, amely az országos kínálat alapján azt vizsgálta meg, hogy mennyi pénzre van szükség egy 12 négyzetméteres szobával nagyo
A legnagyobb kanadai kiskereskedelmi áruházláncok a helyi szabályozásra hivatkozva mostantól megkövetelik az oltási igazolást. A kanadaiak egy része elfogadja az áruházláncok korlátozó üzletpolitikáját, mások viszont bojkottra szólítanak fel.
Több mint százezer család igényelte otthona felújításához a vissza nem térítendő állami támogatást - közölte Zsigó Róbert, családokért felelős parlamenti államtitkár hétfőn Facebook-oldalán.
Nem riadnak vissza a legújabb korlátozó rendelet ellenére sem a pedagógus szakszervezetek attól, hogy folytassák a sztráksorozatot. Ha kell, nemzetközi bíróságra viszik az ügyet.
Noha a fiatalabb generációk számára talán egyre kevésbé fájó a hiánya, az autózás szerelmesei azért még mindig úgy tartják, hogy az igazi élmények egyik forrása a kézi váltó. Ez pedig már a benzines sportautók világában is egyre ritkább kiváltság, az elektromos érában pedig gyakorlatilag megszűnik majd létezni. Legalábbis eddig azt hittük, de a Toy
Az Ipsos új nemzetközi kutatása szerint a Valentin-nap ünneplése megosztja a világ lakosságát, inkább a fiatalok emelték be szokásaik közé azt. A magyarok egy kis édességgel, esetleg romantikus vacsorával lepik meg párjukat. Nem meglepő módon az amerikaiak 75%-a kedveli ezt az ünepet, míg a hollandoknak kevesebb mint egyharmada, csak 32%. A magya
A Toyota új európai bemutatóterem-koncepciója a vállalat átalakulását jelzi a világ elsőszámú autógyártójából ügyfélközpontú mobilitási szolgáltatóvá. A cég a jövőbeli irányokat jelöli ki azzal, hogy a márkakereskedőknek központi szerepet szán az ügyfelek márkaélménynek biztosításában. Az új európai bemutatóterem arculatot a franciaországi Eragny-s
75 éves korában meghalt Ivan Reitman kanadai filmrendező, Oscar-jelölt producer, tudatta családja magyar idő szerint hétfő reggel az Associated Press-szel. Szombat este, álmában érte a halál. Ivan Reitman 1946. október 27-én született
A sovány esztendők után most valóban jól megy a gumiabroncsgyártóknak, de ez nem jelenti azt, hogy elkényelmesedhetnek – mondja Bakonyi Tamás, az Apollo Vredestein (Hungary) Sales Kft. ügyvezető igazgatója.
Január végére 7750 milliárd forintra emelkedett a forgalomban lévő készpénz mennyisége Magyarországon, ami lassuló, évi 6,5%-os növekedést jelent. A 7,9 százalékos infláció miatt 100 forint már csak annyit ér, mint tavaly ilyenkor 92, vagyis egyre drágább a készpénztartás, ami tovább lassíthatja a növekedést.
Az Elit alakulat 2.0 című kiállítás hazánk legfontosabb honfoglalás kori leleteit mutatja be. Megtudjuk, hogy miért tettek marha- vagy birkahúst a felnőttek sírjába, miért lékeltek koponyát, mit hordtak a tarsolyukban vagy hogyan is jutottak rabszolgákhoz.